Együttműködés és naprakész
tájékoztatás a zongoratanárok között
Halászné
Veres Zsuzsa tanításról, pályáról és
szakmavezetői feladatokról*
Tavasszal újjá alakították a fővárosi
zeneiskolák zongora tanszakvezetőinek munkaközösségét, amelynek
vezetőjéül Halászné Veres Zsuzsát választották. A mesterpedagógus-szaktanácsadóval
a megbízatásával kapcsolatos teendőiről, terveiről beszélgettünk,
valamint arról, hogy tanítási gyakorlat vezetőtanárként, mentorként és
tanszakvezetőként hogyan gondolkodik az alapfokú zenetanításról és a
zenetanári hivatásról. Miért választotta ezt a pályát, miként vélekedik az
oktatás utóbbi években történő átalakulásáról, mi a titka a versenyeken
elért sikereinek, eredményeinek.
- Új pozíciójában miként lát munkához, s mit tart
az elsődleges, s legfontosabb teendőinek?
- A fővárosi tanszakvezetők kérésére,
idén tavasszal alakítottuk újjá a fővárosi zeneiskolák zongora
tanszakvezetőinek munkaközösségét, Magyar Margit igazgatónő támogató
segítségével, a Tóth Aladár Zeneiskolában. Az utóbbi három évben ugyanis a
zongoratanároknak ez a fóruma – miután elődöm, Peták Istvánné nyugdíjba
vonult – nem működött.
Legfontosabbnak most a naprakész tájékoztatást és
az információcsere beindítását tartom. Tájékoztatást a Tóth Aladár
Zeneiskolában, az OH Bázisintézményében várható
továbbképzésekről, szakmai programokról, a nagyszámú regionális,
fővárosi, országos és nemzetközi versenyről, valamint információcserét a főváros és Pest megye
zeneiskoláiban, s más zenei intézményeiben várható, szakmai programokról.
Emellett igen lényegesnek tartom a
tanszakvezető kollégák megismerkedését, a személyes találkozást.
- Milyen építkezést kíván folytatni, melyek a
rövid és a hosszú távú tervei?
- Rövidtávon, felmérve a kollégáktól érkező
igényeket, szeretnék a fővárosi kerületek zongora tanszakai között
mielőbb élő, működő kapcsolatokat kialakítani. Partnerek
ebben a kollégáim, s máris nagyszerű és könnyen kivitelezhető
ötleteket vetettek fel. Például: a zeneiskolai B-tagozatos
vizsgára hívjuk meg vizsgaelnöknek egy másik kerület tanszakvezetőjét. Ez
csak egyetlen jó elképzelés, ami akár egy „jó gyakorlat” alapjává is válhat.
Hosszabb távon szeretném, ha a tanszakvezetők
munkaközössége a szakmai közéletben újra jelen lenne, s a zongoratanárokat
képviselve véleményt formálna, szakmai kérdésekben javaslatokat és ajánlásokat
tenne. Például a továbbképzések tematikáját illetően, erre már most is
adottak a feltételek.
A nagyszámú verseny, továbbképzés, szakmai program
időpontjának fővárosi és Pest megyei szintű koordinációja
szintén megoldásra vár, mert az egyidejű rendezvények a rendező
iskolákat és az érdeklődőket
egyaránt nehéz helyzetbe hozzák.
- Mestertanárként mit tapasztalt, milyen
kérdésekben várnak leginkább iránymutatást a kollégái? Mi mindenben tudja majd
segíteni a munkájukat?
- Az új típusú szaktanácsadásról sok kérdést
kapok. Sajnos még nem elég ismert és elterjedt, mert még nagyon kevesen vagyunk
mesterpedagógus – szaktanácsadók.
Az új,
fejlesztő célú szaktanácsadás a pedagógust szakmai életútja tudatosabb
megtervezésére ösztönzi. A szaktanácsadói látogatáskor a kollégával közösen
„Egyéni fejlesztési terv”-et készítünk, ami egy
szakmai fejlődési utat mutatva segítheti őt abban, hogy pedagógus
kompetenciáit fejlesztve egyre képzettebb zenetanárrá váljon.
Úgy tapasztalom, hogy mestertanárként a
kezdők tanításával kapcsolatosan és a tehetséggondozás területén tudok a
legtöbbet segíteni, főképp a pályakezdő és a fiatal tanár
kollégáimnak.
A szaktanácsadási kérdések mellett a
pedagógus-életpályamodellel, a minősítéssel és a portfólióval kapcsolatban
is gyakran érkeznek kérdések.
- Hogyan vélekedik, a tanszakvezetőkkel
miként lehet hatékonyabbá tenni a közös munkát?
- Az információk folyamatos, naprakész átadásával,
a tanszakvezető kollégák véleményének kikérésével, javaslataik, gondjaik
meghallgatásával, s a személyes kontaktus fenntartásával.
- Sok éve tanít nagy sikerrel mesterpedagógusként.
A XXI. század milyen új kihívások elé állítja a zongoratanárokat, hogyan
vélekedik, mi mindenben kell máshogy oktatniuk?
- Valóban hosszú szakmai életút áll már mögöttem,
több évtizede tanítok. Mesterpedagógus titulus csak néhány éve, a PÉM
bevezetése óta létezik, akkor az elsők között minősülhettem.
A jelenkor kihívásairól órákat beszélhetnék.
Sajnos, a mai gyerekek sokkal elfoglaltabbak, leterheltebbek és fáradtabbak,
mint 10-15 évvel ezelőtt. A számítógép, az információs robbanás teljesen
megváltoztatta a világot, felgyorsult minden és ez megváltoztatta a gyerekeket
is. Ma az A- tagozatos, átlagos zenei adottságú növendékek
sokkal kevesebbet gyakorolnak, kevesebb anyagot végeznek el, mint régebben.
Az iskolai rendszer változásai miatt a zeneórák
beosztása is nehezebbé vált, különösen a telephelyeken.
Nekünk, zenetanároknak – a klasszikus zenei
értékek átadásának sikere érdekében – alkalmazkodnunk kell korunk kihívásaihoz.
Igyekeznünk kell még jobban motiválni a növendékeket, s ehhez fel kell
használnunk az IKT-eszközöket is. Még fontosabbá
válik a személyre szóló tananyagtervezés, az együttzenélés örömének gyakoribb
átélése. A szülőkkel való kapcsolattartás jelentősége ugyancsak
megnőtt. Támogató, biztató családi háttér nélkül ma már elképzelhetetlen a
tanítványok tartós fejlődése. Úgy gondolom, a tanári személyiség, a
tanár-növendék kapcsolat minősége még döntőbb befolyással van a
zenetanulás sikerességére, mint korábban.
- Annak
idején Ön mi miatt választotta a pedagógusi hivatást?
- Már a zenei általánosban tudtam, hogy tanár
szeretnék lenni, s gyerekekkel foglalkozni. Affinitásom a zenetanítás iránt a
Tanárképzőben vált nyilvánvalóvá, a tanítási gyakorlatokon, Miskolcon. A
felejthetetlen Reményi János tanár úr és felesége, Éva néni kezei alatt
tanítottam, s szolfézs szakot is végeztem. Óriási hatással voltak rám, tanári
személyiségük hatására kezdtem valódi elhivatottságot érezni a zenepedagógus
hivatás iránt. Reményi tanár úr konzis koromtól a
diplomáig – több elméleti tárgyból – folyamatosan tanított, énekeltem a
kórusában is, Éva néninél pedig a zongora tanítási
gyakorlatot végeztem. Egész pedagógusi pályámat meghatározó, nagyformátumú
tanáregyéniségek voltak. S nagyon szerencsés embernek tartom magam, mert a
hivatásom egyúttal a szenvedélyem és a hobbim is!
- Mi a pedagógusi ars poeticája?
- Magaménak vallom Czövek Erna szavait: “úgy
tanítsunk, hogy a zene örömforrás legyen a tanítványaink számára”, és kicsit
továbbgondoltam a magam számára: „Úgy igyekszem tanítani, hogy a zene
örömforrás legyen a növendékeim számára, és a zongorázás egész életükre a
kincsük maradjon, örömben, bánatban egyaránt.”
- Említette mentortanári tapasztalatairól, hogy a
legfontosabbnak a kezdők tanításával való kiemelt foglalkozást tartja, s
hogy igyekszik megtanítani az ifjú tanárjelölteknek a személyre szabott oktatás
fontosságát. S nagyon érdekesnek tartottam azt a gondolatát, hogy ezáltal nemcsak a fiatal oktatók, hanem a tanítási
gyakorlatra kiválasztott növendékei is fejlődnek…
- Az idézett megállapítás releváns, de én a
tanítási gyakorlat egy másik aspektusára is gondoltam. Gyakran tapasztalom,
hogy a tanítási gyakorlatra kiválasztott növendékek nagyon igyekeznek, hogy
segítsenek a kistanároknak, ezért szorgalmasabban gyakorolnak és gyorsabban
fejlődnek, mint a többiek.
- Számos növendéke szerepel sikerrel a
különböző zenei versenyeken. Hogyan tudná összefoglalni a sikere titkát?
- A tehetséggondozás fontos része a
versenyeztetés, a tehetségeknek szükségük van a megmérettetésre. A felkészülési
periódus alatt a növendékek rengeteget fejődnek, így ezek számomra is
különösen intenzív és örömteli időszakok! Nem hiszem, hogy van a versenysikereknek
különösebb titka. Kell egy tehetséges, motivált és a versenyzésre
személyiségében is alkalmas növendék, s kell egy tehetséges tanár, aki a
megfelelő versenydarabokat választja ki a növendéke számára, és persze a
legjobb tudása szerint felkészíti a növendékét. A többi jórészt már szerencse
dolga…
- A zenei pályát választók mellett rengeteg
gyerekkel szerettette meg a klasszikus zenét. Milyen módszerekkel kezdte
pályakezdőként, s mi mindenen változtatott az eltelt évtizedek alatt?
- Nagyon szeretem a gyerekeket és ők ezt azonnal megérzik.
Kezdőtanárként is ezt tartottam és ma is ezt tartom a legfontosabbnak. A
módszereim sem változtak lényegileg, de a több évtizedes tanítási tapasztalat
eredményeképp sokkal tudatosabbá váltam. Rögtön meglátom a probléma lényegét,
lényegre törőbben javítom a felmerülő hibákat, gyorsabban célt érek a
növendékkel. Rugalmasabb lettem viszont az elvárásaim terén, azokat ma sokkal
inkább az adott növendékhez igazítom, s szeretnék a zene által minél több
örömet adni a tanítványaimnak.
Sok olyan tanítványom volt a pályámon, akikkel
8-10-12 éven keresztül foglalkoztam, ők különösen közel állnak a
szívemhez. Rájuk azért vagyok különösen büszke – legalább annyira, mint a zenei
pályára került növendékeimre – mert bármilyen hivatást is választanak, az
életüknek mindig része lesz a zene, a zenélés szeretete. Ők a zenetanulás
személyiségfejlesztő hatásának élő bizonyítékai!
Tavaly tartottam nekik „Volt növendékek találkozójá”-t, a 40 éves tanári
jubileumom alkalmából. Sokukkal kapcsolatban vagyok, mégis nehéz szavakba
öntenem azt az érzést, amit közöttük éreztem, miközben levetítettem nekik a
meglepetésként készített ppt-t, a régi fotóikkal.
Csodálatos érzés volt így együtt látni őket!
- A rengeteg feladata mellett, hiszen
tanszakvezetőként és tanítási gyakorlat vezetőtanárként egyaránt
tevékenykedik, marad ideje saját kollégái “mentorálására"
is?
- Igen, természetesen. A fiatal kollégák mentorálása fontos része a tanszak építésének. Különösen
szívemen viselem azért is, mert tanítási gyakorlat vezetőtanárként látom,
hogy mennyivel több tanítási gyakorlatra lenne szükségük a tanárjelölteknek!
Szerencsére fiatal kollégáim bizalommal vannak irántam, mernek kérdezni és
segítséget kérni.
- Kohéziós munkát végez egész Budapesten – ennek saját iskolai közösségében is
megvan a hatása?
- A saját
kollégáim nagyon aktívak, mindig számíthatok rájuk. A szervezett
továbbképzéseinken rendre jelen vannak, növendékeket biztosítanak a különféle
kurzusokhoz és segítenek a programok lebonyolításában. Többen rendszeresen
versenyeken vesznek részt növendékeikkel, és mindannyian igyekeznek
színvonalasan, élményszerűen tanítani, fenntartani az A-
tagozatos növendékeikben is a zenetanulás iránti érdeklődést.
Elmondhatom, hogy a Tóth Aladár Zeneiskola zongora
tanszaka igen tehetséges tanárokból álló, összetartó tanszak, akiket vezetni
hálás feladat! A tanszak korosztályi megoszlása is szerencsés, hiszen minden
generáció képviselve van, így a fiatalok tudnak kitől tanulni. Eckhardt Gábor jelenléte ugyancsak nagy húzóerőt
képvisel a tanszakon.
- Majd három évtizede a Tóth Aladár Zeneiskola tanára. Mi a
titka hűségének?
- Pályámat a IX. kerületi Állami Zeneiskolában kezdtem, s az ott eltöltött,
kezdő éveimben igen sokat tanultam kollégáimtól. Erős zongora tanszak
működött ott a hetvenes-nyolcvanas években, remek tanárokkal. Talán elég,
ha a kiváló igazgatónőt, Láng Etelkát és a legendás szakfelügyelőt,
Darvas Évát említem. Viktor fiam születése után,1989-ben hívtak és jöttem a
Tóth Aladár Zeneiskolába tanítani. Ez az iskola mindig is komoly és elismert
szakmai műhely volt, igen inspiráló környezettel. Kovács Kálmánné mentorálásával, s folyamatosan képezve magam, egyre több
szakmai sikert értem el, és kiteljesedett a pályám.
Kovács Kálmánné, Babszi
a személyes tanári példaképem mind a mai napig. Hálás vagyok a sorsnak, hogy
nemcsak szakmailag támogatott, hanem a barátságát és szeretetét is élvezhettem.
Ma az Ő nevét viselő tanteremben tanítok.
A 2005-től kezdődően, Magyar Margit
igazgatása alatt, iskolánk vezető, mintaadó szerepe egyre erősödött.
2011-ben Akkreditált Kiváló Tehetségpont, ezt követően két lépcsőben
Minősített Referenciaintézmény lettünk, idén pedig sikerrel pályáztunk az
„OH Bázisintézménye” cím elnyerésére.
Szeretek itt dolgozni, nagyon jól érzem magam.
Pezsgő szakmai élet folyik, elismerik és megbecsülik a munkámat, bíznak
bennem, én pedig igyekszem megosztani, továbbadni azt a tudást és
tapasztalatot, amire az elmúlt évtizedek alatt szert tettem.
- Kellett-e továbbtanulni azokhoz az ismeretekhez,
amelyeket Miskolcon, a főiskolán megtanult?
- Természetesen, rengeteget. A Tanárképzőben
hosszú és alapos tanítási gyakorlatunk volt, több éven keresztül. Mégis,
igazából csak tanítva tanul meg az ember tanítani.
Egy elhivatott tanár egész életében képezi magát,
egyfajta belső igény, szakmai érdeklődés hajtja. Folyamatosan
fejlődik, megújítja a tudását, új impulzusokat keres. A hallgatóimnak és a
fiatal kollégáknak legelőször a rendszeres hospitálást szoktam ajánlani,
de a szakmai fejlődéshez feltétlenül szükség van arra is, hogy
továbbképzésekre, kurzusokra, bemutató tanításokra járjanak, versenyeket
hallgassanak végig, s állandó önképzést folytassanak.
- A szakmai munka összefogójaként milyen
eredményekkel lenne elégedett?
-
Szeretném, ha a fővárosi zongora tanszakvezetők munkaközössége újra
bekerülne a szakmai köztudatba, mint az alapfokú zongoratanárok érdekében
munkálkodó, szakmai kérdésekben véleményt formáló, együttgondolkodó és
együttműködő aktív közösség.
Réfi Zsuzsanna