NÉMETH TAMÁS*

 

Emlékhangverseny Ungár Imre halálának 45. évfordulója alkalmából

 

http://www.parlando.hu/2012/2012-5/Ungar-Nemeth_elemei/image002.jpg
Ungár Imre (1909-1972)

 

A Zeneakadémia, valamint a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) a Fehérbot Nemzetközi Napja alkalmából Ungár Imre emlékhangversenyt rendezett 2017. október 15-én a LFZE Solti teremében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

Dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke ünnepi beszédében elmondta, hogy a Zeneakadémia azért is fontos helyszín számunkra, mert bő száz évvel ezelőtt ezen a helyen állt a Vakok Intézete. Beszélt a vakok és gyengénlátók érdekvédelmében elért eredményekről, a Braille-írás fontosságáról, a segédeszközök fejlődéséről, a vakvezető kutyák jelentőségéről, majd kitüntetéseket adott át három kiemelkedő látássérült aktivistánknak.

 

A Braille-írás gyakorlati alkalmazását reprezentálta az elnök mellett az est háziasszonya, dr. Nagyné Berke Mónika és jómagam is pontírású szövegeink felolvasásával.

 

Az emlékkoncert elé e sorok írója mondott beszédet, majd a koncert megnyitásaként felidéztük Ungár tanár úr játékát archív filmfelvételről. Ezt követően tanítványai, dédunokája és sorstársai zongorajátékukkal emlékeztek rá. Alábbiakban az ott elhangzott beszédemet olvashatják:


Tisztelt Hallgatóim!


Nekem jutott az a kitüntető feladat, hogy halálának 45. évfordulóján emlékezzem Ungár Imrére, a Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművészre, a legendás Chopin-játékosra, sorstársunkra, tanáromra, akinek zenei pályámat köszönhetem.


A szűkre szabott idő miatt csak villanásszerűen tudom bemutatni életútját. Ugyanakkor módjukban lesz hallani és látni a művészt, valamint fiát, aki verssel emlékezik Róla és dédunokáját, Szüts Aport, aki zongorajátékával örvendezteti meg Önöket.


De hogyan is indult ez az alig 64 évet felölelő életpálya?


Ungár Imre 1909-ben született Budapesten, zsidó család ötödik sarjaként. Látását hároméves korában veszítette el. Az ezt követő válságos időkről és pályája kezdetéről így beszél egy rádióműsorban. (Felvételről hangzott el.)


"Mint négy-ötéves gyerek, miután nem láttam, nagyon sokat unatkoztam. És nagyon sokat lógtam a mamám szoknyáján és emlékszem, hogy bőgtem, hogy 'Mama, mit csináljak? Mama, mit csináljak?', mert nem tudtam pontosan, hogy mivel üssem agyon a napot. S ezzel sok gondot is okoztam a szüleimnek. Én hat éves voltam akkor, amikor zongora került a házba, a nővérem sírta ki magának tulajdonképpen a zongorát, és attól kezdve, hogy a zongora a házba került, azóta semmiféle probléma nem volt már velem, mert én reggeltől estig ott ültem a hangszer előtt, megvolt a játékom, amivel egész reggeltől estig el tudtam játszani, szóval rettenetesen szerettem ezt a játékszert.


Az első tanárom az szintén egy sorstárs tanár volt [Rosenfeld Izsó] egy vak ember, aki azonban maga is Thomán Istvánnál végzett. Thomán István ugyanis Liszt növendék volt ugye, és korának egyik legnagyobb zenepedagógusa egyáltalán, Bartók és Dohnányi tanára, nagyon, különösen kedvelt, szóval szeretett foglalkozni sorstársakkal, kimondottan volt néhány vak növendéke. Mert úgy találta, hogy sokan közülük nagyon muzikálisak, és aztán az én első tanárom is nála végzett. Befejeztem magánúton a harmadik- és negyedik akadémiai osztályt, ahogy azt akkor hívták, és aztán bekerültem a tanárképzőbe. Én mást nem is végeztem. Semmiféle művészi oklevelem nincs, nem is volt szándékomban, vagy legalábbis nem is hittem benne, hogy valaha mást fogok csinálni, mint hogy zongorát fogok tanítani. "


Eme szerény megnyilatkozása után lássuk az ifjú fejlődését: zenei tanulmányait a Vakok Wechselmann intézetében Rosenfeld Izsó vak zenetanár alapozza meg. A Zeneakadémián zongorajátékát Thomán István, Liszt Ferenc egykori tanítványa tökéletesíti. 16 évesen adja első önálló koncertjét ezen épület falai között. A következő évben neki ítélik Budapest tehetségvédelmi versenyének első díját. Ettől fogva rendszeresen koncertezik. 1932-ben, 23 évesen megnyeri a varsói Nemzetközi Chopin-versenyt. Ezt követően megházasodik. Nőül veszi Gelléri Ilonát, aki 40 éven át hűséges társa és segítője mindenben.

 

https://geocdn.fotex.net/static.hungarotonmusic.com/images/artworks/53/7453-500px.jpg

Imre Ungár plays Chopin - 24 Preludes, Op. 28

(HUNGAROTON felvétel)


A verseny győzteseként számos meghívást kap Európa különböző országaiba. Évente kb. 70 koncertet ad, melyekre felesége elkíséri. A háború híre Hollandiában éri őket, ahol éveken át kénytelenek bujkálni a Gestapo zaklatása elől.


1943-ban hazatérnek Budapestre, ahol származásuk miatt sorstárs zenetanár kollégája, Jármer Lajos rejtegeti a házaspárt. Az üldöztetés lelkileg megviseli őket. 1945-ben születik meg egyetlen gyermekük, István, s ez új életerővel tölti el a szülőket.


A koncertezést itthon újra folytatja és magántanítványokat vállal. 1949-ben kinevezik a Zeneakadémia professzorává, ahol 23 éven át, egészen haláláig tanít. Emellett ellátja a szegedi és debreceni Zenetanárképző Intézet szakfelügyeletét. Művészi tevékenységéért előbb Kossuth-díjjal, később Liszt Ferenc-díjjal tüntetik ki.

 

Ungár Imrét életre szóló barátság fűzi Fischer Annie (zongoraművész), Tóth Aladár (zenetudós) és Szabolcsi Bence (zenetörténész) társaságához. Szakmai segítője, lelki társa, zeneakadémiai kollégája, Gát József, akire mindig számíthat.

 

De nem feledkezik meg sorstársairól sem. Humánus lényével, segítőkészségével elvállalja a Vakok Szövetsége alelnöki tisztét, melyet 20 éven át tölt be. Gondozza a Szövetség zenei életét: megalapítja a Zenei Szakosztályt, a nagyhírű Homérosz kórus zeneakadémiai koncertjein rendszeresen közreműködik. Felkarolja a vak zenetanárok képzését és elhelyezését. Cikket ír  a „Parlando-banA vak muzsikus szerepe társadalmunk zenei nevelésében” címmel. (A cikk itt olvasható: http://www.parlando.hu/Vakmuzsikus602.htm)

 

Az ifjúságot zenetanulásra, sportolásra és állandó olvasásra buzdítja. Ő maga több nyelven beszél és megszállott olvasó.


A kiváló tanár tanítványait családtagjainak tekintette. Jómagam 1965-től 1970-ig voltam növendéke. Körültekintő irányításának köszönhetem zenei pályámat. Diplomaszerzésem után atyai gondoskodással készített fel zenei versenyekre.

 

1972 novemberében váratlanul bekövetkezett halálával súlyos veszteség érte a magyar zenei életet. A sorstársi közösség tisztelgésül domborműves portréját Szövetségünk előcsarnokában helyezte el, emlékezvén kiváló elődünk példás életére.


1991-ben tanárom tiszteletére megalakítottam az Ungária Zongoranégyest, melyben négy vak zenetanár kétszer négykezes formációban koncertezett 17 éven keresztül itthon és külföldön. 2002-ben, halálának 30. évfordulójára Szövetségünk felkérésére a Magyar Rádió Ungár Imre stúdiófelvételeiből 2 CD-korongos albumot állított össze. Születésének 100. évfordulóján növendékei hangversenyt adtak tiszteletére a régi Zeneakadémián.

 

Szemlőhegyi lakhelyének falán emlékét márványtábla őrzi.


Apai örökségét István fia középiskolai énektanár és karnagyként gyümölcsöztette közel 40 éven át az ifjúság nevelésében. Tanári hivatását a zenei közművelődés nívós terjesztése érdekében a „Parlando” c. zenepedagógiai lapban közölt számos cikke példázza.

Megemlékezésem zárásaként átadom a szót Ungár Istvánnak, aki édesapjáról írt versét mondja el.

 

UNGÁR ISTVÁN


SÍRFELIRAT
 
Hogy visszavonhatatlan,
Hogy nem lehet helyrehozni már…
Hiába reméltünk, erősebb a halál.
Nem törődött velünk s mi kik itt maradtunk
Most eszmélünk fel, mily mélységbe zuhantunk.
 
Hogy visszavonhatatlan,
Hogy nem lehet helyrehozni már…
Görcsbe szorult keze, hangszerén már nem jár.
Kit a sors oly nagylelkűen adott
Keményen és durván tőlünk elragadott.
 
Két, üvegből csiszolt szeme fényt nem látott,
Szíve mindnyájunknál távolabbra látott.
Nem volt gondolatom, amelyet nem ismert,
Titok maradt Ő, bár megmutatott mindent.
 
Engem gazdaggá tett, végtelen gazdaggá,
A zene általa tett örökre boldoggá.
Bach, Beethoven, Chopin világa volt övé
S mozarti mosollyal áll a bajok fölé.
 
Egyszerű emberként fejedelmi bölcs volt,
Legbensőbb barát és távoli eszmény volt.
Megnyílott előttem az Ő birodalma,
Isis szentélyébe lettem beavatva.
 
Nem látok nélküle, gyújtsanak világot,
Van-e ki látja mind, azt, amit Ő látott?!
A fiú, ím némán és értetlenül áll,
Hogy visszavonhatatlan
S hogy nem lehet helyrehozni már.
 
(1972. november
Édesapám halálakor)


A megható vers után Ungár Imre zongorajátékát idéztük fel J. S. Bach f-moll zongoraversenyének II. és III. tételével egy 1969-es archív TV-felvételről Sándor Frigyes vezényletével.


A tényleges koncert ezután következett a tanár úr növendékeinek és sorstársainak előadásában. Kezeik alatt Mozart, Schubert, Horváth Attila (vak komponista), Debussy, Grieg és Chopin muzsikája kelt életre. (A koncert programja a Zeneakadémia honlapján:
http://zeneakademia.hu/klasszikus/-/program/ungar-imre-emlekkoncert-20171015-1700#)

Az ünnepi esemény teltházat vonzott. Számos látássérült tagtársunk érkezett vidékről. Néhányan vakvezető kutyussal jöttek. Az ápolt, jól képzett négylábúak fegyelmezetten viselkedtek. (A Solti terem most fogadott először ilyen "hallgató"-kat.)  A hosszas vastaps és a pozitív visszajelzések bizonyítják, hogy Ungár Imre életpéldája, tevékenysége ösztönzőleg hat tanítványai és a magyar vak muzsikusok, zenetanárok életében.


A hálás hallgatóság emelkedett lelki állapotban, emlékezetes zenei élményekkel távozott a rendezőség kedves hostesseinek segítségével.

Köszönet a Zeneakadémia és az MVGYOSZ vezetőinek és minden résztvevőnek a feledhetetlen koncertért.

 

 





* Vak zongoraművés-tanár, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola egykori tanára. Ungár Imre vak zongoraművész növendékeként szerzett diplomát 1970-ben. Több nemzetközi zenei versenyen szerepelt sikerrel. Rendszeresen koncertezik itthon és külföldön. Tanítványai közül Érdi Tamás zongoraművész, Horváth Balázs zeneszerző és Márkus Norbert jazz-művész értek el kimagasló eredményeket a művészpályán. 1991-ben létrehozta az Ungária Zongoranégyest, mely kétszer négykezes formációban négy nemlátó muzsikust foglalkoztat. Együttesével és szólójátékával számos jótékonysági hangversenyt adott.