NON OMNIS MORIAR

(Debreceni búcsú prof. emeritus Devich Sándor hegedűművésztől )

(1935-2016)

www.mma.hu

Amikor utoljára kikísértem a Nagyállomásra, az autóban végig az éppen befejeződött kamarazenei találkozóról beszélgettünk, melyen a zsűri elnöke volt. A tőle megszokott gesztusokkal, hangsúlyokkal és emocionális töltettel emlegette a legjobb produkciókat. A kevésbé sikerültekről pedig úgy nyilatkozott, mintha a szereplők mögöttünk ültek volna és tanítani akarta volna őket. A peronon, meghallva a hangosbemondón elhangzott vaskos nyelvtani bakit, nyelvészkedni kezdett… Miként a zenében, úgy a beszédben sem tűrte a pongyolaságot. Nem csak ezek létezése aggasztotta, hanem az is, ami miatt vannak. Amikor elbúcsúztunk egymástól, föllépett a vonat lépcsőjére, de félúton megállt, visszanézett és ezt mondta:„tudod, még mindig tele vagyok kételyekkel…”

Nem lehet kétséges, hogy ez a szellemi ébersége is arra késztette, hogy a világhírű Bartók vonósnégyesben eltöltött hosszú évek, évtizedek után tapasztalatait, tudását átadja a felnövekvő muzsikus nemzedéknek és a tanításnak szentelje további életét. Ennek egyik hozadéka volt, hogy örömmel és nyitottsággal fogadta az Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozó és Verseny gondolatát, melynek elindításához és fenntartásához éveken keresztül komoly, önzetlen segítséget nyújtott. Többszörös zsűri elnökként („haza járok erre a versenyre”), szorgalmas jegyzetelés közepette mindig arra törekedett, hogy a szereplők ne csak okleveleket vigyenek haza, hanem fontos útravalókat is. Ki ne emlékezne a szombat esti konzultációkra, beszélgetésekre, amikor a Liszt Teremben őt körülállva, vagy körül ülve hallgatták a fiatal muzsikusok őszinte, esetenként kíméletlen, de mindig jó szándékú kritikáit, észrevételeit és előremutató javaslatait, tanácsait? E találkozások alkalmával is jól érzékelhető volt számunkra, hogy milyen tudatosan törekedett a kottakép helyes értelmezésére és – ezzel összefüggésben -, a rendezett hangszerkezelésre. Ezek voltak az alapfeltételei annak, hogy az arra érdemesek útmutatásai alapján elinduljanak azon zenei csúcsok felé, amelyeket maga is megjárt.

Mondanivalóját mindig a bölcsesség és az egyetemleges zenei gondolkodás talaján állva fogalmazta meg. „Hegedűt nem tanítok, de hegedülni annál inkább…”- mondta többször is. Ez azt jelentette, hogy a tanítványoknak közvetlenül az életbe magukkal vihető gyakorlati tudást igyekezett átadni, a csak kevesek számára lényeges, nagy versenyművekkel való bajlódás helyett. Olyan ismereteket, melyeket a kamarazenélés, a zenekari játék és a tanítás során egyaránt hasznosítani lehetett.

Hat évvel ezelőtt, a Bartók Rádióban elhangzott egy hangképes tudósítás az akkori találkozóról. Ennek záró gondolatmenetében Tanár Úr megemlítette, hogy a jó produkciónak az is lényeges feltétele, hogy a kötelességtudó feladatteljesítésen túllépjenek az előadók és magatartásukkal, sőt mosolyukkal is érzékeltessék azt, hogy az a darab, amit éppen játszanak, miért jó. Mert ez nem szimpla látványelem, ami csak a nézőtérre hat. Ettől a zene is másképpen szól! Legyen ez a gondolat a Tanár Úr számunkra küldött, fontos üZENEte: mosolyogjatok…! És emlékezzetek!

„Van gyász, mely magában hordozza a vigasztalást. Csapás, hogy nincs, de ajándék, hogy volt. S hogy milyen ajándék, először most tudatosul.” /Illyés Gyula/

Nyugodjék békében!

Molnár Zsolt

--

Elhunyt Devich Sándor (1935-2016) Kossuth-díjas hegedűművész, professor emeritus
- Csillagórák. Interjú Devich Sándorral, a Zeneakadémia professor emeritusával 2015 szeptemberében (Bokor Gabriella) (Legato 41) (Parlando 2016/1. szám)