Balás Endre
a zene ügye az általános
iskolában
nem is a zene ügye
elsősorban”(1)
Posztumusz
interjú Kodály Zoltánnal
(2008)
Negyven
évvel Kodály Zoltán halála után kérdéseket tettem fel nevelési nézeteiről.
Elsősorban azokat a területeket érintettem, melyeken a legtöbb félreértés,
félremagyarázás él napjainkban. Egykori írásaiban kerestem feleletet a
problémákra. Valamennyi válasz pontos idézet, melyek forráshelyét a riport
végén a jegyzetben közlöm.
– Kedves Mester! Nem rég, énekes kedvű
társaságba keveredtem. Repertoárunk többsége magyar népdal volt, néhány egyéb
dallal fűszerezve. (A Snájder Fáni nem volt köztük.) (2) Egyik barátunk nagy átéléssel énekelt magyar nótája után azt
kérdezte: Miért haragudott Kodály ezekre a dalokra?
– Szép dalok, jó dalok is vannak közte – szeretem őket, bennük nőttem
fel én is, – az én lényemnek is kitéphetetlen részét teszik. (…) Magyar víz a
békató is, amelyben magyar béka kuruttyol. De talán magyarabb tó a Balaton,
mely ezer éve tükrözi, itatja, nyeli a körötte lakó magyar népet – s magyarabb
víz az artézi forrás, amely a magyar talaj mélységéből tör elő.
Hasonlókép magyarabb az a dal, amely a magyar lélek ezer éves mélységéből
fakad, s a nép örök arcát, változatlan vonásait mutatja. Ha magyarabbá akarunk
válni: ezeket kell megismernünk és a magunk életébe átültetnünk.(3)
– Ezért olyan fontos, hogy az iskola ezzel a
zenével megismertesse a gyerekeket?
– Mindenkinek az a zene tetszik legjobban, amelyhez gyermekkorában szokott.(4) Minden népnek van egy sereg
népdala, amely oktatásra kiváltképpen alkalmas. Ezeket jól kiválogatva, a
népdal lesz a legmegfelelőbb tananyag, hogy rajta a gyermekeknek az egyes
zenei elemeket bemutassuk és tudatosítsuk ezeket. Mielőtt más népeket
akarunk megérteni, magunkat kell megértenünk. Semmi sem alkalmasabb erre, mint
a népdal. (5)…erre az alapra épülhet
olyan zenei műveltség, mely nemzeti, de lelket tár minden nép nagy
alkotásainak. Értékmérőt is kap a népdallal, aki e századok csiszolta
tökéletességhez méri, amit hall: nem tévesztik meg többé hamis bálványok…(6) A magyar zenéből a nemzetközi zene
megértésére könnyű út vezet, fordított irányban nehéz, vagy semmilyen.(7)
– Nem félő, hogy a tananyaggá vált népdal
később nem tölt be esztétikai funkciót?
– Minden a vezetőn múlik. (…) Sokkal fontosabb, hogy ki az énektanár
Kisvárdán, minthogy ki az Opera igazgatója. Mert a rossz igazgató azonnal
megbukik. (Néha még a jó is.) De a rossz tanár 30 éven át harminc évjáratból
öli ki a zene szeretetét.(8)
– A gyermekek dalkincsénél tartunk; hogy vélekedik
a gyermekjátékokról s a hozzájuk kapcsolódó dalok szerepéről?
– Ez ősi játékok fenntartása elsőrendű kulturális és nemzeti
érdek. Egyrészt világos tárházai a tudat alatti magyarságnak. Tudatalatti
elemeknek eddig még alig méltatott, nagy szerepe van a nemzeti jelleg
kialakulásában. Aki nem játszotta gyermekkorában ezeket a játékokat, annyival
is kevésbé magyar. Benne a nemzethez tartozás sokágú, bonyolult érzése
feltétlenül szegényebb, hiányosabb. Egy csomó jellegzetesen magyar
testmozdulat, szólás-, hanglejtésforma, dallam: kimaradt lelki életének
építőanyagából. A nevelésnek oda kell törekednie, hogy ez a szó: „Magyar
vagyok” minél gazdagabb tartalmat, minél több életet, színt jelentsen
mindenkinek egyénileg is, különben vajmi könnyen üres frázissá szárad. (9)
– A pentaton ellenzői szegényesnek látják
az ötfokú világot.
– …a gyermek hangterjedelmén belül maradó diatonikus dallamokban észreveszi a
finomabb fül, hogy minden félhangtávolság bizonytalan, ingadozó, és csak egész
kivételes hallású gyermekeknek sikerül tisztán. A nagy átlag bizony hamisan
énekli a félhangot, gyakran még a IV. elemi osztályban is. A pedagógia akkor
értelmes, ha nem halmozza idő előtt a nehézségeket. Adjunk a
gyermeknek előbb félhang nélküli dallamokat, s csak ha már ezekben
biztosan mozog, vezessük be óvatosan a félhangot. Így elérjük, hogy még a
dúrhangsort is előbb énekli tisztán, mint az eddigi rendszer mellett.(10) …az ötfokú dallamok érdekesek,
változatosak, magyarok és tökéletes tisztasággal énekelhetők. (11)
– Akkor az iskola ne is tanítsa a nyugati
zenét?
– Nem azt mondom, hogy a nyugati zenét ne tanuljuk. Sőt azt is jobban kell
tanulnunk, mint eddig. De előbbre való a magunkét megismerni, és nemcsak
itt élő, mai alakjában, hanem gyökeréig: múltjában, és a rokon népeknél
fennmaradt ősibb, épebb változataiban.
A jövő magyarja: a magyarabb magyar lelki fölépítéséből nem
hiányozhatik ez a réteg, a lélek ősgránitja. (12)
Senki sem akar a pentatóniánál megállni. De kezdeni igenis azzal kell; egyrészt
így természetes a gyermek biogenetikai fejlődése, másrészt így kívánja a
józan pedagógiai sorrend. (13)
A figyelmes tanító dolga lesz, hogy a VIII. osztály végére lehetőleg
egyensúlyba jussanak a tanulóban a magyar és európai lélek ellentétes zenei
elemei. (14)
Régóta és sokat hirdettem már, hogyan kellene a gyermeki lelket a magyar zenei
ősfenomén anyatejével táplálni, hogyan kellene benne a magyar zenei
észjárást felépíteni és megerősíteni. Egyelőre csak azt, aminthogy
nem volna szabad anyanyelvén kívül más nyelvre tanítani, mielőtt azt
tudatosan nem bírja, tehát tíz éves kora előtt. A többnyelvű gyermek
végül egyiket sem tudja igazán. A keverék-zenén tartott gyermek pedig sehol sem
érzi magát zeneileg otthon, de leginkább idegen neki a magyar. (15)
Énekelje a magyar fiú idegen népek dalait, énekelje a maguk nyelvén. Így ismeri
meg belőlük a népeket, így tanulja meg jobban a nyelvüket, amire eléggé
nem igyekezhet. De előbb magunkat ismerjük meg, hogy el ne tévedjünk a
világ rengetegében. (16)
– Mért nem mindegy, hogy valaki milyen zenével
él? Mondhatnánk: ízlés kérdése, mint az öltözködés.
– Aki ízlés nélkül ruházkodik, testi épségét még nem veszélyezteti. De a
művészetben a rossz ízlés valóságos lelki betegség, amely kiéget a
lélekből minden fogékonyságot. Elzárja a remekművekkel való
érintkezéstől s így a belőlük áradó éltető fluidumtól, amely
nélkül a lélek sorvad, összezsugorodik, s az ember egész lénye sajátos bélyeget
kap.
Ez a betegség felnőtt korban többnyire gyógyíthatatlan. Itt csak -
profilaxis használ. Az iskola dolga lenne megadni a védőoltást a métely
ellen.(17)
A zenei írás-olvasás, a szolmizáció a kívülállók körében gyakran elmarasztalt
iskolai feladat.
Zenekultúra ma már írás-olvasás nélkül csakúgy nem lehet, mint irodalmi
kultúra.(18)
Mindenkinek hozzáférhető a zene megismerésének útja: a zenei írás-olvasás.
Ennek birtokában mindenki részese lehet nagy zenei élményeknek.(19)
...a szolmizálás (...) gyorsabban visz a folyékony kottaolvasásra.
Természetesen csak a relatív szolmizálás, mert itt már a hang nevének
kiejtésével meghatároztuk szerepét a tonalitásban.(20)
– Engedje meg Mester, hogy itt is feltegyem a
kérdést: Nem lesz a zenei élmény kárára a kottaolvasás tanulása? Nem terheli
túl a gyerekeket?
– Lassan fejlődik ez a képesség, de gyakorlása nem fáraszt, sőt
gyönyörködtet. Hisz szebbnél-szebb zenéken át vezet az út a nagyobb
mesterművek felé. S aki egyszer odáig eljut, úgy érzi, lelki gazdagodása
megért volna bárminő fáradságot, vagy áldozatot.(21)
Ha pedig odáig jut a gyermek a kottaismeretben, hogy másodmagával el tud
énekelni egy kis kétszólamú mesterművet, ezzel százszor több zenéhez jut,
mint napestig való zongoracsépléssel.(22)
Már az iskolás gyermekben kell megalapoznunk azt a hitet, hogy a zene
mindenkié, és kis igyekezettel mindenkinek hozzáférhető.(23)
– A zenei nevelés kodályi útja nem csökkenti
az énekórán az éneklésre szánt időt?
– A mai iskolának egyik főbaja, hogy nem engedi eleget énekelni és mozogni
a gyermeket. A zene és testmozgás szerves kapcsolata: énekes játék a szabad ég
alatt, ősidők óta a gyermek életének legfőbb öröme. Ez ősi
játékok fenntartása elsőrendű kulturális és nemzeti érdek.(24)
– Kossuth-díjas zeneszerzőtől
olvastam „…talán az Orff-módszer jól kiegészítené egyoldalúnak tűnő éneklő-szolmizációs
világunkat. „Ha emlékezetem nem csal, Kodály Zoltán nem ragaszkodott az
„egyoldalú” énekléshez, éppen az Orff-módszer legkedveltebb hangszereit maga is
ajánlotta.
–
A gyermek első hangszere a facimbalom lehet. Rajta készen kapja a hangot,
némi kézügyességgel hibátlanul tudja játszani első dallamait, s megjegyzi,
hogy a hosszabb léc mélyebb hangot ad. Második hangszere lehet a furulya. Ezen
már finomabb, bonyolultabb munka eredménye a hang: a fúvás ereje, a lyukak
befogása sokféleképp módosítja. Itt tehát már inkább szükség van a belső
hallás irányító szerepére. Viszont a furulyázó gyerek hamarabb megérti az
akusztikát…(25)
– Most jut eszembe: Hiszen az Ötfokú zene
füzetei afféle xilofon iskolának íródtak.
– …a 100 kis indulót már évekkel ezelőtt ötfokú facimbalmon veregettem ki.
Az óvodákban hallott szörnyű indulók helyébe szántam őket. A
könnyebbeket nem csak énekelni, hanem cimbalmozni is hamarosan megtanulja a
gyermek.(26)
– Mikor kezdődhet a hangszer tanulása?
Hány éves korban?
– Ne nyúljon hangszerhez a gyermek, míg legalább ritmusos szolmizáló
jelekről folyékonyan énekelni nem tud.(27)
– És mikor kezdődhet a kottaolvasás
tanítása?
– …jó mérnök, vegyész stb. lehet valaki, ha tizenöt éves koráig rá sem gondol.
De zeneértő nem lehet, ha hat éves korában (s játékosan még előbb)
nem kezdik rendszeresen nyitogatni-gyakorolni a fülét. (28)
...a zeneképzést tulajdonképpen már az óvodákban kell elindítani, hogy a
gyermek a zene alapelemeit korán idegezze be, mert a zenei hallásra való
nevelés csak ezzel a korán meginduló alapos munkával válhat eredményessé.(29)
…semmi akadálya, hogy a hat-hét éves gyermek megtanuljon szolmizálni.(30)
Az énektelen nevelés hátrányait a legnagyobb tehetség sem tudja soha teljesen
leküzdeni.(31)
– Tehát nem ellenzi a hangszertanulást,
csak az éneklésnek tulajdonít fontosabb szerepet?
– Nekünk tömegeket kell a zenéhez vezetni. A hangszerkultúra sohasem lehet
tömegkultúra. A hangszerek megdrágultak (…) Hát csak a hegedűnyaggatáson,
zongoracséplésen át vezet az út a zene szent hegyére? Bizony, gyakran inkább
melléje vezet.(32)
Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az
alapja. A hangszer a kevesek, kiváltságosak dolga. Az emberi hang a mindenkinek
hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános,
sokakra kiterjedő zenekultúra termő talaja.(33)
– Miután megismerhettük nézeteit a
kottaolvasás, a hangszertanulás kezdésének ideális időpontjáról,
megkérdezem, mikor kezdődjön a családban a gyermekek zenei nevelése,
figyelmének felkeltése a muzsika iránt?
– Harmadéve Párizsban részt kellett vennem egy művészeti nevelést tárgyaló
nemzetközi konferencián. Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek
zenei nevelése, azt találtam felelni: kilenc hónappal születése előtt.
Első percben tréfára vették, de később igazat adtak. Az anya nemcsak
testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel. Ha az anya
alkoholista, ez rányomja bélyegét a gyermekre. Ha pedig zenei alkoholista – így
nevezném, aki csak rossz, selejtes zenével él – okvetlenül meglátszik a
gyermeken. Ezért ma még tovább mennék: nem is a gyermek: az anya születése
előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése.(34)
– Gyakran esik szóba az iskolákkal kapcsolatban
a pénzhiány. A zenei nevelés mennyire költségigényes?
– Nemrégiben egy kis hírlapi polémia mentén Szombathely régebbi zenei irányítói
felsorolták, mi mindent csináltak. „Olvasatlan ezreket költöttek”, hogy
Bécsből, Pestről híres művészeket, sőt egész zenekarokat
„hozassanak le.” S mindebből mi maradt? Hová lett a tavalyi hó? Se pénz,
se posztó. (…) Anyagi eszközökkel lehetett rövid időre elkápráztatni, más
városok irigységét fölkelteni, de a lelkekben maradandó zenekultúrát teremteni
nem lehet.(35)
Hogy mindennek a gazdasági krízis az oka? Minden megjavul magától, csak a
gazdaság jöjjön rendbe? Nem hiszem. A művészetnek megvannak a maga külön
létfeltételei, a pénztől függetlenül. A nyomor talán gátolja a
terjeszkedését, de a gazdagság nem mindig segíti elő. A pénz nem termel
eszméket. Pénz volna itt elegendő, csak nem mindig arra fordítják, amire
kellene. De éppen ami a legértékesebb: azt nem lehet pénzen venni. Nem az
erszény, a lélek üressége a nagyobb baj. S ebből nekünk túlon-túl
kijutott.(36)
– Korunk iskolai énektanításának fontos
területe a zenehallgatás. A „gépzenei ókorban” nyilatkozott erről a
Mester. Hogy is szólt ez akkor?
– … újabb veszedelmet rejt, ha valaki soha másképp zenét nem hall, mint rádión.
Abban a hiszemben nő fel, hogy minden zene olyan kényszeredetten,
fülfacsaróan hangzik, mint gyakran a legjobb készüléken is. S kinek lehet ma jó
készüléke? A rádió csak zenepótlékot nyújt. Másik nem kisebb veszedelme a
rádiónak, hogy teljes passzivitásba visz. Minek vesződjön hangszergyakorlással
az, akinek úgyis kevés az ideje? Csavar egyet a gombon, s a legnagyobb
művészeket hallja.(37)
– Ez a vélemény nyilván a legkezdetlegesebb
hangtechnika korára vonatkozik. Mivel lehetne kiegészíteni a technika
fejlődése után?
– Zeneértővé (…) csak aktív
zenei tevékenység tehet, puszta zenehallgatás magában nem elég.(38)
– Vannak, akik úgy vélik, hogy a zenetanítás
kodályi útja sok elméleti tudnivalót kíván a tanulóktól.
– Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem,
hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb
zene szomját.(39)
A gyermek ne fogalmakat, definíciókat gyűjtsön, hanem zenekincset. Annak
számbavételére, rendező áttekintésére ráér később.(40)
– Érdekes, hogy miközben akadnak, akiktől
kétkedéseket hallunk a zenei nevelés kodályi útjáról, mások büszkén mondják,
hogy Bartók és Kodály országában élünk. A „Kodály-módszerért” Amerikából,
Japánból jönnek hozzánk.
– Mialatt mi telekiabáljuk egymás fülét „kultúrfölénnyel” (…) más népek kitartó
munkával megelőzhetnek, és rajtunk átugorva, Európával a mienknél
szorosabb lelki egységbe juthatnak.(41)
– Napjainkban az iskola a „kompetenciák”
körébe tartozó ismereteket kívánja átadni a felnövekvő nemzedéknek, vagyis
csupán olyan ismeretek nyújtására törekszik, melyeket a multinacionális cégek
követelnek a befektetés nélküli munkába állításhoz.
– Ha a legfogékonyabb korban, a 6-ik és 16-ik év közt egyszer sem járja át a
gyermeket a nagy zene éltető árama: akkor később már alig fog rajta.
Sokszor egyetlen élmény egész életre megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt
az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola feladata.
– Napjainkban, Európai Uniós tagságunk kapcsán
gyakran vetődnek fel kérdések európaiságunkról. Foglalkoztatta-e a Mestert
évtizedekkel ezelőtt ez a gondolat?
– Magyarország Európának is szerves része: annak hagyományaiban is benne kell
élnie. Kelet és Nyugat ütközőpontján álló országnak, népnek élete célja
csak az lehet, hogy mind a kettőhöz hozzátartozzék, ellentéteiket magában
kibékítse, egybeolvassza. Ebből a szempontból értéktelen az a magyarság,
amely nem európai, és számunkra értéktelen az európaiság, ha nem magyar is
egyszersmind.(42)
– Írásaiból úgy tűnik, hogy az iskolai
énektanítástól várja a zene széleskörű terjesztését a nép körében, a
hangversenyhallgató, opera látogató közönség nevelését.
– Ha például baj van az opera körül, azt nem mindig lehet helyi kezeléssel
eltüntetni, de esetleg segít rajta az elemi iskolai ének megjavítása.(43)
Akinek nem mindegy, mi lesz itt a zenében egy-két emberöltő múlva, nem
mehet el közömbösen az iskola mellett, amikor ének hallik ki belőle.(44)
– A Visszatekintésben szereplő írásokat
olvasva, szavaiból gyakran úgy érezhetjük, hogy a zenei nevelés nem „csak” a
zenéért, annak terjesztéséért szükséges. Mintha egy ennél még nagyobb feladatot
szánna az iskolai énektanításnak. Egy helyen például azt olvassuk:
„Közönségnevelés = közösségnevelés.”(45)
Miért tartja annyira szükségesnek a zenei nevelést?
– Egyrészt, mert az emberi lélek nemesítését szolgálja, másrészt, mert a
magyarrá nevelést hatásosan segíti elő.(46)
A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki
vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a
léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.(47)
Azokban az országokban, ahol a karének virágzik, több a tevékeny szeretet.(48)
Ha egyrészt igaz az, hogy fejlett karéneklés csak nagymértékben szolidáris
társadalomban lehetséges, másrészt kétségtelen, hogy a karéneklés fejleszti a
társadalmi szolidaritást. Lebontja az osztályok közötti választófalakat. E
tekintetben távoli, de nem elérhetetlen ideálunk lehet az angol falusi énekkar,
amelyben a földesúr és családja mellett ott sorakoznak alkalmazottai s a
földműves és iparos lakosság minden arravaló tagja.(49)
Ha egy szóval akarnók jellemezni e nevelés lényegét, az a szó nem lehetne más,
mint: ének... Mechanizálódó korunk olyan úton halad, melynek végén az ember
géppé válik. Ettől csak az ének szelleme véd meg.(50)
… a zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban.(51)
Az óvodával, annak zenéjével foglalkozni (…) nem mellékes kis pedagógiai
kérdés, hanem országépítés.(52)
– Mielőtt a záró kérdést felteszem,
szeretném indokolni. Az a zenei nevelési rendszer, mely a Mester különböző
írásai alapján elénk tárul, természetesen ott vizsgázott jól ahol
következetesen alkalmazták. Bizonyítja ezt Barkóczi Ilona és Pléh Csaba
pszichológusok könyve.(53)
Idézhetném agykutatók véleményét arról, hogy milyen nagy jelentőségét
látják a kodályi útnak. Miért van mégis sok értetlenkedés e zseniális
elgondolás körül?
– Megcsináltunk európai mintára olyan intézményeket, melyek ott százados
fejlődés eredményei. Ne csodáljuk, ha az előkészítő munka
hiányáért utólagos zavarokkal kell fizetnünk.(54)
– Köszönjük tanítását!
Az idézetek forrásául Kodály Zoltán: Visszatekintés I–II. című könyvét
(Sajtó alá rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc,
Zeneműkiadó Vállalat, Budapest 1974) jelöltem meg. Származási helyként
ennek oldalszámára hivatkozom. Olyan esetben, ha a szövegrész nem innen
származik, a hivatkozási számnál megadom a pontos forráshelyet.
1 Közönségnevelés, 1958. Visszatekintés I. 318. o.
2 A megjegyzés indoklását ld.
Kodály: Gyermekkarok, 1929. Visszatekintés I. 39. o.
3 A magyar karének útja, 1935.
Visszatekintés I. 56-54. o.
4 Az iskolai énekgyűjtemény -
Előszó az I. kötethez 1943. Visszatekintés I. 133. o.
5 A népdal szerepe a zenei
nevelésben,
6 Előszó a „Százszorszép – 100
magyar népdal”-hoz, 1957. Visszatekintés I. 312. o.
7 Magyar zenei nevelés, 1945.
Visszatekintés I. 176. o.
8 Gyermekkarok, 1929. Visszatekintés
I. 43. o.
9 Énekes játékok, 1937.
Visszatekintés I. 62–63. o.
10 Gyermekdalaink magyarságáról,
1943. Visszatekintés I. 125. o.
11 Iskolai énekgyűjtemény,
1943. Visszatekintés I. 134. o.
12 Juliánusz nyomában - Előszó
a IV. füzethez, 1942. Visszatekintés I. 70. o.
13 Száz éves terv, 1947.
Visszatekintés I. 208. o.
14 Iskolai énekgyűjtemény –
Előszó az I. kötethez, 1942. Visszatekintés I. 134. o.
15 Magyar zenei nevelés, 1945.
Visszatekintés I. 175. o.
16 Százegy magyar népdal, 1929.
Visszatekintés I. 47. o.
17 Gyermekkarok, 1929.
Visszatekintés I. 39. o.
18 A „333 olvasógyakorlat”-hoz –
Utószó az új kiadáshoz, 1961. Visszatekintés I. 130. o.
19 Mire való a zenei
önképzőkör, 1944. Visszatekintés I. 154. o.
20 Bicinia Hungarica – Utószó az I.
füzethez, 1937. Visszatekintés I. 65. o.
21 A következő lépés, 1949.
Visszatekintés I. 218. o.
22 Szüleim szegények voltak… 1944.
Visszatekintés I. 160. o.
23 A népdal szerepe az orosz és a
magyar zeneművészetben - Előadás, 1946. Visszatekintés I. 189. o.
24 Énekes játékok, 1937.
Visszatekintés I. 62. o.
25 Előszó Vass Lajos
Furulyaiskolájához, 1947. Visszatekintés I. 206. o.
26 Ötfokú zene – Utószó az I.
füzethez, 1945. Visszatekintés I. 167. o.
27 Huszonnégy kis kánon a fekete
billentyűkön - Előszó, 1945. Visszatekintés I. 162. o.
28 Közönségnevelés, 1958.
Visszatekintés I. 318. o.
29 Nyilatkozat a „Fiatalok”
című lapban, 1941. Visszatekintés I. 90. o.
30 Ötfokú zene - Utószó a II.
füzethez, 1947. Visszatekintés I. 168. o.
31 A zenei írás-olvasás módszertana
– Előszó Szőnyi Erzsébet könyvéhez, 1954. Visszatekintés I. 294-295.
o.
32 Gyermekkarok, 1929.
Visszatekintés I. 42. o.
33 Éneklő Ifjúság –
Bevezető cikk a folyóirat első számában, 1941. Visszatekintés I. 117.
o.
34 Gyermeknapi beszéd, 1951.
Visszatekintés I. 246. o.
35 Vidéki város zeneélete, 1937.
Visszatekintés I. 42. o.
36 Gyermekkarok, 1929.
Visszatekintés I. 45. o.
37 Vidéki város zeneélete, 1937.
Visszatekintés I. 72. o.
38 A „333 olvasógyakorlat”-hoz –
Utószó az új kiadáshoz, 1961. Visszatekintés I. 130. o.
39 Gyermekkarok, 1929.
Visszatekintés I. 39. o.
40 Bicinia Hungarica - Utószó az I.
füzethez, 1937. Visszatekintés I. 67. o.
41 Excelsior, 1936. Visszatekintés
I. 57. o.
42 Mi a magyar a zenében? 1939.
Visszatekintés I. 78. o.
43 Zenei belmisszió, 1934.
Visszatekintés I. 49. o.
44 Gyermekkarok, 1929.
Visszatekintés I. 38. o.
45 Közönségnevelés, 1958.
Visszatekintés I. 318. o.
46 Nyilatkozat a „Fiatalok”
című lapban, 1941. Visszatekintés I. 90. o.
47 Mire való a zenei
önképzőkör, 1944. Visszatekintés I. 156. o.
48 Énekesrend, 1930-as évek (?) in:
Kodály Zoltán: Közélet, vallomások, zeneélet - Kodály Zoltán hátrahagyott
írásai (szerk.: Vargyas Lajos) Szépirodalmi könyvkiadó, Budapest, 1989. 413. o.
49 A magyar karének útja, 1935.
Visszatekintés I. 52. o.
50 Zenei nevelés Magyarországon,
51 ld. az 1. sz. jegyzetet
52 Gyermeknapi beszéd, 1951.
Visszatekintés I. 247. o.
53 Barkóczi Ilona – Pléh Csaba:
Kodály zenei nevelési módszerének pszichológiai hatásvizsgálata. A Kodály
Zoltán Zenepedagógiai Intézet megbízásából, a Bács megyei Lapkiadó Vállalat
kiadása, 1977. (szerk. dr. Kárpáti Imréné)
54 Zenei belmisszió, 1934.
Visszatekintés I. 49. o.
A szöveg forrása:
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Központi iroda:
1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.
e-mail: iroda@keesz.hu
Tel.:/Fax: (06 1) 328-0164)
Balás Endre (1942) szakmai életútja:
Tanulmányok:
Tanárképző
Főiskola, Pécs, magyar–ének szak, 1965.
Janus
Pannonius Tudományegyetem, Pécs, pedagógia szak 1986.
Munkahely:
Lenti
Általános Iskola 1978-ig,
Gönczi Ferenc Gimnázium, Lenti 2004-ig,
Időnként
óraadó a Lenti Zeneiskolában.
Zala
megye ének-zene vezető szakfelügyelője, szaktanácsadója 1977-1997.
Publikációk:
Zenei
és zenepedagógiai cikkek Az Ének Zene Tanítása - módszertani folyóiratban,
Muzsika – folyóiratban és más szaklapokban.