FERENCZI ANNA – LÁNG GABRIELLA*

 

HAJDÚ ANDRÁS/ANDRE HAJDU ZENESZERZŐ, ZENEPEDAGÓGUS, ZENETUDÓS EMLÉKÉRE

(1932-2016)

 

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/d/da/Andre_Hajdu.jpg/330px-Andre_Hajdu.jpg

A Wikipédián található kép 2012-ben készült

 

Életének 84. évében haza szólította Teremtője HAJDÚ ANDRÁS Izraelben élő magyar zeneszerzőt, a jeles Kodály tanítványt, aki mindvégig megőrizve magyarságát, különleges és sajátos módon ápolta a kodályi hagyományokat.

 

-       „Gyermekien ártatlan, mégis érett érzelmekkel teli

-       összesítette az etűdökhöz szükséges technikai tudást és a romantikus darabok mélységét – magasságát

-       az egyik legkreatívabb ember, akinek a zeneszerzésen kívül a költészet is kellett az önmegvalósításhoz, de a személyiségében a legmeghatározóbb, hogy bár az évek folyamán a teste öregedett, belül nem vesztett a színeiből, soha nem szürkült el – megmaradt a lelke végsőkig ifjúnak.” (Barabás Eszter)

Emlékére és kézírásával álljon itt néhány mű, amely 2014-ben Gödöllőn, a Frédéric Chopin Zeneiskola hangversenytermében rendezett szerzői esten csendült fel először Magyarországon.

 

 

 

Hajdú András az elmúlt 20 évben több alkalommal tartott zongora kurzust a Gödöllői Frédéric Chopin Zeneiskolában. Hatalmas tudása, embersége, magával ragadó improvizálása, fáradságot nem ismerő lendülete életre szóló élményekkel ajándékozta meg a zongora tanszak tanárait és a tanítványokat, akiket tanított. Ünnep volt számunkra megjelenése, természetessége, ahogyan átadta a lényéből és a zene mélységeiből feltörő igaz értékeket.

 

Ferenczi Anna

 

Hajdú András zeneszerzővel (a kép jobb oldalán) Láng Gabriella zongoraművész révén került kapcsolatba a zeneiskola

 

 

Láng Gabriella emlékezése:

 

Még mindig nem tudok Andrásra múlt időben gondolni, és a lehetetlenre vállalkoznék, ha apámról, bátyámról, lelki társamról (ez mind volt nekem András) pár személyes mozzanatot emelnék ki.

Inkább leírom a folyamatot, ahogy őt megismertem. Gödöllőre 1996-ban jött először, és 2014-es novemberi szerzői estjével lezárult számunkra földi „zarándok útja”.

Valamilyen céllal darabot kellett választani kb. a ’90-es évek elején.

Ábrahám Mariann tanácsára bementem a Zeneakadémiára kivenni Hajdú András: Milky Way négy kötetét. Ezzel a pillanattal kezdődött számomra ennek az Embernek – zeneszerzőnek rajongó tisztelete, pedagógiai hitvallásának maradéktalan elfogadása a véresen komoly Homo Ludensének a kottapapírra leírt hangok által és azok közötti tartalmának hálával teli szeretete.

Akkoriban leendő tanárokat tanítottam a Semmelweis Tanárképzőn és a darabokat hallva elragadtatásom átragadt rájuk is, és vitték a másolatokat gyakorlati tanításukra. Elementáris késztetést éreztem mindezeket Vele közölni. A kotta elejére lapoztam.

Pár mondatban ennyi állt Róla: született 1932-ben Budapesten, 1956. Párizs, és 1966 óta Jeruzsálemben él. A Bar Ilan Egyetemen tanít. Cím nélkül is kézbesítették írásomat.

Erre a levelemre jött egy nagyon személyes, kedves válasz: pont jönne Magyarországra – szívesen tanítaná műveit – „ha van rá érdeklődés” Gödöllőn – honorárium nélkül!!!

Első ittlétekor veszítettem el édesapámat. Ő annyira átérezte gyászomat, hogy mentesített a kurzuson való jelenlétem alól. (Nem éltem vele!)

Kívánom mindenkinek, hogy olyan emberek vegyék körül, akik így tudnak részvéttel osztozni mélységes fájdalmukban és önfeledten örülni a másik sikerének, boldogságának!

Kapcsolatunk nemhogy megmaradt, de kitágult és elmélyült, hogy betegsége alatt a legnagyobb magasságokba íveljen.

Következő találkozásunkkor már a postán elküldött felnőtt szóló zongoradarabjaiból játszottam neki.

Műveiben megragadott maga az élet, és ahogy az testet öltött bennük. Szenvedélyes gyakorlásra sarkallt, hogy minél többet játsszam belőlük. Ehhez hívott meg a Jeruzsálemi Rádióhoz három darabja felvételére. (1998) Megismerkedtünk egymás családjával és baráti körével és családtagokká váltunk.

Kedvükért látogattam át Erdélybe feleségével és legkisebb fiával. (Nem akart úgy távozni, hogy ott ne járt volna.)

2008-ban nagyon komolyra fordítva beszélgetésünket arra kért: „itt az ideje, hogy a még fel nem vett darabjait CD-re játsszam.” Két CD-re való anyag gyűlt össze, egyik nap a felvételkor ő és felesége is jelen volt. (Mátyásföldön 2009.) A master felvételt postáztam és izgatottan vártam, mit fog mondani a telefonban.

„Egyvégtében meghallgattam. Te nem tudod felfogni ennek a jelentőségét!”

Itt megállok az elbeszélésben, mert ettől a ponttól neki kellene nyilatkozni – magunkról. Úgy, mint ő, „az öndicséretet” nem tartanám helyénvalónak.

2012-ben, 80 éves szerzői estjére Magyarországról egyedüli meghívottként játszhattam Jeruzsálem legnagyobb koncerttermében. Az egész kétrészes szerzői estet egyenesben közvetítette az ottani „Bartók” rádió. Másnap, élő beszélgetésre mentünk a stúdióba.

Olyan beszélgetés, ahol ő legalább egyszer ne említette volna Kodály Zoltán nevét egyszer sem volt a húsz év alatt. Az együtt töltött idő alatt egész nap magyarul beszéltünk, eruptív módon tört fel Andrásból a magyar nyelv kapcsán a gyermek és ifjúkor. Számtalan verset, rímekkel teli mondókát „komponált” prózában.

Sajnáljuk, hogy több próbálkozás dacára ezek megjelentetésére sajnos nem akadt vállalkozó kiadó!

Nagyon szomorú vagyok, hogy életében - tényleg gyakran volt Magyarországon – ha csak az elmúlt 20 évet nézem – egyetlen egy riporter, újság vagy cikkíró sem tartotta fontosnak a vele való elbeszélgetést.

A 2014-es szerzői estje pl. egy jó alkalom – most már tudjuk: az UTOLSÓ – lett volna ezt pótolni. Szerénysége – tudjuk ez a legnagyobb nagyság ismérve – tiltotta a tolakodást, önmutogatást.

A legnagyobb kincsét, a játszadozó gyermeket megőrizte utolsó pillanatáig; nem bírta a képmutatást, hamisságot, őszinte volt akkor is, mikor ebből kára származott

Az élet számtalan területén láttam, hallottam megnyilatkozásait, életem részévé vált. Minden cselekedetében éreztem, tudtam: Isten dicsőségére és annak vigyázó szemei oltalmában teszi legjobb tudásával és teljes emberségével a földi dolgait.

Egyik telefonbeszélgetésünkkor, mikor a betegsége még nem hatalmasodott el rajta, olyan szépet mondott, hogy azonnal le kellett írjam, nehogy később álomnak tűnjék: „Gabikám, de örülök, hogy hallom a hangod. A mi barátságunk annak a Valakinek a magasságában van!

Már nem éltem hiába – köszönöm Neki!

Ha már elmulasztották sokan őt személyesen megismerni, kérem, vegyék elő a műveit! Hallgassák, játsszák, tanítsák! Jobban jelen van általuk, mint sokan körülöttünk.

Barabás Eszter tanítványom,akinek egyik legnagyobb zenei élménye volt Hajdú András négykezesének megtanulása és eljátszása mondta:

„Hajdú András maga volt a saját zenéje”.

 

Dreams of Spain and Concerto for an Ending Century

 

Hajdú Andrásnak hat fia született, akiknek apjukkal való különleges kapcsolatáról dokumentumfilm is készült három évvel ezelőtt:
https://www.youtube.com/watch?v=UuFPwEan_VM&feature=youtu.be

 

A Parlandóban Hajdú András életművéről megjelent írásokból:

 

1998/6. szám

André Hajdu: The Milky Way (1979-95

 

1992/2. szám

Hajdú András: Új utakon Scarlatti nyomában. (Az előadást sajtó alá rendezte: Balázsné Szatmári Éva), 1992. Nr. 2. p. 7-16.

 

Andre Hajdu: Meditatio

 

Munkásságáért 1997-ben elnyerte Izrael legrangosabb kitüntetését, az Izrael-díjat.

 



* Ferenczi Anna és Láng Gabriella a gödöllői Frédéric Chopin Zeneiskola zongoratanára.