GRATULÁLUNK

 

2017. AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL MAGAS ÁLLAMI ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLKT KOLLÉGÁINKNAK!

 

Kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

DR. DUFFEK MIHÁLY zongoraművész-tanár, a Debreceni Egyetem
Zeneművészeti Karának tanszékvezető egyetemi tanára, megbízott dékán,

FOKANOV ANATOLIJ operaénekes, érdemes és kiváló művész.

Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

ALMÁSI-TÓTH ANDRÁS rendező, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Ének Tanszékének egyetemi docense, az Opera Program vezetője,

BERCZELLY ISTVÁN Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló
művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja,

 

FEKETE TIBOR előadóművész, a Korál együttes és a Budapesti Operettszínház basszusgitárosa,

FISCHER LÁSZLÓ TAMÁS előadóművész, a Korál együttes szólógitárosa,


EMBER CSABA, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti
Iskola igazgatója, a Balassagyarmati Dalegylet elnök-karnagya,

KOLTAY GERGELY zenész, zeneszerző, a Kormorán együttes alapító
tagja,

TÖRÖK ÁDÁM előadóművész, dal- és szövegíró, producer, a Mini
zenekar vezetője.


Kimagasló tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt
polgári tagozat
kitüntetésben részesült:

BÁTOR TAMÁS operaénekes, a Művészetek Palotája koprodukciós
programigazgatója, a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál volt
igazgatója,


BERECZ ISTVÁN, a Fonó Budai Zeneház népzenei művészeti vezetője,
táncos,

BOGÁNYI TIBOR gordonkaművész, a Pannon Filharmonikusok vezető
karmestere,

GÁRDIÁN GÁBOR gordonkaművész, mestertanár, a Gárdián Gordonkaiskola
sorozat szerzője, a szegedi Király-König Péter Zenei Alapfokú
Művészeti Iskola tanára,


HÁMORI MÁTÉ karmester, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője,


NAGY ZSOLT népzenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene
Tanszékének és a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti
Iskola és Általános Iskola Népzenei tanszakának brácsatanára, a Dűvő
Népzenei Együttes tagja,

PÉNZES GÉZA népzenész, zenei szerkesztő,

VÁRKONYI BEÁTA hegedűművész, a Budapesti Operettszínház
koncertmestere,

ZEFFER ANDRÁS zenész, zeneszerző, előadóművész.

 

Magas színvonalú szakmai munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

 

MAJOR LEVENTE ISTVÁN népzenész, az Üsztürü Zenekar alapítója és
prímása, a Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Könyvtár és
Archívum zenei könyvtárosa,

SZEGEDI CSABA operaénekes, a Magyar Állami Operaház magánénekese.

Kiemelkedő népművészeti előadóművészi teljesítménye alapján a Népművészet Mestere díjat kapott:

Tankó Dezső furulyás,

Takács Piroska énekes,

Szakáll Miklósné énekes,

Szilágyi Anna népdalénekes és táncos.

Kiemelkedő népművészeti előadóművészi teljesítménye alapján a Népművészet Ifjú Mestere díjat kapott:

Pusko Márton népzenész, prímás.


 (Forrás: MTI OS)