Elhunyt László Margit,
az Operaház énekművész-tanára

(1931-2019)

 

 

László Margit (Kolozsvár, 1931. március 17. – 2019. április 15. ) 1941-ig a kolozsvári konzervatóriumban zongorázni tanult Farkas Ferencnél. Ezután háborús ausztriai gyermekévek következtek, ahol jódlizni is megtanult.

 

Operett: László Margit - Jódli-dal (videó) (2:40)

Vincze Ottó "Cseberből vederbe" c. daljátékából

 

1947 óta élt Magyarországon. Kezdetben női szabóként dolgozott és a Budapesti Kórusban énekelt. 1951 és 1953 között magánúton énekelni tanult Koranek Jánosnénál. 


Berg Ottó amatőr operatársulatának szabadtéri előadásán debütált Gilda szerepében Verdi Rigolettójában. Ugyanebben a társulatban Rossini operájában, A sevillai borbélyban Rosina szerepében lépett fel. 1953-ban a Magyar Állami Operaház magánénekesnek szerződtette. Itt is Gilda lett az első szerepe, majd kisebb szerepek után 1960-ban A varázsfuvolában Pamina szerepkörébe ugrott be és ezzel az őt megillető helyre került a társulatban. Mozart- és a bel canto-operák jó koloratúrkészséget igénylő szerepei lettek a legjobb alakításai, rendszerint a vele együtt induló Réti József oldalán. Kiváló énektechnikájához nagyszerű színészi készségek is társultak.

Gyakori szereplője lett koncerteknek, mert otthonosan mozgott az oratórium- és daléneklés területén is, de könnyűzenei dalokat is énekelt (pl. Bágya András

A legszebb hosszú út).

 

László Margit - A legszebb hosszú út – YouTube (3:32)

 

Vendégszerepelt az egész német nyelvterületen, Franciaországban és a volt szocialista országokban.

Énekesként 1986-ban búcsúzott el a közönségtől, de az Operaháznak utána is tagja volt, 1994 óta immár örökös tagként.

1970-ben kezdett éneket tanítani, előbb magántanítványai voltak, majd 1986-tól a budapesti Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola magánének-tanára lett, 1989-től az Operaház énekmestere, később pedig a Zeneakadémia docense..

1997-től éveken át a Bartók Rádió Muzsikáló délután című műsorának egyik nagy felkészültségű vezetője lett.

 

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 40.

Polgár Tibor: A kérők - szakácsnő

Láng István: Pathelin mester - Juliette

Ribáry Antal: Lajos király válik - osztrák hercegnő

Claudio MonteverdiPoppea megkoronázása - Drusilla

Mozart: Figaro házassága - Grófnő, Susanna, Barbarina, egy leány

Operaház: Mozart Figaro házassága - László Margit - Grófné és .. (3:03)

Km.: Berdál Valéria és Sudlik Mária

Mozart: A színigazgató - Mademoiselle Silberklang

Mozart: Cosě fan tutte - Despina

Mozart: Szöktetés a szerájból - Konstanze, Blondchen

Mozart A varázsfuvola - Pamina-Papageno kettős - László Margit ..

Pamina: László Margit és Papageno: Dene József

Mozart: A varázsfuvola - Pamina áriája - László Margit – YouTube (4:38)

 

hqdefault

László Margit: A varázsfuvola-Pamina

Mozart: Don Giovanni - ci darem la mano (György Melis, Margit ...(3:13)

László Margit és Melis György

Donizetti: Az ezred lánya - Marie

GluckOrfeusz és Euridiké - Euridiké

BizetCarmen - Micaëla

Benjamin BrittenKoldusopera - Lucy Luckit

MuszorgszkijBorisz Godunov (opera) - Kszenyija

PucciniBohémélet – Mimi, Musette

Puccini - Bohémélet - Musette keringője (László Margit) – YouTube (2:33)

 

Richard StraussAriadne Naxos szigetén

 - Najád

ifj. Johann StraussA denevér - Adél

ifj. Johann Strauss: A cigánybáró - Mária Terézia császárné, Arzéna

OffenbachOrfeusz az alvilágban – Juno

Operaház: Gilda áriája - Verdi: Rigoletto - László Margit - Magyarul ... (6:12)

Operaház: Verdi: Rigoletto - Finálé, 2. felvonás - László Margit-Radnai (2:23)

Gilda: László Margit, Rigoletto: Radnai György, vez.: Lamberto Gardelli

 

CD-k:

Farkas Ferenc: A bűvös szekrény - Zulejka Hungaroton

Poldini EdeFarsangi lakodalom - Nemzetesasszony Hungaroton

Giuseppe Verdi: Rigoletto - Gilda Hungaroton

ifj. Johann Strauss: A denevér - Adél Hungaroton

Farkas Ferenc: Cantus Pannonicus Hungaroton

Rossini: A sevilai borbély - "Rosina" Hungaroton

Díjai:

·       1961 - Liszt Ferenc-díj

·       1973 - érdemes művész

·       1974 - Magyar Rádió és Televízió nívódíja

·       1981 - kiváló művész

·       1994 - Magyar Állami Operaház örökös tagja

·       1997 - Bartók–Pásztory-díj

·       2000 - Déryné-dij

 

·       2010 - Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában

(Forrás: Wikipédia)