Sikerrel zárult a Fischer Annie centenáriumi év*

 

Mérleg év végi meglepetéssel

 

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcS89398tBuTwOMYz3wxi6DNZQpd-4B9Plx0SeoYLmZcEzXa6EyV

 

2014-ben ünnepeltük Fischer Annie – minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze – születésének századik évfordulóját.

 

Az esemény előkészítése 2013-ben kezdődött el, és a 2014-es év folyamán egymást érték a művésznő tiszteletére rendezett koncertek. Négy ünnepi hanglemez, a Róla szóló könyv második kiadása, cikkek, interjúk, visszaemlékezések, előadások sora, emlékbélyeg, valamint két több napos fesztivál fémjelezte, milyen nagy értéket képvisel számunkra Fischer Annie szellemi hagyatéka.

 

A Zeneakadémia háromnapos fesztiválján fiatalok, a Fischer Annie ösztöndíjasok és pályatársak koncertjei mellett reprezentatív fotókiállítás is nyílt az elegáns Átrium teremben.  A születésnapon az Óbudai Társaskörben ifjúsági és felnőtt zenei műsorok, beszélgetések idézték fel a Művésznő életének fontos és eddig kevéssé ismert momentumait. Bemutatták itt Törley Mária Fischer Annie-t ábrázoló mellszobrát, valamint Zászkaliczky Ágnes két Fischer Annie-ról készült festményét is.

 

A XIII. kerületi Hollán Ernő utcai Zeneiskola a művésznő egykori lakhelye közelében lévő, neves intézmény, szinte adta magát, hogy Fischer Annie-ról legyen elnevezve. Az elnevezés ötletgazdája Némethy Attila volt, a lebonyolítást és a szervezési előkészítést az iskola vezetői és Dr. Székely György végezték. Az ünnepségen előadás, koncert és egy fotókiállítás segített megismertetni a zenészpalántákkal iskolájuk névadóját.  Fischer Annie lakóházánál a férjével, Tóth Aladár zeneesztétával közös emléktáblájuk hivatalos koszorúzása pedig meghitt, bensőséges ünnepséggé vált. 

 

A Magyar Rádió 10 részben leadta Fischer Annie koncertfelvételeit, készült egy új kétrészes emlékműsor, valamint egy hangfelvétel-ritkaságokat bemutató beszélgetés. 

 

https://geocdn.fotex.net/static.hungarotonmusic.com/images/artworks/95/9795-500px.jpg

 

A Hungaroton lemezcég egy új, dupla CD-t is jelentetett meg Dévény Anna – mozgásterapeuta és Fischer Annie rajongó – professzionális magnetofonnal készült magánfelvételeiből is. A „kalózlemeznek” itthoni és nemzetközi sikere is lett.

 

A vidéki városok nevében a pécsi „Zeneszüret Fesztivál” tisztelgett a magyar vidéki koncerteket oly szeretettel szorgalmazó Fischer Annie emléke előtt. A centenárium alkalmából nemcsak koncerteket, előadást, beszélgetéseket, de ünnepi vacsorát is szerveztek a közismerten gourmand művésznő kedvenc ételeiből.

 

Az emlékévben különösen hangsúlyos szerepet vállalt Vásáry Tamás, aki jó néhány programban emlékezett meg Fischer Annie-ról és a zeneakadémiai gálaesten a Liszt Ferenc Zenekarral Chopin f-moll zongoraversenye mellett „beugróként” játszotta el – egyetlen próbával - a megbetegedett Frankl Péter helyett Mozart G-dúr zongoraversenyét.

 

Az év eseményeinek szervezésében – amelyet Fischer Annie egykori fiatal tisztelője, dr. Székely György belgyógyász főorvos fogott össze szervezőként - jelentős szerepe volt a Zeneakadémia vezetésének, Batta Andrásnak, Vigh Andreának, az Óbudai Társaskör vezetőjének, Harsányi Máriának. Az Operaház gálaestjét Ispán Franciska szervezte Kocsis Zoltán rendkívül aktív és meghatározó főszereplésével, míg a Müpa emlékkoncertjét Prunyi Ilona – Fischer Annie egyik művész-barátja – hozta létre. Kárászi Szilvia zongoraművész zeneszalonjában kiállítást és egy hangulatos zenés beszélgetést szervezett. Itt és több más helyen is megjelentek Fejér Gábor nagy hatású fotói a művésznő kései éveiből.

 

A szervezők köszönetet mondanak minden művésznek, műsorszervezőnek, szerkesztőnek és lelkes rajongónak, akik az emlékév sikeréhez hozzájárultak.

 

A 2015-ös évben – amely a művésznő halálának 20-ik éve – várhatóak még újabb exkluzív események: az MTVA által felvett koncertek DVD kiadása, egy Fischer Annie Archívum létrehozása és természetesen a művésznő csodás hang- és képi felvételeinek további terjesztése az Őt személyesen már nem ismerő generációk körében.

 

Szimbolikus értékű, és a Fischer Annie rajongók számára szívet melengető volt 2014. utolsó napján, mikor a világ egyik vezető művésze, Simon Rattle karmester a Berlini Filharmonikusok a világ minden részén élőben közvetített szilveszteri koncertjén így nyilatkozott: „Menahem Pressler zongoraművész (a koncert szólistája szerk.) a régmúlt nagy művészeinek játékát idézi, így a magyar Fischer Annie-t. Fischer Annie-t, aki minden idők talán legnagyobb Mozart játékosa volt, s szerencsésnek mondhatja magát az, aki hallhatta élőben is játszani, mint én.”

 

Dr. Székely György

 

 

 

 

 

 



* Megjelent a Gramofon online 2015. 01. 14. számában