UNGÁR
ISTVÁN*
A
pompa árnyékA
Valahol a síron túl, az út mellett áll egy
öreg koldus, és egykedvűen, a semmibe révedve forgatja elnyűtt
verklijét. Egyhangú, monoton kongó üres kvintek fölött a szomorú, mesterien
együgyű dalocska fájdalmasan céltalanul ismétli minduntalan önmagát.
Schubert: Téli utazás (Winterreise – Wilhelm Müller
verseire) c. ciklusának ez a dal a végállomása. Dalkoszorú a magányról, az
időtlen reményvesztettségről. A 24 darabból álló, összefüggő –
ám külön-külön is teljes értékű – sorozat a halál közeliség és az azon
való átlépés megrendítő költészete. Megkeseredett záródala „A kíntornás” (Der Leiermann) a
kilátástalanság homályába vész. Schubert verklise tragikus és nyomasztó
látomásában rendületlenül tekeri ládikáját. A zeneköltő is odaállna mellé,
hogy immár ketten osztozzanak elhagyatottságukban, nyomorúságukban. Ezt a
sötétséget csak egy valami képes oldani, széppé varázsolni: a zene. A dal magas
szólamfekvésű hangneme a-moll.
Az a-moll a C-dúr pompa árnyékában, szinte rejtőzködve húzódik meg. A
fényes C-dúr párhuzamos mollját
egyszerűsége teszi titokzatossá.
A C-dúr
dicső, magabiztos ragyogása mögé bújva az a-moll felfedezőkre vár. Az elmúlt századok mesterei –
kiváltképp a klasszicizmus korában – mintha óvatos távolságtartással lettek
voltak iránta. Talán dísztelensége okán. Nem igazán tűri a csillogást,
minden mellébeszélés/mellémuzsikálás nélküli – olykor szelíd, máskor vad –
egyenességet követel magának. Természetesen így is páratlan remekművek
öltötték magukra az a –moll hangnemet.
Ludwig van Beethoven (1770 - 1827) Symphony no.
A zeneirodalom egyik legszebb lírai vallomása
Beethoven Op. 132. kései a-moll vonósnégyesének lassú tétele. Az örök csatázó
„vadóc”, a nyughatatlan lelkű, mindannyiszor a győzelem kivívásáig
megállni képtelen hős könnyes hálaadása ez a kvartett tétel. Kíméletlen
sorscsapásán – hallása végső elvesztése – igyekezett enyhíteni, segítséget
nyújtani az az orvos, aki egy amatőr vonósnégyes primáriusa
volt, akinek köszönetként készült ez a gyönyörű kamaramű, Beethoven
utolsó előtti vonósnégyese. A lázongó lélek lecsitul a gyógyulás halvány,
de valamelyest biztatást adó reményével. „Egy felgyógyult beteg szent
hálaéneke” – írta a mű fölé Beethoven. A befelé forduló, legszemélyesebb
imádságnak nyújt otthont az a-moll
hangnem. Beethoven soha nem épült fel, ahogyan több mint egy évszázaddal
később Bartók Béla sem abból a gyilkos kórból – leukémia – amely halálát
okozta. Bartók élete utolsó alkotásában – III. zongoraverseny – felidézi e
vonósnégyes költői lassú tételét. A hála egyiküknél sem maradt el.
Beethoven orvosának, Bartók a róla teljes odaadással gondoskodó, imádott,
zongoraművész feleségének – a hajdani tanítvány Pásztory Dittának – mond
hálaszót az ő számára komponált, befejezetlenül maradt III. zongoraverseny
II. tételében.
Béla Bartók: Concerto for
Piano and Orchestra No. 3/2.
1981
Béla
Bartók: Concerto for Piano and Orchestra
No. 3 (1945) II. Adagio religioso
Zoltan Kocsis, Janos Ferencsik 1981 25th September Budapest Erkel Theatre
Beethoventől nem volt idegen a hálaének.
Megindító példák vannak erre a VI. (Pastorale),
Beethoven "Pastoral"
Symphony - 5th Movement
Conducted by Carlo Maria Giulini
and performed by the New Philharmonia Orchestra. This is one of my favorite
movements from Beethoven, illustrated by Scot Miller's photographs of Walden pond. This is gratefully dedicated to Beethoven and Thoreau, who wrote about
nature as passionately as Beethoven
a IX. szimfónia utolsó tételében, a Fidelio c.
operában. Szerzőjük dacos indulatai lehiggadnak, amikor leborul
jótevői előtt, legyen az orvos vagy akár a Mindenható. Talán a
legbensőségesebb hálaadása ebben az a-moll hangnemű vonósnégyesben
ölt testet.
Ugyancsak a-mollban énekli a sírásó
kettőst a Fidelio borzongató börtönjelenetében Rocco
(basszus), az engedelmes, megfélemlített szolga és segédje, a fiúként
fáradhatatlanul dolgozó s férje kiszabadításáért semmitől meg nem hátráló,
bátor hitves Leonóra (szoprán). A hangnem misztikumát a mélyvonósok kísérteties
aláfestése adja. Rocco munkadalának monotonsága
mintha rokona lenne a majdani öreg verklisnek, csakhogy a gödör kiásása
parancsra történik. A kötelességét végző Rocco
mit sem sejt a valóságról. Kettejüket egy világ választja el egymástól. Mialatt
az öreg ismételgetve mormolja a rárótt feladat sürgős mivoltát, Leonóra az
ott fekvő, meggyötört rabot figyelve, egeket ostromló motívumában arról
énekel, bárki legyen, meg fogja menteni ebből a rettenetből, a
készülődő gyilkosságtól. Rocco észre sem
veszi, hogy társát elszántsága már egy másik dimenzióba repítette, oda, ahova
az ő képzelete soha nem jut el. A lezáró unisono ismét összeköti
kettejüket. Rettentő drámát foglal magában a duett. Baljós záró pianói rosszat sejttetnek. Az a-moll hangnem rejtélyes ködfüggönyt
bocsát rájuk.
A lemondás, a megbékélés az
elkerülhetetlennel, egy mindenen túli bölcs nyugalom jellemzi a fiatal,
nagybeteg Violetta (szoprán) fáradt, minden bravúrtól mentes hatnyolcados ringatású a-moll áriáját Verdi Traviata
c. operájában. Egy oboa vigasztaló, simogató dallama
szegődik mellé. A hajdan ledér hölgyet, a nagyvilági, üres fényűzésből
a szerelem emeli ki. Az operairodalom egyik legszeretettebb alakjává vált.
Képes lett felnőni sorsa kihívásaihoz. Amikor az a-moll dal néhány ütemre
a felhőtlen A-dúrba
lép, az ifjú Violetta szinte már kezét nyújtja a földi szenvedésétől
megváltó túlvilágnak. Búcsúária ez, amelyet az utolsó ütemekig áthat a
szeretett férfi iránti érzelem. Ezért siratjuk el. A leheletfinomságú ária úgy
kúszik fel végül az a’’-ra, mint az olasz mester Requiemjének
szoprán szólója a Libera me
tételben. Hangulatában rokon Desdemona Ave Mariájával az Otellóból. Hiába veszik körül Violettát
az érte aggódók, mégis egyedül van. Csak az oboa és az a-moll érinthetetlen
szépsége sír vele. A kivívott megtisztulással várja a halált.
Szinte robban Mozart a-moll zongoraszonátája
(K 310). Édesanyja elvesztése sokkolta az épp hogy a
gyermekkort maga mögött hagyó Mozartot. 19 zongoraszonátája közül csak
kettő van mollban. A másik hangneme c-moll. Az a-moll szonáta belevág a
zongorába. Zaklatott, feldúlt szélső tételei között némi nyugvópont az F-dúr lassú tétel, ám annak kidolgozási
szakasza, amely pár ütem után c-mollból
indul útnak, ugyancsak felkavaró viharzene. A szonáta nyitótételének férfias
tömörsége, a zárótétel lihegő nyugtalansága, a közrefogott különös lassú
tétellel Mozart egyik legsötétebb alkotása. Mégis ott lebeg fölötte az angyalok
glóriája.
Rövid, pár ütemnyi halk szavú, fenyegető
előkészület után leszakad az égbolt Chopin a-moll op. 25. „Vihar”
etűdjében.
Ez a zongoradarab, szemben az op. 10-es
sorozat c-moll „Forradalmi” etűdjével, a jobb kéz virtuozitására épít.
Ember a viharban, akárcsak a Beethoven: VI. „Pastorale”
szimfónia IV. tétele. Nem szalad fedél alá, hanem miként Jancsi Petőfi
János vitézében, inkább vitéz módra „úgy tekint bele a vad zivatarba”. Az égi
háború – akárcsak Petőfié – nem tar sokáig, de azalatt
az ég haragja alaposan ránk ijeszt.
Másik, alapos tanulmányt igényelnének Chopin
a-moll mazurkái, Schubert súlyos a-moll szonátája vagy Schumann a-moll
zongoraversenye. Zongoranövendékek kedvence – s ennek gyakran áldozatává is esik
– Beethoven bájos rondója az ugyancsak a-moll Für Elise.
Térjünk vissza Mozarthoz! Ezúttal A varázsfuvola
múlhatatlan bölcseletéhez, tanításához egy a-moll hangnemű jelenettel. Az
I. felvonás fináléja egy accompagnato recitativóval kezdődik.
Mozart:
A Varázsfuvola, K.620, I. felvonás: No. 8 Finálé · Osváth Júlia · Fekete Pál · Koltay Valéria · Székely Mihály · Farkas Sándor ·
Mindszenti Ödön · Nagypál László · Gencsy Sári ·A Magyar Állami Operaház Zenekara · Magyar Állami Operaház
Énekkara· Vezényel: Otto Klemperer
Sarastro szentéjének kapujában Tamino
herceg egy pappal történt tanulságos párbeszédét követően végkép
tanácstalanná válik. Miután magára maradt, a-mollban
keres kiutat és vár csodát, ami be is következik. Kívülről jött
szellemhangoktól – amelyek valójában őbenne belülről szólnak – kap
biztató útmutatást. Előveszi a varázshangszert és azon nyomban szélesre
tárul a C-dúr ragyogás ajtaja. Az
erdő állatai megbabonázva hallgatják. Észrevétlenül átosontunk a
párhuzamos C-dúr biztonságába. Tamino megtalálta a helyes utat a napfény birodalmához.
Mit mondhatunk Schubert kíntornásának? Talán
azt: Jó ember, ne törődj te semmivel, tekerd tovább a verklit és zenélj!
Der Leiermann, 24th Lieder from Die Winterreise, Music by Franz Schubert to a poem by Wilhelm Müller, performed by Dietrich Fischer-Dieskau (baritone) and
Alfred Brendel (pianist).
* Az írás szerzője a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium ny. ének-zene tanára, szaktanácsadó, karnagy, a PARLANDO állandó munkatársa.