JAZZISKOLÁK

A Szekeres jazz-zeneiskola

Az 1896-ban Budapesten született Szekeres Ferenc orgonaművésznek, zeneszerzőnek és zenepedagógusnak indult. Az édesanyja által 1905-ben alapított zeneiskola vezetését 1918-ban vette át, majd 1926-ban azzal lepte meg a magyar zenei világot, hogy Budapesten nagyszabású jazz-zeneiskolát alapított. A Sternberg Híradóban így beszélt jazzmúltjáról:

"Amikor megismertem és megkedveltem a jazzt és elhatároztam, hogy behatóan foglalkozom vele, kimentem Párizsba. Ez 1925-ben történt. Odakint, a francia fővárosban, hónapokig voltam tagja két néger zenekarnak is, csak azért, hogy alaposan megismerjem és jól megtanuljam az új muzsikát. Bizony nehéz munka volt: Bach fugái és a többi klasszikus stílusa után a shimmy, a cammel-wook [camel walk], a black-bottom ritmusával lépést tartani. Szokatlan volt az orgona áhitatos hangszíneit felcserélni a bendzsó, a puzón s a többi új hangszer vidám effektusaival.

Nekem, aki azelőtt csak klasszikusokat interpretáltam és csak az ő stílusukhoz voltam hozzászokva, nehezebb dolgom volt, mint a kezdőknek s bevallom, hogy eleinte hatvanszor-hetvenszer kellett lejátszanom egy-egy jazz-zenedarabot, hogy effektusait és ritmusait teljesen magamévá tegyem. Végül azonban mégis csak teljesen ura lettem az új muzsikának és az új hangszereknek s megnyithattam Budapesten jazz-zeneiskolámat."

Szekeres Ferenc modern vállalkozását meglehetősen mosolyogva fogadta a magyar hivatalos zenei világ. Könnyűzenei zeneszerzőként pedig Hardy Evans néven publikálta darabjait. Néhány év alatt a Szekeres Ferenc név a jazz-zeneoktatás területén egyfajta márka lett, miután az akkori céloknak mindenben megfelelő és két nyelven megjelent jazz-zongora iskolát is írt.

1929. március 25-én Szekeres Ferenc magánzene-iskolája (VIII., Baross u. 75.) a Zeneművészeti Főiskola nagytermében tartotta I. Jazzhangversenyét. A műsorban részben közismert darabok (Liszt: Szerelmi álmok, Schumann: Träumerei, Dvorák: Humoreszk, Kreisler: Liebeslied, Ketelbey: Perzsavásár stb.) "jazzesített" hangszereléseit mutatta be és ezzel csatlakoztak az amerikai és az európai trendhez. Liszt műve például 4 szaxofonon, zongorakísérettel szólalt meg. Keil Ernő, a Magyar Királyi Állami Operaház harsonaművésze, hangszerelőként két zongorára, orgonára, öt szaxofonra, két bendzsóra és ütőhangszerekre írta át Ketelbey szalondarabját. Az előadók közül az iskolaigazgató orgonaművész, Szekeres Ferenc nevét kell mindenekelőtt kiemelnünk. Nevéhez sok neves jazzmuzsikus segítése, felkarolása fűződik. Az Evans néven jegyzett darabjai közül ezen az estén a Have You Time szerepelt.

Az este programfüzetében, a Ketelbey darab előadói között szerepel először az akkor 19. esztendejében járó szaxofonos, Víg György (Voglhut György, George Vig). Víg először hegedülni tanult, majd később a hegedű már csak mellékhangszer maradt. Profi pályafutását a Bachmann Jazz Band-ben kezdete. Fél esztendővel a most tárgyalt Szekeres-féle koncert után, 1929. szeptember 14-én a rádió Polgár Tibor zongorista vezette házikvartettjének szaxofonos szólistájaként is bemutatkozott és a nálunk is rendkívül népszerű amerikai altszaxofonos sztár, Rudy Wiedoeft szerzeményeiből a Valse Vanité, a Nevető szaxofon, a Danse hongroise és a Saxema című jazzes karakterű darabjait improvizációkkal játszotta.

"Ebben az időben a Paul Whiteman zenekar nagyon híres volt, és az első szaxofonosa volt Frankie Trumbauer, akinek a szólóit szintén játszottam, mert itt a Rózsavölgyinél nyomtatásban megjelentek [forgalmazták]. Ugyanakkor volt Benny Carter nevű néger szaxofonos, aki szintén nagyon híres volt, és kitűnő stílusban játszott, [...] és ezek a híres amerikai jazz-szaxofonisták mellett már magam is írtam és improvizáltam ilyen számokra is szólókat, úgyhogy bemondtam csak a próbán a kisérőnek, hogy mit fogok játszani. A ritmust megadtam, és akkor egész egyszerűen improvizáltam egy szólót, jazz-szólót" - mesélte egy 1971-es, Pál Sándor által készített interjúban Víg György.

A Szekeres Ferenc magánzeneiskola műsorát Irsay Ervin és Komáromy [Komáromi]-Sattler Andor kétzongorás Kék rapszódia előadása zárta. Komáromy Andor az 1928 és 1938 között működő, operaházi tagokból alakult jazzegyüttes zongoristája és egyik motorja volt.

Az iskola jazzkoncertjén tűnt fel a nagybányai születésű, de spanyol ősökkel is, valamint gépészmérnöki diplomával is rendelkező, ekkor 23 esztendős Herrer Pál, eredeti nevén Paul Ma De Herrer Y Marchez, aki ezen az estén egy Zez Confrey darab mellett saját Piano Eccentric című kompozícióját játszotta szólózongorán.

Herrer ugyanezen év novemberében és decemberében, tehát alig fél esztendővel első pódiumra lépése után közel három hónapig a már akkor világhírű színes bőrű amerikai zenekarvezető, Eddie South zenekarában szaxofonozott Budapesten. Később Párizsban és New Yorkban Darius Milhaud zeneszerzőnél és a világhírű jazz-zongoristánál, Teddy Wilsonnál folytatta tanulmányait. Zongoristaként, tangóharmónikásként, klarinétosként és szaxofonosként egyike lett legismertebb és legelismertebb jazzmuzsikusainknak, majd jazztanárainknak. Szaxofoniskolája a mai napig tananyag. 15 esztendeig élt Párizsban, ahol számos tánczenekarral készített lemezfelvételeket.

A Szekeres Ferenc vezette iskola a József körút 52-ben Szekeres Jazziskola néven folytatta inkább könnyűzenei, mint jazz-nevelő tevékenységét. Mentségére szolgáljon, hogy ekkor még a világon sehol sem oktatták a mai értelemben vett jazzt. Így a Szekeres-féle iskola is elsősorban azzal tért el a hagyományos, poroszos, nyugodtan mondhatjuk, hogy meglehetősen vaskalapos zenei intézményektől, hogy nyíltan felvállalta azt az újfajta hangzásvilágot, amelyet az amerikai és természetesen az újfajta európai muzsika ebben a korban jelentett. Ma már tudjuk, hogy a maga korában korszakalkotóan új tananyag jó része "csak" a huszadik századi könnyűzenébe sorolható be. Sok olyan zenészről szól a fáma, aki éppen Szekeresnél kezdett nem hagyományos zenét tanulni, vagy még inkább tudását továbbfejleszteni. Egy részük a Nemzeti Zenedében tanult, mások meg egyenesen a Magyar Királyi Zeneművészeti Főiskoláról jöttek. (A helyzet ördögien hasonlít ahhoz a szituációhoz, amikor a 80-as években a budapesti Zeneakadémia elvégzése után, vagy még azzal párhuzamosan számos muzsikus elkezdett járni a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazztanszakára [főiskola után középfokú intézménybe...], majd annak elvégzése után az OSzK [Országos Szórakoztatózenei Központ] majdhogynem alapfokú iskolájában tanulta meg mindazt, amit az előző iskolákban valamilyen konzervatív szemlélet okán nem tanulhatott meg...)

Az 1929. december 19-i koncerten ismét találkozunk Herrer Pál nevével, aki ezúttal Gershwin The Man I Love-ját, és három korabeli standardet adott elő, részben saját feldolgozásában. A műsorban találkozunk Horthy Hella énekesnő nevével, aki ukulelén is játszott. Programjában W.C. Handy két, ekkor már Magyarországon is jól ismert darabja, a St. Louis Blues és az Aun't Hagars Blues szerepelt. Mindkét darab helyet kapott W.C. Handy alapvető jelentőségű kötetében, a Blues: An Anthology-ban, amely a Rózsavölgyi cég importjaként 1926-tól, az amerikai kereskedelmi forgalomba hozatal napjától(!) volt kereskedelmi forgalomban Magyarországon is.

Bertha Ernő 1935-ben terjedelmes interjút készített Szekeres Ferenccel. Ebből idézek pár, sajnos meglehetősen dagályos, sort:

"A József-körút és a Baross-utca kereszteződésénél, abban a sarokpalotában, amelyben a Bodó-kávéház van; e palota második emeletének tágas helyiségeiben napestig vidám muzsika-szó járja. Itt székel ugyanis Szekeres Ferencnek, a kiváló orgonaművésznek messze földön híres nevezetes zeneiskolája, amely többek között arról is nevezetes, hogy egyben - külföldön is elismert - kitűnő jazz-zeneiskola is. [...]

- A közízlésnek ez a megnyilvánulása adott aztán hatalmas lendületet a jazz fejlődésének. Jöttek a komoly hangszerépítők, akik egyre tökéletesítették az új jazz-hangszereket, jöttek a komoly zenészek, akik megtanulták az új hangszerek lehetőségeit, jelentkeztek új komponisták, akik jazz-szerzeményeikkel meghódították a közönséget, jöttek a tudósok és elmélyedtek az ősi néger zene motívumaiban és kutatásaik eredményeit a komponisták rendelkezésére bocsátották. Iparosok, művészek, komponisták, tudósok, - tudatosan vagy öntudatlanul, - összejátszottak s csak természetes, hogy ennyi akaraterővel a legtisztább művészi szintre emelték a jazzt, amelynek éppen az elmondottak miatt, - ma már alig van meggyőződéses ellensége."

Fodor zeneiskola

Jazztanszak Budapesten 1936/1937-ben

A Fodor Ernő okl. zenetanár vezetése alatt álló államilag engedélyezett magánzeneiskola harmincnegyedik évkönyve az 1936-37-es iskolai évről című kötet igen részletes betekintést ad az akkor Budapest, VI., Andrássy út 40. alatt működő, több mint háromszáz vizsgázót felsorakoztató intézményről. Ebből többek között megtudható, hogy itt működött az egyik első budapesti jazztanszak

Az említett tanévben az 1905-ben született Adler Tibor és a három esztendővel fiatalabb, Fejér György volt a iskola két jazz-zongora tanára. Ők még 1933-ban alakították meg az Adler-Fejér zongoraduót, amellyel egy igen jelentős európai hagyományt folytattak. Magyarországi sikereik mellett Spanyolországban és Franciaországban arattak komoly babérokat. A két neves jazz-zongorista az 1936/37-es tanévben összesen nem kevesebb mint 15 olyan diákot oktatott különböző szinteken, akik vizsgát is tettek: Baumgartner Gabriella, Berényi Ervin, Fodor Katalin, Goiten Antal, Keller Györgyi, alistáli Laky Zsuzsanna, László Klára, Pászkán Kunodi Teréz, Reich György, Roger Tiborné, Sikos Anna, Szász Ibolya, Szűcs Ágnes, valamint Z. Récsei Elza és Szeredi G. Tibor. Utóbbi kettő a jazz művészképzőbe járt.

Mint a fenti felsorolásból kiderül, nem kis meglepetésre, a diákok kétharmada, nő volt. Ilyen nagymértékű arányeltolódást a női nem javára évtizedekkel később is csak a jazzénekesek között találni. Aligha véletlen viszont, hogy ezek után számos női jazz-zongorista található a korszak kisebb-nagyobb jazzformációiban. Ma viszont csak elvétve van a magyar jazzmuzsikusok között női zongorista…

A jazz-zongora tanszakon, a többi tanszakhoz hasonlóan alsó, közép és felső osztályú tagozatba csoportosították mindazok részére, akik a jazz-zongorát komoly célzattal kívánták tanulni. a művészképzést az említett szintek elvégzése után a jazz szabadiskolában végezték.

A közkeletű nevén Fodor zeneiskolaként emlegetett intézmény ugyanakkor nem zárta be kapuit a műkedvelők (mai szóhasználattal: amatőrök) előtt sem, akik ha megfeleltek a zongora-tanszak I. középosztályának, akkor vizsgakényszer nélkül tanulhattak tovább a jazz-továbbképző tanfolyamon.

A 15 diák közül egy nevet külön meg kell jegyezni, nevezetesen Goiten Antalét, aki klasszikus zongoristaként, Zoltán László tanítványaként a Zeneművészeti Főiskolán vizsgázott s ugyanakkor a jazz-tanszakon a III. felső osztályban Fejér György tanítványa volt. Goitein az 1940-es években Gorodi G. Antal néven zongora-, ill. orgona-triójával 12 felvételt készített a budapesti Radiola Lemezgyár számára. Ezek az eredeti 78-as fordulatú sellaklemez kiadások után részben megjelentek a brit és magyar LP-ken és CD-n.

A Fodor zeneiskolában a Zenepedagógia szeminárium keretében tíz előadást tartottak a zongora-stílus fejlődéséről. A sorozat nyolcadik estjén, 1937. március 2-án, kedden Kazacsay Tibor zeneszerző, a zeneiskolák országos szakfelügyelője A modern zene címmel tartott előadást. Zongorán közreműködött Kadosa Pál. A műsorban Debussy, Milhaud, Poulenc, Casella, Schönberg, Hindemith és Stravinsky kompozíciói hangzottak el. A záródarab Igor Stravinsky Piano Rag Music-ja volt. A kompozícióból a művész, Kadosa Pál közreműködésével jó húsz esztendővel később, 1958-ban készült hangfelvétel Budapesten, amely a Kadosa Pál zongorázik című dupla LP-n (Hungaroton LPX 12009/10) jelent meg.

A világ első jazzakadémiájának vezetője, Seiber Mátyás

Seiber Mátyással sajnálatosan keveset foglalkoztak és foglalkoznak a magyar zenei életben, holott a külföldi szakirodalom a huszadik század legjelentősebb magyar zeneművészei között tartja számon.

Seiber valószínűleg azért sem lehetett próféta a saját hazájában, mert zeneakadémiai tanulmányai után nagyon hamar útra kelt s Németországban, majd Angliában telepedett le. Mellőztetése nagy valószínűséggel (kultúr)politikai okoknak is köszönhető. Seiber nevéhez olyan filmzenék fűződnek mint például az Állatfarm (1955).

Seiber Mátyás György 1905. május 4-én született Budapesten. Édesanyja zongoratanár volt, s az ő játékát hallgatva kezdett maga is zongorázni. Tíz évesen találkozott a csellóval, amely hangszeren azután a Zenekadémián Schiffer Adolf tanítványa lett. E hangszeren később jazzt is játszott. A gimnáziumot és a budapesti Zeneakadémiát párhuzamosan végezte, zeneszerzést Kodály Zoltántól tanult. 1925-ben végezte el az akadémiai zeneszerzés osztályt, az utolsó félévben már ösztöndíjasként.

Ugyanebben az évben Kodály Zoltán javaslatára egy frankfurti magán zeneiskola tanára lett s ezzel elindult azon az úton, amelyen végül a világ első jazzakadémiájának vezetője lett. Addig azonban nemcsak tanított. Két év múlva egy, az amerikai kontinensre közlekedő hajón egy kvartett csellistájaként hajózenész lett. Nem is elsőként, nem is utolsóként az újra fogékony magyar muzsikusok közül. Talán itt elég a híres Titanic ikerhajóján, a Britannic-on, szolgálatot teljesítő sok funkciós magyar zenekarra emlékeztetni, amelyik egyike volt korai ragtime-ot is játszó zenekarainknak.

Seiber Mátyás 1928-ban főfoglalkozású tanár, a jazztanszék vezetője lett a frankfurti Hoch's Konzervatóriumban, amelyet kereken ötven esztendővel korábban, 1878-ban alapított Josef Hoch. Seiber emellett a Lenzewski kvartett csellistája volt és színházakban is vezényelt.

1923 és 1933 között a konzervatórium igazgatója Bernhard Sekles volt, aki 1927. novemberében jelentette be, hogy a következő év januárjától jazzművészeket is képeznek az iskolában. Érdemes Seklesről is néhány mondatot ejteni, hiszen végül is ő volt a jazzakadémiák kitalálója s ezzel jó 16 esztendővel előzte meg például a manapság alaposan túllihegett, példának tekintett amerikai Berklee School of Music-ot.

Bernhard Sekles 1872. március 20-án született Frankfurt am Main-ban. 1888-tól a helyi Hoch's Konservatorium-ban többek között Engelbert Humperdinck hangszerelés tanítványa volt. 1893/94-ben Heidelbergben, 1895-96-ben Mainzban volt színházi karmester, majd 1896-től 1933-ig a szülővárosában működő Hoch's Konservatorium zeneelmélet, majd 1906-tól zeneszerzés tanára, illetve 1923-tól már igazgatója is volt. Igazgatóként számos újítást vezetett be. Többek között létrehozott egy karmester-osztályt, egy operaiskolát, s egy templomi zenei intézetet, majd 1928. januárjától megindult a jazztanszék, amelynek vezetésével az akkor a 23. évében járó Seiber Mátyást bízta meg.

Sekles balettzenéit, operáit, szimfónikus- és kamarazenekari kompozicióit, valamint dalait a legjelentősebb zeneműkiadók publikálták. Tanítványai között volt Theodor W. Adorno, Paul Hindemith, Anthony van Hoboken. Számos pedagógiai műve közül megemlítem az 1931-ben Mainzban megjelent Musikalische Geduldspiele - Elementarschule der Improvisation-t.

Jelen tanulmány írásakor a Budapest Music Center (BMC) könyvtárában bukkantam a 22 szerzőt felvonultató két részes Das Neue Klavier-Buch című, a B.Scott's Söhne által 1927-ben kiadott (Ed. No1400/1401) kottakiadványra. Ebben Bartók Béla, Paul Hindemith, Erich Wolfgang Korngold, Darius Milhaud, Francis Poulenc, Igor Stravinsky, Alexander Tscherepin és mások rövidebb lélegzetű művei mellett szerepel Bernhard Sekles Kleiner Shimmy című zongoraműve.

Seklest más zsidó származású művészekkel, így Seiber Mátyással egyetemben Hitler hatalomátvétele után eltávolították állásából. 1934. december 8-án tüdővészben hunyt el Frankfurt am Main-ban.

Ezen a mai értelemben vett jazzfakultáson (jazztanszakon) öt hangszeren tanulhattak a jelentkezők. A trombita, a harsona, a szaxofon, a bendzsó és a dob, ezek a tipikusnak tekintett "jazzhangszerek" voltak választhatók. Emellett rendszeresen tartottak zenekari gyakorlatokat is. Az iskolában Seiber Mátyás személyisége volt a döntő.

A jazztanszék élére kinevezett Seiber Mátyásnak szinte a semmiből kellett tananyagot teremtenie. Az 1929 és 1933 között kiadott számos, elsősorban didaktikus célú jazzdarabját – hasonlóan például Bartók Béla Gyermekeknek című ciklusához – még sok évtizeddel később is kiadta a mainzi Schott, napjainkig tanítási anyag is maradt.

Jelen kézirat leadásakor a kiadó honlapján az aktuális, raktárról megvásárolható repertoárban 97 Seiber Mátyás kottát találtam. Ezek jórésze egy-egy Seiber szerzeményt tartalmaz, van néhány kölcsönözhető zenekari szólamösszeállítás is, így többek között a jazzszempontból legjelentősebb darabja, az Improvisations for Jazz Band and Symphony Orchestra is ílymódon szerezhető be. A képet jól árnyalják a könnyű tandarabokból összeállított kottakiadványok, amelyekben Bartók és mások mellett számos Seiber szerzemény is helyet kapott.

A Schule für Jazz-Schlagzeug-ban Seiber, aki jól értette a jazz fogalmait, jó tanárként igen szisztematikusan jár el. A klasszikus zenei alapokra gondosan támaszkodó szerző a hangjegyértékek táblázata és az olasz kifejezések magyarázata után a jazz-ütőhangszerek széles skáláját mutatja be. Pontos játék-technikákat ír le, alaposak a gyakorlatok. Seiber részletesen tárgyalja a hangszercsoportokat, elhelyezésüket, a helyes testtartást, az előadói praxis árnyalatait, az ujjrendek különböző elemeit, a fő táncformák változatait és a szólók „tálalásának” módját. Összegzésként egy Seiber Mátyás ütősdarab zárja a kötetet. A függelékben Paul Franke áttekinti az ütős hangszerek szerepét a modern klasszikus zenében, amelyek szerinte a jazzből kerültek át az új zenébe.

Szintén 1929-ben komponálta Seiber Mátyás a Virginia Stomp for Jazz Ensemble című darabját. 1929-ben és 1932-ben született meg a Two Jazzolettes, amelyet két szaxofonra, valamint trombitára, harsonára és zongorára írt meg Seiber, majd 1931-ben Joachim Ringelnatz szövegére három férfihangra (jazzénekesre) és zongorára alkotta meg a Zwei Schweinekarbonaden című darabját.

A jazzosztály zenekara 1929. március 3-ikán egy matinén mutatkozott be a nagyközönségnek. A programban Strawinsky 2. Szvitje, Seiber Mátyástól a Virginia Stomp és Gershwin Kék rapszódiája szerepelt. A zenekarban pozanozott Dietrich Schulz-Köhn, aki azután Párizs német megszállásakor Django Reinhardttal keveredett barátságba, majd a második világháború után Dr. Jazz néven az egyik legelismertebb nyugat-német jazzszakember lett, aki számtalan jazzpublikációban, rádióadásokban, hanglemezek producereként (például 1974-ben a Deseő Csaba pályafutásában fordulópontot jelentő első, MPS nagylemezénél), szakkönyvek írójaként tette le szavazatát a jazz mellett. Budapesti, a Benkó Dixieland Klubbeli látogatásakor a közönség előtt élőben interjúvolhattam meg.

Seiber Mátyás 1931-32-es keltezésű Leichte Tänze: ein Querschnitt durch die neuen Tanzrythmen für instruktive Zwecke két kötetében (Schott ED 2234/ED 2546) jól megfigyelhető a ragtime-korszak és a közeledő swingkorszak közötti átmeneti állapot, amely e korban oly jól jellemezte a jazzvilágot. A Cake-Walk, a Ragtime és a Jazz-Etudiette elsősorban a ragtime világára reflektálnak. Ugyanakkor megjelenik az a latin-amerikainak tartott, ám részben Lengyelországból és más európai országokból származó zenei világ, amely már 1905 táján feltűnt a korszaknak az úgynevezett latin-amerikai jazz felé elmozduló, részben a ragtime alapjain is nyugvó tánczenéjében (Tango, Habanera, Rumba, Paso Doble, Gipsy-Tango, Tango-Fox, Carioca). A ragtime-ból kialakuló Fox Trot, s ennek lassú változata, a Slowfox, ami időnként Blues néven szerepel, de itt önálló darab, szintén mint fogódzók a táncosoknak, fontos tényezői a jazznek. A korabeli lemezcímkéken ezek voltak a bűvszavak, legyen szó a legvadabbnak tartott, hot jazzt, forró swinget, vagy éppen édeskés ”sweet jazzt” kis partiban, vagy big band formációban játszó, fehér, vagy feketebőrű zenészekből, amerikaiakból vagy bármely európai náció fiaiból álló jazzbandekről. S nem véletlenül szerepel a Waltz és a Polka, meg a Mazurka sem, amelyek hellyel-közzel egészen jól alkalmazkodtak a huszadik századhoz.

***

I. kötet: Tango, Fox Trot, Blues, Habanera, Slowfox, Regtime, Six Eight (Hatvannyolcad), Charleston, Waltz (Keringő), Rumba, Paso Doble (Schott ED 2234)

II. kötet: (Gipsy-tango) Cigány tango, Movelty Foxtrot, Waltz, Polka, Mazurka, Jazz-Etudiette, Cake-Walk, Tango-fox, Blues, Foxtrot, Carioca (Schott ED 2546)

Az első kötet négykezesre írt változata még anno megjelent az ED 2529 szám alatt. E darabok máig történő továbbélését mutatja, hogy G. S. Mathis álnéven Seiber Mátyás maga írta át a Leichte Tänze darabjait Piano-Akkordeonra, azaz korabeli szóhasználattal zongora-harmonikára, helytelen mai nevén tangóharmonikára. Az új alcím Melodische Tanzrhythmen im neuen Stil lett (Edition Schott 2539). 11 darab szólóharmonikára (köztük a Ragtime), 2 darab pedig harmonika duettre átírva jelenhetett meg. Komolyan elgondolkodtató a kotta 1937-es copyrightja! Ez újabb adalék az utóbbi évtizedekben előkerült németországi jazzforrásokhoz.

Dance Suite. Ausgewählte Stücke aus "Leichte Tänze für Klavier" – évekkel később ezzel a címmel számos átirat jelent meg a Seiber darabokból. A fuvola – oboa – klarinét – fagott (altszaxofon) változatot egy ismeretlen művész (ED 12429), a 4 blockflőtés feldolgozást Denis Bloodworth (ED 12251, ED 12252, ED 12347), a klarinét – zongora, altszaxofon – zongora, a trombita – zongora, valamint a fuvola - zongora verziót Stefan de Haan (ED 12423, ED 12424, ED 12425, illetve ED 12426) készítette.

A Leichte Tänze két kötete között született meg a Rhythmische Studien (Schott ED 2328), amelyet zongorára írt. Ez és a 77 Breaks című műve (BSS 32379) a dobosok részére a mai napig kapható. Ezen kötetek napjainkban modernizált külsővel vásárolhatók, de az eredeti Schott számozást megtartották.

Seiber Mátyás legterjedelmesebb jazzdarabja, az Improvisations for Jazz Band and Symphony Orchestra, amelyet Johnny Dankworth angol jazzmuzsikussal közösen alkottak 1959-ben. A művet abba a sorozatba szánták, amelyet a London Philharmonic Orchestra Music of the 20th Century címmel szándékozott bemutatni. A darab csak röviddel a próbák megkezdése előtt készült el és számos korábbi jazzconcertótól eltérően nem különálló zenekari egységek kontrasztálását, konfrontálódását hozta. Itt nem arról van szó, hogy a jazzmuzsikus Johnny Dankworth zenei alapjait egy, a klasszikus zenében jóval jártasabb zeneszerző/hangszerelő, Seiber Mátyás átteszi, meghangszereli a szimfónikus zenekari hangzásnak megfelelően, hanem a két anyag egybeolvad, kollaborál, ahogy azt az 1962-es hanglemezkiadás már a címében is jelzi (Collaboration! Saga XIP 7006).

A kötet fülszövege:

„Simon Géza Gábor (1947) zene- és hanglemeztörténész, a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság alapító tagja, a Magyar Jazzkutatási Társaság elnöke immár 38. kötete a szorosan vett magyar jazztörténeten túlmenően igazi interdiszciplináris megközelítéssel szemléli az 1920 és 1950 közötti, a jazzmuzsikához kapcsolódó eseményeket.

Időrendben követhetjük az amerikai, angol, dél-afrikai és magyar jazzbandek koncertjeit a Zeneakadémián, a Vigadóban és a vidéki városokban, valamint a jazz rohamos térfoglalását a Magyar Rádióban, a jazzre is szakosodó hazai gramofonlemez-ipar és -kereskedelem kialakulását. Szó esik a Szekeres és a Fodor jazziskolákról, valamint a világ első jazzakadémiájáról, amelynek vezetője a Kodály tanítvány Seiber Mátyás volt.

Kiemelt fejezetek foglalkoznak a jazz megjelenésével, reprezentációjával a magyar nyelvű irodalomban, a hazai képzőművészetben és filmben. A korszak néhány jelentős magyar jazzszemélyisége, Beamter Bubi, Chappy, Fényes Kató, Holéczy Ákos, Martiny Lajos, Pál Sándor, Tabányi Mihály önálló fejezeteket kaptak.

Válogatott bibliográfia és diszkográfia, valamint korrekt indexelés egészíti ki a művet. A kötetben igen komoly illusztrációs anyag (fényképek, plakátok, szórólapok, kottaborítók, lemezcímkék- és tasakok stb.) szerepel, amely a szerző magánarchívumából származik.

Igazi novum, hogy a 1992 óta létező Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány (JOKA) német, osztrák és magyar gramofonlemez gyűjteményekből igen jelentős mennyiségű 78-as fordulatú sellaklemezeken kiadott és kizárólag 1950 előtt kereskedelmi forgalomba került jazz hangfelvétel birtokába jutott, amelyekből huszonegy, 1927 és 1949 között készült track található a kötet CD mellékletén.”