SuomiFinland100-tunnus_sininen_RGB

levél – Egész Finnország énekel

Finnországi levél hazámból, Finnországból szülőhazámba Magyarországra

 

Kedves Olvasók!

Idei leveleim Finnország centenáriumi évének ünneplésével foglalkoznak. Az év témja: Yhdessä = Együtt. Az ünneplés egyik módja az együttes éneklés, erröl szól mai levelem.

 

Az ének- zene- erejét nem szabad alábecsülni, erre talán az egyik legjobb példa Észtország un. éneklö forradalma = laulev revolutsioon ami az ország  függetlenségéhez  vezetett.

 

Az emberek minden nehéz időben erőt merítettek az éneklésből, nem egyszer a katonák masírozás közben is énekeltek.  Ugyanigy együttes énekléssel ünnepelte a nép  a vidám dolgokat is.

 

Helsinkiben június 12.-én a város ünnepnapján az un. Helsinki napon  több zenei esemény  is volt,  ezek  között a Radio Suomipop nagy, ingyenes hangversenye a belvárosban.

 

Ugyanazon a napon a Helsinki városi zenekar az egész országot együttes éneklésre hívta ! Ez a rendezvény a Musiikkitalo/ A Zene Háza  nevü kultúrközpontban volt.

 

Musiikkitalo

 

Konserttisali_ArnoChapelle_parvelta (1)

 

LPR-arkkitehdit

 

Ez a modern kultúrközpont az LPR –arrkitehdit /építészek tervei szerint  –  Ola Laiho, Pekka Pitkänen és Ilpo Raunio – készült el 2011-ben.

 

Az eseményt a televízió egyenes adásban közvetítette. A változatos programban klasszikus zeneszámok és modern dalok is voltak, a dalok vetített szövege megkönnyítette az együttes éneklést, amin kb. 1700-an vettek részt. .

Jyväskylä városában október 7.-én 20 kórus énekelt egy hangversenyen, ez kb. 300 énekest jelent.  Ez az ötórás

Maratonhangverseny – a legszebb 100 kórus-dal köré épült.

 

images

Finnország 100 legszebb kórusdala

 

Középfinnország kórusai 100 dalt választottak ki előadásra.  A szervező a SULASOL  Suomen Laulajain ja Soittajain Liitto r.y /Finnország Énekeseinek és  Zenészeinek egyesülete nevű szervezet középfinnoszági alosztálya volt. Jyväskylä városát pedig  a finn kóruszene és zenei nevelés egyik központjaként tartják számon.

 

A hangverseny csúcspontja a közönség szavazatai alapján választott Finnország Legszebb Kórusmüve előadása volt. A szavazatokat interneten át elöre  lehetett leadni, de a hangverseny idején is volt még lehetöség  szavazni a legszebb müre. Ezt a címet fölényes többséggel Jean Sibelius Finlandia nevű műve nyerte. itt hallgatható meg a Viipurin lauluveikot nevű férfikórus előadásában.

 

Jean Sibelius Finlandia - Viipurin Lauluveikot -

 

Az együttes éneklés örömet jelent minden résztvevőnek . Ezt már a gyerekeknél is észre lehet venni, az óvodások is szívesen énekelnek együtt és sokszor mozgással kísérik az éneket.  Erre gondolva a kis gyerekeket tanító zenetanárok egyesülete = Varhaisiän musiikkiopettajat ry új gyerekdalt rendelt  az ünnepi év tiszteletére. A dalt Soili Perkiö zeneszerzö komponálta,  Hannele Huovi író  írta a dal szövegét. A dal neve

 Suomi 100 laulu /  Finnország 100 ének

A dal kottája itt található:

http://www.vamory.fi/imgusup/Suomi%20100%20nuotti.pdf

 

Az érdeklődőknek okvetlenül  figyelmébe ajánlom az alábbi you tube videot, ahol Espoo városának óvónöi tanulják az új dalt, hogy az hamarosan elterjedjen az összes espooi óvodában.

 

https://www.youtube.com/watch?v=PJMdIusK71U

 

Van Finnországban egy díjazott televízió műsor, a neve Pikku kakkonen = Kis kettes – a TV kettes csatornájának kis gyerekek részére sugárzott adása, mely hétköznapi délutánonként látható.

 

Pikku kakkonen

Pikku Kakkonen

 

Ez az program idén decemberben az ünnepi év örömére 100 gyerekdalt hoz majd nyilvánosságra. Ezeket 12 zenekar adja elő.

 

A függetlenség évtizedeinek dalai

A finnek emlékei élnek a függetlenség évtizedeinek dalaiban. Ezeket mindenütt énekelték, iskolákban és vendéglökben, templomokban és otthonokban, hangversenyeken és az utcákon.

December 3.-án du. 2-órai kezdettel  Helsinkiben a Hakasalmen huvila /Hakasalmi Villa  nevü épületben nagyszabású együttes éneklés lesz. Erre az ingyenes eseményre  mindenkit szeretettel várnak a rendezők.

 

320px-Hakasalmen_huvila

Hakasalmen huvila

 

Az épület eredetileg nyári lakóhelynek készült C.J. Walleen tartományi kormányzó családja részére. Tervezője Ernst Lohmann német épitész volt, a házat angol stílusú kert vette körül. Az itt decemberben  éneklendő dalokat a közönségtől gyűjtötték össze a főszervezők, Helsinki városi múzeuma és a Zenei irattár .  Jere Jäppinen múzeumi kutató   vezetésével a közönség, azaz az éneklés résztvevői mindenféle dalt énekelnek majd a Metropolia zenekar közreműködésével.

 

Végül de közel sem utolsó sorban még egy együttes  kórushangversenyről legyen szó . Ezt a hangversenyt Budapesten tartották a 100-éves Finnország tiszteletére október 20.-án magyar és finn résztvevőkkel.

 

 

Finn-magyar kórusok Budapesten

 

Ezen az együttes hangversenyen a helsinki Kullervo kórus, a sátoraljaújhelyi INTERVOX nöi kórus, a budapesti Musica Da Vinci vegyeskar és a Vass Lajos budapesti kórus énekelt. Összesen több mint 200 énekes vett részt a koncerten.  A nagysikerű hangverseny fővédnöke Finnország budapesti nagykövete Petri Tuomi -Nikula volt.

 

Kedves Olvasók!

 

A mai globalizált és multikultúrális világban szükség van valamire, ami egyesíti az embereket faji, nyelvi, kulturális és vallási különbségek nélkül.  És ez a ZENE – így csupa nagybetűvel. Ez egyesít minket Finnországban is az idei centenáriumi évben.

 

Judit Mäkinen

 

 Forrás:

·       http://www.meteli.net/musiikkitalo%2Bhelsinki

·       http://www.ark-lpr.fi/toimisto/

·       https://www.musiikkitalo.fi/fi/tilat/konserttisali

·       http://www.vamory.fi/

·       http://www.vamory.fi/imgusup/Suomi%20100%20nuotti.pdf

·       http://helsinginkaupunginorkesteri.fi/en/news/residents-of-the-helsinki-music-centre-launch-an-orchestra-academy

·       https://areena.yle.fi/1-4254403

·       https://yle.fi/uutiset/osasto/news/sibelius_finlandia_overwhelmingly_voted_most_beautiful_finnish_choral_music/9872073

·       https://www.youtube.com/watch?v=PJMdIusK71U

·       https://yle.fi/aihe/lapset/pikku-kakkonen

·       http://suomifinland100.fi/project/itsenaisyyden-laulut/

·       http://suomifinland100.fi/project/suomi-100-kaikki-laulavat/

·       https://fi.wikipedia.org/wiki/Hakasalmen_huvila