DOBSZAY ÁGNES*

 

Új lehetőségek, új feladatok a felsőfokú egyházzenei képzésben**

 

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (1988 óta folyó előkészületek után) az 1990/91-es tanévben indult újra az 1948-ban megszüntetett egyházzenei képzés.

Az újjáéledő tanszék nemcsak jogutód, hanem szellemi utód is kívánt lenni, de természetesen a közben eltelt 40 év történelmi, zenei, pedagógiai, liturgiai változásait is figyelembe kellett venni.

 

A „régi” (1891-ben csak fakultatív liturgiát és gregoriánt oktató, majd 1926-tól kétéves képzést kínáló) egyházzenei tanszék hallgatói orgonista – és egyházkarnagyi állásokat tölthettek be. Az egyházi és állami hatóságok megegyezése alapján kizárólag ilyen képzettséggel rendelkező pályázók kaphatták meg a fontosabb templomi állásokat. 

 

1988-ban egészen más történelmi, egyházi, zenei körülmények között, más igénnyel és más feladatokat kitűzve kellett megtervezni a tanszakon folyó oktatást. A liturgikus megújulási áramlatok lassú térnyerésével a templomi zenét egyre kevésbé a liturgia díszének, szép velejárójának, hanem magának az elénekelt liturgiának tartották. Több évszázados mellőzés után ismét első számú zenei stílussá lépett a gregorián ének (legalábbis elvben), és lehetővé vált az anyanyelvű éneklés. Másrészről az egyházzenésznek szembe kellett (kell) néznie a liturgia „popularizálásával” , amely minden zenei és - fogalmazzunk így - dramaturgiai eszközt bevet a hívek megnyerésének érdekében, akár az egyház hivatalos előírásainak ellenében is.

 

Az újjáalakuló tanszéknek ezekre a kihívásokra is fel kellett/kell készítenie hallgatóit. Ennek megfelelően fogalmazta meg céljait, és tárgyait: A képzésnek olyan sokoldalúnak kell lennie, a hallgatóknak olyan széleskörű liturgikai, zenei, repertoár-ismereti, módszertani, pedagógiai tudást kell szerezniük, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben is önállóan, jó szakmai lelkiismerettel tudjanak döntéseket hozni, az egyházzene bármely területén is dolgoznak.

 

Szükséges tehát a liturgiatörténet ismerete, a liturgiában való biztos tájékozottság (felekezettől függetlenül), a gregorián-és graduál átfogó ismerete, a népének történeti és gyakorlati, értékalapú ismerete, széleskörű repertoár birtoklása az egyházzene-irodalom és az orgona-irodalom minden korszakából, és mindezek alkalmazásának lehetőségei a napi gyakorlatban,

 

A nemzetközi egyetemeken folyó egyházzenei képzésekhez képest a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzenei oktatásának sajátsága tehát a tudományos, teológiai/liturgikai és művészi szempontból egyaránt magas szintű oktatási koncepció lehetséges megvalósítása. A budapesti egyházzene tanszék sajátosságának mondható a több mint ezeréves keresztény liturgiai és egyházzenei örökségre épülő elméleti és gyakorlati oktatás, mely mögött magas szintű, sok évtizedes kutatómunka áll. Emellett ugyancsak kiemelkedő a forráskutatáson alapuló liturgikai (elméleti és gyakorlati) képzés.

 

Az elmúlt 27 tanév tapasztalatai azt mutatják, hogy az újjáalapítás idején megfogalmazott alapelvek időtállóak, ma is ugyanúgy érvényesek, mint akkor, ezért változatlan formában kívánjuk azokat fenntartani.  Ugyanakkor az időközben megváltozott igényeket és lehetőségeket figyelembe véve a képzési területeknek a jelenleginél változatosabb kombinációjával többféle életpályára készíthetjük fel hallgatóinkat.

 

Dobszay László írja a Magyar Egyházzene IX. évfolyamának 1. számában a „Az egyházzene-oktatás milyensége attól függ, hogy kialakítóinak mi volt az elképzelése magáról az egyházzenéről Az egyházzene biztos, nyugalmi periódusaiban az oktatás hagyományos formáit viszik tovább. Ha az eszmények nagyjából változatlanok, de az életkörülmények módosultak, akkor az oktatást is eszerint módosítják, részleteiben átalakítják...” Ennek szellemében szeretnénk átalakítani – leginkább bővíteni – a képzés egyes részleteit.

 

Az „életkörülmények módosulása” több területet érint. Közöttük a legproblematikusabb, az egyházzenei végzettséggel való álláskeresés. Csak egyházzenei diplomával önmagában, – ha mégoly széleskörű tudást is ad – ma nagyon nehéz elhelyezkedni.

 

Ideális esetben egy egyházi iskola teljes állásban tudna alkalmazni főállású egyházzenészt az énekórák ellátására, az osztálymisékre /istentiszteletekre való felkészítésre és azok zenei irányítására, valamint az iskolához tartozó templom kántori teendőinek ellátására – különösen, ha az utóbbi esetében a „cantor” eredeti értelmére gondolunk, amikor az nemcsak az istentiszteletek orgonás kísérését, hanem a templom és az iskola egész zeneéletének megtervezését, megszervezését jelentette.

Ilyen lehetőség a mai egyházzenészek számára ritkán adódik. A templomok nagy része az orgonás teendők ellátására kántorképzőn szerzett végzettséggel is megelégszik (ha egyáltalán elvár valamilyen végzettséget), igen sok templom pedig nem tud, vagy nem akar áldozni a liturgiához méltó zene megszólaltatására, itt legfeljebb amatőr „orgonisták” kísérik a nép énekét.

 

Kívánatos lenne, hogy az egyházi iskolák felismerjék, milyen fontos a liturgia méltó végzésére nevelni az ott tanuló fiatalokat, és ennek elengedhetetlen része a szent és magas színvonalú zene megszólalása az iskola istentiszteleti alkalmain. Ez lenne az egyházzenészek egyik legfontosabb feladata, hiszen ha kis korban elültetjük a gyerekekben az értékes zene iránti igény csíráját, az évek-évtizedek múltán is meghatározó lesz. Ennek ellenére az egyházi iskolák közül ma alig néhányban tanít egyházzene szakon végzett tanár.

 

Az egyházzenében képzett tanárok iránti igényre a Tanszék először az előadóművészi mesterképzésre épülő (TMA 60 kredites) tanári képzés elindításával felelt. Mivel a választható általános iskolai kerettantervek közé bekerült az új énekes iskolás kerettanterv, várható, hogy megnő az igény ezen iskolatípus és az ilyen képzettséggel rendelkező pedagógusok iránt. A felsorolt igények mind azt sürgették, hogy a tanszék erősebben fókuszáljon az egyházzene-oktatás bővítésére, készítse fel hallgatóit a sokféle pedagógiai feladatra.

 

Sokat javíthat a helyzeten a 2013/14-es tanévben megindult ún. egyciklusos /osztatlan tanári képzés, mely az egyházzenei végzettséghez énektanári végzettséget is ad, s ennek birtokában az innen kikerülők bármely típusú alsó- és középszintű iskolában taníthatnak egyházzenét és „normál” énekórán egyaránt. A világi és egyházi általános – és középiskolák mellett új „terepként” jelentkezhetnek számukra a zeneiskolák, és konzervatóriumok, mely intézménytípusokban még sosem volt speciálisan egyházzenei oktatás, tehát annak kereteit, lehetőségeit és módszertanát meg is kell teremteni.

 

Az utóbbi iskolatípusok újabb lehetőséget vetnek fel: egy zeneiskolában, még inkább a konzervatóriumban szinte kínálkozik az egyházzenei képzés összekapcsolása az orgona-tanítással, ez pedig felveti az egyházzene- és orgonatanári képesítés együttes megszerzésének igényét.  Erre jelenleg még nincsen mód, a két szakon csak külön szerezhető meg a diploma, az egyikért természetesen fizetni kell. Valamelyes közeledést jelent egyes diákok „áthallgatása” az orgona szakra, de a jelenlegi rendelkezések nem teszik lehetővé a hangszeres – és az ún. elméleti szakok (ilyen az egyházzene is) párosítását a tanárképzésben.

 

Ugyancsak a bővülő egyházzenei oktatás teszi szükségessé az Egyházzene Tanszékkel állandóan együttműködő énekes iskolai „hálózat” kialakítását. A tanári képzésben résztvevő hallgatók jelenleg a Deák Diák Általános Iskolában működő Budapesti Énekes Iskolában (BÉNI) és a Szent István Énekes iskolában, középszinten a Gödöllői Premontrei Szent Norbert Szakgimnáziumban  teljesítenek gyakorlatot. A BÉNI úttörő jellege és kiválósága mellett a Deák Diák Iskola sajátos nevelési igényű gyerekek befogadó iskolájában működik, melynek társadalmilag igen értékes, de speciális a pedagógiai programja. Hallgatóinknak nagyon hasznos, hogy ennek sajátosságaival megismerkedhetnek. Terveink között szerepel más, már működő énekes iskolákkal való gyakorlóiskolai kapcsolat kiépítése. Emellett szükség lenne olyan iskolában is énekes iskolai osztályt indítani felmenő rendszerben, ahol a képzésben minden a mi saját tanszéki pedagógiai igényeinknek van alárendelve, és amely ilyen minőségében mintaintézménnyé fejleszthető. Egyik fő célunk ugyanis, hogy minél több végzettünk lásson majd hozzá énekes iskola alapításához, illetve kapjon kedvet abban való munkára, hiszen az egyházzene színvonalának széles körben való emelése (intézményesülés!)  ma leginkább ettől a rendszertől várható. Ezen énekes iskola kórusa rendszeresen részt venne a tanszéki liturgiákon, mintegy az angol college-típusú kórusok mintájára, vizsgakoncerteken is közreműködne a diplomázók betanításával, és a gyakorlati tanítás egyik terepe is lenne. Egy ilyen, egyházzenei színtéren megjelenő, magas szintű műhely a Zeneakadémia tekintélyét e téren is tovább emelné.

 

A katolikus gyakorló iskola mellett ugyancsak nagy igény van más felekezetű (evangélikus és református) egyházzenei gyakorlóhelyek kialakítására is, hiszen a tanárképzésben számos protestáns hallgatónk vesz részt. Egyelőre nem találtunk olyan általános iskolát, ahol az oktatásban és az istentiszteleti életben a hallgatók megfelelő pedagógiai mintát láthatnának. Valószínűleg a most végzett, ill. végző hallgatókra vár a feladat, hogy egy ilyen énekes iskolát kialakítsanak, amely később a tanszék gyakorló- vagy partneriskolává fejlődhet. Tervezzük az evangélikus középiskolákkal való szorosabb kapcsolat kialakítását (Deák tér, Fasori Evangélikus Gimnázium).

 

Az egyházzenei oktatásban igen fontos feladat a néhány éve egyre erőteljesebben jelentkező igény kielégítése az egyházzenei tanár-továbbképzés különféle formái iránt. Nagy tapasztalattal rendelkező énektanárok és néhány éve pályán lévő fiatal kollégák részéről egyaránt kaptunk megkereséseket egyházzenei tanár-továbbképzés elindítására. Különösen jelentős az érdeklődés az egyházi kezelésben lévő iskolák igazgatói, énektanárai részéről, hiszen számukra nemcsak a tananyag egy speciális területének alaposabb megismeréséről van szó, hanem a gyakorlatban való alkalmazásának megtanulásáról is (osztálymisék, ünnepi istentiszteletek ellátása, kórusok, szkólák szervezése stb.), ami munkájukhoz nélkülözhetetlen. Fontos, hogy egy ilyen tanfolyam módot ad arra, hogy a hallgatók az újabb, előrevivő egyházzenei irányok szellemében tájékozódjanak, amivel szakterületük minőségi fejlődését szolgálják. Bár ez nem pótolja a rendszeres, tanintézménybeli képzést, de sokak egyházzenei szakmai bázisát szélesítené.

 

Számos megkeresést kaptunk egyházzenei továbbképző tanfolyam megszervezésére. A korábban évenkénti rendszerességgel megtartott 30 órás tanár továbbképzés után most az EFOP pályázat keretében benyújtás előtt áll egy 4X30 órás tanfolyam –sorozat a már pályán lévő, de egyházzenei ismeretekkel nem rendelkező kollégák számára.

 

Az egyházzenei oktatás remélt bővülése is indokolja, hogy más egyházzenét tanító intézményekkel is jó kapcsolatot ápoljunk. Az összefogásra nagy szükség van, mert ma az egyházzenészek csak egységes nézőponttal, értékrenddel és azonos cselekvési módon tudnak érvényt szerezni a liturgia, és az igényes templomi zene ügyének.

Jelenleg a Zeneakadémián kívül a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán folyik egyházzenész képzés a BA alapszak mellett tanári szakokkal.  A Szombathelyi Savaria Egyetem Zenei Intézete (Berzsenyi Dániel Főiskola) ének-zene szakán választható szakirány az egyházzene.

 

Az egyházzenei gyakorlati munkába vezetik be hallgatóikat a különféle egyetemek és főiskolák kántor-szakjai. Jelenleg több helyen működik 6 féléves kántor szak: a Szent Atanáz Görög katolikus  Hittudományi Főiskolán, Nyíregyházán, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, a Győri Hittudományi Főiskolán  és a Baptista Teológiai Akadémián. Tudomásunk van arról, hogy más felsőoktatási intézmények is szívesen indítanának 3 éves kántor szakot, melyek működését erősen támogatjuk, hiszen központjai lehetnek egy adott régió egyházzenei életének.

 

Az egyházzene interdiszciplináris jellege miatt bővíteni szeretnénk kapcsolatainkat olyan szakterületekkel, melyek művelői számára fontosak az egyházzenei ismeretek, ill. ahol az egyházzenész hallgatók szerezhetnek szélesebb körű ismereteket. Ilyenek az Zeneakadémia más tanszékei, mint a már említett klasszikus orgona, a karvezetés és a régi zene, az elméleti szakok közül a muzikológia.  Az ELTE-vel való korábbi kapcsolatunkat is szeretnénk kiszélesíteni,  elsősorban a Vallástudományi Intézetben működő Liturgiatörténeti Kutatócsoporttal, melyhez a tanárok és bizonyos munkatársak révén  személyes szálak is fűznek, és ahol a liturgiatörténeti alapkutatások jelenleg a legmagasabb szinten folynak.

 

Szeretnénk intenzívebbé tenni kapcsolatunkat a felsőfokú teológiai tanintézményekkel, melyekkel évek óta van szerződésünk a diákok áthallgatására. E lehetőséggel szerencsére többen is éltek az elmúlt években. Ezek a személyes tanár-diák ill. diák-diák találkozások mindig gyümölcsözően hatottak mind a vendéghallgatók, mind saját hallgatóink  szellemi-lelki fejlődésére, reméljük ez a jövőben szélesebb körre terjedhet ki.

 

Néhány jó visszhangot kiváltó kezdeményezés után úgy látszik, gyümölcsöző lehet közös programok, koncertek, istentiszteletek, konferenciák szervezése más oktatási intézményekkel. A lassan rendszeressé váló közös őszi mise a gödöllői premontrei gimnázium kórusával a Teréz templomban, vagy pl. a Zeneakadémia együtteseivel együtt adott templomi koncertek próbái során szorosabb szakmai és emberi együttműködés alakulhat ki a tanárkollégák és a különböző szakról érkezett diákok között. Ezek az alkalmak azt bizonyítják, hogy érdemes mind a Zeneakadémián belül, mind más iskolákkal szorosabb, bensőségesebb kapcsolatot kialakítani.

 

A magyar felsőoktatási intézmények mellett bővíteni szeretnénk kapcsolatainkat nemzetközi kutatóintézetekkel és egyetemekkel hallgatók és oktatók cseréjével. A hallgatói mobilitást nagymértékben segítik a szaporodó ösztöndíj-lehetőségek, melyeket a növendékek hál' Istennek egyre inkább kihasználnak. A tanárok személyes kapcsolatainak köszönhetően több külföldi, ill. külhoni művész és tudós tartott mesterkurzust, vagy előadásokat a tanszéken, ezek számát mindenképp növelni szeretnénk (anyagi lehetőségeinktől függően).

 

Bár nem vállalkozhatunk zenetudományi képzésre, azt kijelenthetjük, hogy az egyházzenészeknek az átlagosnál nagyobb és szélesebb zenetörténeti tájékozottságra van szüksége. Az egyházzenésznek magas szintű tudományos és/vagy művészi alkotómunkát kell végeznie. Ezért elengedhetetlen az egyházzenei doktoriskola fejlesztése, az ott folyó munka új alapokra helyezése, a hallgatók felkészítése a kutatómunkára, ami természetesen a kutatóműhelyekkel való szoros együttműködést kívánja.

 

E műhelyek közül számunkra a legfontosabb az Egyházzene Tanszék saját kutatócsoportja, amely az egyházzene több területén (elsősorban a gregorián zenében) folytat kutatásokat. Szükséges, hogy hallgatóink közül az érdeklődőket és az arra alkalmasakat minél korábban bevonjuk a tudományos munka bűvkörébe, és így megteremtsük az egyházzenével foglalkozók tudományos utánpótlását.

 

Szükséges, hogy a Kutatócsoport állandó szakmai kapcsolatban legyen a hasonló, vagy társtudományokkal foglalkozó intézetekkel. Ennek egyik állomása a MTA BTK ZTI-vel kötött megállapodás „a régi zenetörténet és egyházzene területén egyes, mindkét intézmény számára fontos feladatok folytatása, megosztása, a két intézmény egymással érintkező, egymást fedő vagy kiegészítő tevékenységeinek hatékonyabbá tétele és összehangolása érdekében.” 

 

A kutatócsoport vezetésével számos egyházzenei kiadvány és tankönyv jelent meg az elmúlt időben. Bár anyagi lehetőségeink – a pályázati források jelentős szűkülése miatt – erősen megcsappantak, tevékenységünket szeretnénk fenntartani, sőt bővíteni, hiszen óriási szükség van az egyházzenész társadalom által könnyen elérhető, és a mindennapi gyakorlatban jól használható művek kiadására és az oktatásban nélkülözhetetlen tankönyvek megjelentetésére.

 

Az egyházzenei felsőoktatásban tehát a tudományos, a művészi és a gyakorlati szempontok egyensúlyára kell törekedni. Ezek megvalósítása kizárólag a tanárok közötti folyamatos és gyümölcsöző konzultációval, a közös hangversenyek, liturgikus alkalmak, projektek, publikációk szervezésével történhet meg. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszéke emellett tette le voksát, és ezt kívánja folytatni és bővíteni a fentiekben ismertetett módon. Azt reméljük, hogy ebben társakra találunk más egyetemek, iskolák, intézmények, (egyházi vezetők) körében, s ezzel hozzájárulhatunk az egyházzene állapotának javulásához.

 

Dobszay László írta 1975-ben „Az egyházzene állapota az Egyház liturgikus állapotának tükrözője, az pedig az Egyház egész lelki állapotát jellemzi.”  Kívánjuk, hogy az egyházzene állapotának javulása járuljon hozzá a liturgia és az egész Egyház lelki gyógyulásához.

 

 

 



* Dobszay Ágnes DLA egyházzenetörténész, tanszékvezető egyetemi tanár (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem)

** A Gödöllői Egyházzene-pedagógiai  Konferencián 2013. október 22.-én elhangzott előadás és a Magyar Egyházzene XXI (2013/2014) (44–50. old.) számában megjelent írás aktualizált változata.