Zenekari kirándulás “A fény éve a Kroó György AMI”-ban c. programsorozat keretében



2015. május 16-án került sor a Kroó György Zenekar koncerttel egybekötött zenés kirándulására Budapest-Eisenstadt-Fertőd útvonalon a "Haydn nyomában - a Fény éve alkalmából" címmel, szakavatott zenetudósok - Mácsai János és Malina János - vezetésével.

 

Kroo1


A kora reggeli indulást követően múzeumnyitásra érkezett a 60 fős csoport az eisenstadt-i (kismartoni) Esterházy-kastélyba. A csoport betekintést nyert a XVIII. századi opera fantasztikus világába a "Haydn explozív" egyedülálló multimédiás kiállítás megtekintése során, mely a Haydn-évben megrendezett nagy sikerű kiállítás folytatása. A kiállítás keretén belül az Esterházy-gyűjteményekből származó valódi ritkaságok mellett Haydn korából származó, máig fennmaradt ritka hangszerek is láthatóak voltak, mint például egy ütőkalapácsos zongora, valamint egy korabeli baryton, a cselló nagyságú, 6 húros vonós hangszer, mely a gambacsalád tagja.

 

Következő programjuk az Esterházy-kastély fénypontjai c. kiállítás volt, ennek csúcspontjaként a Haydn Terem monumentális, a Magyar Korona országainak legsokrétűbb és legkülönlegesebb XVII. századi allegorikus freskósorozata és a világhírű koncertterem milliője mindenkit elkápráztatott. 

 

HaydnKroo2

 

Haydn lakóházának meglátogatása után buszból megtekintésre került az alsókismartonhegyi (Unterberg-Eisenstadt) egykori zsidó negyed majd a felsőkismartonhegyi (Oberberg-Eisenstadt) Hegytemplom (Bergkirche), melyben Joseph Haydn zeneszerző földi maradványai nyugszanak. 

 

KrooKoncert2

 

A délutáni program nyitányaként a fertődi Gránátos étteremben elfogyasztott ebéd remek kezdetül szolgált az újabb élmények befogadásához. A kastély udvarán tartott csoportfotózás során a zenekar életének újabb emlékezetes pillanatai kerültek megörökítésre.

 

KrooKoncert5

 

A fertődi Esterházy-kastély fényűző lakosztályai, csodálatos termei, a vezetés során kapott információk lenyűgözően hatottak a kőbányai zeneiskolás csoport minden egyes tagjára. 17:00 órakor került sor a Kroó György Zeneiskola tanárainak és kamarazenekarának minikoncertjére "Promenád percek" címmel a fertődi Haydn Teremben. 

 

KrooKoncert4


Műsor: 

Joseph Haydn: Esz-dúr "Tréfa" vonósnégyes op. 33. no. 2 

   III. Largo sostenuto, II. Scherzo. Allegro

Előadta: a Kroó Quartett

 I. hegedű: Ottmár Anna Magdolna

 II. hegedű: Füzesséry Attila 

 Brácsa: Dudás Eszter 

 Gordonka: Kührner Krisztina 

 

Georg Philipp Telemann: Fantázia (a-moll) szóló fuvolára no. 2

 

   III. Adagio IV. Allegro

Előadta: Farkas Sára - fuvola

 

Johann Sebastian Bach: Menüett a D-dúr zenekari szvitből BWV 1068

Georg Friedrich Händel: Vízizene - Rigaudon a G-dúr szvitből HWV 350

Előadta: a Kroó Baroque Ensemble

Continuo: Gere Júlia - gordonka

Koncertmester: Füzesséry Attila

 

A sikeres koncertet követően a Marionettszínház megtekintése és a parkban tett séta zárta a kirándulást. A feledhetetlen élményekhez nagyban hozzájárult a két zenetörténész jelenléte. Mácsai János zenetudós és Malina János, a Magyar Haydn Társaság és a Nemzetközi Eszterházi Operaalapítvány (IOFE) elnökének zenetörténeti előadásaiban a résztvevők hallhattak a korok, a hangszerek, a kastélybeli élet, Haydn zenetörténeti jelentősége, a különleges műfajok (szimfónia, vonósnégyes, zongoraszonáták, barytontriók, operák) létrejöttéről. A zenetörténeti korszak bemutatásával a professzor urak egy fantasztikus időutazásban részesítették hallgatóságukat: minden résztvevő a hercegi udvartartás tagjának, muzsikusának, vagy éppen a főúri család hozzátartozójaként érezhette magát, olyannyira élményszerű volt minden egyes előadás, határainkon innen és túl megelevenítve a csodálatos történelmi környezetet.

 

Baryton

 

Képgaléria: 

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.889932421064591.1073741862.324887277569111&type=1

 

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.889945061063327.1073741863.324887277569111&type=3

 

Füzesséryné Dudás Eszter

zenekarvezető

Kroó György AMI

 

 

 

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával