ZeneakadémiSTÁK A Csontváry Művészeti Udvarházban

 

Bemutatkozási lehetőséget kapnak a Zeneakadémia hallgatói az Újbudai Kulturális Intézet tavaly 2014 szeptemberében megnyílt új művészeti központjában, a Csontváry Művészeti Udvarházban a két intézmény között létrejött együttműködési megállapodás gyümölcsekén.

 

A 2015/16-os évadban induló, Rivaldafény című koncertsorozaton a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékei, köztük a népzene tanszék, a vonós tanszék, a zeneszerzés tanszék, a billentyűs és akkordikus hangszerek tanszéke, az egyházzene tanszék, az ének tanszék, a fúvós tanszék, a dzsessz tanszék és a kamarazene műhely is fellépési lehetőséget kap. Preisinger Éva, az Újbudai Kulturális Intézet igazgatója elmondta: az együttműködés ötlete Perényi Eszter hegedűművésztől, a Zeneakadémia tanárától származik, aki Perényi Miklóssal és Jandó Jenővel együtt fellépett a Csontváry Művészeti Udvarház tavaly szeptemberi megnyitó hangversenyén. "Eszter ekkor említette, milyen jó hely lenne ez arra, hogy a zeneakadémisták egy-egy verseny előtt bejátszhassák magukat, és egyúttal bemutatkozási lehetőséget kapjanak a nagyközönség előtt. Mi örömmel fogadtuk az ötletet, hiszen ez egy olyan projekt, amely mindenkinek jó" - mondta Preisinger Éva.

 

Csontváry Művészeti Udvarház (Forrás: Ujbudakulti.hu)

Csontváry Művészeti Udvarház (Forrás: Ujbudakulti.hu)

 

A tervek szerint szeptembertől havi rendszerességgel tartanak majd az említett helyszínen kamarazenei hangversenyeket a 2015/16-os tanévben. Egy-egy koncert fellépőit több tanszék adja majd össze, a műsort pedig egy koncepcióra felfűzve szerkesztik meg - magyarázta az igazgató, hozzátéve, hogy a fellépők kiválasztása, és a sorozat egész szakmai gondozása a Zeneakadémia kezében van, ők befogadóként vesznek részt az együttműködésben. A sorozat művészeti vezetője az ötletgazda, Perényi Eszter lesz.

 

A 2014 szeptemberében megnyílt Csontváry Művészeti Udvarház 200 személyes színház- és hangversenyteremmel várja közönségét a Bartók Béla út 32. szám alatt, a Hadik Kávéház közelében. Mint Preisinger Éva elmondta, egy bérház lefedett belső udvaráról van szó, amelyhez két galéria, a kortárs művészetet kiállító B32 Galéria, valamint a fiatal ipar- és fotóművészek munkáit bemutató Trezor Galéria kapcsolódik.

Az udvarház névadójának azért éppen Csontváryt választották, mert műterme a szomszédos házban volt. A festő élete utolsó évtizedét töltötte itt 1919 nyaráig, a lakás ma magántulajdonban van.

 

(Forrás: MTI/fidelio)