Felfedezőúton – a Zuglói Filharmóniával

Felfedezőúton - Zuglói Filharmónia

Régi hagyománya van annak, hogy a zuglói általános és középiskolások számára (éspedig nemcsak közülük az érdeklődőknek, hanem valamennyi odatartozó diáknak) élményszerű zenehallgatásról gondoskodik a Zuglói Filharmónia. 2015 novemberében hat napon 3-3 alkalommal került előadásra ugyanaz az ötven perces műsor, hogy 6000 fiatalnak legyen közös zenei élménye.

Mert a muzsika: kisebb-nagyobb közösséget feltételez. Az alkotáshoz szükséges lehet a magány (ámbár nem feltétlenül), de a kisebb-nagyobb előadóegyüttes produkciójához hallgatóság kell! Hol több, hol kevesebb – függ a rendelkezésre álló terem befogadóképességétől, s ezzel összefüggésben a műsor jellegétől is (kevés szomorúbb látvány van, mint amikor a nézőtéren kevesebben ülnek, mint a pódiumon). Zenét hallgatni egyedül is lehet, leginkább felvételről - de élőzenét érdemes csoportosan, hogy a közös élmény „megbeszélhető” legyen.

Sajátos matematika érvényesül itt: az élmény-megmaradásnak nincs törvénye, de természete szerint a megosztható élmény őrződik meg maradandóan, éspedig azért, mert időről-időre előhívható. Kisebb a hatásfoka annak, amiről kívülállónak mesélünk, ez esetben, olyannak, aki nem volt jelen az adott koncerten, hiszen a szavak segítségével csak áttételesen tudunk közvetíteni valamit abból, ami nagyon tetszett (vagy épp nagyon nem) – ráadásul nem is könnyű szavakba foglalni az élményt…

Éppen ezért rendkívül hasznos, hogy ugyanazt a műsort hallhatja a termet 18 alkalommal megtöltő fiatal közönség. Sőt, nemcsak hallja, hanem látja is, mert immár annak is hagyománya van, hogy a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói (ugyancsak a XIV. kerület diákjai) közreműködnek ezeken a diákoknak szánt hangversenyeken.

A Felfedezőúton tánctételekkel ismerkedhetett a középiskolás hallgatóság, táncoltakkal és stilizált (tehát kifejezetten zenehallgatásra szánt) tételekkel. S hogy minél maradandóbb legyen az élmény, vetített képekkel és ábrákkal tette áttekinthetővé és megjegyezhetővé a közölt ismeretanyagot a műsorvezető, a rendezvénysorozat háziasszonya, Solymosi Tari Emőke.

A Zuglói Filharmónia zenekarának többségét fiatal muzsikusok alkotják – de az idősebbek is visszafiatalodnak ilyenkor, hiszen felidézhetik saját életük hasonló élményeit, amikor még a nézőtéren gyönyörködtek a muzsikában.

A változó időben változnak a zenehallgatás lehetőségei és körülményei. Hangfelvételekhez manapság könnyű hozzájutni, kimeríthetetlen a letölthető zenék választéka. A hangverseny-hallgatás viszont másfajta figyelmet igényel: itt előttünk születik meg a zene, a hallgatónak nincs lehetősége, hogy megállítsa vagy ismételten meghallgassa. Az „itt és most” élmény olyasvalami, amire rá kell érezni, s ezt a készséget csak a gyakorlatban lehet elsajátítani. Megvan viszont az a többlete, hogy látni is lehet a hangforrásokat, s választékos hangszerelésű tételek esetében kínálkozik a lehetőség: a hangszínek nyomán keressük meg a pregnáns dallamokat, témákat megszólaltató hangszereket (rövid dallamok esetében ugyancsak igyekezni kell!). A műsorvezetős hangversenyek további többlete, hogy olyan információkat kap a hallgató, amelyeket korábbi ismeretanyagába beépítve, tudással gazdagodhat.

Ötven perc – nem hosszú idő. Jól kell gazdálkodni tehát, hogy jusson mindenre. A rutinos előadók jóvoltából pergett a műsor, a technika ördöge is távolmaradt – 11 tánctételre jutott idő. Mozart-menüett tánccal és anélkül (utóbbi a késői Esz-dúr szimfóniából, K.543), Gavotte Bachtól (III., D-dúr szvitből) és Prokofjevtől (Klasszikus szimfóniából), majd nemzetek táncai: német (Mozart), magyar (Brahms), trepak (Csajkovszkij Diótörőjéből), szláv (Dvořáktól), valcer (Csajkovszkij Csipkerózsika balettjéből), gyorspolka (Josef Strausstól), s végül látványos fináléként Bernstein West Side Storyjából a méltán népszerű „America”.

A „felnőtt-koncertek” sorozatában nemritkán komoly erőpróbákat is vállaló zenekar számára érezhetően nem jelentett nehézséget e műsor naponként háromszori megszólaltatása. Attól sem kellett tartani, hogy az ismétlődés során kopik a játék intenzitása. A karmester Ménesi Gergely irányítási stílusával is lelkesítette a hangszereseket, akik viszont csak a szemük sarkából tudtak valamit elcsípni a táncosok látványából, miközben a talpalávalóról gondoskodtak számukra. Pódiumművészként és kísérőegyüttesként egyaránt lelkiismeretesen teljesítettek – tudták, e többségükben népszerű, de mindenesetre „fülbemászó” muzsikák esetében a legkisebb gikszer vagy másfajta hiba első hallásra is észrevehető. Ezt pedig nem engedhetik meg maguknak a Záborszky-zenebirodalom neveltjei.

Fittler Katalin