Ujfalussy
József*
Claude Debussy: hat antik felirat – Six épigraphes antiques
Debussy: Six Épigraphes Antiques (Pianos: Katia & Marielle Labčque) (14:32)
A
Hat antik felirat, Debussy négy kézre írott zongoraműve annak a
művészbarátságnak az emlékét őrzi, amely a zeneszerzőt 1893-tól
mintegy 12 éven át Pierre Lou˙shoz fűzte. Élénk
levelezésük mindkettejük életrajzának fontos dokumentuma.
Pierre Lou˙s
A Debussynél nyolc évvel
fiatalabb Pierre Lou˙s művelt, szellemes és
vonzó alakja volt a századvég párizsi művészvilágának. Érdeklődése a
klasszikus ókorhoz, az antik görögséghez, különösen annak erotikus kultúrájához
vonta.
Az antikvitást valóban alaposan
ismerte, s amikor íróként kellett magát fenntartania, műveinek témáját is
ebből a körből választotta.
Kitalált és megalkotott egy görög
apától és főniciai anyától született leányt. A
Kr. e. VI. század elején, Pamphyliában hozta világra
és Bilitisnek nevezte. Elvezette Mytilénébe,
Lesbos szigetére, megismertette a költőnő, Sappho társaságával, s őt magát is költővé
avatta. Később Cipruson, Aphrodité szigetén telepítette le, mint Astarté és Adonis hívét, utalva ezzel is Aphrodité főniciai származására.
Lou˙s 1894-ben tette közzé 146
próza-versét, mint Bilitisnek általa felfedezett és
lefordított költeményeit. A hitelesség látszata kedvéért a kötet
tartalomjegyzékébe további vers-címeket is beírt, mint amelyek „nincsenek lefordítva”.
A versek hangulata annyira meggyőző, hogy első látásra még
szakemberek is hajlamosak voltak hitelt adni Lou˙s
leleményének. A versek közül Debussy háromra komponált dalt 1897-1898-ban. Bilitis három dala címmel jelentek meg. Lou˙s
Bilitis-dalai azonban tovább járták útjukat.
1901. február 7-én a Le Journal
című lap dísztermében előadtak a Bilitis-sorozatból
tíz dalt. A szavalathoz zene és élőképek csatlakoztak. Ezekhez kért az író
Debussytől „nyolc lapot hegedűre, csendre és rezes akkordokra, amelyek
megadják azt, amit művészi benyomásnak lehet nevezni a varietében”- írta.
Megjegyezte, hogy meggyőződése szerint ezeket a lapokat Debussy”
egészen sajátjaiként” tudja majd megírni. A zeneszerző január 24-én kérte
barátját levélben, figyelmeztesse a megbízókat, hogy „két hárfa, két fuvolára
és egy cselesztára”
van szüksége. Majd január 31-én arról adott hírt Lou˙snak,
hogy „Bilitis dalai zenéjének vékony és sietős
kézirata” most már az övé.
Debussy az eredeti terv szerint
tizenkét vershez komponált zenét a jelzett hangszerekre, de az előadáson
végül is csak tíz vers és tíz zene hangzott el közülük. A zenéket nem is
szavalattal együtt, hanem a versek szüneteiben játszották.
Eredeti, kiadatlan alakjában
Debussynek Lou˙s tizenkét Bilitis-dalhoz
írott zenéjét csak 1954-ben újították fel. Az eredeti, egykori kísérő
zenék legjavából 1914-ben született négykezes zongoraváltozat kapta a Hat antik
felirat címet. Benne a korábbi vázlatos zenei ötletek érett alkotásokká,
sorozatuk megtervezett egésszé formálódott.
Robert Orledge
gondos számítása szerint az eredeti tizenkét alkalmi zene 158 üteméből
Debussy 100-at dolgozott fel a Hat antik feliratban, s ezekből 273 ütemes
új mű kerekedett. Mesteri, elegáns zongoraletétje mutatja, hogy a
szerzőnek még elevenen éltek emlékezetében az eredeti hangszerelés színei.
Az 1901-es változat cím szerint
sorolta fel azt a tizenkét verset, amelyekhez a zenék illeszkedtek. A kései négykezes változatban Debussy új
címeket adott a hat darabnak, mert azok már szabadon, nem az eredeti rendben
dolgozzák fel a korábbi zenéket. Az új címek részint kulcsszavakkal utalnak,
vagy inkább csak emlékeztetnek Lou˙s verseinek és
címeinek légkörére. Ha légkört mondunk, egyúttal stílust is kell mondanunk: a
hat Debussy kései, éretten melodikus stílusának alkotása.
Az első darab Pánnak, a nyári szél istenének megidézésére való. Címe nem
az egykori alkalmi zenék valamelyikére, hanem inkább a három Bilitis-dal első darabjára, a Pán fuvolájára
emlékezik. A Debussynek mindig kedves fuvolahang pasztorális hangulatát sugározza,
előadási utasítása szerint is. A sorozat utolsó darabjának végén újra
megszólal, s ezzel kerekíti egésszé a ciklust.
Debussy Six épigraphes antiques, #1 Pour invoquer Pan, dieu du vent d'été (2:30)
Piano Duo Silivanova-Puryzhinskiy
Cím szerint hivatkozik
elődjére a második darab: Egy névtelen sírra. Különös, fríg-jellegű
hangsorával, sejtelmes, szorongató basszusaival, 5/4-es ütemével egzotikus,
misztikus légkört teremt.
Debussy Six épigraphes antiques, #2 Pour un tombeau sans nom (3:05)
Piano Duo Silivanova-Puryzhinskiy
Nem találni cím szerinti
megfelelőjét a korábbi darabok között a soroztat harmadikénak: Hogy kegyes
legyen az éj. A cím a zeneszerző leleménye, Lou˙s
éjszakai verseinek ösztönzéséből. Debussy legszebb mediterrán hangulatú
éjszakai darabjaira emlékeztet osztinátó
neszezéseivel, levegőben úszó akkord-soraival, táncos dallamtöredékeivel.
Debussy Six épigraphes antiques, #3 Pour que la nuit soit
propice (2:12)
Piano Duo Silivanova-Puryzhinskiy
A negyedik darab címe A táncosnő a csengővel. Szó szerint is közvetlen
utóda a megfelelő korábbi kísérő zenének. Az apróléptű tánc
mozdulatai a csengőt jelző zenei gesztusokkal együtt keltik életre az
antik táncosnőt.
Debussy Six épigraphes antiques, #4 Pour la danseuse aux crotales (2:13)
Piano Duo Silivanova-Puryzhinskiy
Az egyiptomi lánynak szól az
ötödik rész. Ilyen címet sem találunk sem a korábbi zenében, sem Lou˙s versei között. Egyikük címe azonban Az egyiptomi
kurtizánok volt. Arra rímel ez a darab. Dallamosságának iszlám-színezetű
kromatika adja karakterét. Ez a színezet jellemezte az Adonis-siratás jelenetét
a Szent Sebestyén vértanúságában, Debussy néhány évvel korábbi színpadi
oratóriumában. Az osztinátó-kíséret, a végigmenő
basszus ennek a darabnak is meghatározó vonása. Hozzájuk Debussy harmóniai
képzeletének kései alakzatai, kvart-akkordok társulnak. A szabadon formált
szerkezet is ezt az alkotó periódust jellemzi.
Debussy Six épigraphes antiques, #5 Pour l'égyptienne (3:02)
Piano Duo Silivanova-Puryzhinskiy
Feltűnhet, hogy mennyire
lassú, meditáló darabok uralkodnak az Antik feliratok sorozatában.
Befejező tétele, amely A reggeli esőt
megköszönni született, szintén szó szerint veszti át „a reggeli esőt” Lou˙s verséből és önmaga elődjétől. A darab,
mint Debussy számos más zongoraműve is, a barokk tokkáták
egyenletesen pergő zakatolását folytatja. Szakadatlanságát végül az első
darab fuvola dallamának idézete oldja fel.
Debussy Six épigraphes antiques, #6 Pour remercier la pluie au matin (2:19)
Piano Duo Silivanova-Puryzhinskiy
Debussy Épigraphes Antiques (15:25)
1. Pour invoquer Pan, dieu
du vent d'été (for summoning Pan, god of the summer wind);
2. Pour un tombeau sans
nom (for a tomb without a name); 2:18
3. Pour que la nuit soit propice (I hope I get lucky
tonight); 5:18
4. Pour la danseuse aux
crotales (for the dancing girl
with cymbals); 7:34
5. Pour l'Égyptienne (for
that Egyptian girl...); 9:59
6. Pour remercier la pluie
du matin (thankful for the morning
rain) 12:52
*
* *
Berlász Melinda-Grabócz
Márta: Tanulmánykötet Ujfalussy
József emlékére. Tanulmányok, emlékírások, hommage-ok
(2013)
Ujfalussy József zenetudós
Született: 1920. február 13. Debrecen
Meghalt: 2010. január 22. Budapest
Temetés: 2010. február 19. Budapest
Temetési hely: Farkasrét
Család
Sz: Ujfalussy
Géza (†1944. dec.) jogász, ügyvéd, mándi Mándy Margit
(1898–1982) énektanár, zenepedagógus. Szülei különváltan éltek, édesanyja és
anyai nagyanyja nevelte fel.
Iskola
Elemi és középiskoláit Debrecenben
végezte, a Református Kollégium Gimnáziumában éretts.
(1938), a debreceni Tisza István Tudományegyetemen latin–görög szakos tanári
okl. (1943), bölcsészdoktori okl. szerzett (1944), majd a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskolán – Veress Sándor, Ferencsik János, Bartha
Dénes és Szabolcsi Bence növendékeként – zeneszerzést és karmesterséget tanult
(1946–1949). Egyetemi tanulmányai idején a MADISZ és az Egyetemi Kör tagja. A zenetudományok
kandidátusa (1962), doktora (addigi tudományos tevékenysége tézisszerű
összefoglalásáért, 1973), az MTA tagja (l.: 1973. máj.
11.; r.: 1985. máj. 9.).
Életút
A Debreceni Református Kollégium
Gimnáziuma óraadó (1943–1944), r. tanára (1944–1946). Az Országos
Szabadművelődési Tanács titkára (1946–1948), a Vallás- és
Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) Művészeti Főosztálya előadója
(1948–1949), a Népművelési Minisztérium Művészeti, ill. Zene- és
Táncművészeti Főosztálya csoport-, osztály-, ill.
főosztályvezetője (1949–1955). Az MTA Zenetudományi Intézet Bartók
Archívuma tud. főmunkatársa (1961–1973), tud. tanácsadója (1973–1980) és
az Intézet igazgatója (1973–1978), tud. tanácsadója és tud.
osztályvezetője (1980–1987), kutatóprofesszora (1987-től). A Liszt
Ferenc Zeneművészeti Főiskola főisk.
tanára (1955. szept. 1.-jétől); közben a Főiskola rektora
(1980–1988), egyúttal a Károli Gáspár Református Egyetem rektora (1995–1997).
Az MTA–TMB-n Szabolcsi Bence aspiránsa (1953–1957). –
A Nemzeti Parasztpárt (NPP) tagja (1945–1946).
A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság tagja (1995-től). A Magyar
Esztétikai Társaság elnöke (1992-től). A Magyar Zeneművészek
Szövetsége elnökségi tagja (1959-től). Az Ady Társaság tagja és titkára
(1945-től).
Klasszika-filológusnak készült, első
írásai a homéroszi eposzok szerkezetének vizsgálatával foglalkozott.
Később érdeklődése a zeneesztétika, a zeneelméleti és a zenetörténeti
kutatások felé fordult. A valóság zenei képe (1962) című könyve a
tudományok kombinációja révén új diszciplínát teremtett: eszközöket arra, hogy
a zenét a többi művészettel együtt, a programzene és az abszolút zene
szimplifikált szembeállítását meghaladva lehessen vizsgálni. Több nyelvre
lefordított, többször átdolgozott és kibővített, kétkötetes Bartók Béla
monográfiája (1965) az egyik első olyan életrajz, ami az életutat és az
alkotói fejlődést komplex, szerves egységben vizsgálta. Nemzetközileg is
jelentős eredményeket ért el a zenei közlő közeg jelentéstani
szerkezetének és logikájának feltárása terén. Tipológiailag tanulmányozta a
zenei klasszicizmus és a 20. sz.-i zene kapcsolatát, elsősorban Claude-Achille Debussy és Bartók Béla, ill. Liszt Ferenc
zenei világában.
Emlékezet
80. születésnapja tiszteletére
zenetudományi konferenciát rendeztek az MTA Zenetudományi Intézete
Kodály-termében (2000. ápr. 29.-én). Debrecenben, majd Budapesten (Országút,
II. kerület Fény utca 15.; majd Törökvész, II. kerület
Csévi utca 19/b.) élt és alkotott. Budapesten hunyt
el, a Farkasréti Temetőben nyugszik.
Elismertség
Az MTA alelnöke (1985. máj. 10.–1993. máj.
13.), a Doktori Tanács tagja (1995-től) és első elnöke (1995–1996);
az MTA Zenetudományi Bizottsága tagja. Az MTA–TMB Néprajzi, Folklór és
Zenetudományi Szakbizottsága tagja (1963–1968), elnöke (1970-től). Az Országos
Akkreditációs Bizottság tagja (1994–1997). A párizsi Európai Tudományos,
Művészeti és Irodalmi Akadémia tagja (1991-től).
Elismerés
A Debreceni Református Teológiai Akadémia
(1990), a KLTE tb. doktora (1993). Szocialista
Munkáért Érdemérem (1953), Szocialista Kultúráért (1965), Felszabadulási
Jubileumi Emlékérem (1970), Munka Érdemrend (arany, 1971 és 1980). Erkel Ferenc-díj (1961), Akadémiai Díj (1963), Kossuth-díj (1966),
a Művészeti Alap Zenei Díja (1972), SZOT Díj (1972), Apáczai Csere
János-díj (1985), Herder-díj (1987), Lajtha László-emlékérem (1996), Eötvös
József-díj (1998), Kodály Zoltán-díj (2000), Földes Andor-emlékérem (2001),
Széchenyi-díj (2006), Hazám Díj (2006), a Pro Renovanda
Cultura Hungariae különdíja (a Kodály-évfordulóra,
2008), Lukács György-díj (2009).
Szerkesztés
A Studia Musicologica főszerkesztője és a Magyar Zene
szerkesztőbizottságának tagja.