Elhunyt Samu Katalin KARNAGY

 

(1935-2014*)

 

 

Hosszú súlyos betegség után elhunyt a rimaszombati származású Samu Katalin, a Csemadok Pelsőci Alapszervezete egykori elnöke és a Pelsőci Női Kar volt sokéves vezetője.

 

Samu Katalin (1935.09.16. - 2014.05.28.) a Pelsőci Női Kar alapítója, vezetője, a Csemadok Pelsőci Alapszervezetének egykori elnöke, zongoratanár, aki a zene szeretetét életfeladatnak, küldetésnek, a magyar kultúrát ápolni kitüntetésnek tartotta.


Díjak: 2008 – Kassa megye elnökének kitüntetése, 2012 – Csemadok Életműdíj


Id. Szőllős Sándor így emlékszik vissza a kezdetekre: „1956-tól lettem – abban az időben a rozsnyói és nagyrőcei – Csemadok járási titkára. Abban az időben szerepelt először a Pelsőci Énekkar Samu Kati vezetésével. A kamara kórus, vagyis a női kar visszaemlékezésem szerint az 1960-as évek elején, a Ki mit tud járási rendezvények szervezésének időszakában jött létre. A kórus rendszeresen szerepelt a Tavaszi szél vizet áraszt című vetélkedőkön, a Forradalmi dalok fesztiváljain, a járási és országos dal- és táncünnepélyeken, valamint más hazai és magyarországi rendezvények, versenyek, fesztiválok alkalmával. Valamennyi szereplésük sikeres volt. Számos oklevelek, díjak, kitüntetések, fényképek, tudósítások igazolják ezeket. Személyes vágyam, de Samu Kató vágya is az lenne – ha távozásával – ez a több mint félévszázados hagyomány tovább élne Pelsőcön.”

 


Samu Katalin Pelsőcön gyermekkart alapított. Ebből nőtt kit a Pelsőci Női Kar. A női énekkart 1975-ben alapította meg 25 taggal. 33 éven keresztül volt vezetője és karmestere. A Tavaszi szél után a Galántai Kodály Napokon ezüst majd arany minősítést kaptak, és fennállásuk ötödik évfordulóján országos harmadik helyezést értek el. A kórus történetének legnagyobb elismerése az 1984-ben elnyert országos 2. hely volt. Vezetése alatt az énekkar Szlovákián kívül bejárta Magyarországot és Erdélyt, de Lengyelországba is voltak fellépéseik. Itthoni előadásaik mellett több, neves zenei programot is szerveztek. Legnevezetesebb a Bárdos Lajos Zenei Hetek lettek, amit Samu Katalin több mint tíz éven át szervezett. 1997-ben a Csemadok Pelsőci Alapszervezetének elnöke lett. Még ebben az évben komolyzenei hangversenyt szervezett Rozsnyón. Kocsis Zoltán Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész koncertjének alkalmával valósult meg az új koncertterem felavatása is a városban. Vezetése alatt számtalan kulturális rendezvényt szerveztek. 2000-ben az ő kezdeményezésére rendezték meg a pelsőci születésű Kossuth-díjas magyar festőművész Rudnay Gyula születésének 125. éve tiszteletére az országos képzőművészeti alkotótábort alapiskolások részére Gombaszögön. A tábor alkalmával a gyerekeket szakképzett képzőművészek oktatták és ismertették meg különböző technikákkal, fejlesztették kreativitásukat és művészi képességeiket.


2008-ban Kassa megyében kifejtett kulturális tevékenységéért az MKP Járási Elnöksége elismeréseként Kassa megye elnökének díjára jelölte, melyet Tőketerebesen vett át.


2012-ben a Csemadok Rozsnyói Területi Választmánya egyhangúan Samu Katalint találta méltónak arra, hogy a 46080 1rangos kitüntetés méltó várományosa lehessen. A Csemadok Életmű Díjat már betegsége miatt nem tudta Galántán átvenni. Az elismerést a Csemadok Rozsnyói Területi Választmánya nevében méltatója, Tóth Sándor és Füzék Erzsébet vitte el pelsőci otthonába.


„Samu Katalin Rimaszombatban született Samu István református lelkész és Koskó Lenke első gyermekeként. Nem volt kegyes hozzá a sors, hisz mozgáskorlátozottként nem játszhatott önfeledten kortársaival, nem ízlelhette a boldog gyermekkor szabadságát még akkor sem, ha szép emlékű szülei mindent próbáltak biztosítani számára. Másik oldalon viszont megáldotta őt a Teremtő abszolút hallással, ritmusérzékkel, több mint három oktávnyi hangterjedelemmel és kiváló emlékezőtehetséggel. A zenélés, azon belül is a zongora tette teljessé életét.”


Samu Katalin ötven éven keresztül tanított zongorát. Több hivatásos zongoristát nevelt ki. Tanítványai közül sokat gondolt Tömöl Gabriellára, aki zongora tanítványból, énekkari tag lett, majd karmester. Remélte, hogy majd átveszi tőle az énekkart. Reményei beteljesültek, hiszen jelenleg a pelsőci Korona Énekegyüttest vezeti. Az együttes eme szavakkal búcsúzik tanáruktól:


„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája!” 2 Tim 4, 7-8
Fájdalmas szívvel tudatjuk minden szeretetével, tanítványával, ismerősével, hogy 2014. május 28-án a reggeli órákban örök nyugalomra tért drága tanárnőnk, karnagyunk Samu Katalin. Tanítványaidban és tanítványaid tanítványaiban örökké élni fogsz!”


Sok tanítványán és ismerősén kívül id. Szőllős Sándor, aki hosszú időn keresztül tevékenykedett vele együtt a Csemadokban így búcsúzik tőle: „Kedves Samu Katóka! Nehéz, küzdelmes, de gyönyörű életed volt. Fáj a szívünk, a te távozásod miatt. Egy szebb, boldogabb világba költöztél, hol nincs szenvedés, betegség, fájdalom, és küzdelem. Nem halottnak, de élőnek kijáró tisztelettel és hálával köszönöm mindazt, amit egész életedben kultúránkért, önazonosság-tudatunk elmélyítéséért a zene- és dalkultúra fejlesztéséért, a Csemadokért és Pelsőcért önzetlenül és fáradhatatlanul tettél. Ha létezik túlvilági élet – gondolom –, aktív szervezőkészségeddel megszervezed az angyalok égi nagy kórusát, melynek vezetőjeként folytatod azt, amit itt abbahagytál. Én is búcsúzom Tőled. Legyen békés és nyugodt a pihenésed! Isten Veled!”

 

Huszár László

 

http://csemadok.sk/wp-content/themes/csemadok/images/intezet-logo.png

 

2014. május 30.

 

 



* A Parlandóhoz csak 2015 májusában jutott el a karnagynő halálának híre.