Sebestyénné Farkas Ilona KITŰNTETÉSE

 

A Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést kapott nemzeti ünnepünk alkalmából Sebestyénné Farkas Ilona, zenepedagógus, karvezető, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola alapító tanára. „Mona” néni Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől vehette át 2015. március 13-án a magas rangú állami kitüntetést a Pesti Vigadóban kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként.

 

„Mona” néni Balog Zoltántól,

az emberi erőforrások miniszterétől vehette át

2015. március 13-án a magas rangú állami kitüntetést


– Az ünnepségre Márta lányom kísért el és a miniszter úr őt kérte fel, hogy „hangjával, amely nemzeti kincs” köszöntse az édesanyját, a kitüntettet. Hatalmas meglepetés volt számomra, hisz Márta már úti ruhában volt, mert március 15-én Milánóban lépett fel az ottani Petőfi ünnepségen… – mondta Sebestyénné Farkas Ilona, avagy ahogy sokan ismerik Mona néni. A középiskolai énektanár, karvezető első iskoláit a Magyar Örökség díjjal kitüntetett egykori Békés-Tarhosi Énekiskolában végezte. A zeneakadémián Kodály tanítványa volt. A Békés-tarhosi Zenei Napok kórustalálkozóinak több mint egy évtizede művészeti vezetője, s nem mellesleg Sebestyén Márta, Kossuth-díjas énekművész édesanyja, nyolc fiú unoka büszke nagymamája.

 

– Köröstarcsai, falusi tanító gyermeke vagyok, 1934-ben születtem. 1958-ban végeztem a Zeneakadémián, és még abban az évben kinevezést kaptam a zuglói Hunyadi János Ének-zenei tagozatú általános iskolába, ahol a Kodály-módszerrel tanítottam. Az első kórus élményt az akkori tanítványaim jelentették, akik ma már jó „ötvenesként” is ott énekelnek a Hunyadi Véndiák kórusban. A Békés-Tarhosi Zenei Napok szervező csapatához 1976-ban, az indulás évében csatlakoztam. Ott találkoztam Rázga József karnaggyal, aki biztatott, hogy alapítsunk Csabán iskolát. 1980-ban leköltöztem Békésre és innen segítettem a csabai és a békés-tarhosi munkát. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 1984-ben indult, akkor még a Rózsához tartozott. Először osztályfőnök is voltam, és a tehetséggondozásért, a „tehetségmentésért” dolgoztunk. Kórusversenyeket, karvezető továbbképzést, és kórustalálkozókat is szervezek, nyugállományba vonulásom (1991) óta folyamatosan tanítok, főleg a békés-tarhosi nyári akadémián.

 

Vándor Andrea

 

http://www.csabaimerleg.hu/adat/htmlfiles/hirdessen_468x60.jpg