KÁROLYI PÁL
ZENESZERZŐ-TANÁR EMLÉKÉRE
1934-2015
Kedves gyászoló Család, tisztelt
Egybegyűltek!*
Búcsúzni jöttünk - a
földi lét utolsó állomásán együtt lenni - a család, rokonok, barátok,
munkatársak, tanítványok egyaránt.
Rá emlékezni
jöttünk. Magunkba nézni, - mit adott ő nekünk, amíg velünk élt, amíg
velünk járt a földi úton.
Derűs lénye,
eleven intellektusa hamar közel került hozzánk. Fülemben cseng még rekedtes,
szelíden halk hangja, ahogy egykor a tanítványhoz, később a munkatárshoz
szólt.
Tudást, emberséget,
szeretetet kaptam tőle.
Kosztolányi szavait
kölcsönözve:
"...Akárki is
volt ő, de fény, de hő volt...
Mindenki tudta
és hirdette: ő volt..."
"... A homlokán
feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt egyetlenegy."
Hálát adok most az
Úrnak, hogy Őt nekünk adta, hogy tehetséggel megáldotta.
Köszönöm áldozatos
életét, amelyet a komponálásban, tanításban tovább ajándékozott.
Kérem a
Teremtőt, hogy vegye át egyik kezéből a másikba.
Adjon neki
békességet, vigasztalást. Ámen!
Nógrádi
Péter
Kedves
Gyászoló család, tisztelt egybegyűltek!
Szomorú szívvel, elszoruló torokkal búcsúzom mesteremtől, Károlyi Páltól.
Az alkotóművészek nem halnak meg, hiszen műveikben tovább élnek.
A mi feladatunk az, hogy a közeljövőben rendszeresen hangozzanak fel kompozíciói különleges életművéből.
Annyira karakteresek és félreérthetetlenek voltak a vasfüggönyön túli szabadság szelén szárnyaló művei, hogy világszerte játszott műveit itthon a 60'-80'as években sokan mintegy állásfoglalásként értelmezték. Pedig, ha valaki, akkor ő élesen megkülönböztette a szabadságot a szabadosságtól, és hazájához mindig hű maradt.
Zenepedagógiai munkássága révén bepillantást engedett alkotóműhelyébe, ami különleges, hiszen az alkotóművészek leginkább féltve őrzik territóriumukat. Ez a nyitott zeneszerzői műhely tette lehetővé, hogy a tanítvány már az első percben a saját zenei nyelvezetét kereshette, fejleszthette, tudatosan megkülönböztetve az ihletett komponálást a konstruktív zeneírástól.
Nemcsak a zeneszerző műhelyében, hanem kalligrafikus külalakú kottáiban uralkodott példamutató rend. Legendás belső hallásával a tanítványai már az első órán szembesülhettek, hiszen a Mester csak nézte a növendékek kézírását, ami benne volt, az a fejében szólalt meg. A legösszecsapottabb házi feladatokat is a legkomolyabb elemzés alá vetette. Azonnal érezte ezt minden növendék, hogy a közös munkát (!) nem lehet félvállról venni, amit nem vettek észre, hogy ez volt a kulcs a tudás birodalmához. Különleges zongorapedagógusként minden tanítványa rá kellett ébredjen, hogy az értő és megfejtő műelemzés épp oly fontos volt, mint a tökéletességre törekvő zongorajáték technikai megvalósítása.
Annál inkább észrevették, sőt ki is használták Károlyi Pál abbeli képességét, ahogy konstruktívan, jó pszichológusként életvezetési, pályaválasztási problémáin átsegítette számos növendékét. A zenét tanuló középiskolások, fiatal felnőttek pozitív befolyásolója volt. Széleskörű szépirodalmi műveltsége, és párját ritkító, akkoriban beszerezhetetlen lemez és hangfelvételekből álló zenei gyűjteménye mindennek a szolgálatában állt, és ezért örök hálánk és elismerésünk jár neki.
Az elmúlás gondolata mindig is foglalkoztatta, de az alkotás, a lét értelmének zenére fordítása hosszú ideig megtartotta nekünk. Körülbelül 10 évet ragadtam ki életéből, de biztos vagyok benne, hogy mindazok a diáktársaim (és számos pályatársam a magyar zenekultúra szolgálatában), akik tanítványai lehettek, zeneszerzés, zongora, zeneelmélet, és nem utolsósorban fantasztikus zeneirodalom előadásain, még ma is abból a szellemi táplálékból élünk és alkotunk, amit Károlyi Pál oltott belénk.
Köszönöm, hogy a tanítványod lehettem.
Ambrus Ákos
***
Károlyi
Pál: Meditazione (Tóth Kristóf – hegedű, Sagyebó Ferenc - zongora
2014. április 9. Zathureczky Emlékverseny - Régi
Zeneakadémia)
---
Károly
Pál: Önéletrajz (részlet)
„Budapesten
születettem értelmiségi házaspár első gyermekeként, az 1934. év június 9.
napján. Iskoláimat is Budapesten végeztem. Gyenge idegzetű, lelkileg túl
érzékeny, de fizikálisan erős gyermek voltam.
A háború, Budapest ostroma miatt tanulmányokat szinte nem folytathattam, mégis
a zene volt számomra a lelkiek legteljesebb kifejezése. Kis zongoradarabokat
kezdtem írogatni, amelyek a neves zeneszerző, Szervánszky
Endre kezébe kerültek. Hatásukra rábeszélte édesanyámat (édesapámat 1949-ben,
éjszaka az ávósok elvitték, s csak 1956-ban jött haza), hogy a reálgimnáziumból
zenei gimnáziumba kerüljek, hogy zeneszerző lehessek. Kezdetben a
zongora-szakra jártam, majd érettségi után zeneszerzést tanultam Szelényi
Istvánnál. 1956-ban felvételiztem a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakára, ahol
Viski János növendéke lettem. Az ő halála után Farkas Ferencnél fejeztem
be tanulmányaimat, 1962-ben.
Mint zeneakadémista,
1956. november 4-e után Mise-kompozíció komponálásába kezdetem október 23-a
emlékére, amit a Főiskola kórusa és zenekara 1957 tavaszán tervezett
bemutatni. Ez "természetesen" elmaradt. Diplomahangversenyemre
komponált művem után azt a megbélyegzést kaptam, hogy a "rothadó
kapitalizmus zenéjét" írom.
A "Nem kap
diplomát!" kijelentés ellenére - kis késéssel -
azt mégiscsak elnyertem, ám állásra sehol sem számíthattam. Apám kapcsolatai
kellettek hozzá, hogy mégiscsak kapjak munkát (és később lakást). A XI.
kerületi zeneiskolában tanítottam 1975-ig zongorát, majd 1990-ig a
Zeneakadémiára felkészítő zeneelméletet és zeneszerzést.
|
Első
művem az - oratóriumnak nevezett - Aucasin és Nicolete című ófrancia széphistória (Tóth Árpád
fordításának felhasználásával), amelyből 1968-ban rádiófelvétel készült.
Előtte kórusműveimet és néhány kamaraművemet vette szalagra a
Rádió. Több hazai zeneszerzői pályázaton jutalmaztak különféle díjakkal.
1965-ben az "Introduzione ed
Allegro" c. zenekari darabbal a norvégiai Bergen 200 éves jubileumát
ünneplő zenekarának pályázatán 3. díjat nyertem. Bergenben művem
1966-ban került bemutatásra, amelyen jelen lehetettem. Ezután
Stockholmba utaztam, hogy az általam bálványozott Bengt
Hambraeus zeneszerzővel megismerkedhessek.
Szelényi István után tőle tanultam a legtöbbet. Otthon a Filharmónia
rendezte szerzői estem várt, ezért hazautaztam. Stockholmba visszavárt az
Ingvar Lidholm zeneszerző által ígért
ösztöndíj, melyet persze a magyar minisztérium nem nekem juttatott (a
meghívások akkoriban nem névre szólóan érkezetek). |
|
|
A stockholmi tapasztalatok után teljes lázzal az ott megismert új
lehetőségekkel komponáltam. Csak 1975 táján mondták meg a minisztériumban,
hogy annak idején "tiltott" lettem, de a 70-es évek derekán ez inkább
már a "tűrt" kategóriát jelentette. A Zeneművészek
Szövetségével eljutottam Prágába, Bulgáriába, bukaresti és wroclavi
új zenei fesztiválokra, delegációval pedig a Szovjetunióba (Moszkva, Leningrád
és Jereván). 1968-tól többszöri meghívottja voltam a Kasseler
Musictage rendezvénynek (80-ban saját művem
bemutatójához), 1972-ben pedig részt vetem a darmstadti új zenei kurzuson.
A "nyugati" külföldön - elsősorban orgonaműveimmel
- komoly sikereket értem el (Trihtongus c. ciklusomat
máig is egyik legjobb alkotásomnak tartom, tételeit világszerte játszották),
itthon minden kamaraművemet kiadták, II. Vonósnégyesemet a Hungaroton, Triphtongus-om első darabját pedig a Decca vette hanglemezre. A szombathelyi zenekartól
felkérést kaptam kompozíció megírására (Consolatio),
amely aztán 1978-ban készült szerzői lemezem egyik száma lett. Ezután
két-három művem került még hanglemezre. Műveimből különböző
helyeken rendeztek szerzői hangversenyeket. Vácott Bárdos Lajos is
megtisztelt jelenlétével (1981). Werner Jacob orgonaművet kért kasseli bemutatóra (Orgonaszimfónia - 1980).
Ebben az időben - bár még az 1980-ban komponált Stabat Mater Vigadó-beli előadása is megtörtént (1983) - sorra
bezárultak előttem az ajtók. Még megírtam a Th. D. Schlee
által kért orgonadarabot, amelyet 1986-ban, Bonnban mutatott be (Marmor - 1985). Mindezek mellett alkotói válságba kerültem:
úgy éreztem, az elmúlt időszakban alapvetően alkalmazott effektus-eszköztár
mondanivalóm számára már kimerült, nem alkalmas, s mindenképpen lejárta magát.
Mintegy másfél évtizedem az "útkeresés" jegyében telt, mintegy hat
éven át egyáltalán nem is komponáltam).
Aztán Szombathelyre hívtak. 1990-től élek a város közelében,
Nardán, visszavonultan. Letelepedésem után Petró János, a zenekar vezetője
ismét művet rendelt tőlem - s a nagy szünet után, nagy küzdelmek árán
megírtam Zongoraversenynek nevezett szimfonikus költeményemet.
Nyugat-Berlinből is "ostoroztak" zongoradarabokért, megírásuk
eredményeként az egyik sorozatért az ottani versenyen 2. díjat, valamint
kiadást nyertem. 1994-ben W. Jacob ismét kért tőlem kompozíciót, ezúttal
brácsára és orgonára - Enrique Santiagóval mutatták
be 1995-ben Kasselban (Besser
singen als fluchen).
Mindezek felélesztették bennem ismét a zeneszerzőt. Szeverényi
Ilonának Cimbalomversenyt írtam, amelyet 1998-ban mutattak be Budapesten, s
később rádiófelvétel is készült belőle. A Nemzeti Filharmónia
1999-ben zenekari darabot kért tőlem, amelynek a Sonata
címet adtam. Bemutatója Budapesten ugyanaz év őszén volt. Mellettük
komponáltam orgona-, kamara- és kórusműveket. 2001-ben szerzői estet
rendezetem az Óbudai Társaskörben. Szombathelyen majd minden évben műsorra
került egy-egy zenekari művem. 60. születésnapom megemlékezésére
szerzői hangversenyeket rendeztek, ekkor volt nyilvános bemutatója a
Szimfonikusokkal Aucasin és Nicolete
c. oratórikus művemnek. Aztán a zenekar legújabb
igazgatója kijelentette, hogy amíg ő van itt, Károlyi-mű nem kerül
műsorra.
2002-ben Nürnberg városa felkért, hogy évente megrendezett nemzetközi
fesztiváljuk, az ION számára egyházi témájú oratórikus
művet írjak. Így született meg PSALMUS in MMII
c. kompozícióm, melynek bemutatója a nürnbergi St. Lorenzkirchében
2003. július 5-én volt. Iveta Matyasova,
Peter Mikulás, a Prágai Szimfonikus Zenekar és Filharmonikus Kórus
előadásában, Ratislav Stur
vezényletével.
Közben örömmel tanítottam a Berzsenyi Dániel Főiskolán. Ennek
hatására megírtam a modális kor összhangzattanát (I. részében 2 szólamú
ellenponttal), és újrafogalmaztam a funkciós korok összhangzattanát -
egyelőre még befejezetlenül. 1995-ben "főiskolai tanár"
kinevezést kaptam. Tanítványaim iránti szeretetem is többször ösztönzött
kompozíciók írására - ezek egyikéből (Lontano)
rádiófelvétel készült, és a többi is szerepelt budapesti bemutató-hangversenyen.
(kincsestar.radio.hu/ktz/karolyi/
Főbb
művei:
Vegyeskarra, szólóénekesekre és
zenekarra
Missa in memoriam diei 23. Octrobris (1956-1963)
Aucasin és Nicolete (1961-1964) ófrancia
széphistória oratorikus feldolgozása (szövegét Tóth Árpád fordításából összeállította Károlyi
Pál)
Szerelmes párbeszéd – kantáta (1969-1971)
Stabat Mater
(1980)
– vegyeskarra és zenekarra
Psalmus in MMII (2002) – oratórikus mű
Vegyeskarra és orgonára
Stabat Mater (2004)
Zenekari művei
Symphonic Fragment (1969)
Sonata (2000)
Vonószenekarra
Kék Űr (1999)
Versenyművek
Monodia – gordonkára és vonós kamarazenekarra (1980)
Zongoraverseny (1991)
Orgonaművek, orgonás kamarazene
Triphtongus 1, 2, 3a kürttel, 3b hegedűvel (1968/1970/1975/1975)
Marmor (1985)
Passacaglia (1993)
Preludium (1994)
Besser Singen als Fluche – mélyhegedűvel (1995)
Angelus Domini fuvolával (2001)
Ave Maris Stella szoprán szólóval és fuvolával
(2001)
Kórusművek
Kamarazene (Joyce) (1963) angolul is: Chamber Music
Töredékek (Tóth Árpád) (1963)
Ad Lydiam (Horatius
latin) (1967)
Mise 2 nőikarra (1969)
Notturno 4 nőikarra (1974)
Nisi Dominus (1993)
Lukács-Passio szoprán, 2 bariton és tenor szólistákkal (1995)
Te Deum (1997)
A gyönyörűség dalainak kezdete –
hegedű és zongorakísérettel (1999)
Ave Maria orgonakísérettel (1999)
Ave Maria (1999)
Kamarazene
II. Vonósnégyes (1970)
Contorni fagottra és zongorára (1970)
Rondo 2 cimbalomra (1975)
Notturno 2 cimbalomra (1976)
Triangulum hegedűre és zongorára (1999)
Szólóhangszerre írt
művek
(zongorára, fuvolára, cimbalomra)
