Az előző négy sikerét jelzi, hogy a 2016. április 29-én megrendezett versenyre 14 zeneiskolából 90 növendék jelentkezett.

 

A verseny hat csoportban, évfolyamok szerint zajlott. Az írásbeli feladatok ritmusdiktálásból, hangköz-hangzat hallásból és felépítésből. valamint dallamdiktálásból álltak.

 

A szóbeli versenyre a tanulók három kötelező és három szabadon választott népdallal készültek, amelyekből egyet-egyet a zsűri választott. Ezután lapról éneklés következett.

 

Az írásbeli feladatok általában jól sikerültek, több hibátlan megoldás is született.  A szóbeli versenyen sok nagyon szépen előadott népdalnak örülhettünk.  Egyedül a lapról olvasás okozott gondot több résztvevőnek.

 

Az 1., 2. és 3.díjak mellett számos különdíj került kiosztásra. A legtöbb díjazott növendék tanárainak járó elismerést Bokorné Both Ágnes és Lázárné Nagy Andrea kapták, a legsikeresebben szereplő versenyzők a Szentendrei  Zeneiskolából jöttek.

 

A résztvevőket emléklappal és ajándékokkal jutalmazták.

 

Szeretném megköszönni zsűri társaimnak, Nagy Éva Ritának, Durzák Annának és Pálmai Árpádnak a harmonikus együttműködést, és mindenekelőtt az Esztergomi Zeneiskola intézményvezetőjének, Udvardyné Pásztor Ágnesnek, helyettesének Stipkovits Fülöpnek és a szolfézstanszak tanárainak a kifogástalan rendezést.

 

Mindent egybevetve sikeres szolfézsversenynek voltunk tanúi, és bizton reméljük, hogy a két év múlva megrendezendő VI. Regionális Szolfézsversenyen hasonlóan szép számmal vesznek részt az iskolák és növendékeik.

 

V. Regionális Szolfézsverseny végeredménye - 2016

V. Regionális Szolfézsverseny írásbeli anyaga

V. Regionális Szolfézsverseny szóbeli anyaga

 

 

Spiegel Marianna