KOCSIS KATALIN

EGY ELFELEDETT NAGYKANIZSAI MUZSIKUS

115 éve hunyt el Grünbaum József zeneművész, zenekarvezető, zenetanár

115 éve, 1900. január 11-én elhunyt Nagykanizsán egy 74 éves muzsikus. Grünbaum Józsefnek hívták. Neve ma már teljesen ismeretlen, holott az 1840-es évek elejétől mintegy fél évszázadon keresztül saját zenekarával hiánypótló szerepet töltött be Kanizsán. Együttese egyszerre volt szórakoztató zenekar és lehet, hogy nem tudatosan, de próbálta pótolni az akkor még nem létező városi szimfonikus zenekar funkcióját is. Nem volt olyan, zenélést igénylő megmozdulás városunkban, akár hivatalos városi, akár egyesületi, akár iskolai, akár egyházi - és még sorolhatnám, amelyiken ne lett volna ott a Grünbaum-zenekar. És akkor még nem említettem, hogy ők alapvetően azzal keresték a kenyerüket, hogy Kanizsa akkori legjobb kávéházaiban, éttermeiben muzsikáltak.

Halálakor Grünbaum Józsefről ezt írta a Zalai Közlöny 1900. január 20-i száma:

Ha emlékiratokat hagyott volna hátra, bizonyára ő írta volna meg legjobban Nagy-Kanizsa társadalmi életének fejlődését az utolsó 50 évben.

Mivel ezt nem tette, megpróbáltam a fennmaradt gyér forrásokat felkutatni és ezek segítségével legalább vázlat-szerűen rekonstruálni életét.

Kis nekrológjában ezt is írta a Zalai Közlöny: A vonót tartó keze soha el nem fáradt és a hol az emberek vigadtak, a hol zeneszó mellett temettek, ott volt Grünbaum József, a zsidó muzsikus. Mert zsidó származású volt és 12 tagú zenekarának tagjai is azok voltak. Ez a tény azonban nem akadályozta meg, hogy például a ferencesek rendszeresen őket hívják úrnapi körmenetekre és zenés misékre a muzsikát szolgáltatni. Nem akadályozta meg a piarista gimnáziumot sem, hogy ünnepeikre közreműködésre felkérjék. Azt gondolom, ez is egy jellemzője a régi Kanizsának és sokat elárul a város toleráns légköréről.

Ennyit bevezetőként és úgy tervezem, hogy magáról a zenekarról külön fogok írni. Ma a zenekarvezető személyes életét próbálom meg valamennyire áttekinteni.

Grünbaum József Rohoncról származott (község Szombathely közelében, akkor Vas megye, ma Rechnitz, Burgenland). Ott született 1826/27 körül. Apja Grünbaum Dávid kocsmáros, anyja Spiegel Regina. A család körülbelül 1842-ben költözött Nagy-Kanizsára, hősünk ekkor 15 éves. Zenekara vagy ekkoriban alakult, vagy már Rohoncon is megvolt. Mindenesetre Kanizsán az 1842-es évet tartották számon, mert az 1867-es kanizsai újságok megemlékeztek a zenekar 25 éves jubileumáról.

Ezeket az alapadatokat a szabadságharc idején országosan lefolytatott zsidó-összeírásból ismerjük, amelynek zalai adatai a Megyei Levéltárban hozzáférhetők - szülei nevét és illetőségét pedig majdani halálozási bejegyzéséből.

1848-ban Grünbaumot ez az összeírás 22 éves hegedűsnek mondja, aki 5 éve él Kanizsán, közös háztartásban a nála három évvel idősebb Brájer (vagy Breier) Nettivel, és egy 6 éves kisfiúval, aki nagy valószínűséggel a mostohafia. Amúgy Netti varasdi születésű, így ők valószínűleg már Kanizsán ismerkedtek meg. Kapcsolatuk tényleg egy életre szólt, felesége 1877. november 27-én hunyt el. Időközben legalább két lányuk született, Aurélia és Szidónia, de valószínűleg még voltak gyerekeik, mert egyik nekrológja szerint nagy családja volt.

Legproduktívabb muzsikus éveiről konkrétabban majd legközelebb, a zenekara kapcsán fogok írni.

1877/78 körül - nagyjából egybeesve felesége halálával - a zenekar is feloszlott. Lehet, hogy ebben szerepe volt annak, hogy kezdték megvetni lábukat Kanizsán a cigányzenekarok: először Boros Jancsi, majd Kovács Gábor zenekara, akik aztán egyesültek, majd bekerült a képbe Horváth Laci, aki a boldog békeidők legsikeresebb kanizsai cigányprímása lett. Ám az ekkor ötvenes éveinek elején járó Grünbaum József tudott váltani: zsidó muzsikusként ő és még néhányan korábbi együtteséből beleolvadtak a helyi cigányzenekarba. Vezetői posztjáról le kellett mondania, de hasznossá tette magát, mert tanárként is foglalkozott a cigánymuzsikusokkal, akik számára nem jöhetett rosszul egy tanult és tapasztalt muzsikus korrepetálása. Mert Grünbaum klasszikus zenét is játszani tudó hegedűs, muzsikus volt, ez majd pontosabban ki fog derülni a zenekarról szóló írásból. Erre a váltásra megélhetése miatt nyilván rá is kényszerült, de volt annyi belátása, hogy talán még jó képet is vágott hozzá. Saját zenekarának hosszú fennállása idején a kanizsai kávéházakban játszott már hasonló repertoárt, úgyhogy a cigányzenekarok világa sem volt neki és társainak idegen. Amúgy pedig jól járt, mert ez a cigányzenekar, benne Grünbaum Józseffel 1880-tól hosszú hónapokat muzsikált először Brüsszelben, majd Nizzában és Párizsban. Erről a korabeli Zalai Közlöny és Zala című újságokból értesülhetünk. Még azt is megírták, hogy mielőtt Brüsszelbe kimentek, meghívójuk rendelkezése értelmében egyenruhát csináltattak: piros nadrágot  és szintén piros atillát hozzá ...

Idős korában is dolgozott, zenetanítással foglalkozott.

Ez itt pedig halálának hivatalos bejegyzése: 1900. január 11-én, délután 5 órakor, tüdőtágulásban hunyt el otthonában:

Mint láthatjuk, jó környéken élt - és halt meg, az Erzsébet téren. Valószínűleg a külföldi utak hoztak annyi pénzt, hogy a belvárosban lakhatott. Hogy pontosan melyik házban, vagy melyik mostani ház helyén, talán kis kutatással kideríthető lesz, ugyanis az anyakönyv a régi házszámozási rendszert őrizte meg - eszerint az Erzsébet tér 797. számú házában hunyt el. A kanizsai zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra - mint a Zalai Közlöny írta, zeneszó nélkül, azt a muzsikust, aki évtizedeken át annyi gyászmeneten muzsikált. Nekrológja szerint hegedűjét is melléje temették... Sírját egyszer már keresgéltem, de nem akadtam rá - majd barátságosabb időjárásban újra megkísérlem. 

Hamarosan megpróbálom megírni legendás zenekarának történetét.

Forrás: Kataliszt-blog

A szerzőről

Kocsis Katalin vagyok, zenei könyvtáros, jelenleg már nyugdíjban. A zenei könyvtárosság nekem nem csak a kenyérkeresetet jelentette, hanem, mondhatni, életformát. Amióta a munkahelyemen nem dolgozom, saját kedvemre nagy vonalakban ugyanazt csinálom, csak "íróasztalomat helyeztem át" a lakásomba:) - bár régi munkahelyemen is sokat kutatok. Régóta gyűjtöm Magyarország és a világ zenei emlékhelyeit és kutatom városom, Nagykanizsa zenei életének történetét. Első könyvem, a "Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye" 2009-ben jelent meg. Ezt követte 2011-ben a „Liszt Ferenc és Nagykanizsa” című munkám. Jelenleg tovább folytatom az anyaggyűjtést városom zenei életéről, és töröm a fejemet, hogy az ország és a világ zenei emlékhelyeiről létező hatalmas anyagomat hogyan próbáljam megosztani a nagyközönséggel. Hobbim természetesen a zenehallgatás. Liszt Ferenc mellett nagy „szenvedélyem” az olasz opera, előadói közül pedig Placido Domingo. Szintén gyermekkorom óta nagyon szeretem Gábor Miklós művészetét. Mindezt két blogom bizonyítja.