Elhunyt Kertészné Éliás Vera,
aki a Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola zongora tanára volt 37 évig

/1954 – 2019/

Kertészné Éliás Vera

I.

Kertészné Éliás Vera 1954-ben született Debrecenben, tanulmányait is szülővárosában végezte: 1973-ban érettségizett a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában és 1977-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán, zongora-, szolfézs- és általános iskolai énektanári szakon, valamint karvezetői minősítést adó vizsgabizonyítványt is szerzett. Iskolai tanulmányai alatt számos nemzetközi szemináriumon vett részt: többek között Svájcban és Németországban, neves professzoroknál.

1977-től a Fővárosi XI. kerületi Állami Zeneiskolában kezdett tanítani, majd szintén ebben az évben a Magyar Rádiónál forgatói tanfolyamot végzett.

Tanított a Hajdúszoboszlói Zeneiskolában, a XIX. kerületi Állami Zeneiskolában, majd 1981-tól a XII. kerületi – ma Solti György Zeneiskolában. Kezdetben korrepetitori munkaköre volt, majd később kapott zongoratanári státuszt.

Növendékei rendszeresen szerepeltek a zeneiskolai reprezentatív koncertjein, a Schumann-Mendelssohn cd-felvételen közreműködtek, aktív résztvevői voltak a budapesti- és országos versenyeknek, emlékkoncerteknek. Több növendéke felvételt nyert Zeneművészeti Szakközépiskolába, a zenei pályát választva hivatásul. A zeneiskola évente megrendezett művésztanári koncertjeinek is aktív szereplője volt. Munkássága, szakmai tudása mindvégig példaadó és példaértékű volt kollégái és növendékei számára egyaránt.

2018. évi nyugdíjba vonulásával, majd hosszantartó betegsége miatt 2019. elején bekövetkezett halálával egy olyan kollégával lett szegényebb a zeneiskola közössége, aki munkabírásával, türelmével és folyamatos jókedvével, derűjével nap, mint nap tett valamit a közösség összetartásáért és a szakmai színvonal fenntartásáért.

Dióssy Krisztina intézményvezető

II.

Pályakezdőként kerültem Budapestre a Solti György Zeneiskolába, jó húsz évvel ezelőtt. Senkit nem ismertem, új volt a város, az emberek, a munkahely. Vera a szomszéd teremben tanított, a Kós Károly Általános Iskolában. Hamar kiderült, hogy egymásra találtunk, emberileg és szakmailag is. Hihetetlenül sokat jelentett a barátsága. Akkoriban nap mint nap találkoztunk, aztán megszülettek a gyermekeim, de ő jött, látogatott minket. Jókedve, kacagása mindig megvidámított.

Munkabírása hihetetlen volt, betegen ugyanúgy, mint egészségesen. Példamutatóan viselte betegségét, csak a legközelebb állók tudták, hogy nem könnyű Neki. A tanítványaiért mindent megtett, vitte őket versenyekre, négykezes találkozókra. Több tanítványa is a zenei pályát választotta. Éveken át játszottunk a művésztanári hangversenyeken négykezest, felejthetetlen emlék a sok próba és nevetés.

Mindig rengeteg ötlete volt, szinte nem ismert lehetetlent, és életét hivatásának szentelve még betegen is, erejét megfeszítve dolgozott a gyerekekkel. Kitartóan felküzdötte magát nap, mint nap a második emeletre, ami az utolsó évben már emberfeletti erőfeszítést kívánt Tőle.

Fájdalmas, hogy itt hagyott bennünket, vidámsága, örök fiatalsága nagyon hiányzik...

Mártonné Tóth Krisztina,

a Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola zongora tanára