Búcsúzunk Panyi Tibortól
(1965-2019)

 

Panyi Tibor, az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola AMI harsona-mélyrézfúvó szakos tanára, a magyar rézfúvós zenei élet egyik kiemelkedő tanáregyénisége, hosszan tartó, súlyos betegség után 2019. január 2-án, 53 éves korában távozott el közülünk.

 

Zenei tanulmányait a mezőkövesdi zeneiskola zongora és trombita tanszakán kezdte el Hohl József és Benyó Tibor tanítványaként. Később a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola harsona szakán érettségizett, majd művészdiplomáját a Zeneakadémia miskolci tagozatán szerezte meg 1990-ben Nemesné Szabó Ilona növendékeként. Rézfúvós kvintettjével már tanulmányai alatt is sikeresen szerepelt több országos versenyen.


Tanári pályafutása 1983-ban indult szülővárosában, Mezőkövesden, majd a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a miskolci Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára lett.

 

Több, mint 10 évet élt családjával az észak-németországi Bad Nenndorfban, ahol zenekarvezetőként dolgozott. Fellépett szólóesteken, szimfonikus zenekari hangversenyeken, big band koncerteken. Zenei sokszínűsége a dixieland, és egyéb könnyűzenei műfajokban is megmutatkozott.


2003 óta tanított az Egri Farkas Ferenc Zeneiskolában és a Mezőkövesdi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Aktívan zenélt az Egri

 

Mezőkövesdi zeneiskola 50. éves koncersorozata: Panyi Tibor harsona (5:27)

A 2013-2014 tanévben koncertsorozattal ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját a mezőkövesdi zeneiskola.

A rézfúvósok koncertjén Panyi Tibor harsonával lépett színpadra.

 

Szimfonikus Zenekarban rézfúvós szólamvezetőként, valamint oszlopos tagja volt az egri Gárdonyi Géza Színház zenekarának.


Panyi Tibor azon kevés pedagógusok egyike volt, aki nemcsak hivatásának, hanem egyben örömforrásnak is tekintette munkáját. Előadóművészi tapasztalatait, sokrétű zenei ismereteit boldogan adta tovább. Zeneóráit az igényesség, kreativitás, a növendékekkel való törődés, értékközvetítés jellemezte. Kitűnő pedagógiai érzékkel, hozzáértéssel oktatott és nevelt. Igazi közösségi ember volt, kollégái, diákjai tisztelték, szerették. Növendékei, valamint az általa vezetett iskolai fúvószenekar folyamatosan kiváló eredményeket ért el megyei, regionális és országos versenyeken.

 

Panyi Tibor és a zeneiskola fúvószenekara

 

Emberi és nevelői magatartása példaértékű mindannyiunk számára.


Hiányát érezzük nap, mint nap. Felfoghatatlan, hogy nincs többé közöttünk.


Drága Panyus!

Fájó szívvel búcsúzunk, sosem feledünk el!
Nyugodj békében!

 

Az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola tantestülete nevében:


Gulyás László

intézményvezető