A Kodály Intézet az MTA szakmódszertani pályázatának nyertesei között

 

A Zeneakadémia Kodály Intézetének és az MTA Agyi Képalkotó munkacsoportjának oktatóiból és kutatóiból álló, dr. Nemes László Norbert vezette munkacsoport négy évre nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia támogatását.

 

Az MTA programja keretében az oktatás szakmódszertani kérdéseire tudományosan megalapozott válaszokat adnak a kutatók, akik az általuk kidolgozott elméletet aktív pedagógusok közreműködésével a gyakorlatban is kipróbálják. A Zeneakadémia tanszékvezető tanára, karnagy, a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatója által vezetett kutatás a Kodály-koncepcióra épülő iskolai ének-zene oktatás módszertani továbbfejlesztésére törekszik az éneklést és a zenehallgatást kísérő mozgás kreatív integrálásával. A dr. Nemes László Norbert irányította projekt hűen ragaszkodik Kodály zenepedagógiai elveihez, így az ének-zene órák központi tevékenysége továbbra is a zenei hallást leghatékonyabban fejlesztő, s a közösségi zenei élmények létrehozására leginkább alkalmas éneklés marad, azonban e módszertani alapba a mozgás élményének többféle lehetőségét integrálják. Egyik modelljük az irányított, zenét követő mozgásra alapoz (ebben a tekintetben a svájci zeneszerző és zenepedagógus, Émile Jaques-Dalcroze elveihez közelít), a második modell az improvizált, szabad mozgást (Kokas Klára zenepedagógiájának elemeit) használja fel. A Nemes László Norbert által vezetett nyertes kutatócsoport tagjai: Asztalos Kata, Barabás Edina, dr. Deszpot Gabriella, Farnadi Tamara, dr. Honbolygó Ferenc, Lukács Borbála, Maróti Emese, Szirányi Borbála és Várkonyi Zsófia.

 

(Forrás: lfze.hu)