Dohától Debrecenig – és tovább

Afshin Jaberi zongorafelvételéről

Az Overtone jelzés a Grand Piano márkanévhez illesztve sajátos sorozatot jelez: olyan világpremier-felvételeket, amelyeken a szerző maga szólaltatja meg zongoraműveit. E sorozatban jelent meg a Steinway D-modell hangszeren Singapore-ban rögzített műsor, amely a THE BÁB címet viseli.

Afshin Jaberi iráni zongoraművész és zeneszerző, Bahrein királyságban született, Katar fővárosában nevelkedett. Gyermekkorától foglalkozott zenével, de „igazi”, professzionális képzésben csupán 18 éves korától részesült – éspedig Debrecenben. Itt komponálta első balladáit is (az első három szerepel e felvételen). Zongoratanári oklevelének megszerzését követően Kazahsztánban fejezte be tanulmányait, Almati Konzervatóriumában. Hazaérve Katarba, Jaberi – noha részt vesz a családi vállalkozásban – nem lett hűtlen a muzsikához. Magyarországi és kazahsztáni koncertfellépéseit továbbiak követték Szlovákiában, Oroszországban Bahrainban és Katarban. Azóta is komponál, sőt, tanít is. Öt nyelven beszél (perzsául, arabul, angolul, magyarul és oroszul), s a zenéjét minden bizonnyal még több anyanyelvű hallgatósággal képes megértetni.

Három szonátájának és három balladájának felvételét hallgatva, nehéz lenne kitalálni a szerzőnek a nemzetiségét. Legerősebben a romantika hatását érzi meg az európai hallgató – dallamvilágát esetleg „keletiesnek” tippelve. Nos, nem múltak el nyomtalanul a debreceni főiskolai évek. Chopin és Liszt hatása úgy a faktúra számos helyén érződik, mint a rájuk jellemző érzés- és hangulatvilágok. Igen, így többes számban – a lírai és hősies, szemlélődő és energikus játszanivalóknak mind a megfogalmazása, mind pedig a hatásos megszólaltatása a pianista felkészültségét dicséri. Ugyanakkor, van valami leíró-elbeszélő jelleg a tételekben, ami azt eredményezi, hogy a különböző karakterű anyagok inkább egymás mellett élnek, mintsem hogy összeütközésükből alá-fölérendeltségi viszony származna.

Átgondolt rögtönzések során alakulhattak ki a tételek, s a belső arányokat is inkább az akusztikus kontroll szabályozza, mint eleve adott formai modellek. Ez a fajta szervezés viszi előre a formákat, amelyek rendre plasztikus faktúra-váltások mentén tagolódnak. A hallgató mindennemű előzetes információ nélkül úgy figyeli a tételeket, ahogyan folyamatosan kelnek hangzó életre.

Közelebb jut a művek szelleméhez, „tartalmához”, aki ismeri a programzenei címeket. Ezekből kiderül, hogy Jaberi elkötelezetten vállalja zenéjének kapcsolatát a vallásával. A legfiatalabb önálló vallásnak, a bahai hitnek az elkötelezettje. A perzsiai Siraz városában 1844. májusában „Isten küldöttének” közeli megjelenését hirdette egy fiatalember – ő lett a vallásalapító, a BÁB. (Innen a CD címe – ami megegyezik a három, egyenként önálló programmal rendelkező ballada összefoglaló címével.)

A BÁB egyébként Kaput is jelent – a három ballada a bahai vallás történetének egyes mozzanatait, illetve jelentős alakjainak emlékét örökítik meg. Az első címe A hírnök, a vallásalapítás mozzanatait eleveníti fel. A második ballada az Eroica címet kapta – Mulla Husayn alakját idézi, a harmadik pedig a Báb kivégzésének történetét jeleníti meg. Afféle zongorára szánt szimfonikus költemények ezek, amelyekben leíró és érzelmileg reflektáló szakaszok váltakoznak. Kiváltképp hatásosak az európai opera- és programzenében is tipikus zsánerek, mint például a viharzene vagy a gyászinduló.

A szonáták hátterében is ott munkál Afshin Jaberi személyiségformáló vallásos meggyőződése. Az I. szonáta címe „A kereső” – ez a mű Thomas Breakwell alakját idézi, aki élete utolsó évében első angolként tért át a bahai vallásra. A három tétel: három stáció. Az első a keresőé (a szerző Vándor-nak is nevezi), a másodikat a megtalált nyugalom hatja át, a finálé pedig requiem a korán elhunyt hívőért.

A II. szonátát Mona Mahmudnizhad emlékének ajánlotta a szerző, aki 17 évesen szenvedett mártírhalált hitéért Shirazban (a zongoraművész-zeneszerző 10 éves volt akkor).

A III. szonáta címe „A beduin”, s ennek tételeiben megjelenik a pusztai élet ábrázolása csakúgy, mint a beduin magányos éneke – a finálé pedig a remény hangja, hogy a magányos rátalál az őt befogadó közösségre.

Gyász, háború, magány – és ellenpólusukként a vigasz, remény, béke és a megtalált közösség felett érzett öröm: színekben gazdag zenét eredményez Afshin Jaberi zongoráján. Harmóniavilágában otthonos az európai hallgató, az egzotikum jegyeit viselő, sajátosan tagolódó, gyakran már-már végtelennek tűnő melodika koloritként gazdagítja a hallgatnivalót.

A korong meghallgatása után állíthatjuk: a szerző nem csupán a korábban felsorolt öt nyelvet beszéli, hanem a zene világnyelvét is. A zongorista-hallgató csak azt sajnálja: nem volt módja kottával a kézben hallgatni a műveket – hogy később maga is hangszerén megszólaltassa őket.

(Grand Piano – Overtone, GP 694)

Fittler Katalin