FENYVES MÁRIA ANNUNZIATA*

 

„A bölcsőtől a sírig”

 

„A művészek tiszteletre méltóak, Ők Isten

gyermekei, akik a legnehezebb részt választották.”

https://www.citatum.hu/kepek/szerzok/alairas/marai_sandor.png

 

Zichy Mihály grafikája

 

 

A művészet nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az ember a világot megismerje és megváltoztassa. Zichy Mihály eszményképe az EMBER volt! Hiszen: „Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb!” – hagyta ránk szavait Szophoklész.

 

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/e/ec/Zichy_Mih%C3%A1ly_f%C3%A9nyk%C3%A9pe_1881_B%C3%A9cs.jpg/300px-Zichy_Mih%C3%A1ly_f%C3%A9nyk%C3%A9pe_1881_B%C3%A9cs.jpg

Zichy Mihály (1881, Bécs)

 

Zichy Mihályra** úgy tekintünk, mint nemzetünk büszkeségére, elfogódott csodálattal, hiszen fényes tehetségével, tudásával nagy tekintélyt szerzett a magyar népnek, a magyar névnek. Művészete az emberiség értékei közé tartozik.

Most emlékezünk! „Az emlékezés az egyetlen PARADICSOM, amelyből nem lehet bennünket kiűzni. (Jean Paul azaz Johann Paul Friedrich Richter 1763-1825)

 

Igen! Jó emlékezni, a hétköznapok rohanásaiban megállni, időzni: felidézni annak az alakját, akinek életútját oly sok dicsőség lengi körül, aki oly sokat adott a magyar hazának, annak népének.

 

Zichy Mihály a XIX. század magyar képzőművészet egyik kimagasló személyisége volt, aki vallotta, hogy: „A művészet nem fényűzési cikk, a művelődés eszköze a művészet, akár csak a nyomtatott könyv.” Rajztudását rendkívüli termékenység jellemzi, jellemezte. Művei nem csupán képek, hanem ítéletek, melyeket erkölcsi meggyőződés fűtött, azokon mérlegelt. Folyamatosan tanult. Virtuóz rajztehetségével, finom lélekábrázolásával, szárnyaló fantáziájával a korszak legnagyobbjainak irodalmi műveit gazdagította, mint pl.: Petőfi, Arany, Madách, Lermontov, Puskin, Byron, Goethe, Rusztaveli.

 

Műveit megtöltötte ízzel, zamattal.  Elmés rajzai jellembiztonságról tanúskodnak: izgató fényárnyékok, sugárzó hatások, sokat mondó arcok, szinte beszélnek hozzánk. Gúnyolta az emberi gyarlóságokat, elvetemültségeket. Képeivel küzdött a társadalmi egyenlőtlenségek ellen, a haladásért, a történelmi fejlődést előbbre vivő művészekért.

A múlt század művészei –  köztük Zichy Mihály  –, művészi kifejezésre juttatták műveikben az emberek szenvedéseit, gyötrő küzdelmeit a szürke, nehéz hétköznapokban, például: Mentőcsónak, Keresztlevétel, Koporsólezárás, A rab. E témakörhöz Zichy többször is visszatért alkotásaiban. Akár csak más kimagasló személyiségek, mint például Delacroix, Daumier, Balzac, V. Hugo, Stendhal, Tolsztoj, és a zenében Liszt Ferenc és Richárd Wagner.

 

Mint az irodalomban, a történelemben, a filozófiában, a képzőművészetben igen járatos művész, jól kiválasztotta azokat a jellegzetes motívumokat, amelyek segítségével a haladásba vetett hitét, forradalmiságát híven tükrözhették. Ilyenek a Párbajozók, Bérkocsis a hidegben, Fogoly a börtönben.

 

Grafikái tele voltak frissességgel. A jellemzés erejével új szellemben, mindegyik remekbe formált, mint az: Uzsorás, Titok, Obsitos, vagy Falstaff sorozat. Stílusa teljesen egyéni volt! Alkotásaiban az árnyékok gazdagsága sokszor ráborul egész csoportokra, vagy egy alakra: sejtet valamit, vagy kiemel egyes részleteket, illetve leheletszerűen tompítja. Az események képekben való kifejezését kevés művész tudta olyan határozottan, – az embert állítva eszményképül – bemutatni, mint Ő.

 

Idegen írók magasztalták, idegen uralkodók vetélkedtek érte. Művészetének fő varázsa, szellemének, rajzainak végtelen könnyedségében és szeretet méltóságában rejlett. Lelkében olyan előkelőség és grácia lakott, mely egyedül álló a magyar művészetben, és egyenrangú a legsúlyosabb mondanivalójával. Teophile Gautier, – amikor 1858-ban Szentpétervárt tartózkodott, – a következőket írta Zichyről: „…. zseniális természet, aki mindent önmagából merít, sohasem találkozott a művészet útjain azokkal a mesterekkel, akikről az ember azt mondhatná, hogy hasonlít hozzájuk.”

 

Dumas szavait is idézem: „Zichyben egyesítve van a világfi és a legfinomabb, legrafináltabb diplomata a világ bölccsel és költővel. Szíve tele jósággal és nemes érzésekkel, ambícióval.”

 

Olajfestményei nem színűkkel, hanem rajzbeli szépségükkel és merész gondolataikkal hatnak. A nagy eszmék követője volt. Művei elkészítésénél mindig a valóság hű ábrázolására törekedett.

 

És itt van két csodálatos ember! Zichy Mihály és Liszt Ferenc, akik a múltban alkottak, s mi a jelenben is élvezzük. Zichy Mihály szavai összecsengenek Liszt Ferenc gondolataival, hiszen mindketten nagy magyarok voltak. Szavak és tettek!

Az egyik rajzóriás zseni, a másik a zene fejedelme. Két művük, ami szívükből maradt ránk: egy csodás grafika, és egy csodás szimfonikus költeményt: „A bölcsőtől a sírig.”

 

Zichy 1881-ben Bécsben járva egy grafikájával fejezte ki tiszteletét Liszt Ferenc iránt, aki legkisebb lányát, Zsófiát tanította. Liszt, ez alkotáshoz hűen ragaszkodva egy szimfóniát szerzett, melyben minden benne van az élet kezdetétől; az öröm, a bánat, a fájdalom, a szeretet, az elmúlás, s mint írta egyik levelében,…”… bölcsömtől a sírig szívemben és gondolkodásomban magyar maradok,……és a magyar zenekultúra fejlesztésén kívánok dolgozni. Vezércsillagom, jeligém, hogy Magyarország egykor büszkén hivatkozhasson rám.

 

Liszt Ferenc írásban is kifejezte elragadtatását: „Felséges ajándékot adott ön nekem. A zene géniuszáról szóló rajza, „A bölcsőtől a sírig” egy csodálatos szimfonikus költemény. Próbálom megzenésíteni és azt Önnek ajánlom majd. Fogadja szívből jövő mély tiszteletemet. Liszt F. Bécs 1881. ápr. 12.”                            

 

Születésének 190. évfordulóján tisztelettel és szeretettel emlékezünk hazánk nagy fiára, aki alkotásaiban ma is közöttünk él. Képeinek, bár melyiket is nézzük, – sajátosan jellemző vonása, légköre van, gondolkodásának, szellemének, műveltségének egyéni vonásai jellemzik. Hazájának idegenben is hű fia volt, s a magyar művészet lánglelkű mestere, szenvedélyes nagy rajzoló.

 

És szóljon most e szimfonikus költemény, hallgassuk a csodás hangokat!

 

Liszt: Von der Wiege bis zum Grabe, I: Die Wiege - Leipzig Gewandhaus, Kurt Masur

(Von der Wiege bis zum Grabe – Du berceau jusquau cercueil, azaz, Zichy Mihály rajzával díszített eredeti francia címlap szerint: A bölcsőtől a koporsóig) Liszt Ferenc utolsó, tizenharmadik szimfonikus költeménye, jegyzékszáma S.107. A művet 1881–1882-ben komponálta, a teljes mű bemutatásának időpontja bizonytalan. Nyomtatásban 1883-ban jelent meg a Bote und Bock kiadónál.

 

„Mely az időt túléli, halhatatlan;

És az ecsetben, hangban és a dalban,

Halandó ember csak a föld pora;

De a művészet meg nem hal soha!”

/Reviczky Gyula: Barabás Miklóshoz, részlet/

 

„Ars longa vita brevis!”

(’A művészet végtelen, az élet rövid’)

Latin változata Hippokratész első aforizmájának: Ho biosz brakhüsz, hé de tekhné makré. Az élet rövidségével a művészet alkotásainak maradandóságát állítja szembe.

                                                                                  

--

 

 

 

 



* Fenyves Mária Annunziata író, költő, festő, grafikus, zongorista, énekes.

 

** Zicsi és vásonkeői Zichy Mihály József Imre (Zala, 1827. október 14.Szentpétervár, 1906. március 1.) festő, grafikus, az illusztrálás és a magyar romantikus festészet kiemelkedő alakja és úttörője.