Nagykanizsa Város Vegyeskara a
Riva del Garda-i versenyen

 

/élmény - és úti beszámoló/

 

 

     Immár 12. alkalommal rendezték meg 2017. október 14-18. között az In Canto sul Garda Nemzetközi Kórusfesztivált és Versenyt, 19 országból 33 kórus részvételével. Kórusunk 45 énekessel képviselte Nagykanizsát és Magyarországot, két kategóriában, amatőr-felnőtt vegyeskarok, és egyházi kórusok. Hazánkból rajtunk kívül még két kórus nevezett a versenybe: az ajkai Jubilate Nőikar (vez.: Hartinger Nándorné) és a budapesti Eötvös József Gimnázium Ifjúsági Vegyeskara (vez.: Lánczky Edit). Utóbbiak szintén két kategóriában, ifjúsági vegyeskarok és egyházi kórusok. (Kár, hogy ifjúsági vegyeskari kategóriában csak ők indultak.)

 

 

     Kórusunk 42 éves fennállása során több karnagy is tevékenykedett. Az ő munkájukat vette át két évvel ezelőtt Cseke József karnagy, aki a vegyeskar énekkultúrájának teljes megújítását tűzte ki célul. Az elmúlt két év során javult az összhangzás, az egységes megszólalás, aktív hangképzésen estek át az énekesek. Megújult a repertoár, egymást követték a fellépések. Első lépésként 2016-ban részt vettünk a Mária Rádió versenyén, ahol ezüst fokozatot értünk el. Ez bíztatás volt számunkra, hogy jó irányba haladunk.

     2017 tavaszán döntöttünk úgy, hogy jelentkezünk nemzetközi megmérettetésre. Erre adott jó alkalmat a Riva del Garda-i verseny. A szakmai felkészülés mellett, meg kellett teremtenünk az anyagi hátteret is, hiszen egy ilyen volumenű versenyre való utaztatása 50 embernek, nem kis tehertétel. Ebben Nagykanizsa Város Testülete és Dénes Sándor polgármester úr is nagy segítségünkre volt.

     Szeptembertől a szakmai felkészülés egyre erőteljesebbé vált, segítségünkre sietett Viszló István (Nemzeti Énekkar) is, aki hangképzéssel erősítette az énekkart, ellátott bennünket tanácsaival. Aztán elérkezett a várva várt nap, október 14-én 00.00 órakor elindultunk Olaszországba. Megérkezésünkkor megtapasztalhattuk a rendezők mindenre kiterjedő figyelmét. Profi szervezés, gördülékeny lebonyolítás. Talán így foglalhatnám röviden össze.

 

 

     A Hollerung Gábor és Horváth Piroska nevével fémjelzett szervezet mindent megtett annak érdekében, hogy a kórusok ne csak jól érezzék magukat, hanem teljes erejükkel a versenyre tudjanak koncentrálni. Olyan időbeosztása volt kórusunknak, hogy mindenhová időben oda tudtunk érni, megfelelő körülmények között gyakorolhattunk, és még arra is volt lehetőség az akusztikai próbákon kívül, hogy a zsűri előhallgassa kategóriáink műsorait, tanácsokkal lásson el bennünket. Ez nagy megnyugvással járt számunkra, hiszen a zsűrinek már volt egy „alapképe” rólunk, és segítő tanácsaikkal jobbá váltak a produkciók. Köszönet a szervezőknek és a nemzetközi zsűri tagjainak: Valerija Fischbach (HR), Jürgen Faßbender (DE), Aarne Saluveer (EE), Hollerung Gábor (HU), Battista Pradal and Enrico Miaroma (IT).

Hatalmas élmény volt a megnyitó ünnepség, illetve énekelni a város modern építésű, kiváló akusztikájú Szent József templomában. Igazi adrenalin „fröccs”, életre szóló élmény volt ez minden énekkarosunknak. A versenyprogram mellett jutott idő a város és fantasztikus környékének megtekintésére is. Belemerülhettünk a kiváló olasz gasztronómia csodáiba, ugyanakkor találkozhattunk oldottabb hangulatú Barátságkoncerten más kórusokkal is.

 

 

     A díjkiosztó záróünnepséget a Nagydíjért való versengés előzte meg. A kategória győztes kórusok itt mérhették még egyszer össze tudásukat. A Grand Prix versenyen az Észak európai kórusok túlsúlya volt jellemző. Pazarul kivitelezett modern, kortárs művek sokaságát hallhattuk tőlük. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, de a győztes finn kórus megérdemelten nyert.

          Mi persze a rácsodálkozás mellett már azon izgultunk, hogy vajon milyen eredménnyel zárunk? Kitörő, elementáris öröm fogadta az első arany diplománk bejelentését, ami csak fokozódott a második arany bejelentésekor. Megható volt látni a sok könnyes szemet, az önfeledt örömöt. A még velünk éneklő néhány alapító tag meghatottan mondta: „Beérett több évtizedes munkánk gyümölcse.”Jóleső érzés volt fogadni a zsűri és a versenytársak gratulációit. Nagykanizsa Város Vegyeskarának történetében először fordult elő, hogy hazai vagy nemzetközi versenyen arany diplomát értünk el, és mindjárt kettőt is

 

             

 

A nemzetközi trendben arany 1-es fokozatot kaptunk, ami jól mutatja a kórus helyét a külföldi mezőnyben. Arra is rámutat ez az eredmény, hogy van még hová fejlődnünk, hiszen a legmagasabb fokozat az arany 10. Az elkövetkezendő hónapoknak és éveknek, szívós munkával kell eltelniük a további fejlődéshez. Ezt a versenyt bátran ajánlhatom hazai kórusainknak, hiszen ha sikerül az anyagi hátterüket biztosítani ehhez a rendezvényhez, nem fognak csalódni sem a szervezésben, sem a versenyzésben.

 

Cseke József karnagy és Kálovics Ferenc elnök