Beleolvasás: Alan Walker: Hans von Bülow

A szerző, a brit-kanadai Alan Walkernek nemcsak neve, de zenetörténészi-kutatói tevékenysége is széles körben ismert hazánkban, elsősorban háromkötetes Liszt-monográfiájának köszönhetően, amely magyarul is hozzáférhető. A nem szakmabeliek körében további ismertségre tett szert annak köszönhetően, hogy közreadta Lina Schmalhausen kiadatlan naplóját Liszt utolsó napjairól. Most ismét olyan könyvvel jelentkezett, amely nemcsak a szűk szakma érdeklődésére tarthat számot. A főszereplő ezúttal Hans von Bülow, akiről legtöbben azt tudják, hogy Liszt első veje volt, az előadóművészet-történetben járatosak előtt pedig nem ismeretlenek zongoraművészi és karmesteri kvalitásai. Rendelkezhetnek továbbá azzal a „járulékos” információval, hogy maga Bülow is komponált. Az adatok fényében lehet következetni művészi kvalitásaira, különös tekintettel arra, hogy ősbemutatóival a figyelem reflektorfényébe sikerült állítania olyan műveket, amelyek az újdonság erejével hathattak/hatottak a korabeli közönségre.

Eme vázlatok helyét foglalja el Walker Bülow-monográfiájának köszönhetően egy sokdimenziós portré, a 19. századi zenei élet egyik korszakos jelentőségű alakjáról.

A könyv eredeti angol címe: Hans von Bülow élete és kora. A Fejérvári Boldizsár fordításában megjelent magyar kötet címében nem szerepel az „élete és kora” kitétel, ám ezt nem kell hiányosságként elkönyvelnünk. Talán még félrevezető is lenne, azt sejttetné, hogy Bülow életrajza mellett kínál korrajzot, tehát különböző perspektívákból láttatja a művészt, pedig szó sincs erről! Éppen ellenkezőleg, a tárgyalásmód lehetővé teszi, hogy az olvasó „felfedezze”, hogy sokrétű munkásságával Bülow maga is aktívan befolyásolta „korát”!

Közismertnek tekinthető az a régi megállapítás, mely szerint a művészi „nagyság” felbecsüléséhez jó módszer, ha képzeletben „kivesszük” az illetőt a történelemből, s megvizsgáljuk, nélküle milyen mértékben alakult volna másképp a folyamat. Nos, ilyesfajta mércével igencsak nagyra kell becsülnünk Bülow-t! Éspedig több funkcióban is! Mindez pedig szervesen összefügg személyiségével.

A minőség iránti elkötelezettsége elsöprő erejű volt. Ennek tudható be, hogy külön tudta választani Wagner emberi és művészi kvalitásait, hogy energiáját és tudását akkor is Wagner zenéjének szolgálatába állította, amikor oroszlánrésze volt magánélete legnagyobb válságában. Ugyanez motiválta maximalizmusát, amelyet egyaránt vonatkoztatott saját magára és valamennyi muzsikuspartnerére, zenekarai valamennyi tagjára. Sőt, mindazokra, akik bármiféle kapcsolatba kerültek a zenével – ez utóbbit keservesen megtapasztalhatták azok a fiatalok, akik kellő elhivatottság nélkül lebzseltek a jóságos Mester környezetében, nem is annyira tanítását, mint támogatását remélve.

Bülow, aki elképesztő akaraterővel dacolt testi és lelki eredetű betegségekkel, aki kínzó fájdalmai ellenére is maximális teljesítményre törekedett szólistaként csakúgy, mint karmesterként! Aki ugyanakkor nélkülözte a protokoll és a diplomácia megannyi alapvető gesztusa iránti érzéket, és meggyőződésének, igazának hangoztatásával nemritkán kínos helyzetekbe került. Fogadatlan prókátora volt minden értéknek, jó ügynek, és kíméletlenül kipellengérezte azt, ami alatta maradt a mércéjének. Ezzel az attitűddel elérte, hogy „megmozdulásait” széleskörű érdeklődés követte – és akik először csak a „botrányok” miatt figyelték munkásságát, azok is részesültek azokban az ízlés- és személyiségformáló élményekben, amelyeknek tanúi lehettek.

Alan Walker életrajzírói ars poeticájának fontos kitétele az „életrajz földrajza”: fontosnak tartja, hogy ne pusztán információértékű dokumentumokból szerkesszen, hanem maga is engedje hatni magára a helyek (mostani) légkörét, ahol (egykor) élt és alkotott az általa vizsgált személy. Nem lehetett kis feladat ez a „világjáró” Bülow esetében, de a fáradságért minden bizonnyal kárpótolták a múltidéző atmoszférák. De legalább olyan súllyal része munkájának az alapos dokumentum feltárás, ami Bülow esetében egészen kivételes nagyságrendű. A koncertjeit beharangozó cikkek, a fellépéséről tudósító beszámolók, a szakmai értékelések és a bulvár-ízű értesülések garmadája – és mindehhez a feltérképezhetetlenül gazdag levelezések, nemcsak a Bülow-nak szóló vagy általa írott levélfolyamok, hanem ismerősei és a vele kizárólag közönség-kapcsolatba kerülők reflexiói! Ezeknek csupán a töredéke publikált, ám a feldolgozatlan, ám archívumok mélyén megtalálható nyomtatott és kéziratos források tovább árnyalhatják a képet!

Walker monumentális munkájához számos intézet-intézmény elhivatott munkatársaitól kapott segítséget, ennek köszönhetően számos információ e munkájában kerül nyilvánosságra. Mindennek köszönhetően sokdimenziósan jeleníti meg az olvasóknak Bülow-t, rájuk bízva, ki mennyire tudja megszeretni a különös emberi figurát – akinek művészi munkája kétségkívül korszakos jelentőségű! Walker nem akarja „megszépíteni” a portrét, inkább pillanatfelvétel-gyűjteményt kínál, ahol különböző életszituációkban láttatja Bülow-t, amint épp – vérmérsékletének és meggyőződéseinek megfelelően – részt vesz abban a folyamatos párbeszédben, amely megannyi „világelső” pillanatot tartalmaz, s vélhetőleg még több katarzist, a többi résztvevő számára…

A könyv mintegy 600 oldalnyi főszövege mindvégig lebilincselő olvasmány. Egyszerre lehet „falni”, mint egy remek életregényt (merthogy az!) és ceruzával a kézben olvasni, megjelölve az unikális információkat, a különleges szempontokat, más vonatkozásban is megszívlelendő tanulságokat, vagy épp sajátos szerzői megállapításokat. Walker jegyzetanyagára sem lehet panasz; a lapalji megjegyzések vagy forrást jelölnek, vagy további részletező forráshoz irányítják az olvasót, avagy olyan mini-esszét tartalmaznak, amelynek ilyetén elhelyezése lehetővé tette, hogy a főszöveg haladjon tovább. Bülow a főszereplő, értelemszerűen – de reflexióinak, élete megannyi szituációjának érdemi megértéséhez szükség van tájékoztató információkra. Walker ebben is mindig megtalálja az ideális mértéket. Az olvasó minden adat közléséért hálás neki (méltán; a forrásokból való utánjárás aligha lenne olvasóra méretezett feladat!). Sőt, időnként még szívesen tette fel „kérdéseket”, további információkért, például, hogy ki a címzettje annak a levélnek, amelynek csak lelőhelyét tünteti fel (254. oldal 39. lábjegyzet), hogy miért küldték el Siegfried Ochsot a berlini Hochschule für Musikról (524. old.), hogy hogyan jutott hozzá a Verdi-Bülow levélváltáshoz Ricordi, aki vette a bátorságot közzétételéhez zeneműkiadója házi újságjában (566. old.), vagy hogy kinek a feldolgozásában csendült fel Bülow temetési szertartásán Klopstock „Auferstehen” (Feltámadás) című költeménye női- és gyermekkar tolmácsolásában (596. old.).

Látszólagos csupán az ellentmondás a szöveg és a műsorplakát-ábra információja között – a fejezet végigolvasása során egyértelmű, hogy 1894. február 26-án Mahler vezényelt (mint a plakáton olvasható), nem pedig R. Strauss (miként az 599. oldal 3. sorában olvasható). Szemfüles olvasó észreveheti (habár nincs különösebb jelentősége): ellentétben a 404. oldal 14. lábjegyzetének hivatkozásával, Wagnernek nem 67., hanem 69. születésnapján íródott a hivatkozott levél.

Kicsit túlmagyarázott a Bülow utolsó nyilvános fellépéséről szóló részben a bülow-i zenei gesztus: „A hangverseny végére Bülow-t minden ereje elhagyta, így nem tudott beszédet tartani, hanem inkább a zongorához ült, és eljátszotta az ’Auf Wiedersehen’-t Mozart Varázsfuvolájából. Ez a szám az opera első felvonásában csendül fel, amikor az Éj Királyőjének három udvarhölgye ötöst énekel Taminóval és Papagenóval, mielőtt az utóbbi száján lakat csattanna, hogy ez egyszer némaságra kárhoztassa őt. Többször is elhangzik a jókívánság: ’So lebet wohl. Wir wollen gehn. Lebet wohl! Auf Wiedersehen’ (’Áldjon ég. Mi elmegyünk. Áldjon ég’ A viszontlátásra!’). A közönség vette a lapot. Papageno szája lelakatolva – Bülow sem tud megszólalni. Mivel nem tudott szóban elbúcsúzni tőlük, nekik kellett istenhozzádot mondaniuk neki. Amikor Bölow felállt a zongorától, és csendben lement a színpadtól, hallgatói tudták, hogy nem látják őt soha többé.” (578-79. old.)

Nos, az idézett ötös elején Papageno valóban nem tud megszólalni, száján a lakat (Hm, hm, hm…), ám a kvintett során lekerül a számáról, és a három hölgy búcsúzásakor épp az ő – szöveges – szólama adja az énekegyüttes basszusát. Bülow tehát nem Papageno, még csak önkéntesen sem…

Abban, hogy „falni” lehet a könyvet, nagy része van a fordító Fejérvári Boldizsárnak is. Olvasmányos a stílusa, gördülékeny, még szóismétlésekre is csak ritkán fanyalodik. Néha vannak sajátos szókapcsolatai, de ezeknél aligha időzik hosszasan az olvasó. Pl. valószínűleg a szöveghűség indokolja a szokatlan „nyomott áron” fordulatot, az „áron alul” bevettebb verziója helyett (165. old.), még ha korrekt is, furcsa olvasni, hogy „Mielőtt Wagner házassága végképp kimúlt” (166. old.), és furcsa képi asszociációkat kelt a „Vajon milyen gondolatok szelték át a két régi jó barát agyát?” kérdés (179. old.), a gyakori „csendült fel” fordulatnak nem kompozíció(k)ra, hanem hangversenyre való alkalmazása (331. old.), az állítmány választása, miszerint „Bülow legjelesebb fellépése szólistaként esett meg” (345. old.), vagy, hogy „Bülow belement, hogy a kórház fekvőbetege legyen” (580.). A „hithirdető stratégia” helyett talán indokoltabb lett volna az „igehirdető” (132. old.), s főképp, furcsa Marie d’Agoult-ról Liszt „első szeretője”ként olvasni (144. old.), első „élettársa” helyett. Mindezeknél zavaróbb viszont, hogy háromszor is előfordul a – vélhetően kiirthatatlan – „hibát véteni” fordulat, jóllehet könnyű belátni (belátni könnyű!), hogy vagy hibázik valaki, vagy elvét valamit…

Betűhibára lehet gyanakodni, azt olvasva, hogy a lábjegyzetek és kommentárok „segítik az előadóművészt, hogy kiszabadítsa a szellemet, melyet a zeneszerző a gépbe zárt.” (44. old.) Vélhetően a „kép”-be, mármint a kottaképbe zárta a szerző…

A Hans von Bülow-ról szóló könyv elolvasása nemcsak ismeretanyaggal gazdagít, hanem átfogó jellegű tudásanyaggal. A könyvben előforduló „szereplők” gazdag kapcsolatrendszerének feltárása mozgásba hozza a történelem „kerekeit”, elevenné válik a múlt, s megannyi jelensége egyben megkönnyíti a jelenben való tájékozódásunkat, korunk társadalmi-művészi élete megannyi mozzanatának megértését.

Fittler Katalin

Kiadó: Rózsavölgyi és Társa Kiadó
Oldalszám: 656 oldal
Megjelenés: 2018. április 17.
ISBN: 9786155062278