SIMON GÉZA GÁBOR
Hívószó: jazz
151 jazzfilm a budapesti
mozikban
1928-1950
A NAPLÓ ADATAI SORRENDBEN
Jelen
naplóbeli sorszám. Film magyar címe /Zárójelben a kevésbé ismert, esetleg csak a
forgalmazási engedély megkérésekor adott "ideiglenes" cím, illetve
azon címek, amelyeket az 1950 utáni mozi- és/vagy tv-forgalmazás adott az egyes
alkotásoknak/.
(Film eredeti címe/i/).
Kibocsátó ország, illetve a bekategorizálás szerinti besorolás/ok/ (film milyensége /fekete-fehér, vagy színes/, hossza méterben és percben). Az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság hivatalos adatai szerint (méter), IMDb (perc).
A kibocsátó ország szerinti ősbemutató időpontja.
Budapesti (magyarországi) bemutató feltételezett ideje és helye a korabeli napisajtó moziműsorainak alapján – a filmek összes ismert magyar címére történő kutatás alapján. (A további hetek budapesti, illetve vidéki műsorainak felsorolásától természetesen általában kénytelenek vagyunk eltekinteni. Kivételt csak egy-egy érdekes reklám, vagy recenzió jelenthet, amelye/ke/t a film ismertetése részbe soroltunk be.) A magyar mozgókép forgalmazók zsáner szerinti besorolásai (amelyek teljes mértékben a forgalmazóktól függtek s így igen sok variációra adtak lehetőséget).
A film ismertetése jazzszempontból – lehetőség szerinti korabeli recenziók/kritikák idézeteivel.
Megjegyzendő, hogy a
filmek engedélyeztetése során a filmek eredeti címét illetőleg számos
apróbb elírás született, amelyek a Budapesti Szemlében nyilvánosságra került
okiratokból jól megállapíthatók. Ezen elírásokat a kutatómunka során az eredeti
címekre értelemszerűen visszamódosítottuk.
*****
Jack Payne és jazz-zenekara ( YouTube
)
Jack Payne And His Band (1935)
(3:26)
1. Régi
dal (Jack Payne és jazz-zenekara) /Jack Payne, a világ leghíresebb
jazz-dirigense és zenekarának egyetlen filmje: Régi dal; A régi dal; Egy régi
dal/
Say It with Music
Ősbemutató: Dominion Theatre, Tottenham Court Road, London, Nagy Britannia, 1932. november 14.
Hangos színmű 8
felvonásban, a British and Dominions filmgyárban 1933-ban készült,
1934. január 17. City filmszínház (Vilmos császár út 36.). Napi 4 előadásban + Corso mozgó (Váci utca 9.)
Hangos színmű; jazz-dráma
Jack Payne angol zenekarvezető (1899-1969) (Pinterest )
Jack Payne angol zenekarvezető (1899-1969) ebben az időszakban hazánkban az egyik legismertebb és tegyük rögtön hozzá: legelismertebb jazz big band karmester volt. Londonban készült hangfelvételeit a művész cégek közti vándorlását követve előbb a budapesti Columbia lerakat képviselte és igen jelentős példányszámban forgalmazta is. A londoni Crystalate Gramophone Company az Imperial lemezmárkán a Jack Payne and His Band név alatt megjelent gramofonlemezek egy jelentős részén Jack Payne fotóját is reprodukálta a lemezcímke legfelső részén. A hatást bőségesen fokozta, hogy az Imperial Record a nagy példányszámban rendkívül olcsón előállítható egyen tasakok helyett az elsők között készíttetett olyan fotós tasakokat, amelyeken a zenekarvezető és zenekara egyaránt jól látható volt. Ezen felvételek igen nagy keresletnek örvendtek Magyarországon is és a hatalmas kereslet kielégítésére előbb a Kelen Péter Pál vezette Kristály K.P.P., majd a Székely testvérek Kristály Sz.P.B. márkája licence-szerződéssel megvásárolta a hazai gyártatás és forgalmazás jogát.
A művész rendkívüli népszerűségét (eladhatóságát) jól mutatja, hogy filmje bemutatásakor a megszokott, lakonikus, egy-két mondatos recenziók mellett már kisebb cikkekben is méltatták a film erényeit.
"Régi dal. A City és Corso mozgóképszínházak mutatták
be a Régi dal című amerikai
hangosfilmet. A film úgynevezett jazz-dráma, amelynek középpontjában Jack
Payne, a híres amerikai jazzkarmester áll, 24 tagú »csoda-zenekarával«. Jack
Payne és zenekara mostanában rendkívül népszerű Amerikában és mindenütt a
világon, ahol a zenekar játékáról készült gramofonfelvételeket terjesztik.
Ügyes mese ad alkalmat Jack Paynenek és zenekarának, hogy legjobb számaikat
hozzák a közönség elé, és hogy ezek között a számok között bemutassák a
nagyszerűen feldolgozott Régi dalt is, azt a dalt, amely a harctéren született,
Zeppelinek és repülőgépek pusztító bombatüzében, és amely dalnak
szerzője közben elvesztette emlékezőtehetségét. Jack Payne évekkel
későbben találkozik ezzel a szerencsétlen zeneszerzővel,
visszaemlékezik a Régi dalra, zenekarának műsorára tűzi és a zenekar
játékába akarata ellenére is bevonja magát a zeneszerzőt is, aki az
ismerős akkordok zengésében ismét rátalál önmagára. A rendezés minden
tekintetben sikerült, Jack Payne produkciója elsőrangú, a zenekar játéka
meglepően finom és hatásos. A film sikert aratott, (f. i.)"[1]
"A régi dal.
Bemutató a City. és Corso-mozgószínházakban.
A modern zeneművészetben jelentős szerepet
játszik a jazz. A világ nagyvárosaiban számos olyan jazz-zenekar működik,
amelynek játéka valóban művészi és sok olyan jazz-karmester, aki a
hangszerelést és a zenekar vezénylését művészetté fejlesztette. Ezek közé tartozik Jack Payne londoni jazz-karmester
is, aki maga is kitűnő zenész, és akinek zenekara szenzációszámba
menő hangversenyeket szokott adni Londonban.
Jack Payne a
főhőse és középpontja annak a filmnek, amelyet Régi dal címmel a
City- és Corsó-mozgószínházak kedden mutattak be Budapest 'közönségének. A film
új műfaj: jazz-dráma. Tartalma az, hogy Jack
Payne-nek egy bajtársa, aki a fronton egy
hadirepülés alkalmával lezuhant, elvesztette emlékezőtehetségét mindarra
vonatkozólag, amit a zuhanás előtt átélt. Így arra sem emlékszik, hogy a
Mondd el dalban! című népszerű slágert ő írta. Jack Payne találkozik a
zeneszerzővel, aki nyomorog, és akit rá akar bírni, hogy ne klasszikus
zenét, rapszódiákat, szonátákat írjon, hanem slágereket, amiből pénzt
kereshet. Az orvos, aki a zeneszerzőt megvizsgálja, azt mondja, hogy csak
valami nagy idegrázkódtatás segíthet rajta. Jack
Payne erre egy előadáson beugratja őt,
hogy zongoristája helyett játssza a zongoraszólamot és az előadáson a
zenekarral eszébe juttatja a zeneszerzőnek a múltját és azt a régi dalt.
Eltekintve attól, hogy a film telve van a legremekebb
zeneszámokkal és Jack Payne zenekarának muzsikájával, az a drámai jelenet, amelyben a
zenekar a zenéjével juttatja eszébe a zeneszerzőnek múlt életét, a
legbravúrosabb. A különböző hangszerek hozzák a régi motívumot, mindenféle
variációban és modulációban, míg végre felébresztik a zeneszerzőben szunnyadó
emlékeket.
Rendkívül érdekes, művészi és elejétől végig
újszerű film a Régi dal, amely fotográfiában, rendezésben is méltó a
kitűnő zenéhez, és amelynek sikerét még az is növeli, hogy Jack Payne rokonszenves és ügyes
színésznek is bizonyul.
A közönség a bemutatón minden zeneszámot megtapsolt."[2]
Pár nappal
később a Népszava egy pársoros kis írással emlékezett meg a darab
bemutatójáról:
„Régi
dal." (Bemutatta az Omnia és City Filmszínház.) Teljesen
újszerű ez a film, jazzrevü,
amelynek középpontjában Jack Payne
és nagyszerű zenekarának attrakciója áll. A zenekar minden egyes tagja
külön-külön is mint szólista, énekes, akrobatikus táncos, elsőrangú
teljesítményt nyújt, Jack Payne pedig nemcsak
mint karmester, hanem mint kitűnő
zongorista és jazzénekes is bemutatkozik."[3]
Hatvany Lili így írt a Színházi élet hasábjain:
„Ugyancsak egész kedves a »Régi dal«, melynek főhőse Jack Payne, a gramofonlemezekről ismert 'jazzkarmester. Pár éve volt ilyesféle film, amikor Paul Whitman [sic!] és zenekara mutatkozott be. Olyan jazz reklámfilm-féle ez, aki látja, és akinek tetszik a zene, megveszi a gramofonlemezeket. Paul Whitman [sic!] csak zenészi tehetségét fitogtatta és vitte vásárra, Jack Payne barátunk ellenben tehetségén kívül kitűnő szívbeli tulajdonságait is bemutatja a nép és katonaságnak. Jazz előadása körül kis mesét épített, szegény volt ezredtársáról, aki a háborúban elvesztette emlékezőképességét, és akit aranyszívű Jack mester felkarol, és egy régi fial segítségével újra talpra állít. Tulajdonképpen zseniális gondolat ismert személyiségeket úgy népszerűsítem, hogy pont akkor kapja le őket a filmgép, amikor éppen jót tesznek. Ajánlom a Heti Híradó figyelmébe, hogy ezentúl pénzügyminisztereket olyankor fotográf álljanak, amikor éppen elengedik az adót, bankárokat, amikor koldusnak pénzt adnak, primadonnákat, amikor csecsemőiket pályázzák tisztába.”[4]
*****
Sirens of Syncopation. Eredeti teljes címe: Headliners
(1935-1936 Season) (#2): Sirens of Syncopation
Zenés film 1 felvonásban, a Paramount filmgyárban 1935. évben készült,
Amerikai zenekar; Zene
Ősbemutató: USA, 1935. augusztus 23.
1936. április 9. Royal Apollo (Erzsébet körút 43-47.) Hétköznap 4, vasár- és ünnepnap 5 előadásban, az első előadás mindig félhelyárakkal.
A filmet a bemutató évének végéig számos filmszínházban játszották.
A film magyar címadása különösen figyelemreméltó. Különösen 2017-ben, amikorra ezt a zenekart – sajnos nagyon méltatlanul – "elfeledték" a jazzrajongók. Bár itt inkább arról beszélhetünk, hogy ezt a nagyszerű, sokoldalú swing jazzt játszó zenekart egyszerűen "elfeledtették" a nagyközönséggel. Voltak sokkal nagyobb érdekérvényesítő képességűek a zenei szakmában, akik egy másfajta jazzkánonban hisznek és ezt (szinte) tűzzel-vassal végigviszik. A digitalizáció és az internet a sok-sok hátrány mellett az ilyen esetben azonban visszaüt, ha úgy tetszik, akkor a fagylalt visszanyal, és a zenekarvezetőről és all girl big bandjéről szerencsére nemcsak szimpla adatokat, fényképeket találhatunk eme oldalakon, hanem hang- és képfelvételeket is.
*****
3. Az orosz
jazzkirály /Orosz jazzkirály; Orosz jazzvarieté/
(Dave Apollon et Comp in The Wishing Stone. Eredeti teljes címe: Melody Masters (1934-1935 season) #11: Dave Apollon and His Orchestra in The Wishing Stone.)
Amerikai
zenés film 1 felvonásban, a Warner-First filmgyárban 1935/36. évben készült (fekete-fehér,
Ősbemutató: USA, 1935. június 8.
1936. április 17., Corso (Váci utca 9.) délelőtt 11-től öt előadásban, az első két előadás fél helyárral
A kisfilm a mozik műsorában igen különböző minősítésekkel szerepelt: varieté, zenefilm, zenés film. 1937 januárjáig változó intenzitással szerepelt a mozik programjában, időnként az éppen Zenélő dámák címmel futó Ina Ray Hutton filmmel azonos előadásokon.
Dave Apollon mandolin művész ( Mandolin Cafe )
A kijevi orosz zsidó családban 1898-ban született Dave Apollon (eredeti nevén Denis Apollonov, oroszul Денис Аполлонов) egyike a huszadik század legjelentősebb mandolin játékosainak. 1912-ben alapította első mozi zenekarát, majd az Amerikai Egyesült Államokban vaudeville produkciókban szerepelt. Számos ragyogó jazzfelvétele közül a Sweet Sue, a Paganini Stomp, a Mandolin Blues és a Russian Rag a legismertebbek. Utóbbi kettő szerepel a String Ragtime (Yazoo L-1045) LP-n is, mint a korszak jellemző orosz folk alapú etno ragtime-os/jazzes Dave Apollon-kiadványai. Összegyűjtött felvételei az Acoustic Disc két CD-s kiadásában The Man With The Mandolin címmel jelentek meg (ACD-27). Az 51 felvétel nagy része közismert jazzstandard.
A szóban forgó kisfilmben Dave Apollon 11 tagú, fülöp-szigeteki jazz bandjével játszott, többek között a Sweet Sue és a Tiger Rag című standerdeket.
*****
4. Harmonika-Jazz
(Borrah Minevitch and his Harmonica Rascals. Eredeti teljes címe: Melody Masters (1934-1935 season) #12: Borrah Minevitch and His Harmonica Rascals)
Amerikai
zenés bohózat 1 felvonásban a Warner-First filmgyárban 1935/36. évben készült (fekete-fehér,
Ősbemutató: USA, 1935. július 6.
BORRAH MINEVITCH & HIS
HARMONICA RASCALS (6:01)
BORRAH MINEVITCH & HIS HARMONICA RASCALS (2:07)
1936. május 8., City
Filmszínház (V., Vilmos császár út 36-38.) Napi 4,
vasár- és ünnepnap 5 előadásban, az első előadás fél helyárakkal
+ Omnia (Kölcsey utca 2.) Napi 4,
vasár- és ünnepnap 5 előadásban, az első előadás fél helyárakkal
A szezon legszebb zeneképe; Zenefilm; Zenekép; Zenésfilm; Zenés, táncos film;
Éppen ennél a filmnél érdemes megjegyezni, hogy 1936. szeptember 9-én a Budai Apolló (Széna tér) 3, illetve a hétvégén 4 előadásból álló programját "Leszállított helyárak"-kal hirdette s műsorát így hirdette a Nemzeti Sportban: "Mézeshetek (Anny Ondra), Harmonika jazz. Pony verseny. Kultúr-, artista- és rajzfilm. Híradó." Magyarán: itt és más mozgókban is számos tétel címe immár örökre homályban marad, hiszen a lakonikus rövidségű programajánlatból még az sem derül ki, hogy az éppen létező, bejáratott híradófilmek közül melyik kerül(hetet)t vetítésre. Ugyanakkor a ”Kultúr-, artista- és rajzfilm” felsorolás rejthet további jazzfilm(ek)et is...
A film egyike a Borrah Minevitch and his Harmonica Rascals néven futó jelentős létszámú szájharmonika együttes számos humoros, időnkét már bohózatba forduló jazzharmonika előadásának, amely egyenesági folytatása az európai vaudeville hagyományoknak.
A kijevi születésű Borrah Minevitch (1902-1955), eredeti nevén Boruch Minewitz a korai jazzkorszak neves harmonikaművésze, színésze. aki az Orosz Birodalomból az Amerikai Egyesült Államokba vándorolt ki. 1923-ban egymillió dollárért adta el a kromatikus harmonika találmányát a még mai is létező német márkának, a Hohnernek, amely a "Borrah Minevitch" sorozattal hatalmas üzleti sikereket ért el. Ugyanebben az esztendőben kezdődött Minevitch filmes karrierje is, amely egészen 1947-es visszavonulásáig tartott.
A magyar sajtó egyébként már 1928-ban tudósított Borrah Minevitch tevékenységéről. Az első híradás:
"(Furcsa zenekar.) Borrah
Minevitch amerikai szájharmonika-művész
százhúsz tagú zenekart szervez, amelynek tagjai csak szájharmonikán és még
alsóbbrendű hangszereken fognak játszani. Okarinák, gyermektrombiták,
fésűk, palackok, tölcsérek és egyebek lesznek a zenekarban, amellyel Minevitch csodákat akar
művelni. Az első hangversenyt ősszel a New York-i
Carnegie-hallban fogják megtartani."[5]
A korabeli sokfajta zenei érdeklődést és az
arra való napi hírlapi reagálást jól mutatja, hogy a lap ugyanezen oldalán(!)
egy hosszabb bécsi interjú található Krueger Károly-jal, azaz a lipcsei
családból származó Karl Kruegerrel, akit a magyar Nikisch Arthur fedezett fel
karmesterként, s aki így reagált a jazzre vonatkozó kérdésre:
" És mi van a jazz-el? — Amerika nem veszi
komolyan! Táncol, szórakozik ritmusára. Sokan dicsérik a jazz-zene ritmus
újításait. Nekem az a véleményem, hogy ezeket a ritmikus szenzációkat Bachnál
is megtaláljuk. Rendszertelenül ugyan, de változatosabban! A jazz-zenénél
szerintem a hangszerelési lehetőségek a legfontosabbak. Nagy mesterek,
mint Stravinsky és Ravel sokat átvettek a jazz hangszereléséből."[6]
*****
Phil Spitalny's All Girl Orchestra ( Trav S.D. - WordPress.com
)
6. Muzsikus dámák /Muzsikáló dámák; Zenés dámák; Zenélő dámák/
(Phil Spitalny's All Girl Orchestra.
Eredeti teljes címe: Melody Masters
(1935-1936 season) #1: Phil Spitalny & His All Girl Orchestra.)
Amerikai
zenés film 1 felvonásban, a Warner-First filmgyárban 1935/36. évben készült (fekete-fehér,
Ősbemutató: USA, 1935. szeptember 14.
Phil
Spitalny's Hour of Charm All Girl Orchestra with Evelyn and her magic violin (3:02)
1936. szeptember 10., City Filmszínház (V., Vilmos császár út 36-38.). "Megnyitó műsor!" napi háromszor, szombat / vasárnap / ünnepnap négyszer. + Omnia (VIII., Kölcsey utca 2.), napi háromszor, illetve hétvégén négyszer.
A filmet a különböző címek alatt igen sokszor és igen változatos ajánló szavakkal (varietéfilm; vígjáték; zenés film; zenés trükkfilm) mutatták be. Kísérőműsorként legtöbbször a kötetünk 56. tételében szereplő Fekete szimfóniá-val →7 párosítva vetítették. Érdemes megjegyezni, hogy ezen jazzfilm azon ritka kivételek közé tartozott, amelyet maximum néhány heti játszás után nem vettek le a műsorról s még 1937 márciusában is feltűnt egyes utánjátszó mozik műsorán.
*****
7. Fekete szimfónia
(By Request. Eredeti teljes címe: Melody Masters (1935-1936 season) #3: Claude Hopkins in By Request ).
Amerikai
zenés film 1 felvonásban, a Warner-First filmgyárban 1935. évben készült (
Ősbemutató: USA, 1935. november 9.
1936. szeptember 10.→, City Filmszínház (V., Vilmos császár út 36-38.). "Megnyitó műsor!" napi háromszor, szombat / vasárnap / ünnepnap négyszer. + Omnia (VIII., Kölcsey utca 2.), napi háromszor, illetve hétvégén négyszer. A Fekete szimfónia mindkét moziban a Paul Muni címszereplésével készült Pasteuer - Egy rendkívüli ember rendkívüli élete (The Story of Louis Pasteur) című, világsikert aratott 86 perces amerikai nagyjátékfilm kísérőfilmjeként kezdte magyarországi karrierjét. Emellett a City Filmszínházban Muzsikáló dámák, az Omniában Zenés dámák címmel vetítették a jelen kötet 6. tételeként szereplő, szintén amerikai jazzfilmet. A Fekete szimfóniá-t a továbbiakban hol "zenés film"-ként, hol "varieté filmként" reklámozták.
Claude Hopkins and His Orchestra játszik ( Hep Records
)
CLAUDE
HOPKINS AND HIS ORCHESTRA - King Porter Stomp (1934) (3:13)
A Vitaphone Melody Masters sorozatának ezen filmje egy Louisiana-i védőgáton kezdődik, majd egy kaliforniai nighklubba kalauzol, ahol a Claude Hopkins and His Orchestra játszik. Közreműködik a Tip, Tap and Toe nevű minstrel trió. A filmben nem kevesebb, mint összesen 9 rövid jazzkompozíció hangzik el.
A jazztörténészek egy jelentős része – így az ismert magyar jazztörténészek is – egyszerűen figyelmen kívül hagyják a sztárolt sztárokon túlmenő jazzmuzsikusok, jazz bandek világát. Ez különösen igaz a tradicionális jazzt s azon belül is a swing jazzt kizárólagosan mint tánczenét kezelők körében. Az itthon figyelembe nem vettek közül különösen fájó, ha olyan zenészekről és zenekarokról van szó, amelyek a jazz korai kifejlődési korszakában Magyarországon is jelentős sikert arattak, mert mindenekelőtt a budapesti filmszínházak többé-kevésbé rendszeresen játszották a zeneközpontú kisfilmjeiket, amelyeken a korai jazz standardek előadásával szerepeltek. Így kimaradt a hazai jazzkánonból a korai jazz egyik legjelentősebb továbbfejlesztője, Claude Hopkins is, azon oknál fogva, hogy tulajdonképpen egész egyszerűen nem ismerik a tevékenységét. Jövő évi kiadásra készül a Kölcsönhatások - Film és jazz Budapesten 1919-1950 (Hívó szó: jazz) munkacímű vaskos, minimum 20 íves kötet, amelyben többek között több mint százötven(!), Budapesten bemutatott amerikai, angol, francia, magyar, német, osztrák és szovjet jazzfilm szerepel majd. Ebből a főrész egy kis előzetesét mellékelem.
A
szerzőről
Simon Géza Gábor zene- és hanglemeztörténész, zenei újságíró és producer, zenei könyvtáros, elismert diszkográfus.