DÉNES LÁSZLÓ HEGEDŰTANÁR 80 ÉVES

 

http://auerakademia.com/site/wp-content/uploads/2015/04/denes_laszlo_2-150x150.jpg

 

Dénes László hegedűtanári, zenepedagógiai munkássága évtizedek óta széles körben ismert hazánkban és határainkon túl is. Hegedűtanárok generációi tanítanak kottáiból, hasznosítják pedagógiai tapasztalatait. Irányításával növendékek sokasága szerzett hegedűtanári diplomát, került tanári és művészi pályára.

 

http://www.sosinet.hu/wp-content/uploads/2012/08/dljo.jpg

A kép forrása: www.sosinet.hu

Dénes László hegedűtanár keze alól sok fiatal hegedűművész került ki, többségük olyan, akinek a munkássága nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is meghatározó. Számos roma tehetséget juttatott el a művészi szintig, és vallja, hogy az ő adottságaik különlegesek, és hogy rendelkeznek valami plusszal. Olyan nagyszerű előadóművészeket oktatott, mint például Oláh Vilmos, Szalai Antal, vagy a Costa Concordia hajószerencsétlenségben elhunyt Fehér Sándor.


Dénes László Budapesten született 1935. október 24-én. 1946-50 között a Nemzeti Zenedében tanult Rados Dezső irányításával, 1950-54 között E. Rozgonyi Ágnes tanította, majd 1954-57 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola Tanárképzőjében Zipernovszky Mária.

 

1959-ben szerzett diplomát hegedű és szolfézs tanári szakon. Már a kezdetektől a zenepedagógiára helyezte a hangsúlyt, Így lett többek között a Parlando zenepedagógiai lap egyik alapítója és szerkesztő bizottsági tagja, ahol kiváló tanulmányai jelentek meg*.  1958-69 között a Fővárosi Zeneiskola Szervezet, majd 1969-től a Fővárosi VI. kerületi Állami Zeneiskola (ma Tóth Aladár Zeneiskola) gyakorló iskolai vezető tanára. 1975-től tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola hegedű tanszakán, 1973-tól pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ZTI Budapesti Tagozatának lett a hegedű módszertan tanára, tanszékvezetője.

 

Első pedagógiai publikációja 1964-ben jelent, majd hegedűiskolájának hat kötete következett három kiváló kollégájának társaságában, amelyet több országban is kiadtak.

Hegedűiskola V-VI.

 

1972-től tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában is, majd a következő évtől hegedűmetodikát oktatott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 1993-tól a főiskola docense, és nyugdíjba vonulásáig a vonós tanszék vezetője. Alapító-szervezője az országos Koncz János Hegedűversenynek. Munkásságának egyik legnagyobb elismerése a fiatal művészek nevelése mellett, hogy a világhírű Yehudi Menuhin ajánló sorokat írt Hegedű ABC című kottájához.

 

http://www.booker.hu/_cachingdbfield/YV90ZXJtZWtfa2VwZWs,/a2lza2Vw/N/T/Y/3/M/T/c/,/bk063319kis.jpg

2003-ban egyik kiváló tanítványa, Oláh Vilmos kezdeményezésére Dénes Lászlóról nevezték el a Bankokban alapított magyar tantervű iskolát, a Dénes International Music Academy-t.

 

Dénes László kezdetektől fogva rendkívül aktív szerepet vállalt az Országos Zenepedagógus Szakosztály, majd a Zenetanárok Társasága szakmai munkájában és irányításában. Ez utóbbi szervezet elnöke is volt évekig és vezette a szakmai szervezetek hegedűpedagógiai szekcióját. Egyik kezdeményezője volt a szombathelyi Koncz János Országos Zeneiskolai Hegedűversenynek és évtizedeik szolgálta szak- és pedagógiai felügyelőként a fővárosi zeneoktatást. Azon kevés hazai zenepedagógus közé tartozik, aki a művészetoktatás mindhárom területén dolgozott egyidejűleg, rendkívüli eredményességgel.

 

http://moly.hu/system/covers/big/covers_132326.jpg

 

(Forrás: www.sosinet.hu a Független Médiaközpont (Független Újságírók Alapítványa) weboldala.

 

Fontosabb írásai a Parlandóban:

60-as évek

Dénes László: A lapról-olvasás tehetsége, kialakítása és alapvető technikája, 1959. Nr. 2. p. 18-26.

Dénes László: Az új hegedűiskola módszertani ismertetése - I.:1966. Nr. 6. p. 2-13., = II.: 1966. Nr. 9. p. 4-16.


70-es évek

Dénes László: Jegyzetek a Hegedűiskola 3-4. kötetéhez, 1971. Nr.2. p. 7-15.


80-as évek

Dénes László-Hevesi Judit-Marosfalvi Imre: Dalos játékok és mozgásgyakorlatok. Pél­datár a zeneiskolai hegedű előkészítő osztály számára - I. rész: 1987. Nr. 6-7. p. 1-28., - II.: Nr. 8-9. p. 33-56.


90-es évek

Dénes László: Iskoláink, etűdkiadványaink néhány metodikai, didaktikai vonatkozásá­ról, 1990. Nr. 10-11. p. 31-41.