A bolygó hollandi a MÜPÁ-ban
Opera
egy felvonásban (Első verzió, 1841)
Richard Wagner (1813-1883) zenedrámája, A bolygó hollandi az „összművészet” (zene és szöveg) első érett alkotása, amely magáról a világban helyét kereső szerzőről szól. Az 1830-as évek német diákmozgalmai, éjszakai tivornyázások és kártyaadósságok elöli menekülésekor, 1837-ben elfogadta a rigai színház karmesteri állását. Elkezdte komponálni a Rienzit. Azután onnan megint szöknie kellett, s egy kis kereskedőhajóval London felé vette az irányt. A vihar dúlta tengeren, a norvég fjordok mellett jutott eszébe Heinrich Heine egyik novellájából a bolygó hollandi legendája. 1839-ben Wagner Boulogne-ba érkezett, hogy az általa utált, de a franciáknál igen divatos Meyerbeer segítségét kérje. Eleinte sanzonokat volt kénytelen írni a párizsiaknak. Közben befejezte a Rienzit, és belekezdett A bolygó hollandi komponálásába. Párizsban ismerkedett meg Berliozzal, Liszttel és a számára oly vonzó középkori germán mondavilággal. 1842-ben Meyerbeer közbenjárására végül Drezdában bemutathatta a Rienzit.
1843-ra elkészült A bolygó hollandival, az 1650 körül Norvégiában játszódó balladával. Az előadást Wagner maga vezényelte – súlyos bukással. A közönség még nem szokott a wagneri vezérmotívumokhoz, holott e drámai legendával új fejezetet nyitott az opera műfajának fejlődésében. 1844-ben a berlini bemutató végre meghozta a sikert.
Magyarországon
1871 után
Fischer Ádám karmester Kovalik Balázs rendezővel közösen öt évvel ezelőtt tervezte el a Hollandi bemutatását a Művészetek Palotájában (MÜPA) és az Operaház színpadán is. Utóbbi 2011-ben elutasította a színrevitelt. A MÜPA most, 2015-ben, a Wagner-fesztiválok 10. évében először vállalkozott a félig szcenírozott Hollandi előadására. A magyar, ún. ’Duna-parti Bayreuthnak’ már híre ment a világban, érkezik is rengeteg külföldi a Wagner-napokra, hiszen tudja, hogy itt világszínvonalú előadások részese lehet.
A MÜPA nem operaházi körülmények között, csupán jelképes díszletekkel, ám jobb akusztikával lényegesen intimebb környezetet, a mához közelebb álló légkört teremt a darabhoz. A félig szcenírozott előadáshoz nem is valók a historizáló jelmezek. Itt a koncerttermet kellett játéktérré változtatni – és ez nekik sikerült!
Újabban Bayreuth-ban is a drámaibb hatás miatt szünet nélkül, egyetlen felvonásban játsszák a Hollandit. Kovalik Balázs rendezése az újdonság élményét nyújtja azoknak, akik már többször látták-hallották a darabot. A szereplők frakkban vagy alkalmi ruhákban lépnek színre. Érezzük a szorongásukat, örömüket, félelmüket. A két főszereplő, a hollandi és Senta sorsa önmaguk által meghatározott, mindketten áldozatokká válnak a saját álomképeik kergetése miatt. Egymásra találásuk sem az igazi, sejtetik a végzetüket, mert igazán nem hisznek önmagukban vagy a megváltásban. Minden cselekvésük önbecsapás, próbálkozás, vergődnek az átok avagy az álmaik csapdájában.
A Heine képzeletében fogant történet az ördög által örök kárhozatra ítélt hajósról szól, akit egy asszony sírig tartó hűsége (nem szerelme!) menthet meg. Persze az operákban szokásos félreértés vezet a tragédiához: a hollandi kihallgatja Senta és korábbi udvarlója beszélgetését, miszerint a lány már odaígérte magát a norvég vadásznak. A nézőt a rendezés megkíméli a csúf végzettől. A hajós eltávozik, Senta a foteljába omlik, a zene árulja el, mi történhetett ezután.
Az idei előadás olyan remekmű – bár sokan nem szoktak hozzá a modern jelképekkel működő színpadhoz – hogy minden szereplőjét érdemes külön említeni. Egyértelműen főszereplő a zseniális karmester, a Wagner-napok művészeti vezetője, Fischer Ádám. Sok bayreuthi és bécsi dirigálást is maga mögött tudhat, így alkalma volt most világsztárokat hoznia a MÜPA három Hollandi előadásához. Kovalik Balázs rendező először ’avatkozott’ be Wagner-operába. Mint mondta, eddig nem tartotta magát elég érettnek hozzá, de a Ringbe még most sem merne belevágni. Jó segítőtársa volt a szellemes díszletekkel dolgozó Horgas Péter. Az ő ötlete, hogy a norvég asszonyok a mosógépek forgásának dallamára várják szeretteik megtértét a viharos tengerről, valamint a piros hátterű skandináv (ún. északi) kereszt fel- és levonása. Ez Benedek Mari jelmezein is megjelent A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara ezúttal Pad Zoltán, a Nemzeti Énekkar pedig Antal Mátyás karigazgatásával lépett fel a szűk térben, olykor a karzatról. Említendő még a No Comment Társulat modern koreográfiája, ha kellett tengerészek, ha kellett, mazsorettek táncával.
A svéd Elisabet Strid csodálatos Sentát énekelt. A megható balladát ilyen ragyogó énekessel talán még nem hallhatott a hazai közönség. A hollandit a brit tenor, James Rutherford tette emlékezetessé. Dalandot, az álmodozó Senta zsugori apját a szintén brit Peter Rose formálta élvezetessé. Mary szerepét Wiedemann Bernadett alakította. A hajó kormányosa a német Uwe Stickert volt. Nyári Zoltán Erik, a vadász szerepében kissé színtelenre sikerült ebben a roppant erős mezőnyben.
Erre az előadásra még sokan, sokáig fogunk emlékezni!