DÍJAT NYERT A ZENEAKADÉMIA IMÁZSFILMJE

 

mázsi

 

A „Lisztérium – ahol él a zene” című klip az intézményi arculattal foglalkozó reklámfilmek között bizonyult a legjobbnak, a Silver Hugo-díjat szerdán adták át az amerikai nagyvárosban.

 

A 2015 januárjában bemutatott spot célközönsége az a réteg, amelynek érdeklődésén kívül esik a komolyzene, de nyitott az új, eredeti élményekre. Ezért a film nem a 140 éve alapított intézmény hagyományait, hanem a Zeneakadémián születő zene katartikus erejét, a Nagyterem egyedi atmoszféráját kísérelte meg a rendelkezésre álló 40 másodpercben bemutatni – közölte az MTI-vel a Zeneakadémia.

 

A kisfilm kreatív koncepcióját Szabó Stein Imre kommunikációs igazgató, a film kreatív producere és a Zeneakadémia ügynöksége részéről Gács Róbert álmodta meg, a rendező Géczy Dávid. A spot Kutrik Bence által komponált zenéjét az erre az alkalomra jelentősen kibővült Musiciens Libres kamaraegyüttes szólaltatta meg. A forgatásnak a Liszt Ferenc téri zenepalota közönsége is aktív részese volt.

 

Az 1964-ben alapított rangos chicagói filmfesztiválon 2003 óta vannak televíziós kategóriák. A televíziós verseny küldetése, hogy elismerje a rendkívüli technikai és kreatív energiát a kereskedelmi televíziós reklámok és produkciók mögött, és hangsúlyozza jelentőségét a kommunikációban. A bírálati szempontok között a produkciók kreatív koncepciója és technikai megoldásai mellett a megvalósítás költséghatékonysága is szerepel. Az elmúlt években olyan világmárkák filmjeit díjazták, mint a FIAT vagy a Discovery Channel.

 

“A nemzetközi közvélemény szemében új trendet nyitottunk a komolyzene kommunikációjában” – fogalmazott az elismerésről Szabó Stein Imre, aki novellasűrítménynek nevezte az imázsfilmet. Mint mondta, a spot “a Zeneakadémia egészéből táplálkozik, sugározza a minőséget, és azt, hogy itt él a zene: itt születik napról napra, vizsgáról vizsgára, hallgatóról hallgatóra”.

(MTI)

 

MusiciansWho