VI. TERÜLETI ZONGORAETŰD VERSENY DELLEY JÓZSEF EMLÉKÉRE – KISKŐRÖSÖN

(2016. IV. 25.)

 

Különös szeretettel és tisztelettel ápolja a kiskőrösi „SZÓ – LA – M” Alapfokú Művészeti Iskola Delley József zongoraművész, tanár pedagógiai munkásságát, emlékét.

 

Delley1

Delley József

 

Soltiné Samu Zsuzsanna igazgató hatodik alkalommal hirdette meg idén tavasszal a – háromévente periodikusan ismétlődő – Dél-Alföldi régió Területi Zongoraetűd Versenyét. Jól tudta, a hívó szó most is hatalmas érdeklődést, nagyszámú jelentkezést eredményez a zongoratanárok és növendékeik körében. Delley József olyan pedagógiáért elkötelezett tanára volt a szegedi Zeneművészeti Főiskolán tanuló tanárjelölteknek, hogy átörökített tanítás- és gyermekszeretete ma is útmutatóul szolgál növendékei és a későbbi tanár generáció számára. A kiskőrösi rendezvény volt tanítványai, zenei unokái találkozója is egyben, akik a Mester iránti tisztelettel készítik fel növendékeiket a nemes megmérettetésre. Ahogy Delley József zenetanításában mindig a pontosságra, a zenei részletek finom kibontására törekedett, úgy igénylik a verseny anyagának megjelölt etűdök a zene alázatos megvalósítását, a technikai, zenei egység teljes harmóniájának létrejöttét. 

 

Az eseményt Soltiné Samu Zsuzsanna igazgató köszöntője után Domonyi László polgármester nyitotta meg. A három megyéből érkezett mintegy száz növendék négy korcsoportban versengett a zsűri előtt, melynek elnöke Radványi Mária zongoraművész, a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának adjunktusa volt. Tagjai Megyimóreczné Schmidt Ildikó, zongoraművész-tanár a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola, a Liszt Ferenc Zeneiskola és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának zongoraművész-tanára, Dr. Pethő István, a soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára. A versenyen jelen volt Delleyné Halama Piroska karnagy, zenepedagógus, Delley József özvegye is, aki a zsűri tiszteletbeli tagjaként kísérte figyelemmel a növendékek zongorajátékát.

 

A kiskőrösi iskola szépszámú szponzorainak segítségével a zsűri által odaítélt I., II. és III. díjon felül még jutalmazni tudta a kötelező etűd legjobb interpretálóit is 1-1 díszkupával. Kották, lemezek boldog tulajdonosai lehettek a szabadon választott művek legsikeresebb előadói is.

 

Az egészé napos zongora-maraton végső lezárása szintén méltó volt Delley tanár úr emlékéhez. Ő mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy kezei közül a legjobban felkészült, zene-és gyermekszeretettel munkájukat végző pedagógusok kerüljenek ki. Kollegáik, növendékeik vastapsa mellett a legtöbb versenyzőt eredményesen felkészítő tanárok is jutalomban részesültek:

 

Balázs-Nagy Gabriella („SZÓ-LA-M” AMI, Kiskőrös)

Kántor Erika (Liszt Ferenc AMI, Baja)

Sóti Szobonya Emőke (Király-Kőnig Péter (AMI Szeged)

Az etűdverseny igazi ZENEI ÜNNEP volt Kiskőrösön. Gratulálunk a szervezőknek!

 

Dr. Fodor Katalin

a soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zongora tanára