A kamarazene ünnepe Debrecenben

 

 

Immár tizenharmadik alkalommal rendezte meg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara az Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozót és Versenyt 2016. március 4-6. között. A rendezés a korábbiakhoz hasonlóan közvetlenül a Kamarazene Kabinet hagyományos feladata volt most is. Az eseményre nevezhettek a magyar zenei felsőoktatásban tanuló vonós és zongorista hallgatók, vagy éppen egy-egy műben szereplő fafúvós hangszer játékosa is. Hagyományosan a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a nagyvárosokban működő társintézmények hallgatói vettek-vesznek részt a versenyen, amely minden évben tartalmas zenei élményekkel gazdagítja a hallgatóságot. Az eseményre azért is nagy szükség van, mert az egyes helyszíneken tanuló ifjú tehetségek számára összehasonlíttatást nyújt, demonstrálja azt a tényt, hogy bár a magyar zenei felsőoktatás intézményei közel két évtizede nem tartoznak össze (a vidéki képző helyek a nagy egyetemekhez integrálódtak karként vagy intézetként), a magyar zenekultúra ügye továbbra is egy, ennek közös, felelős szolgálata fontos kötelezettség.

 

A kamarazenélés az emberi kommunikáció legnemesebb formája, útja a lélektől a lélekig vezet, akár az előadók és a közönség viszonyát, akár az előadók egymás közötti érzékeny, élmény dús együttműködését tekintjük. Az oktatás napi gyakorlatában gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon a hangszertanulás szólisztikus, egyéni képességfejlesztése és a kamarazene folyamatos alkalmazkodást igénylő zenei tevékenysége, hangszerjátéka miként hat egymásra a valóságban. Tapasztalatok támasztják alá a két terület interaktivitását, érzékelhető, hogy a magas fokú hangszertudás és zenei tehetség, képzettség egy kamarazenei formáció kiemelkedően ihletett produkcióinak elengedhetetlen feltétele. Az igazság másik oldala pedig az, hogy a kamarazene igényessége és állandó alkalmazkodási szükséglete visszahat az egyes hangszerjátékosok egyéni fejlődésére is, hiszen olyan képességeket fejleszt ki, amelyek az egyéni teljesítmények minőségét is döntően befolyásolják. Az pedig természetes, hogy akár előadóművésznek, akár tanárnak készül valaki, a kamarazene mindennapi szükséglet, hiszen majdani karrierjében a zenének ez a nemes formája folyamatosan jelen lesz.

 

A mostani találkozó és verseny egy szomorú eseményhez is kötődött, hiszen már nem köszönthettük körünkben Devich Sándor hegedűművészt, az egyetemi tanárt, a nemes lelkű embert, zsűri elnököt, mentort, akinek a rendezvény az első pillanattól sokat köszönhetett. Nem csak a folyamatos szakmai profil alakításban játszott kiemelkedő szerepet, hanem értékalapú kritikáival, humánumával, támogatásával, amelyben mindig a jó igénye dominált. Emberi alkata nagyon nagy kincs volt, szeretni való és szerethető ember volt közöttünk minden alkalommal, amikor találkoztunk vele. Távozása a földi világból nagy veszteség, szelleme azonban mindannyiunkban tovább él, és minden egyes verseny megrendezésekor felidéződnek gondolatai, igényessége és emlékezetes, sajátos humora is.

 

Az idei találkozó és verseny a Conservatory Alapítvánnyal közös szervezésben, a Weiner Leó Alapítvány támogatásával jöhetett létre. Kamarazene csoportokat, produkciókat hallhattunk a Zeneakadémián kívül Miskolcról, Győrből, Szegedről és Debrecenből. A zsűri tagjai, Nádor György zongoraművész, Devich János gordonkaművész és Török Géza karmester nem fukarkodott a nívódíjak és a kiemelt nívódíjak, a Dohnányi-díj és a Rektori különdíj odaítélésével. Tevékenységük azért is köszönetre méltó, mert az igényes kritika mellett minden produkcióban keresték a jutalmazható értéket, erényeket, tudván azt, hogy a résztvevő fiatalok még nem kész művészek és tanárok. A díjak ebben az értelemben az inspirációt jelentik az úton lévők számára, egyben köszönetként is szólnak a versenyzőket felkészítő tanárok irányában is.

 

A jövő zenekultúrájának alapvető érdeke a zenepedagógia emberformáló szerepének folyamatos hatása, a tudás átadásának lelkiismeretes erőfeszítése, amelyben a kamarazene az őt megillető, nélkülözhetetlen és rangos helye kiemelkedően fontos.

 

Kivételes különlegessége volt a versenynek az, hogy a Liszt teremben most először rendelkezésre állt az a Steinway D274 hangversenyzongora, amely a közelmúltban érkezett meg, és március 1-jén hallhatta a nagyközönség első alkalommal különleges, minőségi hangját. A felhangzó produkciók mindegyikét nagyban segítette az új hangszer.

 

A március 6-án 10 órakor kezdődő díjkiosztó ünnepségen és az azt követő gálakoncerten gyönyörködhettünk a legsikerültebb művek újbóli megszólaltatásában a kiemelt nívódíjban részesült kamarazenei együttesek előadásában. Az ünnepi eseményen tett bejelentés szerint várjuk a kamarazene művelésében jeleskedőket 2017-ben is a XIV. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozón és Versenyen.

 

Az alábbiakban megtekinthető a verseny nívódíjasainak és kiemelt nívódíjasainak, különdíjasainak névsora.

 

 

A XIII. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozó

és Verseny végeredménye

 

Nívódíjban részesültek (az elhangzott produkciók sorrendjében):    

 

Debrecen: Higi Júlia (hegedű)

             Gurgel Fanny (gordonka)

             Kozma Dávid (zongora)           

J. Brahms: c-moll trió (op. 101) I.

                

             Sitku Eszter (hegedű)

                  Gurgel Fanny (gordonka)

                  Berki Armand (zongora)       

F. Mendelssohn: c-moll trió (op. 66) I.

                                                                                      

 Miskolc: Talsás Mariann (hegedű)

                 Bodor Enikő (gordonka)

                 Begala Andrea (zongora) 

Ny. Rimszkij-Korszakov: c-moll trió I.

 

                 Kun Alexandra (gordonka)

            Dorotovits Ádám (zongora)

D. Sosztakovics: d-moll szonáta (op. 40)

 

Szeged:    Farkas Erzsébet (hegedű)

            Lisztes Berta (gordonka)

            Benkő Daniella (zongora)  

F. Mendelssohn: c-moll trió (op. 66) I.

 

Győr:       Solecki Szilárd (klarinét)

            Kovács Adél (hegedű)

            Muzslai Virág (hegedű)

            G. Horváth Barnabás (mélyhegedű)

            Kirkósa Tamás (gordonka)

W. A. Mozart: A-dúr klarinétötös (KV 581) III-IV.                             

                 Szentimrei Noémi (hegedű)

                 Sándor Anita (hegedű)

                 Turcsányi Zsófia (mélyhegedű)

                 Lakatos Sára (gordonka)

                 János Norbert (zongora)       

Dohnányi E.: c-moll zongoraötös (op.1) I.

 

             Dombi Rajmund (hegedű)

             Yagi Maki (zongora)                

Dohnányi E.: cisz-moll szonáta (op. 21) I-III.

 

 

Kiemelt nívódíjban részesültek (az elhangzott produkciók sorrendjében):

 

Debrecen: Molnár Enikő (hegedű)

             Svéd Fanni (gordonka)

             Kozma Dávid (zongora)           

A. Arenszkij: d-moll trió (op. 32) I.

 

Budapest (LFZE):

                   Miranda Liu (hegedű)

              Lenner Barnabás (klarinét)

              Minami Matsunaga (zongora) 

Bartók Béla: Kontrasztok (BB 116) I-III.

Figyelem!            Kiemelt nívódíj és a Debreceni Egyetem Rektorának Különdíja

 

          Molnár Dániel (hegedű)

                    Revoczky Ottilia (hegedű)

                    Szűcs Boglárka (mélyhegedű)

                    Márkus Ágnes (gordonka)

Weiner Leó: fisz-moll vonósnégyes (op. 13) I.

 

                 Deák Sára (hegedű)

                 Szabó Tamás (hegedű)

                 Fajd Gergő (mélyhegedű)

                 Baranyai Barnabás (gordonka)

 Weiner Leó: Esz-dúr vonósnégyes  (op. 4 No. 1) III-IV.

     Figyelem!       Kiemelt nívódíj és Dohnányi díj