„EGYÜTT ÉLÜNK, ELFOGADJUK EGYMÁST!”

 

A Budapesti Fesztiválzenekar egy grandiózus eseménnyel zárja a 2014-2015-ös évadot. Felelevenítve a hatalmas tömegeket vonzó, különleges hangulatú Budapesti Búcsú hangversenyeit, a zenekar 2015. június 18-án ismét visszatér a Hősök terére, és rendhagyó koncertet ad. Míg a muzsikusok Fischer Iván vezényletével Mendelssohn Szentivánéji álomhoz írt kísérőzenéjét játsszák, addig 200 gyerek táncol majd velük együtt a téren. A hátrányos helyzetű fiatalok az ország legkülönbözőbb részeiről érkeznek majd a fővárosba, hogy megmutassák, mit tanultak a több hónapos felkészülés során. Búcsúztassuk együtt az évadot és találkozzunk a Hősök terén!

 

(Forrás: BFZ Hírlevél)