A Concerto Budapest aZ utánpótlásért

 

http://www.concertobudapest.hu/data/news/teasers/2015/05/31/0022/Classico_fot%C3%B3_Benk%C5%91S%C3%A1ndor.jpg.1440x0_q85.jpg

 

Keller András, a Concerto Budapest művészeti vezetője ismertette a 2016/2017-es évad újdonságait, a szeptember 30-as nyitókoncert után kezdődő bérletsorozatait, valamint említette a meghívott vendégelőadók névsorát. A sorozatok legérdekesebbje talán a Magyar kincsek, a hazai kortárs és klasszikus művek egyvelegével. Keller szerint kevesen igyekeznek a közönséget a kortárs zenéhez szoktatni. A magyar esték izgalmas és kötetlen társasági eseménynek ígérkeznek minden korosztály számára. A hallgatóság és a zenésznemzedék utánpótlásáért többet is tesz a zenekar.

 

Manó-bérlet

A legfiatalabbak – háromtól tizenkét éves gyerekek – számára a zenekar folytatja a Manó-bérletet. Az előadások kitalálója, Iván Gábor - Méhes Csaba pantomimművész társaságában - 60 perces előadásokon a zene alapjaival barátkoztatja meg a kiskorúakat. A 2016/17-es évad témái a szabadidős programokhoz kapcsolódnak, mint: olimpia, mesevilág, farsang, állatkert, cirkusz. A zene alapismereteit bevezető sorozat 2016. november 6-tól 2017. április 30-ig tart, öt előadásból áll, és mindig 11 órakor kezdődik. A 4+1 délelőtti koncert ára gyereknek, felnőttnek egységesen 4.400,- forint.

 

Zeneházikó

Idén negyedik alkalommal működik a Concerto Budapest (IX. kerület Páva utca 10.) Zeneháza az ifjúság nyári napközis táborává alakul július 11-16. között A zenekar muzsikusai és zenepedagógusai a 7-14 éves korosztálynak kínálnak színvonalas elfoglaltságot a szünidőben. A résztvevők közelebbi ismeretségbe kerülnek a hangszerekkel, amelyeket akár kipróbálhatnak, ha kedvük a zenetanuláshoz van hangszert választani. A tábor célja a zenélés örömén túl a saját képességeik felfedezése.

   A szülők reggel 8 órától hozhatják ide a gyerekeket. Hivatásos zenészek mutatják be nekik egy-egy hangszercsoport működését, történelmi hátterét és érdekességeit. A próbák során a nebulók bekapcsolódhatnak a zenekar munkájába, bekukkanthatnak a próbatermekbe, a kotta- illetve hangszertárakba. Délutánonként a korábbi táborozókat is örömmel várják. Végül péntek délután a frissen „végzettek” koncerten mutatják be megszerzett tudásukat, azaz fellépnek a nagyzenekarral, hogy jó hangulatban, közös élményekkel búcsúzzanak el egymástól.

 

Mesteriskola

Leendő muzsikusok és zenebarátok számára szabadegyetemi – ingyenes! – előadásokra vár a Budapest Music Center (BMC) és az UMZE kamarazenekara. A Mesteriskolát Keller András hegedűművész és karmester irányításával szervezik. Meghívott vendégelőadókkal különleges kulisszatitkokat árul el a zenekarok életéből, amilyeneket a hallgatóság eddig még nem tapasztalhatott. Továbbképzéseket, posztgraduális oktatási programokat, műhelymunkát tartalmaz a sorozat – akár gyakorló muzsikusok számára is úgy, hogy más művészeti ágakat von be ezen az estéken. Legközelebb, október 13-án Rost Andrea tart előadást az éneklés szépségeiről.

 

Dobi Ildikó