Megalakult a Kis Virtuózok Alapítvány

A Virtuózok TV zenei sorozat befejeződését követően megalakult pénteken a Kis Virtuózok Alapítvány, amely a közmédia komolyzenei tehetségkutatója, a Virtuózok ifjú tehetségeinek további támogatását, valamint újabb tehetségek felkutatását és felkarolását tűzte ki célul.

"A tehetség nem érdem, hiszen kapjuk; de ahhoz, hogy kibontakoztassuk, már szükség van érdemekre, felelősségre és másoktól kapott segítségre" - hangsúlyozta dr. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az alapítvány tiszteletbeli elnöke a megalakulást bejelentő sajtótájékoztatón a közmédia budapesti központjában, ahol belenézett a Virtuózok péntek esti élő fináléjának próbájába is. A miniszter úgy fogalmazott: "ki voltunk már éhezve arra, hogy legyen egy olyan siker, ami nem a gagyiról szól, hanem a komolyról, és miközben komoly, örömet is szerez". Kiemelte azt is, hogy a Virtuózok arról a zenei műveltségről szól, amely Magyarországnak mindig is sajátja volt.

A zsűri részéről dr. Batta András zenetörténész, a Zeneakadémia volt rektora "a reménység alapítványának" nevezte a most megalakult Kis Virtuózok Alapítványt, amelynek segítségével a gyerekeket tovább szeretnék szerepeltetni, itthon és külföldön "koncerteken megmutatni". Úgy vélte, hogy a Virtuózok fantasztikus élménnyel ajándékozta meg a társadalom széles rétegeit, beleértve a muzsikustársadalmat is. "Ennek a műsornak ma este vége lesz, de el is indul valami új az alapítvány révén" - hangsúlyozta.

(MTI/EMMI)