Elhunyt Massányi Viktor operaénekes, a Nemzeti Énekkar énekművésze

(1967-2015)

 

https://i.ytimg.com/vi/WSNlvcpo6Lo/hqdefault.jpg

(www.youtube.com)

 

A Nemzeti Filharmonikusok megrendülten tudatják, hogy a Nemzeti Énekkar művésze, Massányi Viktor ma, életének 49. évében, rövid, súlyos betegség után elhunyt. Massányi Viktort a Nemzeti Filharmonikusok saját halottjának tekintik.

 

Massányi Viktor a kárpátaljai Ungváron született 1967-ben. Trombita–zeneelmélet szakon érettségizett 1986-ban az Ungvári Zeneművészeti Szakközépiskolában. Egyetemi tanulmányait már Magyarországon, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumában végezte és 1995-ben kitüntetéssel diplomázott.  A Debreceni Csokonai Színházban debütált ösztöndíjasként Vámos László 1993-as A varázsfuvola-rendezésében. 1994 és 1997 között a Pécsi Nemzeti Színház magánénekese volt. Itt mutatkozott be egyebek mellett Figaro, idősebb Germont és Simon Boccanegra szerepében. 1997-től a Magyar Állami Operaház állandó vendégművésze volt, olyan főszerepeket énekelt, mint például Rigoletto címszerepe. 2000 és 2003 között a bécsi Volksoper tagja volt.  Oratóriumokban is rendszeresen fellépett, több magyarországi és külföldi szimfonikus zenekar visszatérő vendégművésze volt. Nevéhez fűződnek kortárs magyar zeneszerzők (Németh Amadé, Hidas Frigyes, Petrovics Emil, Durkó Zsolt, Vajda János) műveinek ősbemutatói és lemezfelvételei a Hungaroton Classicnál és a Magyar Rádiónál. Sikerrel énekelte a Carmina Burana, a Cantata Profana és a Német requiem baritonszólamait. Munkásságában fontos szerephez jut a dalirodalom remekeinek előadása és hangfelvétele. Énekesi pályája során Európa számos országában, az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban, Tajvanon, Törökországban, Mexikóban és Ománban hallhatta a közönség. Vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Operában. Részvételével számos felvételt őriz a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungaroton Classic. A Duna Televízió pedig – Petrovics Eszter rendezésében – művész portréfilmet készített róla. Massányi Viktor pályája utolsó szakaszában a Nemzeti Énekkar tagjaként működött.

 

 Bukta Julianna

sajtómenedzser

 

MNF Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar

és Kottatár Nonprofit Kft.

 

Video: Rákosmente TV „Helyi érték” című riportműsora Massányi Viktor énekművésszel

https://www.youtube.com/watch?v=WSNlvcpo6Lo