I. Gödöllöi Régizenei Nyári Akadémia

 

Illés Szabolcs barokkhegedűs vezetésével

„modern” és „korhű” hangszereseknek egyaránt

2018. július 30-tól augusztus 5-ig

a Gödöllöi Királyi Kastélyban

 

Képtalálat a következőre: „gödöllői grassalkovich kastély”

Gödöllői Királyi Kastély - Grassalkovich Kastély (Itthon.hu)

 

 

Csembalista kollégáimmal együtt szeretettel hívjuk mindazokat a 14. életévüket betöltött zenészeket, tanárokat, akiket érdekel a régebbi korok zenéinek „korhű”, „stílushű” megszólaltatása. A kurzusra elsősorban vonósok és billentyűsök jelentkezését várjuk, de természetesen kamaracsoportokban minden más hangszerest, sőt énekeseket is szívesen látunk. Jelentkezni „modern”, fémhúros hangszerekkel és 440Hz körüli hangolással és minden historikus tapasztalat nélkül éppúgy lehet, mint „historikus” hangszerapparátussal, 415Hz körüli hangoláson, előzetes ismeretek birtokában. A közösen töltött hét alatt egy, a jelentkezők létszámától és hangszereitől függően összeállított zenekari és kamarazenei programon dolgozunk majd, amit a hét végén a kurzuszáró koncert keretében mutatunk be. A résztvevők számára a kastélyban a kurzus során a gyakorlótermekben és a koncertteremben különböző billentyűs hangszerek mindkét hangmagasságon elérhetők lesznek, így mindenki számára lehetőség nyílik, hogy saját hangszerével vehessen részt a zenekari munkában, a kamaracsoportokban és igény szerint egyéni órákon is.

 

Képtalálat a következőre: „gödöllői grassalkovich kastély”

 

Vállalkozó szellemű vonósoknak ezen kívül egy teljes hegedű-consort kipróbálására is lesz lehetőségük különböző méretű brácsákkal, csellókkal és hegedűvel, csembalisták és zongoristák pedig szakavatott irányítással elmélyedhetnek a continuójáték rejtelmeiben is!

A kurzus napirendjében a zenekari és kamarazenei és egyéni órák mellett reményeink szerint sor kerülhet majd a régizenélés aktuális kérdéseit tárgyaló előadásokra, kötetlen beszélgetésekre is.

A képzés előreláthatóan akkreditált formában is látogatható lesz!

További részletek és az online jelentkezési lap megtalálható a Jeunesses Musicales Hungary honlapján: www.jmhungary.org

 

 

A kurzus tanárai:

 

 

Illés Szabolcs barokkhegedűs, HIPP (Historically Informed Performance Practice) specialista. Hangszeres diplomáit Budapesten, Lipcsében, barokkhegedűs Masterdiplomáját pedig Brüsszelben, Sigiswald Kuijken osztályában szerezte, mint Mesterének egyetlen magyar származású növendéke, így az általa alapított világhírű barokkhegedűs iskola egyetlen magyaroszági képviselője. 2009 – től tanárának világhírű zenekara, a La Petite Bande, tagjaként is szerepel. 2008 óta az Ondřej Macek vezette csehországi Hof-Musici együttes koncertmestere, akikkel főként barokk operák rekonstrukcióján és bemutatásán munkálkodnak korhű hangszerekkel, kosztümökkel, eredeti díszletekkel, karmester nélkül. Szólistaként és kamarazenészként Európa szerte koncertezik többek között a bécsi dolce risonanza, a német „La Moresca és a magyarországi Recurring Companykamaraegyüttesek tagjaként, akikkel számos lemezfelvételt is készített. 2011-ben jelent meg saját kutatásain alapuló Sonate, que me veux-tu?” című szólólemeze, amelyen francia barokk szonáták, közülük néhánynak első felvétele hallható. 2015-ben „Corelli’s Legacy címmel a Hungaroton gondozásában megjelent lemezét pedig a híres olasz mester és tanítványai műveiből állította össze.  Szerteágazó koncerttevékenysége mellett rendszeresen tart kurzusokat, előadásokat Európa országaiban és Új-Zélandon is.

 

 

Edőcs Fanni a budapesti Zeneakadémia csembaló tanszakán végzett, Ratkó Ágnes tanítványaként. Ezzel párhuzamosan a lipcsei régizene tanszéken Nicholas Parle osztályába járt. Számos mesterkurzuson vett részt, leginkább Pierre Hantaď, Bernhard Klapprott, Gordon Murray és Ketil Haugsand útmutatásai voltak hatással játékára. Korrepetitorként, kamaraegyüttesek continuó játékosaként rendszeresen részt vesz Magyarországon és Európa szerte régizenei mesterkurzusokon, fesztiválokon. 2014-ben megalapította a Recurring Company (REC) nevű kortárs és régizenei összművészeti társulatot, mellyel azóta is koncertezik. Jelenleg tagja még a Le Jardin des Arts kamaraegyüttesnek és rendszeres kísérője Csalog Benedek mesterkurzusainak. 2013-ban kezdett el alapfokon tanítani, kezdetben zongorát, majd csembalót és barokk kamarazenét is. 2017. szeptembere óta a Tóth Aladár Zeneiskola csembalótanára.

 

 

Bereczki Julianna zongoraművész-tanári és csembalótanári diplomáit Szegeden, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte meg Zsigmond Zoltán és Ratkó Ágnes osztályában. Ezután a londoni Guildhall School of Music and Drama zeneművészeti főiskola ösztöndíjasa volt négy évig, a régizene tanszakon Nicholas Parle és Carole Cerasi vezetésével szerzett csembaló- és fortepiano- művészi master képesítést. 2005 óta a békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora- és csembalótanára, valamint 2014-től a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának csembaló és kamarazene oktatója. Két országos főiskolai zongoraverseny győztese és a londoni Musica Brittannica énekverseny korrepetitori különdíjasa. Jelenleg az Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusza. Csembalóművészként, continuo-játékosként Európa számos országában koncertezik.