VÉGRE ITTHON

A ZENETUDOMÁNYI INTÉZET KIÁLLÍTÁSA DOHNÁNYI AMERIKAI HAGYATÉKÁNAK DOKUMENTUMAIBÓL

2014 júliusában Dohnányi Ernő amerikai hagyatékának egy jelentős része érkezett Magyarországra. Az anyagot a zeneszerző unokája, Dr. Seàn Ernst McGlynn ajándékozta a Magyar Tudományos Akadémiának, a gyűjteményben megtalálható levelek, nyomtatott kották, hivatalos iratok, fényképek, újságkivágatok, hangfelvételek és személyes tárgyak a „Lendület” 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport gondozásába kerültek. A gyűjtemény hazaérkezése szolgált apropójául a Zenetudományi Intézetben megtekinthető Végre itthon – Dohnányi Amerikában címmel megrendezett kiállításnak, melyen Kusz Veronika kurátori munkájának köszönhetően az eredeti dokumentumokon keresztül a zeneszerző amerikai éveibe (1949–1960) nyerhetünk betekintést.

Utolsó éveit Dohnányi a Florida State University zongora- és zeneszerzés professzoraként a Florida állambeli Tallahassee-ben töltötte: a tanítás mellett továbbra is komponált, valamint zongoristaként, karmesterként és zeneszerzőként is szerepelt hangversenyeken. A kiállítás Dohnányi előadói, alkotói és professzori oldalát és mindezek mögött Dohnányit, az embert az amerikai éveket részletesen és sokoldalúan dokumentáló gyűjtemény segítségével, gazdag asszociációs kapcsolatokon keresztül mutatja be.

A kiállítás térben legelső, Dohnányi, a Florida State University professzora című tárlója azonnal érzékelteti annak a helynek a hangulatát, ahol Dohnányi utolsó tíz évét töltötte. Ha nem ismernénk a pontos körülményeket, az amerikai évekről könnyű lenne nyüzsgő nagyvárosra, felhőkarcolókra, zsúfolt egyetemekre asszociálnunk. Látva azonban egy-egy fotót az új otthont jelentő, kertvárosias tallahassee-i házról, a feleségével az egyetemen sétáló vagy épp a floridai napsütést élvező Dohnányiról, közelebbi képet kapunk arról, milyen környezet is vehette körül a zeneszerzőt a nyugodt amerikai kisvárosban. A gondosan válogatott zeneszerzői portrék és életképek általában egyfajta háttérként kapnak helyet, mégis elengedhetetlen érdemük van abban, hogy személyessé, élővé varázsolják a teret. A fényképeken túl Dohnányi egy-egy tanítványának írt képeslapja vagy levele, valamint az egyetem prospektusai is mind a zeneszerző tanári tevékenységét helyezik középpontba. Fontos aspektusa ennek a tanári tevékenységnek, hogy Dohnányi nemcsak zongorát, de zeneszerzést is tanított az egyetemen, ahol a komponista-növendékek felkészültsége több levél és megjegyzés tanúsága szerint is jelentős kívánnivalót hagyott maga után.[1] A hallgatók felkészületlenségének az utókor számára viszont komoly előnye is volt: a kiállításon is több olyan zeneelmélettel, ellenponttal foglalkozó könyvet láthatunk, melyből Dohnányi tanítani kényszerült (sokszor szinte az alapoktól kezdve), és amelyeket olyan jegyzetekkel látott el, amelyek értékes mozaikjai lehetnek a zeneszerző kompozíciós gondolkodásmódjának.

Az egyetemmel kapcsolatos dokumentumok mellett ugyancsak a legelső tárlóban kapott helyet az egyik legszemélyesebb, ugyanakkor leginformatívabb forrásokat tartalmazó polc Dohnányi harmadik feleségének, Zachár Ilonának a zeneszerzőről szóló könyveivel és a közös éveket dokumentáló naplójával. A From Death to Life[2] című írás és a részletes életrajz, a Song of Life[3] vállaltan és láthatóan is Zachár Ilona szerzőségét viselő kötetek, így az a döntés, hogy a Dohnányi neve alatt megjelent Message to Posterity[4], valamint a kötet magyar változata, a Búcsú és üzenet[5] a harmadik feleség írásaival egy polcon kap helyet, önmagában is beszédes lehet. A korábbi feltételezések mellett ugyanis az amerikai hagyaték több forrása is rávilágít Zachár Ilona hathatós közreműködésére a Dohnányi memoárjaként megjelent írásban.[6]

Még személyesebbé válik a kiállítás tere, ahogy az első vitrin mellett befordulunk az amerikai évek további aspektusait bemutató külön szobányi, elkerített részbe. Ide belépve rögtön egy Dohnányi személyes tárgyaival (a lakásából származó hímzett ülőpárnákkal, elegánsan egy fogasra helyezett kardigánnal, sállal és kalappal) berendezett sarok fogad minket. Különösen frappáns az a megoldás, amelynek köszönhetően Dohnányi a háttérben elhelyezett fényképen épp a kiállított kardigánban látható. Mintha a legelső, az amerikai környezetet bemutató vitrin egyfajta felütése lenne a kiállításnak, ugyancsak a szobarészbe befordulva találjuk meg a gyűjteményről szóló ismertetőt, amely amellett, hogy Dohnányi életútjának vázlatos bemutatásával kontextusba helyezi a kiállítást, röviden szól a gyűjtemény anyagainak forrásáról és a Zenetudományi Intézet korábbi Dohnányi-kutatásairól is.[7]

A Dohnányi íróasztalát megelevenítő kiállításrész kaleidoszkópszerűen enged betekintést a zeneszerző kompozíciós munkájába és részben ehhez kapcsolódóan, a mindennapi élet adminisztratív feladataiba is. Izgalmas összefüggéseket bemutató dokumentumok kerültek itt egymás mellé: betekinthetünk például Dohnányi a modern hárfaírásmódról szóló olvasmányába,[8] mellette pedig a hárfára és kiszenekarra komponált Concertino 1952-es kéziratának utolsó ütemeit láthatjuk példaként a tanulmányozott problémakör gyakorlati megvalósítására. Központi szerep jut a tárlóban az Amerikai rapszódiának is, amelyhez kapcsolódóan Dohnányi a bemutatóról a feleségének írt 1954. februári levele, valamint egy mappában a mű hangszerelésével kapcsolatos jegyzetei is megtekinthetők. Különleges hangulatot, egyfajta sajátos intimitást ad ennek a résznek a tárgyak életszerű elhelyezése, amely sokszor azt az érzést kelti bennünk, mintha a zeneszerző íróasztalán véletlenül nyitva hagyott könyvekbe és jegyzetekbe nézhetnénk lopva bele. A kiállítás legvidámabb tárgya a fényképek tanúsága szerint Dohnányi íróasztalán eredetileg is helyet foglaló fa játékmajom, mely a zeneszerző kabalája volt. A kiállítás személyességét erősíti az a fénykép is, melyen Dohnányi a még csak néhány hónapos Seàn Ernst McGlynnel, az amerikai hagyaték későbbi adományozójával látható.

További értékes dokumentumokba olvashatunk bele Dohnányi tanítási gyakorlatához kapcsolódóan: láthatjuk jegyzeteit Cecil Gray a Wohltemperiertes Klavierről írt könyvéhez,[9] és itt találjuk saját, Beethovenről szóló előadásához készült vázlatait is. Ugyancsak az íróasztalon látható dokumentumok között kapott helyet Dohnányi 1952-es zsebnaptára, amely a zeneszerző sűrű programjáról árulkodik. Rengeteg objektív adattal szolgálhatnak az amerikai évekről Dohnányi pénzügyi dokumentumai, köztük 1959-es „tax-bevallása”, valamint 1947-es, német nyelvű végrendelete. Bár az íróasztalon kiállított írásos dokumentumokhoz szorosan nem kapcsolódnak a tárló fiókrészében megtalálható amerikai reklámok és szórólapok, mégis szinte sokkolóan érzékeltetik, mennyire másképp működött a tengeren túli világ, mennyire másképp élhettek az emberek az ’50-es évek Amerikájában, mint az akkori Magyarországon – és rögtön elgondolkozhatunk azon, micsoda kihívás lehetett a több mint 70 éves Dohnányi számára az új kultúrához való alkalmazkodás.

Az íróasztal mellett egy zeneszerző könyvespolca árulhat el a legtöbbet az adott komponista intellektuális preferenciáiról, az általa legfontosabbnak tartott zenei könyvekről és szépirodalmi gyűjteményekről. Teljes képet egy zeneszerző könyvtáráról persze csak a legritkább esetben kaphatunk, és a kiállításon berendezett Könyvespolc című tárlóban bemutatott könyvek is csak töredékét képezik Dohnányi könyvtárának, mégis felkeltik az érdeklődést azzal kapcsolatban, vajon milyen könyveket tartott a zeneszerző elengedhetetlennek, hogy felkerüljenek a könyvespolcára. Arra a könyvespolcra, pontosabban könyvszekrényre, amelyet centiről centire saját maga tervezett, és amelynek tervrajza eredeti formájában megtekinthető az Amerikából hazahozott könyvek között. A tervrajzok mellett – talán a tallahassee-i könyvespolcról készült fotó alapján – több izgalmas tárgy, köztük Dohnányiék dominója és barométere is felkerült a stilizált könyvszekrényre. Ugyanitt kaptak helyet a kiállítás talán legrejtélyesebb dokumentumai, melyeket az örökös Dohnányi szemerősítő gyakorlataiként azonosított, s amelyek alkalmazási metódusainak megfejtése minden bizonnyal a zenetudományi kutatásokon túlmutató feladat.

A vitrin legfelső polcán kizárólag zenei írások, a középső részen Dohnányinak dedikált könyvek és szépirodalmi kötetek (köztük például Shakespeare, Goethe és Hoffmann összes művei), míg az alsó polcon kották kaptak helyet. Mivel a könyvek gerincén olvasható felirat sok helyen erősen megkopott, olykor némi kreativitást igénylő, mégis izgalmas feladat a könyvek beazonosítása. Az angol és német nyelvű zenei könyvek között több olyan, magyar nyelvű kötetet is találunk,[10] melyet Magyarországról küldtek Dohnányiék után az itthon maradt rokonok és barátok.

A kiállításra végig jellemző, dokumentumtípusokon átívelő asszociációk újabb szép példája Dohnányi karácsonyi ajándékként feleségének adományozott könyve és a mellette található, 1952-ben készült karácsonyi családi fotó, mely a zeneszerzőt felesége és nevelt lánya társaságában ábrázolja. Az íróasztal egyik központi tematikájához kapcsolódik vissza a Margaret B. Boni The Fireside Book of Folk Songs (1949) című, nyitott állapotban fekvő gyűjteményes könyve, amely az Amerikai rapszódia dallamainak forrásaként nyer Dohnányi életművével kapcsolatban jelentőséget. A nyitott könyvek esetén magára vonja a figyelmet a belső borítón szereplő díszes ex libris: „Dohnányi Ernő és Ilona könyve”. A polcok hátterében látható portrék – köztük Dohnányi egyik utolsó portréja – továbbra is figyelik és uralják a teret.

A könyvek esetén működő stratégia már nem alkalmazható a kották beazonosítására, amelyek közül az elrendezésből következően csak az oszlopok tetején fekvő kották szerzője és címe látható. Talán ha egy-egy külön feliratot érdemlő, kuriózumnak számító kiadás kapott volna helyet a kottahalmok tetején, az némiképp ellensúlyozhatta volna az alattuk fekvő kották ismeretlenségét, enélkül azonban azt éreztem, hogy hiába a fizikailag nagy számban kiállított kotta, mégis bántóan kevés az általuk Dohnányi kottatáráról kommunikált információ.

Dohnányi a tanítás és a komponálás mellett továbbra is adott zongorakoncerteket: egyesült államokbeli koncertturnéinak válogatott dokumentumait egy külön tárló mutatja be. Az amerikai évek talán legproblematikusabb oldala a nagyvárosi koncertélethez való kapcsolódás kudarca volt Dohnányi számára. A hivatalos zeneélet – legvalószínűbb, hogy politikai okokból – nem fogadta be, a nagy zenei intézmények a letelepedést követő években sorra mondták le fellépéseit.[11] A kiállított koncertplakátok és elismerések is tanúsítják, hogy végül az egyetemi közeg volt az, ahol vendégprofesszorként és koncertzongoristaként is több lehetőséget kapott a nyilvános szereplésre. Az Ohiói Egyetemmel való kapcsolatának fontosságát az intézménytől kapott díszdoktori oklevél, emlékérem és fényképek mellett mi sem jelzi jobban, minthogy Dohnányi a kiállításon is emblematikus szerephez jutó művét, az Amerikai rapszódiát az egyetem számára komponálta. Láthatjuk továbbá azt a plakátot is, amely a Wisconsini Egyetem által szervezett Dohnányi Fesztivált hirdeti a közönségnek. Ahogyan a hirdetményen is látható, Dohnányi nemcsak zongoraestet adott, de zongorázással egybekötött felolvasást is tartott a fesztiválon. A kiemelt egyetemi koncertekhez kapcsolódó dokumentumokon túl a vidéki zenekari koncertek, többek között a Jacksonville Symphony Orchestra, a Tucson Symphony vagy a Cincinnati Symphony Orchestra programjai és szórólapjai teszik teljesebbé az 1950-es évek Amerikájában koncertező Dohnányiról bemutatott képet.

A kiállítás hangversenyekről szóló részét a koncertturnékhoz kapcsolódó tárgyi dokumentumok is színesítik; a könyvesszekrény tervei után például Dohnányi utazótáskájához készült saját tervrajzait is megtekinthetjük. Az elkészült táskát kiegészítve lelkiismeretesen megőrzött utazási dokumentumok és a zeneszerző precízen összerakott úti túlélőkészlete is a hangversenykörutakkal járó utazásokat vetítik elénk. Ahogyan a korábbi tárlókban, úgy itt sem maradhatnak el a frappáns párosítások: Dohnányi fényképezőgépe mellett a fényképező Dohnányiról készült fotó, egy rendkívül rövid gyakorló billentyűzet magyarázataként pedig az ezt kipróbáló zeneszerző látható.

Dohnányi amerikai éveit – az első tárlótól az utolsóig – a bemutatott fotók teszik igazán élővé, olyannyira, hogy gyakran szinte filmként elevenedik meg előttünk a koncertező, tanító vagy épp kitüntetését átvevő művész. Egy külön falrészt kaptak a Dohnányi-család otthonának falairól származó képek, melyek a zeneszerző legközelebbi rokonait ábrázolják. Megjelenik többek közt Pozsony és Dohnányiék pozsonyi házának képe, amely már finoman kapcsolódik az utolsó tárló egyik fő témájához, a régi és az új otthon közti út állomásainak és az új élet viszontagságainak bemutatásához.

Dohnányi hivatalos papírjai – 1938-as magyar útlevele, 1946-os ausztriai igazolványa, 1948-as francia úti okmánya és végül argentin igazolványa – egy-egy képeslappal kiegészítve szemléletesen dokumentálják azt az utat, amelyet a zeneszerző 1944 novembere és 1949 októbere között megtett azelőtt, hogy véglegesen letelepedett volna az Egyesült Államokban, Tallahassee-ben. Az új amerikai állampolgároknak szóló kiadványok és Dohnányi meghatóan gondos jegyzetei kiválóan érzékeltetik azt a helyzetet, amelyben a több mint hetvenéves zeneszerzőnek fel kellett készülnie az állampolgársági vizsgára. Az amerikai állampolgárság 1955-ös átvételét egy családjával készült fénykép örökítette meg.

A tárló alsó fiókjában szinte elrejtve fekszenek azok a levelek és újságcikkek, melyek a Dohnányi-kutatás máig egyik legizgalmasabb kérdését, az ellene szóló politikai vádakat és az ezek cáfolatára tett kísérleteket világítják meg. Dohnányi politikai ügyének dokumentumai egyébként az Amerikából hazaérkezett anyag egyik legfontosabb szegmensét képezik[12] – a kiállításon bemutatott részletek ennek a dokumentációnak a sokszínűségébe és sokoldalúságába engednek betekintést. Szemelvényeket olvashatunk az Ember című lapban a Dohnányi elleni támadások egyik központi figurájának, Göndör Ferencnek az írásaiból, láthatunk amerikai lapokban megjelent, a zeneszerző koncertjei ellen tiltakozó cikkeket, és nyitva fekszik előttünk Dohnányi 1944-es naptára is, amelyben ott az emlékeztető a politikai vádak egyik kulcsmozzanatára, a Dohnányi részvételével zajló Szálasi-konferenciára. Ugyanitt szerepel a zeneszerző közjegyző előtt tett nyilatkozata, amelyben elutasítja a politikai vádakat, valamint Weiner Leó és Ernest Ansermet levele is, melyben határozottan kiálltak Dohnányi mellett. Megrázó belegondolni abba, milyen erővel hathattak Dohnányira a folyamatos vádak, és ugyanakkor hihetetlenül izgalmas látni, milyen lényeges folyamatait világíthatják meg nemcsak a Dohnányi-életpályának, de a 20. század történelmének is a kutatók rendelkezésére álló anyagok, a megőrzött újságkivonatok, hivatalos papírok és levelek.

Dohnányi amerikai éveinek szakértőjeként Kusz Veronika olyan kiállítást állított össze, amely amellett, hogy értékes ismeretterjesztő anyagként szolgál a Dohnányi életútja iránt érdeklődő laikusoknak és hozzáértőknek, a gyűjtemény dokumentumainak szisztematikus bemutatásán és az őket összekapcsoló, gondolatébresztő asszociációkon keresztül a 20. század zenetörténetének egy rendkívül izgalmas mozzanatát is megvilágítja. A nagyobb nyilvánosság számára most először látható dokumentumok Dohnányi életének és művészetének olyan részleteibe engednek betekintést, amelyek eddig nem kerültek a figyelem középpontjába. Látva az eredeti dokumentumokban gazdag gyűjtemény sokszínűségét, izgalommal várhatjuk az amerikai évekből származó kéziratokon, leveleken, újságcikkeken és hangfelvételeken alapuló új kutatások eredményeit.

Belinszky Anna

* * *

A Végre itthon – Dohnányi Amerikában címet viselő tárlat az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének 40/30 – a 40 éves Zenetudományi Intézet 30 éve az Erdődy-Hatvany palotában című kiállításának részeként a Zenetörténeti Múzeumban tekinthető meg (1014 Budapest, Táncsics u. 7.) keddtől vasárnapig 10−16 óráig tekinthető meg. Az előre bejelentett, szervezett iskolai diákcsoportok számára az Intézet kedvezményes tárlatvezetést biztosít (kapcsolat: Gombos László, +36(30)261-6660, gombos@zti.hu).

---

[1] Ld. Kusz Veronika, „»Florida ifjú aggastyánja« – Dohnányi Ernő, a Floridai Állami Egyetem professzora (2)”. Muzsika 54/9 (2011. szeptember), 36−37.

[2] Ilona von Dohnányi, From Death to Life (Tallahassee: Rose Printing Co., 1960).

[3] Ilona von Dohnányi, Ernst von Dohnányi: A Song of Life. Ed. James A. Grymes (Bloomington, Indianapolis: Indiana University Press, 2002).

[4] Ernst von Dohnányi, Message to Posterity. Transl. Ilona von Dohnányi, ed., Mary F. Parmenter (Jacksonville, Florida: Drew, 1960).

[5] Dohnányi Ernő, Búcsú és üzenet (München: Nemzetőr, 1962).

[6] A Búcsú és üzenet problematikájának további részleteit, illetve a szöveg közreadását ld. Kusz Veronika, „Dohnányi Ernő az utókornak. A Búcsú és üzenet”, Magyar Zene 52/1 (2014. február), 58−89.

[7] A Zenetudományi Intézetben megtalálható amerikai hagyatékról ld. bővebben: Kusz Veronika, „Budapest–Tallahassee−Budapest. Dohnányi Ernő amerikai hagyatéka a Zenetudományi Intézetben.” Muzsika 57/9 (2014. szeptember), 11−14.

[8] Carlos Salzédo, Method for the harp (New York/London: G. Schirmer, 1929).

[9] Cecil Gray, The Forty-Eight Preludes and Fugues of J.S.Bach (London/New York/Toronto: Oxford University Press, 1938).

[10] Ld. pl. Szabolcsi Bence és Bartha Dénes (szerk.), Erkel Ferenc és Bartók Béla emlékére. Zenetudományi Tanulmányok II. (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1954).

[11] Kusz Veronika, „»Florida ifjú aggastyánja« – Dohnányi Ernő, a Floridai Állami Egyetem professzora (2)”, Muzsika 54/9 (2011. szeptember), 36−40. Dohnányi amerikai koncertjeivel kapcsolatban ld. bővebben: Kusz Veronika Dohnányi amerikai évei (Budapest: Rózsavölgyi, 2015), 86−95.

[12] Kusz Veronika, „Budapest–Tallahassee−Budapest. Dohnányi Ernő amerikai hagyatéka a Zenetudományi Intézetben”, Muzsika 57/9 (2014. szeptember), 11−14.