„A GONDOLAT UTAZÁSA”

 

Szendi Ágnes és Csepregi György szerzői hangversenye a Nádor teremben

 

              Szendi Ágnes                                               Csepregi György

 

Az Alkotó Muzsikusok Társaságának két tagja: Szendi Ágnes és Csepregi György műveiből hallhattunk válogatást 2018. jún. 2-án délután 3 órakor a Nádor teremben.

A délutáni napfény teljes szépségében mutatta a magyar szecesszió kiemelkedő alkotását, az óriási ólmozott-festett üvegablakot, mely Zsellér Imre műhelyében készült Lechner Ödön és Baumgartner Sándor tervei alapján 1930-ban.

 

Köszönet illeti az inspiráló környezetben megrendezett hangverseny lehetőségéért Göllesz Zoltán művészeti igazgatót.

 

Horváth Györgyi műsorvezető

 

A műsorközlő Horváth Györgyi által felolvasott gondolatok ráhangolták a jelenlevőket a kompozíciók befogadására, így összefüggő folyamatként érvényesülhetett a hallgatók számára a különféle darabok váltakozása, melyek kiváló előadásban szólaltak meg.

 

Részlet Csepregi Györgynek a műsor előtt elhangzott, Horváth Györgyi által tolmácsolt gondolataiból: „Kalandos szellemi utazásra invitáljuk hallgatóinkat.  ( ... ) Megpróbáljuk felvázolni a képzelet határait.  Milyen alakzat lehet a képzelet? Véges egyáltalán, tapinthatóak a határai, vagy folyton tágul, mint egy fraktál? Az bizonyos, hogy képzeletünk inkább a barlangrajzhoz hasonló, nincs képkeret, a vászon az egész barlang, az egész natúra. A zene is a határtalant ábrázolja (… ) Minél szigorúbb fegyelem uralkodik benne, annál alkalmasabb a határtalan illúzióját kelteni. Husserl időelméletében a zene szemlélteti az idő létezését. Akárhogy is nézzük, a határtalanhoz a fegyelem vezet, a szabadsághoz a szabályok. Az élmény erősebb a passacagliában, mint a kötetlen rögtönzésben. A korlátaink megtartanak minket.

 

Tarkovszkij két kultikus filmje, a „Sztalker” és a „Solaris” is olyan utazókról szól, akik a képzelet határait keresik. Térbeli utazásra vállalkoznak, de a kaland ennél többet tartogat számukra. A világot akarják felfedezni, válaszul az immanenst kapják. A Sztalker titkos zónájának felfedezői éppúgy önmagukkak találkoznak egy erdő mélyén, mintr a Solaris űrutazói, akik fényévnyi utazás után saját, hozott történetük epizódjait ismerik fel a távoli ismeretlenben.

 

Kalandos utazásunk mindjárt a kezdetét veszi, kapcsolják be biztonsági öveiket.”

 

A koncert műsora:

A hangverseny két Csepregi-szerzeménnyel indult, rögtön a Nádor Terem orgonájának akkordjaival: Mocsári Emma a „Gondolat  utazása” témát interpretálta,  amelyre a szerző zongorán rögtönzött a reneszánsz és a kortárs jazz modorában. Simonova Jaroszlava csellón, Mocsári Emma zongorán adták elő a második Csepregi-művet, a „Szerenádot”, majd a műsorközlő bekonferálta  az est első Szendi Ágnes-szerzeményét : a  „Sárguló hangok” előadója Csáki András gitárművész volt. Szendi Ágnes ezután két tételt játszott „Zongoramuzsika” c. sorozatából, mindkettőt ajánlással: a 40-es számú Becht Erika 75. születésnapjára, a 41-es pedig Rőczey Ferenc 90. születésnapjára készült. Becht Erika tanárnő személyesen is megtisztelte jelenlétével a hallgatóságot. Két mitológiai történet elevenedett meg ezután – fuvolán, Csepregi György tollából. Az első tétel Philemón ésBaucisz történetét meséli el, a második történet Bellerphontészé, a fiatal és ideáiban élő harcosé. Ebben az epizódban a Pegazus is feltűnik, zenei eszözökkek ábrázolva: a fuvolista – ez esetben Labant Ada Rózsa – a ló lábainak dobolását imitálva dobbantotta a negyedeket a padlón játéka közben. A venezuelai születésű művésznő után ismét Csáki András lépett a nagyérdemű elé, ugyancsak Csepregi „Két mediterrán portré” c. darabjával. Az ezt követő Szendi Ágnes-darabból, a „Hal(l)hatalan hangjaink” opusból a „Zokogás” tételt interpretálta Simonova Jaroszlava csellón, ezúttal szólóban.  A szerző, akárcsak zongoradarabjai előtt, most is maga adott útmutatót a darab értelmezéséhez. Ezután az „Áhítat” következett ugyancsak Szenditől, a szerzők koncepciója szerint a külső világ felfedezéstől a személyesig haladva a legbensőbb, titkos hangokig. Labant Ada Rózsa fuvolán, Mocsári Emma zongorán tolmácsolták a művet. A műsort az „Agnus Dei” opus zárta – az eredetileg vegyeskarra komponált művet a szerző, Csepregi György játszotta orgonán.  

 

Előadóművészek:

Simonova Jaroszlava csellóművész, aki korábban a Lembergi Szimfonikus Zenekarban játszott
és számos versenymű szólistája is volt, jelenleg a Miskolci Szimfonikusok csellószólamának vezetője

 

Csáki András gitárművész, számos nemzetközi gitárverseny győztese, a Zeneakadémia óraadó tanára.

 

 

Mocsári Emma zongoraművész, a Kammerton Zenekar tagja, több kortárs darab tolmácsolója, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola óraadó tanára és Labant Ada Rózsa venezuelai születésű fuvolaművész, diplomáját  Párizsban szerezte, jelenleg Magyarországon él

 

Labant Ada Rózsa

 

 

A koncert műsorának felvétele:

 

Csepregi György: Két mediterrán portré   (Csáki András -gitár):

https://soundcloud.com/csepregi-gy-rgy/csepregi-gyorgy-ket-mediterran-portre

 

Szendi Ágnes: "Hal(l)hatatlan hangjaink" II. Zokogás - csellóra (Simonova Jaroszlava- cselló):

https://soundcloud.com/csepregi-gy-rgy/szendi-agnes-hallhatatlan-hangjaink-ii-zokogas

 

Csepregi György: Szerenád (Simonova Jaroszlava- cselló, Mocsári Emma - zongora):

https://soundcloud.com/csepregi-gy-rgy/csepregi-gyorgy-szerenad

 

Szendi Ágnes: Zongoramuzsika 40. Becht Erika 75. születésnapjára (a szerző-zongora):

https://soundcloud.com/csepregi-gy-rgy/szendi-agnes-zongoramuzsika-40-becht-erika-75-szuletesnapjara

 

 

 

 

Schön Károlyné zenetanár,

a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület tagja