Morva Péter
Egy
ország Karcsi Bácsija
Egy hajdúböszörményi zenés összejövetel
résztvevői között 2011-ben © Fotó: Magánarchívum
Az idén szeptemberben 90. születésnapját
ünneplő Varga Károly játékos zenei ismeretterjesztési, rádiós zenei
szerkesztői és pedagógiai munkássága, avagy egy 2009-ben készült tanulmány
„újratöltve”[1]
Van, akin, (vagy amin) nem látszik meg az idő vasfoga – emlegetik
sokszor udvariasságból, vagy a „kötelező társadalmi érintkezés” során.
Mondhatni közhely, és valljuk be, nagyon ritkán igaz. Viszont példák elvétve
mégis adódnak. Az is kérdés, hogy a
„vasfog” végül is min, és hogyan fog. De esetünkben most ne menjünk bele a
posztmodern-értelmezések ilyen erdejébe. Az indoklás nagyon egyszerű: ami
kiállja az idő próbáját, az jelzi, van olyan kemény, hogy a Fognak
továbbra is ellenálljon.
1925-ben nemcsak a Magyar Rádió kezdte meg adásainak sugárzását, hanem
miközben a budapesti stúdió a bútorszállító kocsi-élmények után nyáron végre
beköltözhet a Rákóczi úti Telefonhírmondó épületébe, Jászberényben szeptember
20-án megszületik Varga Károly is, aki később kacskaringós élete során
karnaggyá és zenepedagógussá, orgonistává, főiskolai oktatóvá, rádiós-
televíziós személyiséggé, újságíróvá, játék- és vetélkedőmesterré vált.
Ő az a példa, akin, és akinek tevékenységén, eredményein – ha
felemlegetjük megint azt a vasfogat – nem hagyott nyomot az eddigi 90 év. Úgy
is emlegethetjük őt, mint a kultúrtörténet élő anekdotatárát és
emlékezetét, mert mind a mai napig oly frissességgel eleveníti fel élményeit,
mintha csak a múlt hét keddjén kollokvált volna Kodálynál, ebédelt Eugen
Suchon-nyal egy pozsonyi kávézó teraszán, adott számára rádióinterjút a magyar
konyhát dicsérve Maurice André, vagy televízió interjút férjére emlékezve
Pásztory Ditta... Szinte a végtelenségig folytathatnám. Cikkem címe sem az én
ötletem. Magyar Kornél, egykor a Rádió zenei szerkesztője így konferálta
fel Varga Károly egyik műsorát: „... és most következzen az Ország Karcsi
Bácsija!“ Hogy mire hivatkozhatott ezzel?
Nézzük az egyenleget! Ha a Rádióban eltöltött 57 évét vesszük górcső
alá: több mint tízezer kis riportot készített, közel ezer ún. nagy riportot és
interjút Európa 23 országában, valamint több száz különböző zenei témájú
műsort. A Televízió szintén lecsapott rá, hogy ott 22 éven keresztül
élő adásokat vezessen. Emellett 15 éves korától diáklapoknak ír,
felnőttként tudósításokat publikál, főiskolai módszertani jegyzet
társzerzője. 32 évig tanszakvezető az óbudai Zeneiskolában, két
évtizeden át vezető főiskolai tanár, három évtizedig Óbuda zenei
szakreferense. Emellett Darázs Árpád és Karai József mellett karnagy az
Építők Központi Férfikaránál, vezeti az Óbudai Kamarakórust, és még négy
másik énekkart. Az Országos Filharmóniánál koncertműsorokat vezet (majd
nyolcezer ilyen esemény volt), és egyedülálló műfajt teremtett zenés
vetélkedők formájában. Nem nehéz belátni, egy ekkora életmű tényleg
lehetővé tette, hogy mindenkor mindenhol megfordulhasson, és naponta akár
ötször is adásba kerülve állandó jelenlétét érezhessék a rádiókészülékek köré
gyűlő hallgatók széles korosztályai.
A hatvanas-hetvenes évek nevelésügyi értelemben intézményszegény társadalma
a hetvenes évek derekától „a hagyományos, tanítással nevelő iskolát a
társadalmi gyakorlat valamennyi elemét beépítő, teljességre törekvő,
gyerekközösségi élet megvalósítását célul kitűző iskolára akarta
felváltani”.[2]
E célok megvalósításaként alakultak az iskola keretein kívül működő
közművelődési szerveződések (olvasótáborok, gyerekszínjátszó és
kézműves körök, kulturális klubok stb.) Az új elképzelések
reformtörekvéseihez illesztve új nevelési színtérként jelentek meg a médiumok,
azon belül az elektronikus média. A korszak zenei ismeretterjesztő
műsorainak vezetői – mint az iskolán kívüli nevelést megvalósító
nevelő személyiségek – személyesen is nyújtottak és nyújtanak
lehetőséget a valós interakcióra növendékeikkel. Idetartoznak a
részvételükkel lebonyolított koncerttermi, magyarázó jellegű zenei
ismeretterjesztés, valamint ennek játék-vetélkedő formájú
megnyilvánulásai.
Bizonyára sokan vannak közöttünk olyanok, akik gyermekkorukból boldogan
idézik vissza, miként találkoztak valakivel, aki kíváncsiságuk felcsigázásával
egész életükre kihatott, rányitotta szemüket egy tudományra, művészetre,
sportra vagy csak egy megragadó és nevelő hatású elfoglaltságra. Abban
mindannyian egyetérthetünk, hogy az ilyen elszánt, a sokak által
„megszállottnak” tekintett személyiségek, mint „jó angyalok” egész életünkre
pozitív hatást gyakorolnak, meghatározzák érdeklődési területünket.
Pedagógiai sikereiket alacsony autoritás mellett vagy annak teljes hiányában
érik el. Tudnak kérdezni, és mindenkihez egyéni módon közelednek. Nem várnak
azonnali hatást. A célracionalitás – amelynek állandó jelenléte munkánkban
ellentmond a gyermek szabadságáról vallott reformpedagógiai nézeteinknek[3] – árnyalása
segíti a gyereket abban, hogy később eldönthesse, melyik irányba halad
tovább: professzionista lesz, vagy képzett műkedvelő.
Amikor 2009-ben, az akkor nyolcvannégy éves Varga Károlyt első ízben
kerestem meg telefonon, hogy életútjának megismerése céljából találkozhassam
vele, roppant szívélyes hang üdvözölt. Pedig még nem is tudta, ki, és miért
keresi. Reakciója az volt, hogy mi már biztosan találkoztunk. Hogyne
találkoztunk volna, hiszen zenét népszerűsítő körútjain évente
tizennyolc-húszezer gyerekkel találkozott és találkozik napjainkban is. A mai
napig több mint 3000 versenyt bonyolított le, a már említett több ezer
koncert-narráció mellett. Gyerekkoromban többször láttam őt a színpadon.
(Még a játék közben feltett kérdésekre is emlékszem.) Szinte mindenki, aki ma a
zenei életben eredményeket tud felmutatni, részt vett a Magyar Rádióban
szervezett valamelyik műsorában, vetélkedőjén. Ismerősök
üdvözlik az ország minden szegletében. De nemcsak képzett muzsikusok életére
gyakorolt nagy hatást – és ez a fő –, hanem arra a sok ezer
zeneszeretőre is, akik közül ma sokan lelkes látogatói a koncerttermeknek,
és akik fellelhetők szinte már minden kontinensen. (Legutóbb Münchenben
egy 70 éves mérnöktanár személyében ismertem meg egyik volt „rádiós diákját”.)
A következőkben a sikeres zenei ismeretterjesztési munkásság
hátterébe, előzményeibe, kialakulásába, az eszközöknek, a feltételeknek és
az eredményeknek pedagógiai szempontú rendszerezésébe és értékelésébe
nyerhetünk bepillantást.
Zenei ismeretterjesztés a médiában (MR, MTV)
Előzmények és kortársak
„Elképzelésünk az volt, hogy (…) az iskolában természetszerűleg kötelezően
kötött anyagot átvevő tanulók egy iskolán kívüli szervezetben a tanult
vagy megismert zenei anyagot a legaktívabban élvezhessék és élhessék. Ezért
hoztunk létre – pedagógusok és fiatal művészek – kísérleti gyermekklubokat
a művelődési otthonokban, a Magyar Televízió vezetőinek
segítségével, más jelleggel a televízióban is” – írta Varga Károly 1960-ban.[4] Ennek a
kezdeményezésnek köszönhetően jött létre a nemzetközileg is elismert, és
alakulásakor 1954-ben egyedi kezdeményezésnek minősülő, a ma Óbudai
Társaskörnek hívott épületben általa alapított Mozart Klub. Tagjai
között volt Kocsis Zoltán és Schiff András is. (A klub 61 éve megszakítás
nélkül a mai napig működik!) Ezzel párhuzamosan létrejött később egy
másik „találkozóhely” is elsősorban zeneiskolások részére, a tíz évig
működő televíziós Zenekedvelő Gyerekek Klubja. Ez a
klubműsor, később a Csillagok, csillagok sorozat, a Vakáció
Melódiában, a Muzsikáló Várak és a zenei általános iskolásoknak
szóló Síppal, Dobbal, Énekszóval adták a nyersanyagát az összesen közel
260 darab, egyórás televíziós sorozatnak, amelyet Varga Károly televíziós
életművének tarthatunk. A Zenekedvelő Gyerekek Klubjához hasonló,
felnőtteknek szóló zenei klub lett később a Zenélő órák
Forrai Miklós és Lukin László vezetésével. Munkája során szoros szakmai
kapcsolatot tartott fent Szabó Helgával és harminchét évig Friss Gáborral,
akivel közösen készítette műsorait. (Friss Gábor a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetének
tanszékvezetője volt. A Rádió külsős munkatársaként önálló
műsorokat is készített. Híres volt kvízjátéka, amelyben az ország
hallgatóságának tett fel zenei témájú kérdéseket.) Lukin László a halála
előtti utolsó tizennégy évében dolgozott folyamatosan Varga Károllyal (a Mi
is tudunk muzsikálni és A Magyar Zene Évezrede – Honfoglalás Muzsikával
című vetélkedőkben). Szintén fontos megemlíteni a Zeneakadémia
zenetörténet-tanárát, Solymosi Tari Emőkét, akivel közösen vezette a
Kárpát-medencei Bartók- és Kodály-vetélkedőket, valamint az ún.
alapjátékokban (első fordulókban) közreműködő Magyar Kornélt, a
Magyar Rádió szerkesztőjét.
Követők pedagógiában, ismeretterjesztésben
Ismeretterjesztői munkája komoly hatást gyakorolt az általános iskolai
zeneoktatásra. Dobrai István szerint (aki az Oktatási Minisztériumban az alsó-
és a középfokú iskolák főelőadója volt a hatvanas évek végén) az
énekóra elnevezés megváltoztatása ének-zene órára Varga Károly rádiós
műsorai nyomán történt, amikor az éneklés és énekeltetés mellett
felismerték a széles körű zenei ismeretterjesztés tananyagba vételének
fontosságát. A Lukin László által írt ének-zene tankönyvek kiegészítéseként
született meg a Lapozgatás az énekeskönyvben. A műsor követte az
éves tanmenetet, a szerkesztők kiválasztották a legérdekesebb
tananyagrészt, majd a stúdióba invitált gyerekekkel elénekeltették azt. Ezt
követően az eredeti műrészletet lejátszották. Ebből
fejlődött tovább az Ami az énekeskönyvből kimaradt, ahol
nemcsak részleteket, hanem komplett tételeket forgattak le. Az ilyen igények
hosszú távú és tartós kielégítésére készült el évekkel később a
mikrobarázdás hanglemezekből álló „Iskolai lemezgyűjtemény”. A
Zenekedvelő Gyerekek Klubjához hasonlóan a Csillagok, csillagok
című népzenei sorozatot is követte egy hasonló Vass Lajos által vezetett
műsor, a Röpülj páva. Varga Károly nevelői pályájának
legfőbb követője Zelinka Tamás – volt hallgatója –, aki sokat átvett
mestere játékvezetői ötleteiből, pedagógiai szemléletéből.
Angyal Magda – szintén volt tanítványa – huszonnégy éven át vezette az Ádám Jenő
Szimfonikus Zenekar zenei ismeretterjesztő koncertjeit.
A Játék
A sorozatok csoportosítása, a célközönség változása
Zenei játékainak három nagy csoportját különíthetjük el.
·
Témához
kötött, széles körű, sokszor egyénileg elmélyített zenei műveltséget
igénylő és korlátozott számú középiskolás, illetve egyetemista
részvételével lebonyolított zenei műveltségi versenyek, amelyeket
egyéni vetélkedőként is lehet rendezni 5-8 részvevővel, vagy
csapatversenyként 3-5 csapattal.
·
Zenei
vetélkedők, amelyek
az általános és a középiskolák 6-6 fős csapatai között zajlanak. A téma
itt is adott, viszont az iskolai tananyag tanári segítséggel kibővített
ismeretanyagára épül.
·
Zenei
játékok, amelyek további
két részre oszthatók: a művészeti, a zenei, az általános és a
középiskoláknak szánt ún. „tudósjáték”-ra (Varga Károly megnevezése szerint).
Ilyen a Hungaroton-Hang-Játék és a szó szerint értendő „zenei
játékok” (Mi is tudunk muzsikálni), amelyekre – mivel nem szükséges
hozzájuk komolyabb előképzettség – a gyerekek élményszerzés céljából,
kíváncsiságból mennek el.
Ez utóbbi játék több elképzelés és két korábban már sikeres sorozat
variációjaként, azok összefonódásából alakult ki. A 2001-ben elindított A
Magyar Zene Évezrede – Honfoglalás Muzsikával című vetélkedő elsősorban
„tudósjátéknak” minősült speciálisan felkészült résztvevőkkel. A
Kárpát-medence egész területéről érkeztek jelentkezések. A vetélkedőt
93 magyarországi és 10 határon túli településen rendezték meg. Alapvetően
nagyobb települések iskoláinak hirdették, a kisebb községek, falvak diákjaihoz
így nem jutott el. Ezért a Mi is tudunk muzsikálni országos szintű,
mindenki számára nyitott és elérhető játék lett. A nyitottságra szolgált
példaként az ötven évvel korábban elindított, korlátozás nélkül látogatható, és
mintegy két évig kéthetente a Rádió 6-os stúdiójából közvetített Zenesarok,
amely 14–21 év közötti fiatalokhoz szóló „találkozás a zenével” volt (V. K.
kifejezése). Ebben fejtörő-kérdésekkel fordult a stúdióba látogatókhoz. A
meghívottaknak, a műsorban fel is lépő világjáró művészeknek és
gyermek előadóknak gyerekriporterek tettek fel őket leginkább
érdeklő kérdéseket. Fontos volt, hogy gyerekek szerepeltek kortársaiknak
szóló műsorban, így azok első kézből, rendszeresen értesülhettek
mások hazai és nemzetközi sikereiről. Ráadásul olyanoktól, akik ugyancsak
a korosztályukhoz tartoztak, így teret kapott az egészséges motiváció. Más
célú, de ebből is tapasztalatot merítő
művész-népszerűsítő műsorok voltak a Kíváncsiskodók
és a Zenés találkozók.
Különleges helyet foglal el Varga Károly ismeretterjesztési
életművében a Muzsikáló várak című televíziós sorozat.
Vezértémaként a magyarországi várakhoz fűződő zenetörténeti
vonatkozásokat ismertette a forgatókönyv, illetve a film. A játékosság itt is
alapvető: Sárospatakon az összekötő szövegeket a vár árkádos erkélyén
állva, korhű jelmezben, parókával a fején mondta el, miközben Béres Ferenc
népdalénekes (aki maga is pataki diák volt annak idején) pataki históriás
énekeket énekelt. Felismerhető a J. Dewey-féle reformpedagógiai hatás a
történelmi tények, a zeneiség és a művészettörténet egymáshoz
rendelésében.
Nevelési eszközök
A Gyerekek operabérlete sorozat tizenhárom évadán keresztül volt
konferanszié, a cselekmény elmesélője, a felcsigázás nehéz feladatának
felvállalója. Az előadás előtt játékkal igyekezett a sok száz tagú
gyereksereg érdeklődését megragadni. Fegyelmezni egyáltalán nem kellett,
és az eredmény nem váratott magára sokat. Amikor már tűkön ülve figyelt
mindenki, lehetőség nyílt végre a hangszereket is megszólaltatni,
bemutatni rajtuk egyenként a témákat, egyéni arculattal, sok esetben mondhatni
antropomorfizálva ezáltal a felhangzó zenei anyagokat. Ez is tükrözi az
érthetőség hangsúlyozását, az ijesztően ható elvontságérzés elkerülésének
vágyát, melynek sikertelensége esetén a gyerek nemhogy nem tér haza építő
hatású élménnyel, hanem inkább örökre elkerül minden klasszikus zenét
szolgáltató létesítményt a jövőben. A témák bemutatása után Varga Károly
mintegy tíz percben meseszerűen elmondta az opera cselekményét, majd az
így „többcsatornásra” megnyílt gyermekfigyelem és a felcsigázott, befogadni már
képes elmék számára elkezdődhetett az előadás.
Az egyik 2009-ben is sikeresen futó kezdeményezés a Mi is tudunk
muzsikálni mellett a 2002 óta újra és újra megrendezett Hungaroton-Hang-Játék
volt. (A siker tükre, hogy indulásakor a várt 10-15 zeneiskola helyett
mindjárt 42 iskola rendezett házi alapjátékot, és ez a szám folyamatosan
növekedett. A 2008/2009-es tanévben már 58 intézmény, nagyrészt zeneiskola,
gimnázium és általános iskola nevezett be.) A zárójáték felépítésében fontos
volt, hogy ne a lexikális tudás számonkérése legyen a fő értékelési
szempont. Emiatt a jelentkezőknek díjtalanul elküldött írásos és hallható
felkészülési mellékletek összeállításakor azzal a kéréssel fordult Varga Károly
Magyar Kornélhoz, hogy jól felismerhető, tapasztalatok alapján a leginkább
népszerű, könnyen megjegyezhető részleteket kutasson fel. Így
elérték, hogy akik addig zenével alig találkoztak, a lemezeket saját örömükre
is hallgatják, ezzel sarkallván magukat további ismeretek megszerzésére. A
kiindulás hasonlít Csillagné Gál Judit elképzeléseihez, aki szerint a
gyerekeknek feltett „miért tetszik?” kérdésre kapott válaszok mérlegelése
lehetőséget ad egy olyan újszerű, ízlésnevelő és fejlesztő
pedagógia művelésére, amely individuális módon követi a gyerek lelki reakcióit.
„Jól bemérhető módon” megcélozza a gyereket, és a leginkább motiváló, neki
leginkább tetsző zenei anyaggal felrázza érdektelenségéből vagy
inkább nem túl mély érdeklődéséből.[5]
A játék sikerének okaként megnevezhető a résztvevők kitekintési
lehetősége a sokszor egyoldalú hangszeres képzés mellől, valamint az
interdiszciplinaritás is, mivel történelmi, természettudományi,
művészettörténeti párhuzamokat vonhatnak. Mindezek kifejlesztése nyomon
követhető Varga Károly rádiós-televíziós pályafutásában. Erre vonatkozó
elgondolásai már megvalósultak a Történelem és Zene, Irodalom és zene
címet viselő vetélkedőin is.
A játékok további alapmotívuma a kortárs magyar komolyzene népszerűsítése.
Ennek elismeréseként 2007-ben Artisjus díjjal tüntették ki.
Játékvariációk, fejlődéstörténetük
Speciális vetélkedők is születtek valamely alapjátékból kiindulva. A Bécsi
klasszikusok Magyarországon előzményei például – kronológiai
sorrendben – a Korok Zenéje, Zenés Földrajz, Zenés Utazások, Muzsikáló
városok, Muzsikáló Házak című műsorok. (A Muzsikáló Házakban
mutatta be Haydn szülőházát és a fertődi kastélyt, Mozart
szülőházát, Bécsben Beethoven és Mozart lakóhelyeit). A három gimnázium
részvételével megrendezett vetélkedő három zeneszerző
életművéhez köthető, akik közül egy itt élt, egy gyakori látogató
volt csupán, míg egynek csak a zenéje jutott el Magyarországra. A játék olyan
lelkes pedagógusokat mozgatott meg, mint Salczer Géza tatabányai tanárt, aki
elvitte diákjait Salzburgba is, hogy személyesen, élményeket gyűjtve
készülhessenek fel a játékra. Szép példa ez a tapasztalattal megszerezhető
tudás, kompetenciák felértékelődésére.
Ugyancsak ilyen variáció a reneszánsztól a 20.
századig terjedő zenetörténeti időszak ritmikai összefüggéseit
feltáró Ritmusok harca, amelyhez a Zene ütőhangszereken,
ezen belül is a „Reneszánsz ütőhangszerei” című rész adott
inspirációt.
Érzelmi, hangulati kapcsolat is felfedezhető
az egyes játékok kialakulásában: a megelőző játékok szórakoztató,
vidám pillanatainak hatására született a Tréfa, móka, muzsika.
Pályatörténetének egyedi része a Játsszunk
zenét! rádiós vetélkedő, mivel ez volt az alapja a később tíz
kötetre tervezett, de a szerzőtársak tartós külföldi tartózkodásai miatt
csak két kötetig eljutó könyvsorozatnak. Az elkészült Kodály – Bartók – Szabó
Ferenc – Szőnyi Erzsébet tematikájú két köteten kívül terveztek többek
között opera témájú (Zenés színpad), tánctörténeti (Táncról táncra), magyar
zenetörténeti és Európa országait számba vevő köteteket is. A kötetek
játékai akár hatéves kortól játszhatók. Találhatók itt dobókockás
társasjátékok, kártyajátékok, rajzfeladatok, nyolc-tíz évesek tudását próbára
tevő kereszt-, kép- és betűrejtvények, valamint az idősebbeknek
szánt tudáspróbák s zenei készség fejlesztő játékok minden korcsoportnak.
Játékelemek és metodika
Nevelőmunkája során Varga Károly számos
módszert talált ki és alkalmaz ma is a foglalkozásain. A pécsi Mátyás Király
Utcai Általános Iskola ének-zene tagozata átvette és rendszeresen használja a
„labdaiskola” ötletét. Felismerték a helyes ritmustartás és a szabad, ciklikus
mozgások közötti közvetlen összefüggést, ráadásul mindezek gyakorlásának
lehetőségét játékos, kötetlenebb keretek között. Az ötlet megjelenik a Játsszunk
zenét! könyvsorozat második kötetében is.[6]
- A „karmesterverseny” során a csapatok egy-egy tagja négyszólamú kánont
vezényel.
- Hangszereseket utánzó pantomimjáték a „kézzel-lábbal hangszerparádé”,
ahol az egyik csapattag mímelése után kell felismerni a többieknek, hogy milyen
hangszeren való játékot utánoz a tanuló.
- A „dalnokverseny”-re minden csapat nevez egy dalnokot, akinek szép az
énekhangja, és van interpretációs készsége.
- A „ritmusjátékok konyhaeszközökön” cím önmagáért beszél.
Összevethető Öveges József televíziós műsoraival a koherens
elképzelés alapján, ahol ugyancsak filléres háztartási eszközök segítségével
lehetett kísérleteket végezni. Az elképzelés drámapedagógiai változata
felbukkan a Játsszunk zenét! első kötetében (a „fakanálbábszínház”
formájában, amellyel eljátszható Bartóktól A fából faragott királyfi cselekménye).[7]
A játék értékelési rendszere
A játékok lebonyolítása során mindig ügyel, hogy a közös, nevelő
hatású együttlét nehogy egymás ellen forduló vetélkedéssé, versengéssé váljon,
és a versenyszerűség inkább a részt vevő növendékek önmotivációjára
hasson, önértékelésüket racionalizálja. Az értékelési rendszer működésének
feltétele a sikerorientáltság, a jutalmazásra építés. Olyan diákok is részt vesznek
benne, akiknek nincsenek széles körű zenei ismereteik, hovatovább
hangszeren sem játszanak, de éppúgy esélyt kell kapniuk a sikerélményre, mint
képzettebb társaiknak. Ez a koncepció abból a felismerésből is ered,
amelyre már Gát József is felhívta a figyelmet az iskolai zenei nevelést bíráló
írásában ötven évvel ezelőtt: „Magyarországon ma nem előadókban,
hanem elsősorban közönségben van hiány… A zeneoktatás neveljen zenei
közönséget, és ugyanakkor segítse elő a közösségbe való beilleszkedést
azzal, hogy a növendék egyéniségét harmonikusabbá, rendezettebbé teszi.”[8] Varga
Károly csoportos zenei játékai ez utóbbi kívánalomnak is megfelelnek. Fiatal
pedagógusként az iskolán kívüli nevelés fontosságát hangsúlyozva így vélekedik
egy évvel később: „a kedves hangulatú (ő és pedagógustársai
szervezésében bonyolított – M. P. megj.), sok újat, szépet adó közös
összejövetelekre a zenét tanuló gyerekek magukkal hozzák a zenét nem tanuló
társaikat is. Itt olyan közösségbe vonják őket, amely igényli majd
felnőttkorukban is a zenét, s amely látogatója lesz majd a
hangversenyeknek.”[9]
Így a fenti kritériumoknak eleget tevő értékelési rendszer fokozatai:
bronz, ezüst, arany, arany cum laude, arany summa cum laude. Az, hogy valaki
nem summa cum laude arany minősítést kapott, nem jelent kudarcot, hiszen
az „arany (cum laude nélkül) is szépen fénylik”.
A műsorvezető-pedagógus személyisége, a szükséges képességek
Tizenkilenc évnyi főiskolai oktatói pályáján mindvégig a
szélsőségesen monolitikus didaktikai szemlélet, az egyeduralkodóan
normatív funkciójú oktatás ellen volt. Gyakorlati tanítás tárgyból szervezett
kollokviumain az összehívott hallgatók közti beszélgetés, vita kialakítása volt
a célja. Bár így a vizsgák számos alkalommal jelentősen meghosszabbodtak, Varga
Károly kiiktatta a résztvevőket terhelő vizsgadrukkot.
A játékok során kidolgozta a szuggesztivitás eléréséhez szükséges
eszközöket is. Ezekből leginkább a mindenkori, megingathatatlan
felkészültségen kívül a nyelvhasználatot, az anekdotakincset és az improvizációs
készséget emeli ki. Az előbbi a közérthetőséget, a második a
szórakoztatást, míg az utolsó az eredeti elképzelésektől való (az igények
helyes felmérése utáni) elkanyarodás képességét szolgálja, mivel a
vetélkedők és a játékok célja a szórakozva tanulást és elsősorban az
empirikus funkciókat tartja szem előtt a nevelésben. A normatív és az
empirikus viszony változása mutatható ki a játékba ágyazott ismeretterjesztési
formák között: a „tudósjátéknak” minősített Bécsi klasszikusok
Magyarországontól a mindenki számára nyitott Mi is tudunk muzsikálnin
át a Gyerekek operabérletéig.
Az utánpótlás kérdése (kezdeményezések és a nehézségek)
A Jeunesses Musicales International Magyarországi Szervezete ún. zenei
„animátorokat”, műsorvezetői, riporteri képességekkel rendelkező
fiatalokat „képzett” muzsikusokból, egyetemistákból, akik később fontos
szerepet vállaltak a középiskolásoknak szervezett koncerttermi
ismeretterjesztésben. Hasonló céllal Erkel Tibor, a Zeneakadémia oktatója
(abban az időben a Rádió zenei főosztályvezetőjeként) Varga
Károly és Czigány György közreműködésével riporteriskolát szeretett volna
alapítani. Sajnos ez a kezdeményezés a gondolat szintjén maradt, nem valósult
meg. Ma nagyon kevesen választják az ismeretterjesztés ilyen módját. Varga
Károly ennek magyarázatát abban látja, hogy ritkán adódik a készségeknek és a
szándékoknak olyan egysége, amely a sikeres zenei műsorvezetővé válás
feltétele. A végtelen, néha lovagi romantikát idéző elkötelezettség
mellett vagy a szakmai és pedagógiai felkészültség, vagy a bátorság, vagy a
megnyerő színpadi megjelenés, vagy éppen az egzisztenciális motiváltság
sokszor kényszerű elfojtásának ereje hiányzik a jelentkezőkből.
A játéksorozatok civil, illetve szakmai támogatói háttere
Csaknem harmincöt éven át a Magyar Rádió vállalta a költségeket és a
szervezést. Ezt a feladatkört később a Magyar Zenei Tanács és a Magyar
Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége vette át, ehhez viszont már
társadalmi támogatás kiegészítés is szükségessé vált. A terhek
csökkentéséből az NKA, a Fővárosi Közgyűlés Kulturális
Bizottsága, a Megyei és Városi közgyűlések kulturális bizottságai, a
helyszínek önkormányzatai, valamint a helyi takarékszövetkezetek is kivették
részüket. Ezek ellenére az utóbbi húsz évben Varga Károly egyre többször
átvállalja a szakmai háttér megteremtésén túl a teljes szervezést is (oklevelek
készítése, zsűriszervezés), sőt némely esetben ezek költségeit is
ő fedezi.
A sok évtizedes állandó országjárás eredményeként személyes jó barátként üdvözlik
ahová csak eljut, így civilek, pedagógusok egyaránt megkeresik azzal, hogy hol
és milyen formában támogathatják a programok megvalósítását. A játékok
indulásakor a népművelési, népnevelési felfogás gazdag táptalajnak
bizonyult kezdeményezéseihez. Ezek népszerűsítése szempontjából a mai
napig roppant fontos az Oktatási és Kulturális Minisztérium védnöksége.
A Hungaroton-Hang-Játéknak komoly társadalomszervező hatása is
volt, erre találunk példát a játékok körüli szerepvállalásokban. A Hungaroton
mellett – bár ma már van pályázati lehetőség a jelentkezők részére az
önkormányzati támogatás fokozatos visszaszorulása miatt – a szülők számos
alkalommal maguk biztosították a megrendezés gördülékenységéhez szükséges
feltételeket.
Varga Károlynak a Zenekedvelő Gyerekek Klubjában megvalósuló
közösségszervező szerepét és szellemi hatását 2005-ben Óbuda
Kultúrájáért díjjal jutalmazták.
Pedagógiai visszhang: továbbképzések, előadások
Pedagógusoknak, karvezetőknek és a népművészet iránt
érdeklődőknek a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet által
2006-ban szervezett IV. Kodály Népművészeti Szaktáborban előadást
tartott „Zenei játékok kis és nagy gyermekeknek.” címmel, illetve játékot
szervezett a Bartók évfordulóhoz kötve. Ezt követően a Szlovákiai Magyar
Pedagógusok Szövetsége szakmai továbbképzési programsorozata keretében felkérte
Varga Károlyt 2007 márciusában a Mi is tudunk muzsikálni játék
bemutatására, és egy ehhez fűzhető előadás megtartására
Felsőszelin, amelyet az 1–4. osztályban oktató pedagógusok előtt
rendeztek meg a játékban szereplő gyerekek közreműködésével.
A Mozart Klub találkozóin huszonöt éven át részt vett a japán Fijita
Pedagógusképző Intézet mintegy negyven pedagógusa továbbképzés és
tapasztalatszerzés céljából. Iskolai óralátogatásokat tettek, és rendszeres
látogatói voltak a kecskeméti Kodály Intézetnek is. Ezenkívül nagy
érdeklődést tanúsítottak az Óbudai Társaskörben működő,
ugyancsak Varga Károly által alapított és vezetett Baby Klub iránt. (Ez
a klub a Zenekedvelő Gyerekek Klubjának kisgyermektagozata.)
A 2009 nyarán megrendezett VII. Kodály Szaktábor keretében a
„Téma-centrikus órák és fonálra függesztett tartozékok” címmel tartott
előadást. Egy egyszerű, kisgyermekek által is reprodukálható zenei
motívumhoz vagy részlethez kötött, improvizatív óravezetési formát vázol majd
fel, ahol rétegszerűen, egymásra épülő ismeretanyagként tanítja a
növendéknek a zenei gondolkodást, kezdve az alapvető zenei elemektől
(alapritmusok, hangközök) a fogalmakon át (hangszerek, előadói eszközök) a
bonyolultabb zenei interpretálás megértetéséig (költői képek, szubjektív
jelentéstartalom). Ez a felfogás lehetőséget ad arra is a nevelőnek,
hogy fejlődés-lélektani szempontok alapján meghatározza, milyen
„hosszúságú” vonalat követ óravezetésében, melyik fejlődési szakaszt
választja kiindulópontként, és meddig viszi így előre a gondolatok
kibontását, a zeneiség magyarázatát.
Egész pályafutása során Varga Károly legfontosabb célkitűzése, hogy
érdekeltté tegye a gyereket a zenei elmélyülésben e folyamat megismertetésével
és a zenei gondolkodás elsajátíttatásával. A kalandosság, a játék, a
rávezetések és a széles körű utalások sora mind ezt szolgálja.
Erőfeszítéseit sokszor jutalmazták elismeréssel. 2014-ben, 89 évesen
elnyerte a magyar állam által adható legmagasabb elismerést, a Magyar Érdemrend
Tisztkeresztjét is. Viszont az állami elismerés mellett az lenne a legméltóbb,
ha életműve folytatódhatna egy új generáció által, ha a médiumok
felhasználnák és felelevenítenék munkájának eddigi eredményeit.
Karcsi bácsi a mai napig aktívan és további terveket szőve dolgozik.
Folytatja az iskolai vetélkedőket. A legfiatalabbak számára „Játék a
zenében”, a hangszeren nem játszók részére „Mi is tudunk muzsikálni”, a
jártasabbaknak „Miről szól a muzsika”, a hangszereseknek pedig
Hangszereink”, illetve „Hangszerek versenye a hangversenyeken –
műfajjátékok” címmel. A komolyabb felkészülést igénylő
vetélkedők közül öt játék jelenleg is folyamatosan zajlik. A címek
egyértelműen takarják a témákat: „Száz év zenéje, száz iskola zenei
játéka”, „Kortársaink muzsikája”, „A 20. század klasszikusaitól napjaink
zenéjéig”. Ezek mellett meg kell említenünk a már három éve futó sorozatot
középiskolásoknak, illetve általános iskolásoknak: „Korról-korra a
reneszánsztól napjainkig”, valamint az országos középiskolás
operaműveltségi versenyt: „Négy évszázad operaművészete”.
Folytatódnak előadásai is. Már hetedik éve osztja meg tapasztalatait
és nézeteit a korábban már említett Észak-dunántúli Kodály Zenei Táborban
„Játékosság az órán és az órán kívül – Az élménytanítás” címmel. És miközben folytatódik az ez évben befejezendő három fent említett
regionális és országos nagy játék, írja az újabb forgatókönyvet a „A magyar
művészi zene két nagy évszázada Erkel Ferenctől Kurtág Györgyig” és a
„Kamarazene évszázadai itthon és külföldön” sorozatokhoz.
A szerzőről:
Orgonista, zongorista, oktató
(Hochschule für Musik und Theater München)
[1] Ennek a tanulmánynak egy korábbi
verziója 2009-ben jelent meg az Új Pedagógiai Szemle
lapjain: Életre szóló játék. Varga
Károly játékos zenei ismeretterjesztési és pedagógiai munkássága, Új Pedagógiai
Szemle 2009/7. 65-73.o.
---
Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43.
Vándorgyűlése
Pécs, 2011. július 14–16.