Sármai József válogatásában és közreadásában két kötetben jelent 14 + 13 kompozíció. Szalma Edit címlapján zsiráf csodálkozik a zsiráfzongoránál ülő kislányra – vagy talán a hangszertörténeti érdekességre, amely néhány évtized múltán kiment a divatból?

A gyermeki fantáziát megragadó érdekességet afféle kedvcsinálónak szánhatta a kiadó, s remélhetőleg felkelti a zongoratanárok és zongorázni tanulók érdeklődését is.

A szonatina: a szonáták „kistestvére”, felkészítő játszanivaló a ciklikus műfajhoz, amely több stíluskorszakon keresztül töltött be centrális szerepet a hangszeres irodalomban, s amelyhez – mondanivalójának komolyságát, súlyát hangsúlyozandó – napjaink számos zeneszerzője is visszatér.

A kezdeti évek zeneiskolai játszanivalóját „kisformák” alkották, a fokozatosság elvét követve, hosszabb tételek következnek, majd pedig a belőlük alkotott összefüggő ciklusok (habár a zeneiskolai gyakorlat gyakran a nyitótételekre szorítkozik). A szonáta mint műfaj és szonáta mint forma kettősséget elméletben megtanulják a növendékek, és később a gyakorlatban is kamatoztathatják ezt a tudásukat. A szonatinák némelyikének nyitótételén szemléltetni lehet a szonátaforma szerkezeti vázát, de minden esetben lehetőség nyílik arra, hogy a kis zongorista ne csak „eljátssza” a darabot, hanem értelmezze, s a különböző karakterek plasztikus megformálásával a hangulati kidolgozottságra is törekedjen.

Hasznosak tehát a szonatinák, azon túlmenően, hogy érzékeltetik a kis zongoristák fejlődését, tetszetős hallgatnivalót kínálva játékuk hallgatóinak.

A szonatinák (avagy kis szonáták) általában gyűjteményes kötetekben állnak a növendékek rendelkezésére – aki ilyen fokra jutott a hangszertanulásban, „olvasnivalónak” tekintheti a kottát, s túl a megtanulásra kiválasztott darabokon, érdeklődésből megismerkedhet a többivel is. A zeneiskolai növendékhangversenyek és vizsgák visszatérő műsorszámai a gyakorlatban régóta jól bevált szonatinák, s nemritkán épp a zenehallgatási élménytől kap kedvet valaki egyik-másik darab megtanulására. A használatban lévő (követhetetlenül sok kiadást megért) szonatina-albumok repertoárja marad továbbra is a „törzs”, s a zeneiskolai hangversenyéletet jótékonyan színesítik majd az „új hajtások”, amelyeket az új válogatás kínál.

Sármai József korántsem törekedett alternatív szonatina-repertoár kialakítására: a kétkötetes válogatásban visszaköszön megannyi régi ismerős. A 2. kötet javarészét szonáta címet viselő darabok alkotják – főhet a tanár feje, amikor megmagyarázza, megideologizálja a különbséget a gyerekeknek, hacsak nem akarja idejekorán szembesíteni őket azzal a ténnyel, hogy „annakidején” bizony a szerzők igencsak nagyvonalúan bántak a címekkel.

Régóta bebizonyosodott, hogy nincsen megbízható, általánosan elfogadható „nehézségi sorrend” a darabokat illetően. Egyik gyereknek az akkordok jelentenek problémát, mások a futamokkal küszködnek, s vannak, akikre a hosszabb terjedelem hat elrettentően (és még sorolhatnánk). Éppen ezért mindig a tanár feladata (és felelőssége), hogy eldöntse, melyik darabbal kezdi a műfaj megismertetését, ilyen szempontból voltaképp mindegy, hogy milyen sorrendben követik egymást a darabok – csak közép (vagy felső-)fokon zongorázónak jelenthet külön kedvtelést, hogy végigjátssza gyermekkori kottái némelyikét, az első hangtól az utolsóig, felidézve az egykor tanultakat, s lapról olvasásként kiegészítve azokkal, amelyek nem szerepeltek korábbi repertoárján.

Az első kötetben is szerepelnek már „nagy nevek” – vannak gyerekek, akik örülnek, ha Mozart vagy Beethoven kompozícióját játszhatják, olyan szerzők műveit, akiknek a nevét a nem muzsikus rokonok és ismerősök is respektussal fogadják. Legnagyobb számban Ignaz Pleyel szonatinái kaptak helyet (4 mű), Haslinger munkáit két darab képviseli, tartalmazza továbbá a szinte megkerülhetetlen Clementi-szonatinát, további két C-dúr darabot Vanhaltól és Kuhlautól, G-dúrban egy tandarabot Köhlertől és egy ritkaságot Camidge-től. A moll alaphangnemet egyedül Benda szonatina-tétele képviseli. A Vanhal-mű sajátossága, hogy Cadenzával kezdődik; pontosabban, annak a gyakorlatnak a képviselője, amikor a szerző nagy szabadságot adott az előadónak, amennyiben fermatás (koronás) együtemes akkordot szerepeltet a tételben, ahol a zongorista megcsillogtathatja technikai tudását (virtuozitását) és zenei fantáziáját egyaránt. A közölt szonatina egy ilyen akkorddal kezdődik. Zeneiskolástól – kellő stílusismeret híján - aligha várható komolyabb cadenza-ötlet, éppen ezért érdemes lett volna, akár függelékként egyszerű, korabeli zenei köznyelvekből építkező megoldási javaslatokat adni, modelleket-mintákat, amelyek működésbe hozhatják a növendékek fantáziáját.

A második kötetben is egy-egy Mozart- és Beethoven-mű szerepel, de található két Haydn-szonáta is, így a Zongoraiskolák rövid táncai után mindhárom bécsi klasszikus mester nagyobb lélegzetű billentyűs darabjait is elsajátíthatják a tanulók. Itt Cimarosa művei szerepelnek a legnagyobb számban (4), Diabellitől két szonatina szerepel (az egyiknek a középtétele más népszerű válogatás-kiadványból lehet ismerős), és a tanároknak ismerős egy-egy André-, Hook- és Clementi-kompozíció. Ebbe a válogatásba is egyetlenegy darab került, Cimarosa egytételes Szonátája.

Tartalomjegyzék

1.	André, Johann Anton: Sonatina in F major, Op. 34 No. 5
2.	Clementi, Muzio: Sonatina in G major, Op. 36 No. 2
3.	Cimarosa, Domenico: Sonata in G major
4.	Cimarosa, Domenico: Sonata in G major
5.	Cimarosa, Domenico: Sonata in G minor
6.	Cimarosa, Domenico: Sonata in G major
7.	Beethoven, Ludwig van: Sonatina in F major, Kinsky-Halm Anh. 5 No. 2
8.	Hook, James: Sonatina in D major
9.	Diabelli, Anton: Sonatina in F major, Op. 168 No. 1
10.	Diabelli, Anton: Sonatina in F major, Op. 151 No. 1
11.	Mozart, Wolfgang Amadeus: Sonatina in G major
12.	Haydn, Joseph: Sonata in G major, Hob. XVI:8
13.	Haydn, Joseph: Sonata in G major, Hob. XVI:G1

Ami a válogatást illeti, sajnálatos, hogy lehatárolt időkeretek között mozog (e sorok írója mindmáig nem felejtette el azt a jóérzést, amellyel szonatina-albumában „felfedezte” a maga számára egy magyar szerző, nevezetesen Járdányi Pál szonatináját – és azt sem, hogy utána tudatosan kereste magyar szerzők zongoraműveit).

Remélhetőleg méltó érdeklődésre fog találni az Editio Musica Budapest kétkötetes kottaújdonsága (Z. 14967, 14968), amelynek külön értékét jelenti a kiegyensúlyozott szép kottakép. Grafikájával a Kottamester Bt. ezúttal is remekelt – a két kötetben mindösszesen egy olyan hely van, ahol a lapozás folyamatos játék mellett megoldhatatlan. Talán nem lett volna felesleges legalább ott (és esetleg megoldhatóan lapozható helyeknél is) kihajtható lap alkalmazása, hogy vizuálisan is birtokba vehessék a játékosok egy-egy tétel egészét. Ez nem jelentett volna többlet-oldalakat, hiszen a különböző zongora-típusok ábrái tetszőlegesen elhelyezhetőek.

Fittler Katalin