Elhunyt Szegedy-Maszák Mihály professzor

(1943-2016)

A neves irodalomtörténész hosszú évek óta meghatározó szerepet játszott a Zeneakadémia életében az Egyetemi Doktori Tanács tagjaként. Doktori kurzusaival, opponensi bírálataival, a Doktori Tanács ülésein elhangzott bölcs hozzászólásaival maradandó nyomott hagyott az intézmény szellemi arcélén. Megtiszteltetés számunkra, hogy a kollégáink között tudhattuk. 

„Nem vagyok zenész, csak zenekedvelő” – kezdte előadását a Liszt Ferenc és a társművészetek című 2011-es konferencián, s bár kijelentése de facto igaz, elfedi a tényt, hogy zenészeket és zenetörténészeket megszégyenítő zenei műveltséggel rendelkezett. És Szegedy-Maszák Mihály nemcsak a klasszikus zenetörténeti kánont látta át lenyűgöző mélységben, hanem annak különböző interpretációs hagyományait is: nem létezett olyan értékes lemezritkaság, amelyet ne ismert volna. Ő volt az ideális zenehallgató, akit gyakran láthattunk hangversenyeken a Zeneakadémián, s már jelenléte is zsinórmértékül szolgált: rangot adott egy koncertnek, egy előadónak, ha Szegedy-Maszák Mihály kíváncsi volt rá. Üresebb marad nélküle a Nagyterem.

(Forrás: lfze.hu)

***

Szegedy-Maszák Mihály (Budapest, 1943. június 23. – 2016. irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az összehasonlító irodalomtudomány, a fordításelmélet és a magyar irodalom 19. századtól 21. századig tartó időszakának neves kutatója.

1961-ben érettségizett, majd felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol–magyar szakára, ahol 1966-ban szerzett tanári diplomát. Szintén 1966-ban posztgraduális tanulmányokat végzett a Cambridge-i Egyetemen. 1967-ben szerzett bölcsészdoktori címet.

Diplomájának megszerzése után 1981-ig az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozott tudományos munkatársként, illetve főmunkatársként. Publikált a Literatura című irodalomelméleti folyóiratban. Emellett 1967 és 1971 között a József Attila Tudományegyetem adjunktusa volt, 1981-ben az ELTE irodalomtörténeti tanszékének docense lett, ekkor távozott az Irodalomtudományi Intézetből. 1990-ben egyetemi tanári kinevezést kapott, majd 1992 és 1994 között a 19. századi irodalom tanszék vezetője volt és 1994-ben az összehasonlító irodalomtudományi tanszék vezetőjévé nevezték ki. A tanszéket 2008-ig vezette. Magyarországi munkái mellett számos külföldi egyetem vendégprofesszora, illetve vendégkutatója volt: Cambridge King's College-ben (1979–1980), American Council of Learned Societies (1984–1985), Indiana Egyetem (1984, 1987, 1988–1990). 1991-ben az Indiana Egyetem összehasonlító irodalomtudományi egységének professzorává nevezték ki.

Több szakfolyóirat munkatársa, vezetőségi tagja is lett: 1987-ben a Hungarian Studies felelős szerkesztője és a New Literary History szerkesztője, 1992-ben a Protestáns Szemle főszerkesztője lett. Emellett az Arcadia és az Across Languages and Cultures szakfolyóiratok, valamint 2008-ban a Filológiai Közlöny szerkesztőbizottságába is bekerült.

1983 és 1992 között a Nemzetközi Összehasonlító Irodalomtudományi Társaság koordinációs bizottsága, valamint 1997-ben annak alelnökévé választották. Emellett 1986-tól a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság végrehajtó-bizottságának tagja, majd 1992-től a koordinációs bizottság, 1996-ban a társaság alelnökévé választották. 1998 és 1999 között a frankfurti könyvvásáron való részvétel miniszteri biztosa volt. 2000-ben a Collegium Budapest Tudományos Tanácsadó testületébe is bekerült. Ezenkívül a Magyar UNESCO Bizottság alelnökévé választották és a Habsburg Történeti Intézet tudományos tanácsadója is lett.

1978-ban védte meg az irodalomtudományok kandidátusi, 1989-ben akadémiai doktori értekezését. 1992 és 1996 között a Magyar Ösztöndíj Bizottság tagja volt. 1993-ban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1998-ban pedig annak rendes tagjává. 2002-ben az MTA Irodalomtudományi Bizottságának elnöki tisztét is átvette. 1995-ben az Európai Akadémia tagjává is megválasztották. Emellett az MTA Mikszáth, illetve az MTA Ideológiák Kutatócsoportjának vezetője is volt (utóbbinak 2007-ig). 2007-ben az MTA Hálózati Kritikai Szövegkiadás Kutatócsoport vezetését vette át.

Kutatási területe a regényelmélet, az összehasonlító irodalomtudomány és a magyar irodalom 19. századtól a 21. századig. A szerkezeti elemzés és a befogadás esztétika meghonosításában vállal szerepet.

Szerepe jelentős az összehasonlító irodalomtudomány magyar örökségének külföldi elismertetésével kapcsolatban. Foglalkozott az irodalmi és művészeti irányzatok (többek között a klasszicizmus, romantika, a realizmus és a szimbolizmus) komparatív (összehasonlító) vizsgálatával.

Egyik szervezője és vezetője volt a magyar irodalom történetének többféle értelmezését összefogó háromkötetes könyve szerkesztésében és megírásában, amely 2007-ben A magyar irodalom történetei címmel jelent meg.

Díjai, elismerései:

· Alföld-díj (1995)

· A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1997)

· Széchenyi-díj (2003)

· Nemes Nagy Ágnes-esszédíj (2008)

Főbb publikációi:

· „A regény, amint írja önmagát” (1980, 1987, 1998)

· Világkép és stílus (1980)

· Kubla kán és Pickwick úr (1982)

· Kemény Zsigmond (1989)

· Márai Sándor (1991)

· Ottlik Géza (1994)

· „Minta a szőnyegen.” A műértelmezés esélyei (1995)

· Irodalmi kánonok (1998)

· Újraértelmezések (2000)

· Literary Canons (2001)

· A megértés módozatai: fordítás és hatástörténet (2003)

· Az értelmezés történetisége (2006)

· Szó, kép, zene (2007)

· A magyar irodalom történetei I–III. (főszerk., 2007)

· Megértés, fordítás, kánon (2008)

· Nemzeti művelődés, egységesülő világ (szerk., 2010)

· Kosztolányi Dezső (2010)

· Az újraolvasás kényszere (2011)

· A mű átváltozásai (2013)

(Életrajz és portré: Wikipédia)