ELHUNYT STEINER BÉLA

(1927-2016)

 

http://www.maszol.ro/uploads/files/userfiles/images/kultura/steinerbela.jpg

www.maszol.ro

 

Steiner Béla (Érsekújvár, 1927. január 13.Hódmezővásárhely, 2016. január 8.) magyar zenepedagógus, zeneszerző, karnagy.

1947 és ’51 között tanárképzőt végzett, majd 1952-től a Zeneakadémia szegedi tagozatán tanult tovább.

 

1959 és 1963 között a hódmezővásárhelyi zeneiskola igazgatója. 1963-tól a szegedi Tanítóképző Főiskola szakcsoportvezetője. 1966-tól a csongrádi Ének-Zenei Általános Iskola és Zeneiskola igazgatóhelyettese. 1973-tól ’87-ig a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium tanára. Oktatói munkája mellett kórus- és táncegyüttes vezető Pitvaroson és Vásárhelyen.

 

Huszár Lajos zeneszerző, volt tanítványa szerint "... óriási pedagógiai tehetség volt, s nemcsak az én jövőmet volt képes kijelölni és előre látni, hanem több kortársamét is".

 

A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium himnuszának szerzője.

A hódmezővásárhelyi Városi Vegyeskar alapító karnagya (1976.)

Hét gyermekoperát is szerzett, melyekkel maradandót alkotott e különleges pedagógiai ösztönzésű műfajban:

 

·       A hét betű

·       Az aranycipő

·       Kész az esküvő

·       A király kenyere

·       Suli muri

 

 

Főbb díjai, elismerései:

·       1953 – Szocialista Kultúráért

·       1960 – Kiváló népművelő

·       1978 – Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója

·       1980 – Szocialista Kultúráért

·       1983 – Munka Érdemrend, ezüst fokozat

·       1986 – Pro Urbe Hódmezővásárhely

·       Hódmezővásárhely díszpolgára.