Legyen a
zene mindenkié!*
„Az általános iskola célja: a teljes embert
megalapozni. Zene nélkül nincs teljes ember…” – vallja Kodály Zoltán, aki a
zenét nevelési módszerré tette. Bár az ének-zene tagozatos iskolák száma
rohamosan csökken, vannak még iskolák, amelyek hisznek a zene
személyiségformáló erejében, és bíznak abban, hogy a Kodály-módszer egyszer
újra teret nyer a hazai köznevelésben. Összeállításunkban a Kodály Zoltán Magyar
Kórusiskola és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola pedagógusaival
és diákjaival beszélgettünk éneklésről, tehetségről,
hangszerválasztásról és a zenepedagógus személyiségéről.
KODÁLY ZOLTÁN MAGYAR KÓRUSISKOLA
A Magyarországon máig egyedülálló intézmény Kodály
nemzetnevelő elveit szeretné megvalósítani, ezért nevelésének egészében
fontos szerepet tölt be a zenei nevelés. Az 1988 óta működő, tizenkét
évfolyamos, fővárosi és Pest megyei beiskolázású intézményben egy nevelési
egységben él általános iskola, gimnázium, zeneiskola és zeneművészeti
szakképzés.
Sapszon Ferenc kóruspróbát tart
– Miért épp ebbe az iskolába írattak benneteket a
szüleitek? – kérdezem Gálhidi Gizellát és Kaposi
Dorottyát, a kórusiskola
8. osztályos tanulóit.
Gizella: – Több unokatestvérem is ide járt, és mivel már kiskoromban is nagyon
szerettem énekelni, a szüleim azt gondolták, hogy nekem is tetszene. Nagyon
megszerettem azóta az iskolát, jó a közösség, mindenki
ismer mindenkit. A gimnáziumi tanulmányaimat is itt szeretném majd folytatni.
Dorottya: – Nekem két nővérem járt ide, és mivel zenészcsaládból származom,
egyértelmű volt, hogy én is itt fogok tanulni.
– Hány zenei órátok van egy héten?
Dorottya: – Szerencsére sok. Két szolfézs, egy ének, három kórus. Mindenkinek
kötelező a hangképzés is, és hangszeren is tanulunk. Néha szombaton is
vannak zenei óráink.
Gálhidi Gizella és Kaposi Dorottya
– Nem érzitek fárasztónak ezt a sok órát?
Gizella: – Nem, inkább az a nehéz, hogy hogyan hangoljuk össze a tanulással,
hogy arra is jusson idő.
– Mit ad nektek a zene, az éneklés, a kórus?
Gizella: – Szeretek énekelni. Jólesik megmutatni másoknak, hogy mit tudok,
közben pedig örömet is tudok vele szerezni. Amikor pedig nem tudok énekelni,
mert például fáj a torkom, akkor csak hallgatom a többieket. Hallom, milyen szép
tisztán tudnak énekelni – ez is boldogsággal tölt el.
Dorottya: – Én egyedül lámpalázas vagyok, de ha a többiekkel együtt énekelek,
akkor nem, mert nem csak engem hallani. Mezzo vagyok,
ami pont két szólam között van. Szeretem, hogy mindkettőhöz tudok
viszonyulni, és ha valahol elvesznék, mindkét szólamot hallgathatom, hogy
vissza tudjak térni. De nemcsak énekelni szeretek, hanem hallgatni is a zenét. Modernet, klasszikusat egyaránt,
a kedvenceim a bécsi klasszikusok. Anyukám állandóan gyakorol otthon,
kiskoromban sokszor erre aludtam el, biztos valahogy belém rögzült a zene.
– Milyen hangszeren játszotok?
Dorottya: – Mindketten zongorázunk, én még hárfázom is. Azért kezdtem el
tanulni, hogy duózni tudjunk a barátnőmmel. Nagyon jó érzés, amikor szépen
tudunk megszólaltatni egy darabot.
– Mik a további terveitek? Zenei pályára készültök?
Dorottya: – Én nem szeretnék zenei pályára menni, mert a családomban egy ember
kivételével mindenki ott van, inkább az ő koncertjeikre járok majd.
Gizella: – Még nem tudom, de biztos, hogy a zene, az éneklés a jövőben is
az életem része marad, és ha lesznek gyerekeim, őket is zenei iskolába
szeretném majd járatni, mert ez csodálatos élmény. A közös éneklés, egy új
darab megtanulása, a közös fellépés.
– Mindenki tud énekelni? – kérdezem Tóth Mártont, a kórusiskola egykori diákját, ma már a fiúkórus
vezetőjét.
– Egyértelműen azt mondhatom, hogy igen. Ha az
ellenkezőjét tapasztaljuk, az csupán azt mutatja, hogy az illető
énekesi képességeit nem fejlesztették. Kutatások szerint ugyanis hétéves korig
automatikusan fejlődik ez a képesség, viszont fejlesztés hiányában meg is
reked a hang ezen a szinten. A felnőttek felelőssége, hogy ne törjék
le a gyerekek lelkesedését azzal, hogy botfülűnek, hamisnak bélyegzik
őket. Számos módszer áll a rendelkezésünkre, amellyel a tisztán éneklést,
az intonálást, a ritmust, a hangképzést, de még a társas éneklés képességét is
fejleszthetjük.
Tóth Márton
– Minél hamarabb. De azt figyelembe kell venni, hogy a
kisgyerekeknél nem ugyanazok a módszerek a célravezetők, mint a
felnőtteknél. Sokat kell énekeltetni a kicsiket, hogy ráérezzenek, miként
formálják a hangjukat. A fiúkról külön kell beszélni, náluk a mutálás
vízválasztó lehet. Előfordul, hogy egy évig is pihentetni kell a
hangjukat, majd szinte elölről kezdeni a hangképzést.
– Hol van a szolfézs szerepe az énektanulásban? És mit
tehet a tanár, hogy megszerettesse a gyerekekkel?
– A szolfézs fontos eszköz, hogy a gyerekek jól megtanuljanak kottát olvasni. Segítségével gyorsabban,
könnyebben, látják, hallják és szólaltatják meg a műveket. Ha játékosan,
kreatívan tanítják, izgalmas és szerethető tárgy lehet. A szolfézs a kulcs
az igazán komoly és nehéz darabokhoz – a zene birodalmához.
– Hogyan ismerhető fel, hogy valaki tehetséges?
– Természetesen vannak lényeges adottságok, ilyen a
szép hang, a jó hallás, a ritmusérzék és a muzikalitás. Ezek megléte azonban
nem elég, a képességeket gondozni kell. Például a precíz intonálás, a tisztán
éneklés mindennapos, örök feladat. Akiben megvannak ezek a képességek,
tehetséges. Aki kiműveli ezeket, igazán jó zenész.
– Hol húzódik meg a határ az amatőr és a profi
énekes között?
– A közvélekedés szerint a profi énekes az, aki az
éneklésből él. Én azt gondolom, ez kevés. Inkább az a képzett művész,
aki szívvel és szorgalommal, alázattal és igényességgel az éneklésnek él. Ehhez
sok tekintetben hasonlíthat az az amatőr énekes is, akinek nem ez a
foglalkozása.
Asztalos Andrea
– Milyen a jó zenepedagógus? – fordulok Asztalos Andreához, a kórusiskola magánének-tanárához.
– Senki sem születik annak, évek hosszú gyakorlata
teszi azzá. Elengedhetetlennek tartom a mély, széles körű zenei és
pedagógiai, pszichológiai tudás megszerzését, a folyamatos önképzést, tanulást
(„lifelong learning”,
élethosszig tartó tanulás), a legkülönfélébb oktatási módszerek ismeretét és
alkalmazását. Ugyanis minden korosztályt másként kell tanítani, ezenfelül más módszer célravezető ott, ahol hetente egy
ének-zene óra van, és más ott, ahol több. Fontos, hogy a pedagógus élvezze,
szeresse, amit csinál, és örömmel adja át a tudását a diákoknak. Mindennek
alapja a motiváltság.
– A pedagógus eszköze a saját személyisége.
Ez a zenei pályán jobban érzékelhető?
– A pedagógus kisugárzása, lendülete nagyon
meghatározó. Főleg, ha mindenkire figyel, ha mindenkihez van egy jó szava.
Az a feladatunk, hogy értékeket adjunk át. A pedagógus rossz hangulata nem
befolyásolhatja sem az óra menetét, sem az óra színvonalát, ezért bármilyen
gondunk, problémánk van, azt az osztálytermen kívül kell hagyni. Amikor pedig
belépünk, mérjük fel, a diákok aznap mennyire tudnak koncentrálni, milyen
kedvük van. Ha például nem elég aktívak a gyerekek, fel kell tudni rázni
őket. Ezért is tartom fontosnak a megalapozott szakmai ismeretek
birtoklását és az alapos felkészültséget, hogy a pedagógus rendelkezésére
álljon az improvizációhoz is szükséges tudástár. A kiegyensúlyozottság mellett
a következetesség is fontos pedagógusi tulajdonság.
– Milyen módszereket, elveket tart zenepedagógusként
fontosnak?
– A Kodály-módszer, vagyis az éneklésen alapuló zenei
tevékenység minden korosztályban és iskolatípusban működhet. Azokban az
iskolákban, ahol csupán heti egy ének-zene óra van, nem érdemes rögtön és
mindenáron az öncélú szolmizálással kezdeni. Lényegesebbnek tartom az éneklés
megszerettetését, hogy az éneklés örömforrássá váljon. Fontos a játékosság,
legnagyobb mértékben alsó tagozaton, ahol jól használhatók az énekes-mozgásos
gyakorlatok.
Nincs egyetlen üdvözítő megoldás: ahány csoport,
annyiféle módszert kell használni, annyiféleképpen kell megszólítani a
gyerekeket. Az éneklést sem lehet kötelezővé tenni, erre is motiválni kell
a gyerekeket. Tapasztalatból tudom, hogy ez nem könnyű. Volt szerencsém
egy műszaki szakközépiskolában harmincfős fiúosztályban tanítani. 9.
évfolyamon a mutáló diákok nem szívesen énekeltek, így zenetörténeti témákkal
foglalkoztunk. Kíváncsi voltam, hogy milyen zenét szeretnek,
kiselőadásokat tartattam velük a kedvenc stílusukról. Cserébe őket is
érdekelni kezdte, hogy én milyen zenét szeretek, és máris szívesebben foglalkoztak
a komolyzenével.
Az ének-zene tagozatos iskolákban természetesen más a
helyzet. Ott heti 4-5 órában sajátítják el a diákok a zenei írás-olvasáshoz
szükséges ismereteket, és elegendő idő jut a gyakorlásra is. De ott
is fontos, hogy a zenei elemek tanítása élményszerű legyen, örömöt adjon
nekik.
Sokszor emlegetjük a Kodály-módszert, de vajon tudjuk-e, mit jelent? Ifj.
Sapszon Ferencet, a kórusiskola alapítóját,
művészeti vezetőjét kérem meg, foglalja össze a módszer lényegét.
– A kodályi iskola nem zenészképző, hanem
embernevelő. Kodály nevelési rendszere mély antropológiai, pszichológiai
megalapozottságú, és érvényes igazságokra épít. Alaptétele, hogy a muzsika
nélkülözhetetlen a személyiség fejlődéséhez, az ember kiteljesedéséhez.
Kodály hitvallása szerint a zene nem cél, hanem eszköz, ezért mindenki számára
hozzáférhetővé kell tenni, amit az iskolai zeneoktatással lehet
megvalósítani. A jó zenének erkölcsi súlya és mondanivalója van, ezért a
gyerekekkel remekműveket kell megismertetni, amihez elengedhetetlen a
magyar zenekultúra megteremtése.
Igazi zenekultúrához pedig csak aktív zenéléssel
juthatunk. Kodály rendszere több fontos pillérre épül. Az egyik az ének, ami az
ember legközvetlenebb, legőszintébb megnyilatkozása. A szabad, hangszer
nélküli éneklés egyben a zene gyökere, és a zenei képességek legjobb iskolája
is. A gyermek minél korábbtól érintkezzen és táplálkozzon a legértékesebb
zenével. Ezért alapkő a népdal, a nemzeti értéket hordozó „századok
csiszolta tökéletesség”. A következő pillér a kottaolvasás. Zenekultúra
írás-olvasás nélkül ugyanúgy nem létezhet, mint irodalmi kultúra – mondja
Kodály. Elsajátításának hatékony eszköze a szolmizálás, ami megvilágítja a
zenei történést, és abban a hangok szerepét és összefüggésrendjét.
Sapszon Ferenc
– Hogyan működik a Kodály-módszer a gyakorlatban?
– Kodály koncepciója igazán hatékonyan csak egy
emberközpontú, nevelő iskolában működhet. Ez nem csupán egy zenei
program, az egész iskolának kell felvállalnia és képviselnie a kodályi
eszméket. Fontosnak tartom az örömteli, családias légkört, a nevelő
közösség, a gyerekek és a szülők személyes kapcsolatát. Kórusiskolánkban a
tanári kar egységes, minden tantárgyat egyaránt fontosnak tartunk.
Természetesen nem múlhat el nap ének nélkül. Emellett minden diák tanul
valamilyen hangszeren is. A gyerekeket megismertetjük a zenélés, a kóruséneklés
alkotó tevékenyégével, ami fáradságos munka, ámde életre szóló élmény és
örömforrás. Itt megtapasztalják, hogy mindenki egyformán fontos, és hogy olyan
remekműveket is képesek együtt megszólaltatni, amire egyedül képtelenek
lennének. A kodályi elképzelések megvalósítására a zenei általános iskola és
továbbfejlesztett változata, a kórusiskola az igazán alkalmas.
– Él-e még a valóságban a Kodály-módszer?
– Azt tapasztalom, hogy mai oktatási
rendszerünkből hiányzik a kodályi koncepcióra jellemző mély
megalapozottság. Tananyagban, intézményben, nem pedig gyermekben és értékekben
gondolkodik. Nagyon kevés helyen van igazi énekoktatás. Ennek negatív
következményeit az egész társadalomban tapasztaljuk, ezért is szükséges, hogy
újra felfedezzük és használjuk értékes kincsünket, a Kodály-módszert.
Kórusiskolánk küldetésének tartja a kodályi program életben tartását és
átmentését.
Több zenei tagozatos iskolára, illetve kórusiskolára
lenne szükség! Ahhoz, hogy meg tudjuk szólítani a gyerekeket, elkötelezett
tanárokra van szükség, s a foglalkozásoknak játékos, élményben-örömben gazdag,
alkotó jellegű, ízig-vérig muzikális eseményeknek kell lenniük. És
nélkülözhetetlen a tanár és a tanítvány szeretetteljes kapcsolata.
BARTÓK BÉLA ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
Magyarországon a zeneiskolákat az állam támogatja, így
sokkal több tehetséget fedezhetnek fel, mint ott, ahol csak magánúton lehet
valamilyen hangszeren játszani megtanulni. A zenei pályára
készülő diákok zeneművészeti szakközépiskolában tanulhatnak tovább,
majd a Zeneakadémián folytathatják tanulmányaikat. A hangszeres oktatás
világáról beszélgetünk dr.
Benkő Szabolcs
igazgatóval, valamint az iskola két tanárával, Devich Gábor klarinét- és Hargitai
Imre
zongoraművésszel.
Dr. Benkő Szabolcs
– Hol helyezkedik el az iskola az oktatási
rendszerben?
B. Sz.: – Az iskolát
maga Liszt Ferenc alapította 1840-ben. Ma 32 tanszakon oktatunk, a
hegedűtől a szaxofonig, a magánénekléstől a zeneszerzésig.
Középfokú intézményként a Zeneakadémia gyakorlóiskolája vagyunk, a pedagógiai
képzésben részt vevő hallgatók nálunk hospitálnak, gyakorlótanításukat is
itt végzik. A komoly hagyományok megtartása mellett az iskola feladatának tekinti
az innovációt is.
Hargitai Imre
– Hogyan oszlanak meg a közismereti és a zenei
tárgyak?
B. Sz.:
– Az iskolában a közismereti tárgyakat délelőtt, a zeneieket délután
oktatjuk. A zenészeknél elmaradhatatlan az állandó gyakorlás is, ami a heti 40
órás terhelés mellett komoly feladat. Azonban aki zenélni szeretne, annak ezt
vállalnia kell. Ez olyan, mint a sport, szükség van a nagyfokú fizikai és
szellemi állóképességre.
– Milyen többletet ad a diákoknak, hogy képesek
hangszeren játszani?
H. I.:
– Hangszeren játszani öröm, de életmód és gondolkodásmód is. A zene
segítségével minden helyzetben tudunk kommunikálni, érzelmeket kifejezni,
másokra hatni. Aki zenél, megtanul koncentrálni,
másokkal együttműködni, csapatban gondolkodni. Az ember lelke is nemesedik
a zene által. És csak általa mondhatjuk magunkat kultúrembernek. A zenetanulás
az egész társadalmat gazdagítja.
– Mikor érdemes a gyerekeknek megismerkedniük a
hangszerekkel, választani közülük?
B. Sz.:
– Az írás, olvasás alapkompetenciájával minden gyermeknek rendelkeznie kell,
hogy részt tudjon venni a zeneoktatásban. De ezután
már hangszerfüggő, hogy mikor kezd el játszani tanulni. Zongorázni,
hegedülni kora gyermekkorban érdemes elkezdeni, a fúvós hangszerekkel
később is meg lehet ismerkedni. De az lenne a jó, ha a hangszer, a zene
minél hamarabb a gyermek életének részévé válna.
Devich Gergely
– Van olyan, hogy egy diák rosszul választ hangszert,
ezért másikat kell neki javasolni?
D. G.: – Igen, ilyen is megesik, elsősorban
alkati okok miatt. Egy vékony, törékeny testalkatú gyereknek például nem való
az oboa, mert nem fogja tudni megszólaltatni. A fizikai adottságok közül fontos
még a kezek mérete, fúvós hangszereknél az ajkaké is. Akinek vékony ajka van,
soha nem lesz jó klarinétos vagy oboista. Jónak tartom, ha a zeneiskolába
jelentkező diákok minél több hangszert kipróbálhatnak, megismerhetnek, és
azután választhatnak. Ha valaki nem tudja, milyen hangszert válasszon, a
zeneiskolai tanárok segíthetnek a döntésben. Ez azért is célszerű, mert
így a kevésbé ismert hangszerekre is ráirányíthatják a figyelmet.
– Mikor és hogyan derül ki, hogy valakinek van-e
tehetsége egy hangszerhez és egyáltalán a zenéhez?
H. I.:
– A tanítás kezdetén, néhány hét alatt kiderül, hogy
van-e zenei érzéke egy diáknak. Azonban az nem elég, hogy jó a hallása és a
ritmusérzéke. Szükséges a fegyelem, a koncentráció és az elköteleződés is.
Fontos, hogy a tanulmányai megkezdése után ne szegje semmi se a kedvét, ne
szálljon el a lelkesedése. A motivációt felkészült tanárokkal, szereplési
lehetőséggel, programokkal lehet fenntartani. Nem csak versenyekkel.
Sokszor visszafogja a diákokat a fejlődésben, ha nem sikerül jó eredményt
elérniük egy-egy versenyen. Eredményesebbnek tartom a hangszeres találkozókat,
szakmai beszélgetéseket.
B. Sz.:
– A tehetség már kora gyermekkorban megmutatkozik.
Bizonyos fizikai adottságok, így például a kéz mérete, a termet,
befolyásolhatják a hangszerválasztást. De sokszor a tehetség átsegít
adottságbeli hiányosságokon. Ilyenkor merül fel a kérdés, hogy a tehetség és a
szorgalom miként oszlik meg. Előfordul, hogy a szorgalmas nagyobb
sikereket ér el, mint a tehetséges.
H. I.:
– A tehetség egyik fontos összetevője a
szorgalom. Csak legenda az, hogy valaki nélküle lett kiváló művész. A
tehetség alapvető jellemzője a tudásszomj. Azt is tudjuk, hogy mindig
mindent lehet egy kicsit jobban is csinálni. Minél tehetségesebb az ember,
annál inkább működik benne a hajtóerő a tökéletesség elérésére. Ez
pedig visszavezet a szorgalomhoz.
D. G.:
– A szorgalom akkor nyer értelmet, amikor egy koncert
szépen sikerül, hibátlanul és felszabadultan tud játszani a zenész. A gyakorlás
tehát elengedhetetlen. De a jó tanár rá tudja vezetni a tanítványát arra, hogy
a gyakorlás nem kín, hanem érdekes munka.
H. I.:
– Sok múlik a pedagóguson. Mivel egy zenetanár mindig nagyon sok időt tölt
a növendékével, lehetősége van példát mutatni és önmagán keresztül megszerettetni a diákokkal a zenét.
– Mikor mondhatjuk, hogy beérett a növendék?
D. G.: –Aki kedvtelésből tanul zenélni, akkor
érik be, amikor el tudja játszani a neki örömet szerző darabokat. Ha
valaki hivatásául választja ezt a pályát, meg kell felelnie a felvételi
követelményeknek, amelyek meghatározzák, hogy hova tud eljutni tanulmányai
során. Soha nem mondhatjuk, hogy beérett egy növendék, amíg élünk, érünk.
– Mikor érdemes saját hangszert vásárolni?
D. G.: – Ez elsősorban anyagi kérdés.
Szerencsés lenne, ha a családok megengedhetnék maguknak a hangszervásárlást, de
sajnos nem ez a jellemző. A növendékeim kevesebb, mint felének van saját
hangszere.
– Mire van szükség ahhoz, hogy valakiből jó
zenész legyen?
B. Sz.:
– Tehetségre és szorgalomra feltétlenül, de azon túl már egyénfüggő, hogy
kiből lesz jó zenész. Az pedig már egy következő kérdés, hogy milyen
pályát tud befutni. És ez nem csak az anyagiakon múlik. Látunk arra is példát,
hogy valaki nagyon nehéz körülmények közül érkezik, és kiváló zenész lesz.
Hargitai Imre tanít