Felavatták Lajtha László PORTRÉszobrát az V. kerületi Károlyi-kertben

 

Budapest, 2015. június 30. Lajtha Ábel agykutató áll édesapja, Lajtha László Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató szobra mellett Budapesten, a Károlyi-kertben 2015. június 30-án, a szoboravató napján. MTI Fotó: Soós Lajos

Lajtha Ábel neves agykutató Gálhidy Péter Lajtha-portréjánál

 

A megemlékező ünnepségre 2015. június 30-án, a komponista születésnapján került sor. Az avatóbeszédében dr. Hoppál Péter kulturáért felelős államtitkár jelentős hiánypótlásnak nevezte a portrészobor átadását, hiszen korábban ilyen formában nem állítottak még emléket Lajtha Lászlónak. Kiemelte életművének sokrétűségét, zeneszerzői, népzenekutatói, zenepedagógiai, kultúrdiplomáciai munkásságát, amely nélkül - mint mondta - nem lenne kerek a 20. századi magyar zenetörténet.

 

Dubrovay László Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökségi tagja azt emelte ki, hogy Lajtha László itthon szolgálta a magyar kultúra ügyét és a haza melletti kiállása példaértékű lehet minden nemzedéknek. Mint mondta, Lajtha "franciás útja" - azaz a francia zenei hatások erőteljes beépítése zeneszerzői felfogásába - megnehezítette életművének elfogadását egy olyan korban, amelyben a német zene hegemóniája egyértelmű volt.

 

Szentgyörgyvölgyi Péternek, Belváros-Lipótváros polgármesterének a levelét Böröcz László alpolgármester olvasta fel. A polgármester a köszöntőben felidézte, hogy Lajtha László kisgyerekkorától a kerületben nevelkedett, későbbi munkásságából pedig többek között pedagógusi tevékenységét emelte ki olyan jeles tanítványokkal, mint Ferencsik János vagy Tátrai Vilmos. A szoboravatásra hazautazott Amerikából a komponista fia, Lajtha Ábel agykutató, Szent-Györgyi Albert egykori tanítványa is. A 93 éves tudós az MTI-nek felidézte: a szobor ötlete Lajtha Ildikótól, a zeneszerző unokahúgától származik. "Ildikó nagyon szerette édesapámat, vele volt, amikor én már nem lehettem. Nagyon sokat tett apám munkásságának itthoni elismertetéséért és szívügye volt a szobor felállítása is, ezért különösen fájó, hogy végül már nem érhette meg".

 

Kiemelte Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója és Solymosi Tari Emőke zenetörténész segítségét is. Felidézte továbbá, hogy a szobor helyszínéhez közel, a Váci utca 79-ben lakott egykoron a Lajtha-család, ahol ma emléktábla jelöli meg a neves helyszínt, nevét - sőt az egész házat Lajtha-háznak nevezik.

 

http://m.cdn.blog.hu/pr/prusi/image/helytortenet/DSCN3568.jpg

 

Lajtha László szobrának felállítását a Hagyományok Háza, a Magyar Művészeti Akadémia, a Lajtha László Alapítvány, a Fővárosi Önkormányzat és Belváros-Lipótváros Önkormányzata támogatta.

 

(Szöveg és kép forrása: MTI/ Soós Lajos)

 

 

LAJTHA LÁSZLÓ DISCOGRAPHY / DISZKOGRÁFIA

Compiled by / összeállította: Solymosi Tari, Emőke

CD

 

MARCO POLO RELEASE / KIADÁS

8.223473 (1992)
Piano Works
Des ecrits d’un musicien Op. 1, Contes Op. 2, Prélude (1918), Six Pieces for Piano Op. 14, Three Berceuses (1955-67)
(Klára Körmendi – pft)

 

8.223667 (1994)
Orchestral Works Vol. 1
Suite No. 3 Op. 56, Hortobágy Op.21, Symphony No. 7, “Revolution Symphony” Op. 63
(Pécs Symphony Orchestra, cond. by Nicolás Pasquet)

 

8.223668 (1994)
Orchestral Works Vol. 2
Capriccio, Suite de ballet Op. 39
(Pécs Symphony Orchestra, cond. by Nicolás Pasquet)

 

8.223669 (1995)
Orchestral Works Vol. 3
Symphony No. 2 Op. 27, Variations Op. 44
(Pécs Symphony Orchestra, cond. by Nicolás Pasquet)

 

8.223670 (1996)
Orchestral Works Vol. 4
Suite pour Orchestre, In Memoriam Op. 35, Symphony No. 1 Op. 24
(Pécs Symphony Orchestra, cond. by Nicolás Pasquet)

 

8.223671 (1995)
Orchestral Works Vol. 5
Symphony No. 4 “Spring” Op. 52, Suite No. 2 Op. 38, Symphony No. 3 Op. 45
(Pécs Symphony Orchestra, cond. by Nicolás Pasquet)

 

8.223672 (1996)
Orchestral Works Vol. 6
Symphony No. 6, Op. 61, Symphony No. 5, Op. 55, Lysistrata. Ballet Op. 19
(Pécs Symphony Orchestra, cond. by Nicolás Pasquet)

 

8.223673 (1996)
Orchestral Works Vol. 7
Symphony No. 8 Op. 66, Symphony No. 9 Op. 67
(Pécs Symphony Orchestra, cond. by Nicolás Pasquet)

 

HUNGAROTON RELEASE / KIADÁS

HCD 31452 (1991)
Symphony No. 4 Op. 52 “Le printemps”, Symphony No. 9 Op. 67, Sinfonietta for String Orchestra Op. 43
(Hungarian State Orchestra, cond by. János Ferencsik, Hungarian Chamber Orchestra, cond. by Vilmos Tátrai)

 

 

HCD 31453 (1991)
Magnificat Op. 60, Trois Hymnes pour la Sainte Vierge Op. 65, Quatre Madrigaux Op. 29, String Quartet No. 10 Op. 58 “Transylvanian Suite (1953)
(Győr GirlsChoir, László Hoffmann, cond. by Miklós Szabó, Chamber Choir of the Liszt Ferenc Academy of Music, cond. by István Párkai, Tátrai Quartet)

 

HCD 31552 (1993)
Sonata for Cello and Piano Op. 17, Concerto for Cello and Piano Op. 31
(Péter Szabó – vlc, Dénes Várjon – pft)

 

HCD 31647 (1998)
Deux pičces pour flűte seule Op. 69, Sonate en Concert Op. 64, I. Trio pour harpe, flűte et violoncelle Op. 22, II. trio pour flűte, violoncelle et harpe Op. 47
(István Matuz, Jenő Jandó, Júlia Szilvásy, Katalin Vas)

 

HCD 31776 (1999)
Marionnettes Op. 26, Trois Nocturnes Op. 34, Deuxičme Quintette Op. 46
(Ildikó Iván, István Matuz, Tamás Rónaszéki, Péter Sárosi, Emil Ludmány, KatalinVas, Júlia Szilvásy, cond. by Gergely Matuz)

 

HCD 31815 (1999)
Trio concertant Op. 10, Sonatine pour violon et piano Op. 13
(Takács Piano Trio: Gábor Takács-Nagyvln, Péter Szabó – vlc, Dénes Várjon – pft)

 

HCD 31833 (1999)
Missa in tono PhrygioIn diebus tribulationis 1950” Op. 50
(Szent István Király Oratorio Chorus, Szent István Király Symphony Orchestra, cond. by Kálmán Záborszky)

 

HCD 31979 (2000)
Trios ŕ cordes: Sérénade Op. 9, Soirs transylvains Op. 41
(Members of the Lajtha Quartet: Leila Rásonyivln, László Kolozsvári – vla, Judit Kiss Domonkos – vlc)

 

HCD 31933 (2001)
Hungarian folksongs for voice and piano
(Meláth Andrea – voice, Virág Emese – pft)

 

HCD 32542 (2007)
String Quartets Vol. 1
No. 1 Op. 5, No. 3 Op. 11, No. 4 Op. 12
(Auer String Quartet: Vilmos Oláh, Gábor Beránvln, Csaba Gálfi – vla, Ákos Takács – vlc)

 

HCD 32543 (2007)
String Quartets Vol. 2
No. 5 Op. 20, No. 7 Op. 49, No. 9 Op. 57
(Auer String Quartet: Vilmos Oláh, Gábor Beránvln, Csaba Gálfi – vla, Ákos Takács – vlc)

 

HCD 32544 (2009)
String Quartets Vol. 3
No. 6. Op. 36., No. 8. Op. 53, No. 10. Op. 58
(Auer String Quartet: Vilmos Oláh, Gábor Berán (Zsuzsanna Berentés) – vln, Csaba Gálfi – vla, Ákos Takács – vlc)

 

HCD 32545 (2011)
String Quartets Vol. 4
String Quartet No. 2. Op. 7., Piano Quintet (Dramma per musica) Op. 4
(Auer String Quartet: Vilmos Oláh, Gábor Berán (Zsuzsanna Berentés) – vln, Csaba Gálfi – vla, Ákos Takács – vlc; Anna Granikpft)

 

HCD 32335 (2008)
Par est passé le chant? Op. 32, Dialogue vespéral – Les montagnards Op. 16, Deux choeurs Op. 23
(Debrecen Kodály Chorus, conducted by István Ella)

 

 

MISCELLANEOUS LABELS / EGYÉB LEMEZKIADÓK

Koch Schwann 3-1360-2 H1 (1994)
Sinfonietta Op. 62
(Ensemble Orchestral Harmonia Nova, cond. by Daniel Bouture)

CD – 941
Magnificat
Angelica GirlsChoir, cond. by Zsuzsanna Gráf

Odradek ODRCD307 (2013)
Splinters – 20th Century Hungarian Works for Piano
Contes Op. 2 No. 10 (…de l’automne et du champs…)
(Mariann Marczipft)

 


 

LP

 

Radioton SLPX 31388 (1990)
Missa in tono PhrygioIn diebus tribulationis 1950” Op. 50
(Szent István Király Oratóriumkórus és Szimfonikus Zenekar, vezényel Záborszky Kálmán)

 

Hungaroton LPX 11564
Symphony No. 4 Op. 52 “Le printemps”, Symphony No. 9 Op. 67
(Hungarian State Orchestra, cond by. János Ferencsik)
Grand Prix du Disque Français.

Hungaroton SLPX 11965
Magnificat Op. 60, Trois Hymnes pour la Sainte Vierge Op. 65, Quatre Madrigaux Op. 29
(Győr GirlsChoir, László Hoffmann, cond. by Miklós Szabó, Chamber Choir of the Liszt Ferenc Academy of Music, cond. by István Párkai)

Hungaroton SLPX 11871
Quatre hommages, Trois nocturnes, Deux pičces pour flűte seule
(Attila Lajos – fl, Péter Pongrácz – ob, Tibor Dittrich – cl, Tibor Fülemile – bn, Lívia Antal – voice, Hédi Lubikharp, Henrik Prőhlefl, Kodály String Quartet)

Hungaroton SLPX 12018
Sinfonietta Op. 43, String Quartet No. 10 Op. 58
(Hungarian Chamber Orchestra, dir. by Vilmos Tátrai, Tátrai Quartet: Vilmos Tátrai, István Várkonyi – vln, György Konrád – vla, Ede Banda – vlc)

Verseau M. 10.023 (France)
Trois Berceuses (1955–57)
(Arlette Gertler-Bonnelpft)

Verseau M. 10.026 (France)
Prélude (1918)
(Mireille Saunalpft)

Decca DL 9823
String Quartet No. 7 Op. 49
(Paganini Quartet: Henri Temianka, Gustave Rosseelsvln, Charles Foidartvla, Lucien Laportevlc)

Qualiton LPX 1120
Cinq études pour quatuor ŕ cordes (Quartet No. 5)
(Bartók Quartet: Péter Komlós, Sándor Devichvln, Géza Németh – vla, Károly Botvayvlc)

Qualiton LPX 1073
Soproni képek Lajtha László feldolgozásában, Vas megyei képek Lajtha László feldolgozásában
(Állami Népi Együttes Ének- és Zenekara /Choir and Orchestra of State Folk Ensemble/, cond. by István Albert and Gábor Baross)

 

(Forrás: Hagyományok Háza Lajtha László emlékoldala)