Csernus Szilvia

Már nem csak titokban népszerű -
A magyar jazz nyomában a Vendéglátóipari Múzeumban

Képes magyar jazztörténet címmel nyitotta meg november közepén új kiállítását az óbudai Krúdy-házban működő Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. A tárlat több mint száz esztendő eseményeit dokumentálja.

Fotó: Siklós Péter

Ha nem maradtak volna fenn kották, lemezborítók, koncert- és színházi plakátok, lényegesen kevesebbet tudhatnánk meg a jazz idestova egy évszázados történetéről. A műfaj legérdekesebb magyar képes és tárgyi dokumentumaiból szemezget a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum időszakos kiállítása.

Az Óbuda óvárosának mementójaként autentikus teret képező Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum épületének kapuja mögött a kiállítás zenei időutazásra hív. Az érdeklődők kották, plakátok, lemeztasakok, szakkönyvek, CD-k, valamint hangszerek között sétálva szelhetik át a magyarországi jazztörténet első, bő évszázadát, az 1853-as előzményektől egészen a jelenkorig. Figyelemmel kísérhetik a korai jazz műfajának üdvözölt megjelenését a pezsgő századelő idején, a húszas évek plakátjain keresztül, majd további hányatott sorsát a kommunista rezsim ideje alatt, amikor a műfaj a „tánczene” és az „esztrád muzsika” banánszoknyája mögé volt kénytelen rejtőzni. Tanúi lehetnek a másodvirágzásnak, a hatvanas évek feltámadásának, és napjaink ezerszínű jazz-életének olyan páratlan dokumentumok segítségével, amelyek elénk varázsolják a magyarországi jazz múltját és jelenét egyaránt.

A kiállítás főkurátora Simon Géza Gábor, a tárgyak és emlékek döntő része az ő gyűjteményének részét képezik; az anyag válogatásában és bemutatásában munkatársa, dr. Bajnai Kára és a múzeum igazgatója, Kiss Imre vett részt. A tárlókban és falakon az Országos Széchenyi Könyvtár Zenemű-, és Színháztörténeti Tára és a ceglédi Dobmúzeum gyűjteményéből láthatunk dokumentumokat és tárgyak. A kiállított portrék Gyémánt László, Külüs László és Nyakas Attila festőművészek, továbbá Siklós Péter és Hutton László fotóművészek alkotásai.

Az időrendi sorrendiséget követve lépked át a látogató egyik korszakból a másikba, kezdve az akkor alakult Rózsavölgyi Társaság gondozásában megjelent Néger-dalok kottagyűjteményével, amely Ira Aldridge, afro-amerikai színész műsoa nyomán jelent meg. Aldridge többször is fellépett The Padlock, azaz A lakat című előadás „néger” szereplőjeként. Az első időszakot a kiállítás a magyarországi jazz kőkorszakaként emlegeti, felvonultatott dokumentumai pedig világosan láttatják, hogy a századforduló könnyűzenéje a revü és a tánc műfajára szorítkozott, a publikum szórakoztatására szánva magát. A koncertplakátok, zongoraszalonok hirdetései továbbvisznek a húszas évek mulatóinak világába, ahol az úri közönség táncol, de legalábbis hajnali ötig jól érzi magát korának legjobb „táncexcentrikusai”, a „scenirozott dalok”, illetve a „plasztikus táncok” ellenállhatatlan, őrült kavalkádjában.

Fotó: Siklós Péter

Jazzbandek nőnek ki a föld alól is a magyar szvingkorszak idején, a harmincas években Sternberg Ferenc elindítja jazz témájú havilapját. A nagy cezúra, a háború után, 1947-ben a Monstre Haway és Jazz-Parádé beveszi a Zeneakadémia nagytermét. A sztálinizmus legsötétebb évei után óvatosan és fokozatosan, de megnyílnak az ajtók kifelé és befelé, míg az amerikai életútjához hasonlóan a jazz nálunk is utat talál a koncerttermekbe, úgy mi magunk is megnyitjuk határainkat az amerikai jazz nagyjai számára. Számos kapcsolódási pontot világítanak meg a képek, ahogyan megfigyeljük az amerikai és az európai jazz párhuzamos fejlődését, és találkozunk olyan nemzetközi eseményekkel, jazzkoncertekkel, turnékkal, mint például Louis Armstrong budapesti, népstadionbeli koncertje, illetve Ella Fitzgerald Erkel Színházban tartott koncertjének hirdetőplakátja, amelyek lassan, de az addig titokban népszerű jazz enyhülő tiltásának jelei a magyar zenei életben.

A hetvenes-nyolcvanas évek dokumentumai a terem egy nyitottabb, tágasabb szegletében kezdődnek, s mintha egy gát szakadna át, hirtelen művelődési és ifjúsági házak, amatőr találkozók és professzionális fesztiválok plakátjainak özöne nyitja ki a világot. A Magyar Rádió jazzhete, a Videoton Interjazz Fesztivál és az országosan kiterjedt jazzélet egyéb eseményeinek dokumentumai mind azt mutatják, hogy a jazz széles rétegek számára értéket teremt: a produkciók lenyomatai, a lemezek és kazetták borítói a falon, jazzben élő és a jazzből kinyíló együttesek albumai a Benkó Dixieland Bandtől, a Trio Midnighton és a Hot Jazz Banden át az After Crying zenekarig.

A kiállítás különleges, művészetek közti nézőpontját tükrözi, hogy a hivatásos zenész, a hangszerész, a kereskedő és a zenetudós szakmája mellett a fotográfus és a képzőművész-festő művészetén keresztül is megmutatja, ki milyen szemszögből látja, érzékeli a jazz abszolút jelenét, a koncerten jelen lévő művészt. Így a tárlat végéhez közeledve a múzeumi látogató Siklós Péter objektívjén át és Nyakas Attila ecsetvonásai nyomán válik Babos Gyula, Berki Tamás, Török Ádám, Joe Murányi és Szakcsi Lakatos Béla ihletett pillanatainak tanújává. Szakkönyvek és kottafüzetek láthatók a vitrinek üvege alatt, egyebek között Molnár Antal, Chappy, illetve a magyar jazztörténet dokumentálásában már korábban is elévülhetetlen érdemeket szerzett Simon Géza Gábor kötetei.

Persze a történetnek itt még nincs vége. A kiállítást, melyet Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke nyitott meg, ezzel is jelezve, hogy a projekt az NKA kiemelt támogatását érdemelte ki, rendszeres kísérőprogramok teszik még vonzóbbá. A megnyitón a régi jazz hagyományának ápolásában régóta jelentős szerepet játszó Bohém Ragtime Jazz Band kamaraformációja, a Bohém Trió adott koncertet, de fellép itt 2016-ban még a Binder-Borbély duó, az Akadémia jazztanszakos növendékei, a Halper László Experiment és sokan mások.

Ludas Matyi (szatirikus hetilap), 1957, Várnai György rajza

Ludas Matyi (szatirikus hetilap), 1959, Vasvári Anna rajza

(A két karikatúra csupán illusztráció, nem tartoznak a kiállítás anyagához.)