BÚCSÚ TÓTH FERENCTŐL, A DUNAKESZI FARKAS FERENC MŰVÉSZETI ISKOLA TANÁRTÓL, A FÚVÓSZENEKAR ALAPÍTÓ KARNAGYÁTÓL

(1949-2018)

Tisztelt Megemlékezők, volt és jelenlegi Zenekarosok, Zeneiskolás Tanítványok, Szülők, Ismerősök!

Ha a Dunakeszi Koncertfúvósokat játszani hallom, vagy ha akár csak hallok róluk, az első kép, amely felidéződik bennem Tóth Ferenc karnagy úré, Ferié. Ő számomra a zenekar elválaszthatatlan része volt, ezért, amikor most a megjelentekhez, köztük a zenekar tagjaihoz szólok, akkor hozzád is szólok, kedves Feri!

Egészen fiatalon kerültél Dunakeszire trombitatanárnak az akkori Körzeti Állami Zeneiskolába, ott ismertelek meg, és csaknem 20 évig voltunk kollégák. Szigorú, emberséges, jó tanár voltál, akit nagyon kedveltek a tanítványai, persze te is szeretted őket, imádtad a gyerekeket.

Egy ezzel kapcsolatos emlékemet szeretném megosztani most másokkal is. Fiatal tanárként elő-előfordult, hogy bevittem egyik-másik lányomat a zeneiskolába. Volt úgy, hogy a kisebbik lányom, Kata – míg én dolgoztam – eltűnt, és a keresés eredményeként általában a 6-os teremben találtam meg, amint ott ül az öledben, miközben te mosolyogva végezted a munkád: tanítottál. És nem eredménytelenül, a te hatásodra több zeneiskolás diák választotta a zenei pályát.

Feri! A 6-os teremben még ma is trombitát tanulnak a diákok. Az a terem számomra örökre a te termed marad, remélem, egyszer viselni is fogja a neved.

Minél jobban tudatosul bennem a tragédia, annál többször villannak fel a régi emlékek.

Eszembe jutnak a zeneiskolában megtartott közös tantestületi ebédek. A vidám beszélgetések közben jóízűen falatoztuk az általad főzött bográcsos finomságokból, és mikor megköszöntük, te szerényen, csendesen mosolyogva, de büszkén fogadtad dicsérő szavainkat. Nagyon szerettél főzni, szívedet, lelkedet beleadtad.

Az egy tantestületben töltött évek alatt számtalan közös tanítványunk volt, és közülük sokan élték át az együttzenélés első örömét abban a fúvószenekarban, amelynek alapítója voltál, és amelyet karnagyaként 40 évig vezettél. Már a pályád kezdetén megkaptad azt a lehetőséget, hogy a zeneiskolában fúvós hangszeren tanuló diákokból megalakult zenekar vezetője legyél. Buzgón fogtál bele a feladatba, és kitartó, lelkes munkád, és szakértelmed hatására megsokszorozódott a zenekarban zenélő fiatal zeneiskolás diákok száma. Kitüntetésnek számított, ha egy sikeres vizsga után Feri bácsi meghívott valakit a zenekarba.

Fáradhatatlan munkálkodásod eredményeként folyamatosan fejlődött a zenekar, hírneve egyre nőtt, és egyre nagyobb sikereket tudhattak magukénak. A szakmai munka mellett összefogtad a zenekart, közösséggé nevelted az együtt zenélő gyerekek csoportját, sőt máig tartó barátságok bölcsője is volt a zenekar.

Én zongora-szolfézs szakos tanárként azért tanultam meg szaxofonozni, hogy részese legyek az együttzenélés élményének. 10 évig ültem veled szemben a zenekarban, próbákon, hangversenyeken, sokat utaztunk együtt, sokat vitatkoztunk, és sokat nevettünk. Életem meghatározó időszaka volt ez a 10 év. Mert a zenekar igazi, működő közösségként bár igényelt sok időt, energiát, de cserébe az együttzenélés élményén túl támogatást, elismerést, sikert, barátokat adott.

Feltörnek bennem a külföldi fellépések, utak emlékei is, hiszen a zenekar a hazai rendezvényeken, kívül számos külföldi országba is meghívást kapott, eljutott. Ezeket alapozta meg az a sok próba, amelyeken nagy odafigyeléssel, szakmai igényességgel szoktattad a zenekar tagjait a pontos munkára, az egymásra figyelés fontosságára. Még most is látom a felszabadult megkönnyebbülést az arcodon egy jól sikerült fellépés után, és újra átélem a fellépések utáni, éjszakába nyúló jóízű beszélgetéseket, amikor egy – egy pohár bor mellett vezettük le a koncert alatt keletkező feszültséget.

Ez lett az életed. Hihetetlen buzgalommal, időt, fáradságot nem kímélve dolgoztál a zenekarért. A város vezetésével és intézményeivel is szoros kapcsolatot alakítottál ki, számtalan videó felvétel őrzi az emlékét ezeknek a fellépéseknek. Munkásságodat, a zenekar eredményeit a város is elismerte 1997-ben, amikor a zenekarral együtt megkaptad a „Dunakeszi Városért” kitüntetést.

E nélkül a munka nélkül, nélküled most valószínűleg nem tartana itt a zenekar, nem lennének itt azok a felnőttek, akiknek még most is fontos a közös zenélés. Feri, ez a te életműved.

Még hosszan beszélhetnék rólad, de most már el kell köszönnöm tőled a magam és a zeneiskolás kollégák nevében. Kérem a zenekar minden tagját, hogy őrizzék meg és adják tovább a következő generációknak is Feri bácsi emlékét.

Isten veled Feri, nyugodj békében!

Szkubán Judit,

a Dunakeszi Farkas Ferenc

Művészeti Iskola tanára

Tóth Ferenc 1949. február 13-án született Budapesten. Zenei tanulmányait 1959-ben a főváros IX. kerületi zeneiskolájában kezdte. 1963-67-ig a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola és Gimnázium növendéke volt. 1967-től a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója. 1970-ben szerzett rézfúvós tanári diplomát.

Két éves sorkatonai szolgálat után 1972-ben kezdett tanítani a Dunakeszi Zeneiskolában egészen 2009-ig. Már 1972-ben megszervezte és vezette a zeneiskola fúvós együttesét, később fúvószenekarát. 1990-től a Dunakeszi Fúvószenekari Egyesület művészeti vezetője lett. 1999-ben fúvószenekari karmesteri diplomát szerzett. 2007-ben átesett egy komoly betegségen, ezután már nem tért vissza tanítani, nyugdíjba vonult.

(Forrás: Zsukk Andrea / Dunakeszi Polgár, 2018. február)