DR. COCA GABRIELLA

 

TERÉNYI EDE KÓRUSMŰVÉSZETE

 

http://www.mma.hu/documents/10180/6841531/MMA_203_Terenyi+ede-scr.jpg/b4c19c52-7f2a-4d0e-b92c-29e005fc3fa6?t=1445502587167&imagePreview=1

Terényi Ede (Marosvásárhely, 1935. március 12. ) zeneszerző, zenetudós, zeneszerzés professzor ( www.mma.hu )

 

 

E rövid bevezetés Terényi Ede kórusművészetébe egy terjedelmesebb tanulmányhoz készült, amely részletesen elemzi a zeneszerző kórusműveit.

 

A zeneszerző számára jobban, mint bármely más alkotóművész világában érvényes az örökös, megszívlelendő figyelmeztetés: KINEK ír, MIT, és MIKOR?

 

Fordított sorrendben kezdeném, először azzal, hogy MIKOR ír a zeneszerző, és elsősorban kitérnék a Gyermek, és nőikarok-ra.

 

A múlt század, ötvenes éveiben divatozott a népdalfeldolgozások özönvízszerű áradata. A népdalgyűjtőknek hála, bőséges választék állt a zeneszerzők rendelkezésére. Megkomponálásuk nem volt nehéz feladat: a népdal alá a zeneszerző beillesztett pár harmóniát, esetenként egy kis ellenpontot, főleg kánont, és kész volt a kompozíció. Arra kellett nagyon vigyázni, hogy nagyon könnyen énekelhető legyen, néha a „nincsen benne semmi, de az legalább érthető” színvonal alattiságáig. A jó szándékú kulturális színvonalemelés gyakran fordult teljes kulturálatlanságba. Az alkotók számára béklyó volt, amely gátat emelt mindenfajta kitörési kísérletnek, még a legenyhébb újítási törekvéseknek is. A zeneszerzőt idézve: „Ebbe a világba léptem be 1952-ben az én nagyon egyedüli Bartók rajongásommal, amit még gyerekkoromból hoztam magammal. Friss zeneakadémistaként legelső kórusművemet, a «Ha folyóvíz volnék» címűt a 27 Bartók egyneműkar friss megismerése ihlette. Nem utánoztam Bartókot, inkább megpróbáltam beleélni magamat a bartóki világba. Akkor még nem tudtam, hogy zeneszerzői világom zenei mottóját írtam le, a partitúra tanúsága szerint 1954. szeptember 6.-án.” [1]

 

 

A mű alapul választott népdala nem tartozott a szokványos melódiák közé. A kezdő dallam cisz-b-d 1:3-as modellje, kistercről nagytercre kinyíló moll-dúr fordulata a sötétségből a fényre törés mozzanata, amely mélyről fakadó, elementáris erőket szabadít fel a zeneszerzőben. Ennek hatása minden későbbi művében kimutatható.

 

Normál körülmények közepette, mint az összhangzás szerelmese, és már akkoriban is afféle tudósa - aki már főiskolás évei előtt igyekezett mindent megtanulni, ami az összhangzattanból akkoriban ismert és tudott volt -, Terényi Ede a konvenciók alapján b-moll – B-dúr harmóniákkal kellett volna alátámassza választott népdala kezdő sorait: „Ha folyóvíz volnék, bánatot nem tudnék...”. Váratlanul Fisz-dúr akkord terce és kvintjeként értelmezte a két kezdőhangot (cisz-b), és egy sor ereszkedő akkord végén h-moll terceként harmonizálta meg a harmadik hangot (a

 

szoprán d hangját). A szerző még ma is érdekesnek tartja hogyan bukkant rá az ereszkedő harmóniák különleges színvilágára. A kezdő Fisz-dúr akkord és a záró h-moll akkord (V-I = Domináns-Tónika) szokványos fordulata közé még hatféle akkordot írt. Ezekből az első e-gisz nagytercet elszínező akusztikus kvart (b = aisz – enharmónikusa a b-nek) még beilleszthető a h-alapú tonalitásba, de a soron következő cisz-béta (cisz-gisz-d) a rá következő D-hy akkorddal (D-fisz-cisz) már valóban újnak számított akkoriban. A váratlan b/eisz (enharmónikusan f) delta és a „feloldásként” hozzá kapcsolt d-epszilonnal, aztán, mintha mi sem történt volna h-moll zárással figyelmet keltett. A szerző elmondása szerint: „egyesekben revelációként hatott (meg is dicsértek érte, egyszerre beléptem az igazi zeneszerzők sorába), mások ledorongoltak, extravagánciámért. Ez a két „figyelem” vagy „figyelmeztetés” egész művészi életem során elkísért, a mai napig”.

 

A zeneszerzőnek nem szokása opus-számot írni művei élére, idegenkedik ettől a megjelöléstől, de ez az egyszer kivételt tett, és a Ha folyóvíz volnék élére odaírta az Opus 1-et. A Gyermek és nőikarokat egybefoglaló gyűjteménye élére, mint Mottó-t tette, szinte elkülönítve minden más később keletkezett művétől ebben a műfajban.

*

Dolgozatom második kis részében beszélek arról, hogy MIT is ír a zeneszerző?

 

Mindent, amit a körülmények rászabnak, néha kényszerítenek. Alapvető kérdés hogy milyen hidakat talál az alkotó, műve és leendő előadói között. A legegyszerűbb a szöveg megválasztása. A közismert költemény már eleve vonzó az előadók és a hallgatók számára egyaránt. Boldogok a szerzők, akik ezt az utat választják. Terényi Ede a járatlanabb ösvény mentén haladt és ritka, alig ismert költemények ihlették meg. Ezek között is például József Attila Derengő rózsa című verse ragadta meg. Az eredetileg nőikarra írt művet, szokásához híven vegyeskari átdolgozásban is közzétette, lásd Kóruskönyv – Vegyeskarok. Állítása szerint, ez a költemény a zeneszerző életének egyik legnagyobb  élménye: Oh, köd a lelkem, ködben áll a rózsaszál”. Előadás-technikailag kissé túl igényesre született. Miért? Mert a mű fogantatásának pillanataiban a szerző nehezen tud arra gondolni, hogy nem a legideálisabb kórus együttes áll majd a rendelkezésére. Idézem a zeneszerzőt: „Ha arra gondolnék, hogy közepes vagy éppen gyenge műkedvelő kórus szólaltatja majd meg művemet lehet, hogy meg sem komponálnám, hiszen az öncenzúra éppen a mű eszméjét ölné meg. Sajnos rendkívül olyan kevés kórus-együttesnek dolgozhatunk, amely a szó szoros értelmében valóban professzionális. Én gyakran ilyen együttes számára képzeltem el műveimet. Ez részemről nagy fényűzés. Szerencsére volt alkalmam néhány művemet ilyen kórus-együttes előadásában meghallgatni. Itt említeném például Tamási László debreceni karnagy keze nyomán felcsendült Cum dulci jubilo (Psallite) című művemet”.

 

* * *

 

A következőkben kitérek pár mondat erejéig Terényi Ede Vegyeskari művészetére.

 

Az egynemű karok zenéjében a szerző inkább a költészetet kereste és az egybehangolódást előadóival, hallgatóival. Ezért is oly sok a népdalfeldolgozás, régi, majdnem elfeledett erdélyi dallamok újraélesztése, mint közös zenei nyelv, amit mindenki „beszél”, ért, elfogad.

 

A vegyeskarok esetében majdnem eltűnik az a néhány mű, amely alkalmilag keletkezett és a divatos népdal harmonizációk jól kiépített útján haladt. Ezeket nem is közölte a szerző gyűjteményes kiadásban. A zeneszerző szavaival élve, idézem: A fontos az volt, hogy a művek drámaiságát hangsúlyozzam és a művek szerkezeti felépítettségét. Igyekeztem katedrálisokat építeni, a régi mesterek nyomdokain, egy új világban, ahol a templomba járás inkább turisztikai élménykeresés, mint a lelki elmélyülés, magunkba szállás színhelyének felkeresése. Azt szeretném, hogy úgy hallgassák, adják elő ezeket a hangzó katedrálisokat, mintha templomban hangzana fel, az áhítat lélek-tisztító csendjében”. Nem hangversenytermi alkotások, bár közülük néhány kórusfesztiváli versenydarabnak készült, igazodva a nemzetközi modern zenei irányzatokhoz a versenyen előírt technikai magas színvonalhoz (Asperges me, Libera me). Ezek közé tartozik az olyan kóruspoéma is, mint Kányádi Sándor, Fekete – piros című költeménylátomásához készült hangzó metamorfózis, és az Ég kapui, sámán emlékeket idéző, pogány szertartás-zenéje.

 

A régi zsoltárokat idéző művek sorából az Alleluja Pascal és a Rex tremendae hasonul ahhoz a középkort idéző vallásos zenéhez, amely mai zenei nyelvezeten megidézhető. Ezek a régi zenét idéző kórusművei, nem nosztalgiázó felidézések, sokkal inkább a régi zenében való teljes beleélés kísérletei. A vegyeskari gyűjteményt néhány igényes zenei kép egészíti ki, a régi madrigálok mai újraélesztése. A 16. századi kromatikus madrigálok emlékét idézik fel, főleg Gesualdo hangzás-világát. Erre példa Ady Endre baráti köszöntője című madrigál. Szép előadásban részesítette a művet a sepsiszetgyörgyi „Pro Musicavegyeskar előadásában, Sipos Zoltán vezényletével.

 

* * *

 

Tanulmányom harmadik kis részében az eredetileg felvetett három kérdés közül kitérek arra, hogy: KINEK ír a zeneszerző?

 

A válasz: MINDENKINEK, AKI SZÍVESEN ÉNEKLI MŰVEIT. Ez is könnyű válasz, de a valóság sokkal bonyolultabb. A zeneszerző nemcsak az előadókra figyel oda, de a hallgatóságra is. Egyik is, másik is lassan elfogyatkozik a könnyűzene tetszetős technikai gyönyörűség-felkeltéssel ellátott áradatában. A kórusfesztiválok ellenére az új kórusmuzsika mind kevesebb emberhez jut el akár úgy hogy énekel, akár úgy hogy csak hallgatja ezt a sajátos hangzásvilágot. A gyermekekhez aránylag könnyebb közel jutnia a mai zeneszerzőnek. Ezzel is magyarázható, hogy Terényi Ede is sok művével fordult a kicsi emberkék világához. Még egyszer idézem a szerzőt: „Egyszerű, tiszta, felhőtlen világot járunk be hangjegyeinkkel.  A kis előadók még igazán hisznek a jóban, a szépségben, a boldogságban. Ez hatja át a műveket is, amelyeket nekik írunk. Kóruskarnagy, zenetanárnő feleségem kisiskolásainak sok mindent írtam. Nekik ajánlottam 2008 decemberében megjelentetett legújabb kóruskötetemet (lásd az ajánlást). Tiszta csengésű hangjuk máig elkísért. A kötet karácsonyi énekeket tartalmaz. Erre utal a kötet címe is: Karácsonyi muzsika. Kinek írok? A csodálatos örök megújulás ünnepének tiszteletére, a Karácsony ünneplésére”.

 

A békéscsabai gyerekek ajkán, Szudi Mária vezénylete alatt, csendült fel teljes szépségében Terényi Ede Alleluja című kórusműve, a csengő-bongó ütőhangszerek karácsonyi csilingelésével.

 

Bibliográfia:

Coca, Gabriela, Ede Terényi – The Retrospective of Five Decades of Creation, in: Studia Universitatis Babeş-Bolyai, series Musica, no. 1/2008, p. 3-38.

Lendvai Ernő: Szimmetria a zenében, Kodály Intézet, Kecskemét, 1994.

Lendvai Ernő: Bartók és Kodály harmóniavilága, Akkord Kiadó, Budapest, 1996.

Lendvai Ernő: Bartók stílusa, Akkord kiadó, Budapest, 1993.

Lendvai Ernő: Bartók dramaturgiája, Akkord kiadó, Budapest, 1993.

Terényi Ede: The Harmony of the Modern Music, Grafycolor kiadó, Kolozsvár, 2006.

 

 

A szerzőről

Dr. Coca Gabriella – előadótanár (Babeş-Bolyai Tudományegyetem – Kolozsvár, Református Tanárképző Kar Zenepedagógia Tanszék)

 

                                                                                    --

Terényi Ede YouTuben található felvételeiből:

Terényi Ede: Cantus Hungaricus; Erdélyi kódex - a Budapesti Vonósok Kamarazenekar előadásában (1:00:22)

Terényi Ede 80. születésnapja alkalmából 2015. október 30-án a Magyar Művészeti Akadémia ünnepi hangversenyt rendezett a Pesti Vigadó Sinkovits-termében. Az előadáson részt vett az Erkel- és Bartók Béla - Pászotry Ditta díjas zeneszerző is.

80 éves Terényi Ede (8:28)

Terényi Ede (részlet a zeneszerző életútfilmjéből) (3:57)

Magyar Művészeti Akadémia MMA

 

Terényi Ede - Régi erdélyi zsoltáros ének (4:05)

Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa, Karnagy: Bedő Ágnes.

 

UniCante - Terényi Ede: Zsoltáros ének (4:05)

Előadja: a kolozsvári UniCante egyetemi kórus vezényel: Fekete Miklós

 



[1] Idézetek a szerzővel való beszélgetésből.